Somogyi Néplap, 1985. március (41. évfolyam, 50-75. szám)
1985-03-15 / 62. szám
2 Somogyi Néplap 1985. március 15., péntel Folyamatosság és új lehetőségek Félévi bizonyítvány Gyász és diplomácia: két ok is magyarázza, hogy az elmúlt napokban „vigyázó szemét Moszkvára vetette” a nagyvilág. A lökhajtásos gépek korában már gyakorlattá vált, hogy a nagy nemzeteik vezetőinek temetésén a világpolitikai „hogyan tovább ról” is tanácskoznak az államférfiak. Ezért váltak rögtönzött csúcstalálkozók sorozatává ezek a szomorú alkalmak — és ezért olvassák kettőzött figyelemmel most- a moszkvai tárgyalássorozatról érkező jelentéseket mindenütt. Természetesen nyilvánvaló: Mihail Gorbacsovnak, az SZKP új főtitkárának megbeszélései a temetésre érkezett külföldi vezetőkkel elsősorban a személyes kapcsolatfelvételt szolgálták, nem konkrét probémák megoldását célozták — de egyben már lehetőséget nyújtottak arra, hogy a partnerek képet alkossanak a szovjet vezetés jelenlegi céljáéról. Fordítva is érvéA lengyel parlament egyhangúan támogatja a Varsói Szerződés meghosszabbítását. Csütörtöki ülésén elfogadott határozatában jóváhagyta azokat a lépéseket, amelyeket a lengyel kormány a Szovjetunióval és a többi szocialista országgjal együtt tesz a szocialista közösség védelmi szervezetéről szóló, idén lejáró szerződés hatályának meghosszabbítására. A szejm-határozat szerint ez a második világháború után kialakult európai békés rend stabilizálásának alapvető föltétele. A szejm-határozat támogatásról biztosította a kormánynak azokat a törekvéseit is, hogy növelje Lengyelország nemzetközi szerepét. A lengyel társadalom támogatja ezt a politikát, és mellette van, hogy Lengyel- ország korunk minden fontos kérdésében hangoztassa véleményét — mutat rá a határozat. Előzőleg a szejm meghallgatta a kormány beszámolóját a külpolitikáról és a nemzetközi helyzetről, amelyet Wojciech Jaruzelski miniszterelnöknek és Henryk Jablonskinak, az államtanács elnökének jelenlétében Stefan Olszowski külügyminiszter terjesztett elő. A szocialista országokkal váló viszonyt elemezve Olszowski rámutatott, hogy a lengyel— szovjet kapcsolatok fejlődése lényeges lendületet kapott nyes ez: az új főtitkárnak, s a szovjet vezetőknek olyan alkalmuk nyílt a partnerországok legfontosabb vezetőivel való kontaktusra, legfontosabbnak tartott mondanivalójuk meghallgatására, aminő nyilvánvalóan csak ilyen rendkívüli körülmények között lehetséges. A „klasszikus” diplomácia későbbi munkáját azonban lényegesen megkönnyíti, előkészíti ez a találkozósorozat. Noha a megbeszélésekről kiadott rövid közlemények e kontaktusokból is csak a leglényegesebb gondolatok vázát emelik ki, néhány következtetés már most leszűrhető. Ilyen tanulság a szovjet békepolitika céljainak folytonossága egy olyan nemzetközi helyzetben, amely továbbra is aggasztó ugyan, de ma valamivel kedvezőbb mint egy esztendővel korábban — akkor Konsztan- ■tyin Csemyenko azt követően vette át a szovjet párt az elmúlt évben, bővült a pártközi együttműködést, a gazdasági és műszaki—tudományos együttműködés egyeztetése pedig stratégiai fontosságú. A többi szocialista országgal is tovább fejlődtek a gazdasági és társadalmi kapcsolatok. A tőkés országokkal való viszonyban az elmúlt év jelentős fejlődést, hozott, de a normalizálódás folyamata még mindig lassú és egyenetlen — tette hozzá a miniszter. Nagyon rossznak minősítette a lengyel—amerikai viszonyt, s