Somogyi Néplap, 1985. február (41. évfolyam, 26-49. szám)
1985-02-12 / 35. szám
Világ proletárjai, egy örüljetek I g Somogyi Néplap AZ MSZMP SOMOGY MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAP!A XLI. évfolyam, 35. szám Ára: 1,80 Ft 1985. február 12., kedd Moszkvában tárgyal a görög kormányfő A szovjet kormány meghívására tegnap hivatalos látogatásra Moszkvába érkezett Andreasz Papandreu görög miniszterelnök. A vendégeit a repülőtéren Nyikolaj Tyihonov, az SZKP KB PB tagja, a Szovjetunió / Miniszter tanácsának elnöke 'és Andrej Gromiko, bíz SZKP KB PB tagja, a Szovjetunió minisztertanácsa elnökének első helyettese, külügyminiszter fogadta. A Szovjetunió és Görögország kapcsolatainak alapja továbbra is egymás függetlenségének, szuverenitásának és területi egységének tiszteletbentartásia, az egyenjogúság és egymás belügyei- be való be nem avatkozás lesz — állapították meg Moszkvában Nyikolaj Tyd- honov és Andreasz Papandreu megbeszélésén. A szovjet és a hivatalos látogatáson Moszkvában tartózkodó görög kormányfő a kölcsönös megértés légkörében tárgyszerű és baráti megbeszélést folytatott egymással a két ország kapcsolatairól és néhány időszerű nemzetközi kérdésről. A tárgyaláson elégedetten állapították meg, hogy a Szovjetunió és Görögország kapcsolatai folyamatosan fejlődnek, s meggyőzően bizonyítják, hogy a békés egymás mellett élés elvei alapján lehetséges a különböző társadalmi berendezkedésű (Folytatás a 2. oldalon.) Felszabadulása évfordulóját ünnepli Budapest Budapest felszabadulásának 40. évfordulója alkalmából a Magyar—Szovjet Baráti Társaság országos elnöksége és a budapesti Szovjet Kultúra és Tudomány Háza rendezésében ünnepi megemlékezést tartottak hétfőn a Semmelweis utcai kulturális intézményben. Az eseményen Földes László, a Magyar Ellenállók, Antifasiszták Szövetsége országos bizottságának és az MSZBT országos elnökségének tagja, az egykori újpesti partizáncsoport vezetője, valamint Muhamed Jele- meszov, a főváros felszabadításában részt vett szovjet harcos idézte fel a négy évtizeddel ezelőtt történteket. A megemlékezésen levetítették a Budapesti csaták című dokumentumfilmet, amelyet a Mafilm katonai filmstúdió az évforduló alkalmából készített. A Szovjet Kultúra és Tudomány Háza galériáján fotókiállítás nyílt a felszabadító harcokat megörökítő felvételekből, a mai Budapest életéről, a magyar—szovjet kapcsolatok alakulásáról. A főváros felszabadulásának 40. évfordulója alkalmából tegnap a városházán ünnepélyes külsőségek között adták át az idei Pro Űrbe Budapest kitüntetéseket. Az ünnepségen részt vett Grósz Károly, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a Budapesti Pártbizottság első titkára, valamint a párt-, az állami és a társadalmi szervek több más vezetője és képviselője. Szépvölgyi Zoltán, Budapest Főváros Tanácsának elnöke mondott ünnepi beszédet. A tanácselnök emlékeztetett arra, hogy a fővárosi tanács végrehajtó bizottsága Budapest e történelmi jelentőségű nagy ünnepe alkalmából ez évben 20. alkalommal adományozta e kitüntetést azoknak, akik évtizedeken keresztül kiemelkedően magas színvonalú és értékes tevékenységükkel eredményesen járultak hozzá az itt lakók életkörülményeinek javításához, a főváros közéletének formálásához. Az idén 12-en kapták meg a megtisztelő magas kitüntetést. Eszmecsere aKISZKB-ban A KISZ Központi Bizottsága székházában a Fiatal Művészek Tanácsa hétfőn beszélgetésen látta vendégül Somogyi László építésügyi és városfejlesztési minisztert. A jelenlevő fiatal építészekkel élénk eszmecsere alakult ki az építészet magyarországi helyzetéről, az építészképzés problémáiról, valamint a fiatal építészek egzisztenciális