Somogyi Néplap, 1985. március (41. évfolyam, 50-75. szám)

1985-03-02 / 51. szám

1985. március 2., szombat

5

A szocialista népművelés évtizedei

Egy harmonika volt

Két árnyék

A Fővárosi Művészi Kézműves Vállalat jelenleg az ország egyetlen orgonakészítő „műhelye”, ahol hazai egyházi megrendelésekre, zeneiskolák és koncerttermek részére, valamint tőkés exportra készülnek a hangszerek

Két rádiószíniházi bemutató három nap alatt — hosszú ideije nem volt erre példa. De arra a szellemi izgalomra is csak ritkán, amelyet a két nagyon különböző karakterű hangjáték adott.

A holló árnyéka címmel szombaton Gyárfás Endre „történelmietlen történelmi tragédiáját” hallottuk Szabó Kálmán számos hangeíféktust alkalmazó, mégis egyszerű, már-már szikár, s ezzel a drámai hatást felerősítő rendezésében Janus Pan- nondiusról. Nem a túlvilág félé tekintő középkorban a földi élet örömeit hirdető költőről, s nem is a dúsgazdag délvidéki földesúrról szólt, sőt nem is a hittestvérei haragját világiasságával oly gyakran provokáló püspökről, hanem a politikusról, aki részt vett Vitéz János összeesküvésében, ezért — annak bukása után — menekülésre kényszerült. Semmit nem tudunk életének arról a két hónapjáról, amely az összeesküvés leleplezése és Janusnak a horvátországi Medvevárban bekövetkezett halála között telt el — joga tehát a szép- írónak ezt az időszakot a maga eszközeivel, így a históriai körülmények által valószínűsíthető cselekménynyél, monológokkal, dialógusokkal érzékeltetni. Gyárfás ezt tette, veretes, míves szöveggel, izgalmas mese- szövéssiel. Kitűnő partnereSzovjet filmek a 40. évfordulóra

A szovjet filmgyártás készül a fasizmus feletti győzelem 40. évfordulójának megünneplésére. Üj jáiték- és dokum ént u mf i lm eket készítenek, és az évfordulónak szentelik a szovjet filmek 1985. évi fesztiválját.

Ez évben felújítanak több, a háború után forgatott nagy sikerű, már filmtörténetté vált alkotást. A „Győzelmi díszszemle”, a „Japán szétzúzása” és a „Leningrad hőstette” tartozik ebbe a sorba.

A múlt év végén mutatták be a Jurij Bondarev regénye alapján forgatott „A párt” című filmet, amelynek csupán első élőadását nyolc- százezer ember látta szerte a Szovjetunióban. Hasonló országos premierre került a filmszínházak vásznaira a Matveijev rendezte „Győzelem” című film, amelynek története több történelmi esemény, köztiük a potsdami konferencia és a helsinki értekezlet koré csoportosul.

A 40. évforduló tiszteletére természetesen újra műsorra kerülnek a háború óta forgatott legjobb szovjet játékfilmek. Olyan kiváló alkotások, mint „A ballada a katonáról”, „A felszabadítás”, „Az emberi sors”, „A blokád”, „Az élőik és holtak”, a „Szállnak a darvak”, az „Egy igaz ember”, a „Tavasz az Oderán”, a „Bátor emberek”, és a „Csendesek a hajnal ok” című filmek.

két talált a színművészekben, elsősorban a püspök- köiltőt alakító Papp Zoltánban és a Galeotto Marziót megszemélyesítő Sinkó Lászlóban. Történelemszemléletét mégis hiányosnak érezzük. Abban, hogy Mátyás Ausztriában és Csehországban hadakozott, miközben Janus és társai a délről fenyegető török veszedelmet szerették volna mindenekelőtt elhárítani, a szerző csupán katonai, pontosabban stratégiai kérdést lát, no meg a hatalomra vágyó fő- urak szándékát az egyre erősebben központosító király megbuktatására.