kiemelte: a lengyelellenes washingtoni politika miatt a két ország kereskedelmi forgalma egyhar- madára esett vissza. A kapcsoltatok csák akkor rendeződnek, ha az Egyesült Államok újra figyelembe veszi a realitásokat, és felhagy eddigi lengyelellenes politikájával— mondta Olszowski. A lengyel kormány valamennyi fontosabb külpolitikai feladatát teljesítette — összegezte Olszowski —, sezt elsősorban a belpolitikai és gazdasági normalizálódás tette lehetővé. Rendkívüli bizottságot hozott létre csütörtökön a szejm a felállítandó alkotmánybíróságról szóló törvénytervezet megvizsgálására. Létrehozásával lényegében befejeződik a szocialista megújulás intézményes alapjainak lerakása. irányítását, hogy az Egyesült Államok nyugat-európai rakétatelepítései nyomán a szovjet—amerikai tárgyalási folyamat megszakadt. Ma, éppen a Csernyenko vezetése idején tett szovjet kezdeményezéseknek köszönhetően, ez a tárgyalási folyamat felújult. Azt, hogy ennek milyen jelentőségei tulajdonítanak Moszkvában, jól mutatja, hogy a szovjet népet sújtó gyász körülményei között is a korábban kitűzött időben tartották meg a genfi szovjet— amerikai tárgyalás első ülését — bár az amerikai fél felajánlotta a néhány napos halasztás lehetőségét. A Gorbacsov és a Varsói Szerződés országainak Moszkvába érkezett vezetői — köztük Kádár János — között szerdán lezajlott találkozóról kiadott közlemény ugyancsak megerősítette, hogy a szövetség országai következetesen és építő módon törekszenek a nemzetközi feszültség enyhítésére, az atomháború veszélyének elhárítására, hatékony leszerelési, elsősorban nukleáris leszerelési intézkedések megtételére, a világűr militari zárásának megakadályozására. A közlemény fontos mondata hívta fel a figyelmet arra, menynyire szükséges a bonyolult nemzetközi helyzetben a testvórországok egységének és összeforrottságának szilárdítása, nemzetközi lépéseik fokozottabb összehangolása. Ugyanakkor megerősítette az állásfoglalás azt is, hogy közösen törekszenek politikai, gazdasági, ideológiai és egyéb területen együttműködésük fokozására. A testvéri szolidaritás jutott kifejezésre azokon a találkozókon is, amelyeken Gorbacsov ázsiai és latinamerikai, illetve afrikai szocialista vagy szocialista útra tért országok vezetőivel tárgyalt. Ugyanakkor nagy figyelmet keltett, hogy a szovjet vezető fogadta a temetés alkalmából Moszkvába érkezett Li Peng kínai miniszterelnök-helyettest. Bár az alkalom rendkívüli, mindenképpen tény, hogy két évtizednyi időközben először zajlott le Moszkvában ilyen magas szintű szovjet—kínai megbeszélés. Ez a találkozó egyébként az előző hónapokban a szovjet—kínai kapcsolatok javításában elért eredményeket is tükrözi, de érzékelteti azt is, hogy a kétoldalú kapcsolatok további „komoly javítása”, amelyet Gorbacsov ismételtein a szovjet vezetés szándékaként jelölt meg, reális lehetösiéglgé válhat. A legnagyobb érdeklődés természetesen a kelet—nyugati párbeszédre irányul: ebben is úi helyzetre utal az, hogy Bush amerikai al- elnök ezúttal olyan Reagan- levelet adott át az újonnan megválasztott szovjet vezetőnek, amely felajánlja a csúcstalálkozó . lehetőségét, és nem köti azt az előre biztosított eredményhez. Ez új dem az egy évvel ezelőtti helyzethez képest, még akkor is, ha nincs jele annak, hogy változtak volna Washington, alapvető célkitűzései. Gorbacsov gondosan megválasztott szavakkal jelezte: a Szovjetunió kész gyakorlati