Somogyi Néplap, 1985. március (41. évfolyam, 50-75. szám)

1985-03-20 / 66. szám

AZ MSZMP SOMOGY MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XLI. évfolyam, 66. szám Ara: 1,80 Ft 1985. március 20., szerda Kedvezmény az építéshez Cigiéi» szociálpolitikai fel­adataink közül a lakáskérdés továbbra is napirenden ma­rad. A megye kilenc kiemelt településén — városában, nagyközségében — 2835 la­kásigénylőt tartanak szánton a helyi tanácsok. A lakásra várakozóknak több mint fele fiatal házas vagy többgyer­mekes, a telekigénylőknek pedig hetvenöt százaléka tar­tozik ebbe a kategóriába. Az állami lakásberuházások csökkenésével ugyan nagyobb szerepet kapott a magánerős építkezés és a telepszerű te­lekkialakítás de az alaphely­zet változatlan: ma ugyan­annyian remélik a mihama­rabbi első lakásba való köl­tözésit, miint az elmúlt évek­ben. Mi változott mégis ebben a változatlanul nehéz, feszült­ségekkel teld otthonteremtés­ben? Az, hogy a súlyosbodó terhek egyre több lehetőséget, ötletet „sajtoltak ki” a taná­csokból. Legutóbb például egy pénzügyminisztériumi rendelet lehetővé tette önál­lóságuk növekedését, s ezzel együtt tételesen forintokról is beszámolhattak. A rendelet értelmében január 1-től lehe­tőség van arra, hogy a taná­csok a lakásépítés helyi tá­mogatásának kiegészítésére az Országos Takarékpénztár­tól kedvezményes hitelt ve­gyenek fél. Miről van szó? Somogybán háromszáz olyan fiatalt és többgyermekes családot tá­mogatnak ebben az évben a tanácsok húszmillió forinttal, akik és amelyek kevéske pénzzel vágnak neki az ott­honteremtésnek. Kaposvá­ron százezer, a többi telepü­lésen ötvenezertől hetvenezer forint az egy családnak jut­tatott összeg. A támogatás céljait tekintve kiemelt he­lyet foglal el a lakásvásárlás­hoz való hozzájárulás azok­nál a fiataloknál, akik telep­szerű lakást vásárolnak. Nemcsak a kedvezményes hi­tel az, amellyel a tanács a fiatalok mellé áll, hanem a törlesztés alól is mentesítheti őket töhb évre. Márpedig gondoljuk meg: a lakásépítés egy fiatal családnál együtt jár az „eladósodás”-sal. Nem ritkán könnyebbedik három- négyezer forinttal egy-egy család pénztárcája a hónap elején. A húszmillió forint­nak több mint felét — majd­nem 12 milliót — a megye- székhelyen osztják szét 117 család között, a további ösz- szeget nyolc település kérel­mezői kapják, elbírálás sze­rint. Ez a hitelkedvezmény ter­mészetesen csak az első lé­pés a hároméves megyei programból, amelynek célja az alacsony jövedelmű, szo­ciális támogatásra szoruló családok lakáshoz segítése. Tettenérhető a vállalkozás célja: lehetősléget nyújt az induláshoz, kiegészíti az emelkedő lakás-, építőanyag-, telekárakra szánt pénzt. A kérelmek elbírálásáért a helyi tanács elnöke a fele­lős, a szakigazgatási szer­vekkel együttműködve. Az önállóság bizonyításához per­sze nemcsak a döntés lehe­tősége tartozik, hanem a kedvezményekkel való sáfár­kodás is. Az elosztásnál a szociális helyzet figyelem- bevételién kívül kapjanak bi­zalmat azok, akik nemcsak a lakásteremtés, a letelepedés álmait szövögetik, hanem se­gítik a tanácsok, a települé­sük lakásproblémáinak ru­galmas megoldását is! Kekes József KÖZLEMÉNY az MSZMP Központi Bizottságának és Központi Ellenőrző Bizottságának március 19-i együttes üléséről A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bi­zottsága és Központi Ellenőr­ző Bizottsága március 19-én együttes ülést tartott. Az ülésen kegyelettel meg­emlékeztek a közelmúltban elhunyt Konsztantyin Vsz- tyinovics Csernyenko elv­társiról, a Szovjetunió Kom­munista Pártja és a nem­zetközi kommunista mozga­lom kiemelkedő személyisé­géről. ■t Az együttes ülés rószt- -*-• vevői meghallgatták és elfogadták Kádár János elv­társnak, a Központi Bizott­ság első titkárának és Gye- nes András elvtársnak, a Központi ellenőrző Bizott­ság elnökének tájékoztató­ját a párt XIII. kongresszu­sának politikai és szervezeti előkészítéséről. A párt vezető testületéi megállapították, hogy a Ma­gyar Szocialista Munkáspárt március 25-én, hétfőn meg­nyíló XIII. kongresszusára az előkészületek a szerveze­ti szabályzatnak megféMlő- eni, rendben megtörténtek. A