Szintén történelmi események adják a hátteret John O’Cosey-nek Egy fölkelő árnyéka című hangjátékéhoz, amelyet hétfőn hallottunk Varga Géza neveittetően- hátborzongatóan ötletes rendezésében. Az 1920-ban Írországban játszódó és 1973- ban Duhlinban bemutatott, azóta világsikert aratott mű csak most jutott ell hozzánk, hála a fordítónak a szleng elemeit is ragyogó biztonsággal magyarító, a szójátékokból kifogyhatatlan Göncz Árpádnak. Antihősök zárt világába kerülünk általa, az Írország felszabadításáért küzdő köztársasági hadsereggel ugyan rokonszenvező, de cselekedni gyáva, csak hadovázásra, hősködésre képes kispolgárok penetráns közösségébe. Egy igazi hős mégis akad, Minnie Powell, a bakfis, akit a biirgerek szürkeségéből a szeretem és a véletlen emel hősnővé, a szabadságharcosok társává — és tesz a küzdelem hősi halottjává Megszemélyesítője, Csonka Ibolya egyszersmind az adaptációnak is a hőse volt, hol behízelgő, hol amazonosan határozott hanghordozásával, beleérző képességének kiválóságával. Hitelesen keltette életre a lelkileg béna, mégis kivagyi kispolgár típusait Szacsvay László, Vajda László és a többi szereplő. Kedvet kaptunk produkcióikból ahhoz, hogy O’Casey szenzációs tragikomédiáját egyszer színházban is megtekintsük.

Lengyel András

SZAKONYI KÁROLY

A METRÓBAN

A magyar művelődéstörténet gazdag tárházzal rendelkezik; a népművelés gondolatának és gyakorlatának hagyományaival. Űj fejezet kezdődött a felszabadulás után a népművelésben is. A szocialista eszmeiségé tevékenység kibontakozásáról Gáts Tibor nyugdíjassal, a közművelődésben ma is tevékenykedő általános felügyelővel beszélgettünk.

1947-ben társadalmi megbízatásként Balassagyarmaton a szabad művelődés .megyei titkári feladatait látta el. Foglalkozása: gépkocsivezető volt. Tagdíjból tartották fönn magukat a szabad művelődés égisze alatt a különböző csoportok. Kaposváron 1948-ban kapcsolódott be a még csak csírájában mutatkozó népművelésbe.

— Ebben az évben kezdtük el a magánmozik államosítását. Összegyűjtöttük a vetítőgépeket, kezdtük kialakítani Somogybán a ván- darmozi-hálózatot.

— Emlékeit idézve azt vettem kii szavaiból, hogy fontos propagandaeszköz volt a film.

— Válóban, agitatív eszköz vól't a párt kezében^ fölhasználtuk tsz-szervezéskor, terménybegyűjtéskor egyaránt. 1953-ban alakúit meg a megyei moziüzemi vállalat, addiig mi vittük a filmet falura.

— Talán épp ettől az időtől fogva egyre inkább érződött, hogy a politika változik. A népművelőnek nem lett nehezebb a dolga a falusi emberek között?

— A moziélőadás látogatottságán le lehetett mérni, hogy kik és miikor jártak a faluiban. A Ihangosbemondó nagyon meg tudta szégyení- teni az embereket, azokat is, akikre nem vonatkoztak a megjegyzések.

— Ebben az időszakiban szinte minden településen működött valamilyen együttes.

— Nagyon sok együttes

alakult a megyében. Elsősorban népi együttesekbe tömörültek a fiatalok, az idősebbek. Hagyományőrző

szellemben dalolták, táncolták környékük ismert folklórját. A művelődési házak, amelyek átalakított épületek voltak, estéről estére megteltek. Az embereik ki voltak éhezve a kultúrára. Sokszor csak egy harmonika volt. Éltek a falusi művelődési otthonok. Itt gyűltek össze minden este az emberek, hogy szórakozzanak, pdMtizálljanak.

— 1953-tál üzemvezető gépész volt a balatonberényi moziban. Ettől fogva a bábozással termékenyült meg munkássága.

— Qbrazcov ebben az évben szerepelt Budapesten először. Láttam őt játszani, akikor született meg bennem az elhatározás, hogy magam is megpróbálom. Megalakítottam Ballatonb erényben a bábegyüttest. Megpróbálom érzékeltetni ennek az időszaknak a széliemét is; megtudtam a faluban, hogy a templomban a padláson sínylődik egy nagyon régi báb- táncdltató betlehem. Elhoztam, rendbetettem. Amikor erről hiivatálos helyen is értesültek, azt javasolták, égessem el. A minisztériumhoz fordultam segítségért, gyorsan érkezett a jószándékú támogatás. Kértek, elevenítsem föl a bábozás hagyományait. Ettől fogva néhány évig osák a bábozásnak éltem.

Nagy eseményre készültünk 1957-ben. Megnyílt a bábszínház Kaposváron, a zeneiskolában, a mi társulatunk tagjaiból, pesti igazgatónővel.

— A hatvanas éveikben a Latinoa Művelődési Központ munkatársa, igazgatóhelyettese lett.

— Meghatározó szerepe volt azokban az években Kaposvár művelődési életében a Látimca Művelődési Központnak.