lépéseket tenni a kétoldalú kapcsolatok javítása érdekében az amerikai fél hasonló hozzáállása esetén — ugyanakkor leszögezte azt js, hogy a Szovjetunió sohasem mond le a saját és szövetségesei biztonsági érdekeinek érvényesítéséről, A nyugat-európai tőkés országok többsége csúcsszinten képviseltette magát Moszkvában, s a velük folytatott megbeszélések vezér- gondolata volt az enyhüléshez való visszatérés szüksé- sza megállítása, az erőegyensúlynak minél, alacsonyabb úlynak minél alacsonyabb szinten való megőrzése — amint azt például Mitterrand és Gorbacsov találkozóján hangsúlyozták. Ez a találkozósorozat is azt jelezte, hogy vannak új lehetőségek — de még, sok erőfeszítésre van szükség realizálásukhoz, s ezekben igen fontos lehet Nyugat-Európa állásfoglalása. Végül figyelmet érdemelnek a harmadik világ olyan vezetőivel folytatott tanácskozások, mint például Ra- dzsiv Gandhi: ezek is jelzik a szovjet politika folyamatosságát a függetlenségiük megszilárdítására törekvő fejlődő, el nem kötelezett országok irányában. A moszkvai találkozók mérlege tehát mindenképpen pozitív. A szovjet vezetés dinamizmusát, a tárgyalási folyamat kiszélesítése érdekében tett erőfeszítéseit bizonyítja, s egyben jelzi, hogy — az előző időszakban kifejtett munka eredményeként is — új lehetőségek nyílhatnak a nemzetközi enyhülésre. Ez természetesen nemcsak az egyik félfen múlik. Az eredményt az elkövetkező hónapokban lehet majd lemérni — ékkor válik majd el, hogyan reagálnak a másik oldalon, Washingtonban és a nyugati szövetségben a moszkvai találkozóikon elhangzott józan, felelősség- teljes szovjet állásfoglalásokra. Baracs Dénes Vége a vaskornak! Ez a megállapítás nem látszana túlságosain újszerűnek, ha az emberiség őstörténetére vonatkozna. Ezúttal azonban nem a nagyvilágról, csak az NSZK-ról lesz szó. A fenti jelszót keserű szájízzel a Saar-vidéken mondták ki, az ország vas- és acélgyártásának fellegvárában. Manapság ugyanis a modern gazdaságnak kevesebb ilyen anyagra-szerkezetre van szüksége, mint régebben, így azután a híres Saar-vi- dékj acélipar válságból válságba bukdácsol: azelőtt harmineezren dolgoztak itt ebben az iparágban, ma ti- zennégyezren, a 65 ezer bányásznak csak harmada van állásban. Általában a tartomány minden hetedik lakója munkanélküli. Ez az állapot is hozzájárulhatott ahhoz, hogy a nemrég lezajlott Saar-vidéki választásokon megbukott a kereszténypárti—liberális kettős, és abszolút többséget kaptak a szociáldemök- ráták. Az ügy annál érdekesebb, mivel Bonnban, a központi parlamentben szilárd kereszténypárti—liberális együttes van hatalmon, Helmut Kohl vezetésével — az a kormjny, amely két évvel ezelőtt megnyerte az országos választásokat és kiütötte a nyeregből a szociáldemokratákat. A helyi választásokat mindig próbamenetinek tekintik. Most is: Bonnban Helmut Kohl feszülten figyelt a Saar-vidékre, milyen „félévi bizonyítványt” állítanak ki számára? Kormánya ugyanis éppen most van az országos választás közötti félidőben, s íme, ez a tartományi menet kínos meglepetést okozott. Mi több, egy másik tartományban, Hessenben igaz. csak községtanácsi szinten) ugyancsak előretörtek a szociáldemokraták. Ez volna tehát az általános helyzet? Leáldozóban lenne Kohl kancellár (háttal) egy tanácskozáson. Helmut Kohl és Hans-Diet- rich Genscher koalíciójának napja? És a szociáldemokraták rövidesen bevonulhatnak a bonni kancelláriába? Ilyen egyszerűen azért