kommunisták felelős mun­kája és magatartása az elő­készületek során jó feltéte­leket teremtett alh'hoz, hogy a kongresszus eredményesen végezhesse el» a párt és az egész nép szempontjából nagy fontosságú munkáját. A Központi Bizottság kongresszusi irányelveit a pártcsopoirtokiban, az alap- szervezetekben, a területi ér­tekezleteken nagy aktivitás­sal, alkotó légköriben vitat­ták meg. A széles körű vita hasznosan segítette a kong­resszusi dokumentumok el­készítését. A budapesti, a megyei és a megyei jogú pártértekezletek megválasz­tották kongresszusi küldöt­teiket. A XIII. kongresszu­son — a nagyüzemekben közvetlenül megválasztott 47 küldöttéi együtt — ösz- szesen 935 küldött képviseli a párttagságot. A Központi Bizottság és a Központi Ellenőrző Bi­zottság tagjai meghallgatták és jóváhagyólag tudomásul veltték Kádár János elv társ tájékoztatóját • a' magyar párt- és állami küldöttség­nek a moszkvai gyászszer­tartáson való részvételéről, Valamint beszámolóját a Varsái Szerződés tagállamai küldöttségvezetőinek talál­kozójáról. Pártunk és népünk nagy­ra értékelj a Szovjetunió Kommunista Pártja Közpon­ti Bizottságának 1985. már­cius 11-1 döntését, a béke és a társadalmi haladás ügyét ■ szolgáló nagy fontos­ságú állásfoglalásait. Az együttes ülés kifejezte jókí­vánságait és sok sikert kí­vánt Mihail Gorbacsov elv- társnak, az SZKP Központi Bizottsága főtitkárának, a központi bizottság minden tagjának, a szovjet kommu­nistáknak, a szovjet népnek a lenini politika folytatásán hoz, a fejlett szocialista tár­sadalom tökéletesítéséért, a világbéke megvédéséért ki­fejtett állhatatos tevékeny­ségéhez. Pártunk és kormá­nyunk a jövőben is azon munkálkodik, hogy tovább erősödjön a pártjainkat és népeinket összefűző roeg- bonthaítatlám barátság, fej­lődjön országaink sokoldalú együttműködése. A Magyar Szocialista Mun­káspárt nagy jelentőségűnek tartja a Varsói Szerzpdés tagállamai küldöttségvezető­inek március 13-1 moszkvai találkozóját. Támogatja a közös elhatározást, hogy or­szágaink továbbfejlesztik sokoldalú politikai, gazdasá­gi, ideológiai és más terüle­tekre is kiterjedő együttmű­ködésüket. A Varsói Szerző­dés tagállamai konstruktív szellemben törekednek a vi­lágban tapasztalható feszült­ségek csökkentésére, a világ­űr mil'i ta ri zálásának meg-, akadályozására, a leszerelést szolgáló érdemi megállapo­dásokra. Újjáalakult az OBT fejlődési bizottsága Üjjáaiakult kedden az OBT fejlődési bizottsága. A szervezet ülésén kialakították a munkaprogramot. A bi­zottság elsőrendű feladatá­nak tartja, hogy mind töb­ben ismerjék meg hazánk­ban a fejlődő országok hely­zetét, problémáit, s tudato­sítsa: a .harmadik világ je­lene és jövője a világbéke és az általános 'emberi haladás elválaszthatatlan tényezője. A 'bizottság tagjai — a ma­gyar tudományos élet isimert személyiségei — rrtinden fó­rumon felhívják a figyel­met az egyenrangú kapcsola­tokon nyugvó gazdasági vi­lágrend megteremtésének szükségességére és a fejlődő országok között a békét és biztonságot veszélyeztető fo­lyamatokra. A bizottság hazai összejö­vetelein és a különböző nemzetközi tanácskozásokon nyílt és őszinte vélemény- cserére 'törekszik. Az idei tervek között sze­repel tudományos emlékülés Sík Endre munkásságáról, magyar és idegennyelvű könyvek, valamint folyóirat kiadása is. A bizottság részt vállal az OBT és a Béke Vi­lágtanács fejlődési program­jának tudományos kidolgo­zásában és megvalósításá­ban. A fejlődési bizottság Balogh Andrást, az MSZMP politikai főiskolájának tan­székvezető tanárát válasz­totta elnökévé. A környezet rendjére is vigyáznak Kongresszusi munkaverseny a MÁV-nál A kaposvári körzeti üzem- főnökség részletesen kidol­gozta azokat az ajánlásokat, amelyek a brigádok vállalá­sainak alapját jelentették az MSZMP XIII. kongresszusa és hazánk felszabadulásának 40. évfordulója tiszteletére indított jubileumi munikaver- senyben. E versenyben va­lamennyi szocialista brigád — 36 dolgozik az üzemfő­nökség területén — és szol­gálati főnökség részt vesz. Vállalásaik a vasúti munka javítását segítik. A kaposvári körzeti üzem­főnökség területéről 1984- ben