— Néhány év után az Édosz Művelődési Ház igazgatói posztjára nevezték ki, innen is ment nyugdíjba 1976-ban. Ettől fogva megyei általános felügyelő. Tapasztalataiból állítsunk most össze egy kis csokrot.

— Fogyatékosnak tartom a népművelőképzést. A bizonyított pályaalkalmasságot megkerüli a kiválasztás. Ma is fontos segítőtársa kell, hogy legyen a népművelőnek a pedagógus. Az ő fél- készítésüket is alaposabbá kellene tenni. Nem megfelelő a művelődési intézmények mai állapota, sokuk nagyon gyengén van fölszerelve. A megyét járva tapasztalam, hogy a települé- séken nincsenek egyeztetve a különféle rendezvények. A tanácsok mintha — bizonyos helyeken — a lehetőségeknél kevesebbet áldoznának a közművelődésre. Sajnos, nem is kérik tőlük számon a végzett, vagy az éppen el nem végzett munkát. Általánosítható tapasztalatom: a gazdasági élettől elszakadt a közművelődés. Nem segíti eléggé a népgazdasági célkitűzések megvalósítását. Nemrégen írtam egy felügyelői beszámolót Kaposvár közművelődéséről; csodálkozva tapasztaltam, hogy nincs a városnak éves közművelődési munkaterve. Az intézményeknek ebben a helyzetben kell dolgozniuk.

Jócskán elkanyarodtunk fő tómániktól, a népművelés hőskorának felvillantásától, de úgy érzem, hasznos véleménnyel lettünk gazdagabbak.

Horányi Barna

t

Már a mozgólépcsőn felfigyeltem rá, ahogy aláereszkedve a mély- igéje kerültem; s most is őt nézem, ezt a szerszámosládát cipelő, nyírott bajuszé, kalapos férfit a metróállomás földalatti csarnokában. Jönnek, jönnek itt mindenféle alakók, ki elegáns, di elhanyagolt, ki divatosan rendetlen, ki pedig divattalanul az; amíg befut a szerelvény, nők, férfiak, csinos lányók, illatfelhőkbe burko'lódzó asszonyok, székely menyecskék, a mozgólépcsőn végigélt imbolygás rettenetétől még mindig riadt, sápadt öregek, bolondos külsejű punkok, térképet böngésző külföldiek bukkannak fel a peron fényei alatt; ez a bajszos iparos zöldes filckalapban, pufajkában cseppet sem feltűnő közöttük; akkor hát miért éppen ő tartja fogva a tekintetemet?

Márpedig fogva tartja. Valami különös, szokatlan pedantériát vélek felfedezni benne.

Pedantériát?! De hiszen a kalapja nyűtt, homokszínű pufajkája agyonmosott, ráadásul szürke munkaköpenye fölé vette magára, így aztán a derékig érő vattakabát alól a köpeny szára, mint valami profán reverenda a kifakultan kék, éppen csak a bakancsig érő, kurta nadrágszár fölött mulatságosan laffog. Lábbelije is otromba. Nincs ennek a férfinak az öltözékében semmi választékos. És mégis — annyira pedáns.

Ez. ragadott meg, ezt figyelem, amíg a szerelvényre várók. Elképzelem, miként indult útnak az imént pineeműhelyéboL ez az iparos. Mosószeres vízben tisztára súrolta a kezét; könyökével néhányszor — a lépcsőlejárat világosságában — ledörgölte kalapja karimájáról a port; köpenye gallérja mögé hüvelykujjával gondosan eligazgatta barhent sáliját (amit sohasem tesz le úgy, hogy előbb össze ne hajtaná), vászon- nadrágja száráról leveregette a netán rátapadt vasreszeléket; kora hajnalon — vagy még az este — boksz- szál, kefével fényesre tisztított bakancsát egy rossz fla- nelldarabbal újfent végigtö- rölgette, s csak azután fogta fel szerszámosládáját, s indult arra a címre, ahová valami elromlott szerkezetet megjavítani hívták.

Akkurátusán jött a metróig, nem loholt, nem tülekedett az utcán. De nem is nézelődött; jött kimért tempóban, igyekezve, rendesen. Ahogy itt áll, türelmesen várakozva, senkivel sem törődve, mondhatnám, a reá váró feladatra összpontosít; de csakugyan: mintha lelkileg készülne a munkára, ötven év körüli lehet, ősz hajszálak tapadnak halántékára, bajsza is deresedé, arca pirospozsgás.