nem fog menni. Bármily örvendetes az ellenzék számára az említett két siker, nem állíthatjuk, hogy máris ez az országos irányzat. Azon a napon ugyanis — március 10-én — Nyugat- Berlinben is voltak választások. Bár ez a város nem tartozik az NSZK-hoz, ugyanazok a pártok indultak ott is, miinit a nyugatnémet tájakon, így bizonyos következtetéseket ebből az eredményből is le lehet vonni. Márpedig Nyugait- Berlinben erős maradt a Kereszténydemokrata Unió. S még egy tényező váratlanul feltört két helyen is a bonni kormányzó együttes kisebbik, szabaddemokrata tagja, mégpedig éppen most, hogy jobbra tolódott. A márciusi kép tehát nem egyértelmű. Tekintsük a részleges szociáldemokrata előretörést a Kohl-kormány félidős mérlegében az egyik súlynak. Feltehetően azoknak a szava szól ezáltal ákikire az alábbi megfogalmazás első fele vonatkozik: széles rétegek az eddiginél szegényebbek, másak gazdagabbak lettek a múlt két esztendőben. Kohl kancellár azonban azt mondja, hogy az országos légikör mégis derűlátó : sikerült csökkenteniük az államadósságot, egész Nyugait-Európában náluk a legalacsonyabb az áremelkedés, a gazdasági növekedés az 1982-es nulláról az idén három százalékra nő. Nem könnyű igazságot tenni. Ha a szociáldemokrata Helmut Schmidt maradt volna kancellár, valószínűleg valami hasonló vonalat kellett volna követnie — a gyökeresen más gazdaságpolitikához még a szociáldemokrata párton belül sincs meg a kellő többség. A Kohl-kormány azonban még tovább szándékszik lépni, olyan úton, amelynek a végefelé az egyes ember mind kevésbé támaszkodhat az állam szociális védelmére. Érdemes felfigyelni a kancellár egy mondatára: ..Meg kell változtatni gondolkodásmódunkat. Ezután nem a szabadidő lesz a legfontosabb, hanem jövőnk biztosítása.” Értsd: ne számítsanak többé társadalmi k edvezményekre. A külpolitikát illetően részben hasonló irányban halad a Koihl-fcarmány, mint egykor Helmut Schmidt (így a szocialista országokhoz fűződő viszonyt illetően), másrészt azonban (így a fegyverkezési politikát illetően) mind nagyobb a különbség a mai Bonn és a mai szociáldemokraták között. A kormány két éves tevékenységének serpenyőjében tehát plusz- és mínusz-súlyok egyaránt vannak. A következő időszakban még több olyan „bizonyítványosztás lesz, mint amilyen a Saar-vidéki volt, de majd csak 1987-ben jön el az igazi vizsga, amikor eldől, hogy Helmut Kohl bukdácsoló, vagy pedig vaskancellár. _ , _ „ Tatár Imre Ülést tartott a lengyel szejm Gengsztervilág Tajvanon Két lövés a testre, egy a fejre, és az áldozat, a kínai származású amerikai író, Henry Liu halott. Tavaly októberben törtérut. A halálos lövéseik San Framciscó-i otthonának garázsában érték az íróit. A gyilkosok legalább ketten voltak, tajvani kínaiak, minden valószínűség szerint hivaitásos gengszterek. Vezetőjük bizonyos Csen Csi-ili, akit hazatérésekor a repülőtéren a tajvani katonai titkosszolgálat egyik embere üdvözölt. Véletlenül? Tajvanon hivatalos becslés szerint mintegy 50 ezer tagból álló, jól szervezett geng- szterszindilkátus működik: kitartottak, zsarolók, mindenre kész alakok — írja a kormányhoz közelálló sajtó. A kormányzat novemberben elhatározta, hogy véget vet a káros tevékenységnek: „alapvető tisztogatási akcióra” mozgósította a rendőrséget és a titkosszolgálatot. Egyetlen csapásra több mint 400 gengsztert vettek őrizetbe. A bevetett rendőregységek csak az utolsó percben kapták meg a