több mint 605 ezer ton­na árut továbbítottak a fu­varoztatóknak. Ez a mennyi­ség a bázishoz viszonyítva 53 000 tonnáival kevesebb. A vállalatok az utóbbi évek­ben ugyanis mindinkább a közúti fuvarozás felé fordul­tak, s ebből adódik a MÁV- nál dolgozó brigádok felada­ta: a fuvaroztató vállalatok és az utasok visszalhódításia. A múlt év hasonló idősizlaká- hoz viszonyítva több mint hét százalékkal növekedett az áruszállítás teljesítménye az idén. Ez azt is jelltenti, hogy a tervekben megfogalma­zott 1985 első két hónapjá­ban túlteljesítették. A fuva­rozott áru mennyisége meg­közelítette a 129 000 tonnát. A kocsitartózkodási idő csökkentésére igen nagy erő­feszítéseket tettek a vasúti brigádok. A rakodási kész­ség, sajnos, nem javult: a ki nem rakott vagonok ma is az állomásokon rostokol­nak a hétvégeken. A gondok enyhítését segíti, hogy a va- gonjavítók — felajánlásuk­nak eleget téve — több hét­végén is dolgoztak. Az utób­bi hetekben soron kívüli ,.menetekikel” sikerült több vagont biztosítani a fuvaroz­tatóknak, s ez a kocsifordu- ló-idő csökkenését eredmé­nyezte. A múlt hét végén például ennek köszönhetően a bomnyai, a kapolyi, illetve a tabi térségiből vasárnap rakottan indíthatták azt az 1500 tonnás szerelvényt, amely gabonát szállított az Alföldre. A kaposvári körzeti üzem­főnökség szocialista brigád­jai, a szakmai többletválla­lásokon túl ezekben a na­pokban az állomásokat „csi­nosítják”: a zord tél nyo­mait tüntetik el. A forgalmi területen dolgozó brigádok a kulturált utazás feltételeit javítják a tisztább vonatok­kal. Ehhez természetesen hozzá tartozik az utazósze- melyzet udvariasabb visel­kedése is. A februári brigádvezetői megbeszélésen elhangzott: a szocialista közösségek döntő hányada időarányosan tél­iesítetté vállalásait. Ma köszönt be a csillagászati tavasz 17 óra 14 perckor be­köszönt a csillagászati ta­vasz, s napéjegyenlőség — mint ismeretes — any- nyit jelent, hogy az észa­ki és a déli féltekén egy­aránt 12 óra a nappal és 12 óra az éjszaka. Ettől kezdve pedig bolygónk úgy fordul tengelyével a nap felé, hogy az északi félteke kapja a több fényt és meleget, a déli féltekén pedig őszre fordul az idő. Az első csillagászati ta­vaszi napon 5 óra 48 perc­kor kelt a nap, és 17.58 órakor nyugszik. Vagyis látszólag 10 perccel hosz­szabb a nappal, mint az éjszaka. Az eltérés a lég­kör fénytöréséből adódik; e jelenség nyomán ugya­nis, miután már lebukott a nap, néhány percig még látható az égen. A tavaszi napéjegyenlő­ségnek a húsvéti ünnepek időpontja miatt is megvan a jelentősége. A hagyo­mány szerint ugyanis a csillagászati tavasz bekö­szönte utáni első holdtöl­tét követő hét végén ün- neplik húsvétot. Miután az idén április 5-én lesz az első tavaszi telihold, a húsvét 7-én és 8-án lesz. ŰJ MUNKACSARNOK ÉPÜLT BÖHÖNYÉN Orsóra tekertek 3,5 ezer tonna fonalat Három és fél ezer tonna fonalat dolgoztak föl tavaly a böhönyei orsózóban. Az üzem fennállása óta múlt évi termelési eredmény alapján osztották a legma­gasabb nyereséget. A dolgo­zók az évi kereset 3,5 száza­lékát kapták átlagosan. A jó gazdasági év teremtette meg a lehetőségét annak, hogy 222 dolgozójuk 4—10 százalékos bérfejlesztésben részesüljön. A bérfejlesztést olyan fel­tételekhez kötötték, amely a jobb munkára, a hatéko­nyabb termelésre ösztönöz. Tavaly az időbér helyett a teljesítménybérezésre tér­tek át. Az idén bérfejlesztést azok kaphattak, akiknek el­ér^ illetve meghaladja a tel­jesítménye a 100 százalékot. Az új üzemcsarnok építé­se tavaly novemberben feje­ződött be. Az építkezés 3,4 millió forintba került. A költségeket a tsz-nek a Pa- mutfonó-ipari Vállalat Ka­posvári Gyára megtérítette, s 20 gyűrűsfonó gépet is adott. — A párt XIII. kongresz- szusia és a felszabadulás 40. évfordulójának tiszteletére indított munkaversenyben üzemünk 3 százalékos ter­melési tervtúlteljesítést vál­lalt. A gyűrűsfonodában ezt 108,29, a fonva-cémázó pe­dig 106,01 százalékra telje­sített. Nyolc szocialista bri­gád összefogásának, példa­mutatásának az eredménye ez — mondta Tamás Lász­ló, a Szabadság Tsz mellék­üzemi főágazatvezetője.

Next

/
Thumbnails
Contents