Kisiparos. Vagy szövetkezeti dolgozó? Valamilyen szerviz alkalmazottja? önrezsiben álldogál itt vagy órabérben ? Érdeke, hogy

sietve dologhoz lásson vagy minden kényelemben töltött perc talált forintokat fial? Ezt próbálom kitalálni, de rájövök, hogy feleslegesen, mert akár a maga ura ez az ember, akár vállalati dolgozó, egyaránt lelkiismeretes. Hiszen nem ruhadarabjai szerint pedáns, hanem viselkedésében az. Bárhová megy is most, bármit végez is majd, pontos lesz, gondos és megbízható. Nem fogja összecsapni a munkát. Nem mímeli majd a buzgalmat, valóban buz- gólkodni fog. Nem is tehet másként; ilyen a természete; szigorú apjától, jó mesterétől alaposságot tanult egykoron; így élte le eddigi életét is: szorgosan, becsülettel, szerényen, tisztán. Hogy közben gazdag lett-e vagy szegény maradt? Nem tudom. Aligha vetheti fel a pénz, nem a villatulajdonos, a drága autókat évente cserélgető mesterek fajtájából való. Neki mindig a lelki- ismeretesen ellátott feladat volt az első, nem pedig a harácsolás.

Na, na! — figyelmeztetem magam a huzatos, műfényben úszó földalatti csarnokban. — N, na! Ilyen eszményi képet festeni csupán annak alapján, hogy egy fényesre suvikszolt bakancsot látsz? Hogy a tisztára mosott munkaruha flóraszept szagát érzed? Hogy egy avítt kalap megbecsülése el- érzékenyít?

Nem, nem túlzás, védem az elképzelt jellemeket. Akinek ekkora gondja van rá, hogy mások előtt rendesen mutatkozzék, az minden tettében ilyen. Ez a pedantéria nem önző, nem tetszelgő, nincs ebben kicsinyesség, merevség, ez a többieknek szól, ez miattunk van, ebből az embertársaik meg- tisztelése érződik.

Jöhetett volna emberem amúgy porosán, olajosán is az utcára, egyetlen rosszalló pillantás sem érte volna. Hiszen a város tele van a munkájukat rövidebb-hosz- szabb ideig odahagyókkal, akik malterosan, festékesen, kormosán, tisztes munkától bemaszatolódva ugranak be valamilyen hivatalba ügyesbajos dolgukat sebtiben elintézni, vagy önkiszolgáló vendéglőkben, bisztrókban, presszókban falatoznak, söröznek, kávéznak... Nincs ebben semmi megbotránkoztató, A munka nem szégyen. A foglalkozás nyomait viselő öltözet sem szégyen. De nem is erről van szó. Ez az iparos nem a többi munkással összehasonlítva tetszik nekem. Pedantériája az Emberiség nagy részének mai viselkedésével, megjelenésével szemben rokonszenves.

Az emberiség többsége ugyanis rendetlen. Lompos. Hanyag. Felületes. Ügy öltözködik, úgy él, mintha soha nem is hallott volna ön- és közmegbecsülésről. Szakadt, piszkos, feltűnően bizarr, felcicomázott, hányaveti. Minderre belső összerop- pantsága ösztönzi.

Emberem mellé most egy friss mozgású, diplomata- táskás úr kerül, betekint a metró sötét alagútjába, lesi,'nem villan-e már föl a szerelvény lámpaszeme. Amint sürög-forog, eltakarja előlem a szerszámos- ládás alakot. Bosszant. Látni szeretném, mert megnyugtat jelenléte, de ez az izgága férfi közénk tolakodott. Mellesleg kifogástalan öltözékű, a feje búbjától a talpáig a drapp szín árnyalatait viseli: kávészín kockás kalapja, halványbaima sálja, jól szabott teveszőr felöltője, mogyorószín pantallója és őzbama cipője sejteti, hogy nyakkendője és fehérneműje sem bontja meg ezt a harmóniát. Maga a velszi herceg.

— Kérjük a kedves utast, hogy hagyja el a peron szegélyét! Kérjük a kedves utast...

A drapp úr felfigyel, ez neki szól, ott toporog a gumírozott peremen. Hátrál, újra láthatom iparosomat. Még mindig kedvtelve nézem. A velszi herceg kihívó eleganciája nem kápráztatott el. Ez a kínos pontossággal összeválogatott toalett épp oly idegen számomra, mint a gondozatlamság.

Léghuzat tolul ki az alagútból, csattogva berobog a szerelvény. Néhány pillanatig még szemmel kísérhetem a bajszos mesterembert, míg egyszerű, rendes, pedáns alakja bele nem vész az ingerült, sietős tömegbe.