parancsot az akcióra, nehogy az alvilág idő előtt szagot kapjon. Gyilkosság megbízásból Az őrizetbe vettek között volt a legnagyobb tajvani gengszterbanda, a 10 ezer tagot számláló „Bambusz- Egyesülés” főnöke. Beavatott körökben „Szárazkacsa''-ként emlegetik, a rendőrség Csen Csi-ilii-nek ismeri. Csen azóta, miután beismerte, hogy ő ölte meg Liut, kaució ellenében szabadlábra került. Nem volt világos, hogy egy hatalmas gengszterfőnök, mint Csen, miért végzett személyesen ilyen piszkos munkát, amikor azt egyszerű kis bűnözőkikel is elvégeztethette volna. Az ügynek politikai szaga van. Kik voltak Csen megbízói? És miért kellett meghalnia Henry Lámáik? Az amerikai FBI, a tajvani kormány hozzájárulásával két nyomozót küldött Tajvanra, hogy kihallgassa Csen Csi-ilint. Egy Kaliforniában az FBI által lehallgatott telefonbeszélgetés vezetett nyomra. Csen ezen a tajvani katonai titkosszolgálat helyettes igazgatójával, Csen Hu-man ezredessel közölte: „Feladatomat végrehajtottam.” Az ezredes adott parancsot a gyilkosságra? ösz- szeesküvés volt? Nem lehet tudni. Egy kormányszóvivő szerint a tajvani elnök „nagyon felháborodott” — és egy különleges bizottságnak parancsot adott az ügy kivizsgálására. Végül is a tajvani kormány kénytelen volt elismerni, hogy a titkosszolgálatnak része volt a gyilkosságban. Csen Hu-ment letartóztatták. Aztán egy rövid közleményben bejelentették, hogy Vang Hsai-1 ing alten- gernaigyot, a katonai titkos- szolgálat vezetőjét „bizonyos okok miatt” felmentették tisztségéből. Az a bizonyos ok Henry Liu meggyilkolása völt. Így derült fény arra, hogy a tajvani titkosszolgálat külföldön is hajlandó gyilkosságokra, ha a kellemetlen ellenzékiekkel kíván leszámolni. Henry Liu, egy egykori jómódú kínai földbirtokos fia 1948-tban Tajvanra menekült. Régi ismerőse volt Gsiang Csing-kuo elnöknek. Az ötvenes években vezető posztot töltött be a hadügyminisztérium politikai osztályán. Az osztály főnöke — a mai elnök volt. Később Liu egyre jobban eltávolodott a Kuomin-tangtól. Tajvan vezető pártjától, szakított a titkosszolgálattal és újságíró lett. 1967-ben emigrált az Egyesült Államokba és felvette az amerikai állampolgárságot. 1975-ben egy nagyon kritikus cikksorozatot írt a Los Angelesben megjelenő kínai nyelvű újságban Csiang Csing-kuo élet- útjárói, majd később ezt könyvalakban is megjelentette. Az írás leleplezte, hogy egykori főnöke miként tört hatalomra az ötvenes években, a titkosszolgálat és a pártapparátus felhasználásával. A könyvet, amely nem sok hízelgőt tartalmaz Csang Kai-sekre nézve sem, Tajvanban betiltották. Tajvani ügynökök állítólag 40 ezer dollárt ajánlottak Liunaik, hogy könyvét vonja vissza. Eredménytelenül: tavaly nyáron megjelent az átdolgozott írás második kiadása. Henry Liu haláláig, Csang Nan álnéven a Kuomintang történetéről írt leleplező cikkeket. Ezért kellett a szerzőnek meghalnia. Csen Csi-li: beismerte, hogy ő ölte meg Henry Liut. Az eset alaposan megzavarta az USA és Tajvan viszonyát. Amióta 1979-ben az Egyesült Államok felvette a diplomáciai kapcsolatot a Kínai Népköztársasággal, csaknem hivatalosak kapcsolataik. Igaz, Tajvan még mindig legfontosabb szövetségesének tekinti az USA-t — hiszen az Egyesült Államok a sziget legnagyobb fegyverszállítója. S bár amerikai részről súlyos szemrehányásokat tesznek a Liu- gyllkosság miatt, Tajpejben biztosra veszik, hogy a fegyverszállítások folytatódnak. Gáti István