és szakmai gondjairól. A beszélgetésen részt vett Hámori Csaba, a KISZ KB első titkára, és Szórádi Sándor, a KISZ KB titkára. A tél újabb támadása 51 somogyi település telefon nélkül Vasárnap óta a főutak járhatók Hétfőre virradóra a Dél- Dunántúlon több miint húsz centiméteres hótakaró borította a határt, a településeket, Kaposváron pedig mintegy harminc centiméteres hó hullott. Zavarok keletkeztek a villamosenergia-elllátásban, a telefonszolgáltatásban, a közlekedésiben, a falvak ellátásában. A közúti igazgatóság kaposvári üzemmérnökségének útfenntartási művezetőjével, Machlik Mihállyal végigjártuk a Balaton-partot is. A hóekéivel fölszerelt 11 gépkocsi (tegnap hajnal óta úton van. Nem csoda, hogy sofő- reiken érződik a fáradtság, de megfeszített erővel dolgoznak, hogy járhatóvá tegyék az utakat. Bőszémfá és Gálosba körzetében tegnap már a SEFAG dolgozói is segítették az úttestre zuhant fák eltávolításában. Sok fát kellett kivágni az esetleges balesetek megelőzése érdekéiben. Mint Machlik Mihály elmondta, öt brigádjuk gépi fűrésszel járja az utakat, hogy a kidőlt fákat eltávolítsák. A 67-es úton a munkagépeik (tevékenységét a helyi termelőszövetkezetek is segítik. A kapolyi tsz traktorosa, Kovács Ferenc hajnal óta fa hóekével tisztította az utat. A főutak a megye egész területén járhatók. A kapasvár—szántódi úton többnyire teherautókkal, kamionokkal találkoztunk. A hóéi takarítás üteme megfelelő. Visnyai Lajos például délelőtt tíz óráig harmadszor fordult a hozzá tartozó szakaszon, és addig több mint százhúsz kilométernyi utat tisztítottak meg a hótól. A községek lakossága is segít, több helyen láttuk, hogy takarították az autóbuszmegállókat és azok környékét. A MÁV kaposvári üzemfőnökségén is él a „forró drót”. Az állomás forgalmi irodájában percenként csöng a telefon. Elmondták, hogy tegnap reggel a Somogy expressz harminc, a személy- vonatok negyven—öltven percet késtek. Délelőtt ugyan már csökkentek a késések, de egyetlen szerelvény sem érkezett menetrend szerint. A mozdonyok kevesebb kocsival indultak az állomásokról. Nehézségeket okozott a hó és a fagy miatt a váltók átállítása is. A Volán forgalomirányítói szerint a távolsági autóbuszok késése tegnap húsz— hiainmline perces volt. Néhány reggeli járatnál nagyobb volt a késés. Lad környékén egy pótkocsis teherautó karambolozott, ezért várakozott a (Folytatás a 7. oldalon) Ahol nincs alapanyaghiány GYÁR A KAPUN BELÜL A Tungsram Rt. kaposvári elektronikai gyárában külön birodalom a szolgáltatóüzem. Fő feladata a lámpagyártáshoz szükséges gázok előállítása. Nem véletlenül nevezik sokan úgy: a gázgyár. Ezekben a hetekben — a gyár más üzemrészeihez hasonlóan — itt is lázas munka folyik. Február végére készen kell lenniük az új terméket előállító kevert fényű lámpát gyártó sor fogadására. Mint azt Bán József üzemvezető elmtondta, az ő feladatuk is nehezebb lesz, mert a korábbinál tisztább és többféle gázra lesz szüksége az üzemnek. A gázgyári berendezések telepítését januárban kezdték. A gépek és az egyéb műszaki munkák beépítésével, illetve kivitelezésével már túljutottak a munka felén,. de a február 28-i határideig még jócskán van tennivalójuk. Egy hidrogéntisztítót saját erőből készítettek el, de szükség volt egy speciális gázkeverőre is. Már beszerelték a két csavarkompresszort, amellyel a sűrített levegőt állítják elő. Kialakítottak egy központi vákuumtelepet. de hekik kell kiépíteniük a különböző csőrendszereket is. A gázok jó részét a levegőből nyerik, és ez az alapanyag korlátlanul rendelkezésükre áll. Folyamatos munkarend mellett is minden gázmennyiségre szükség lesz, amit előállítanak. Ebben a hónapban még az Oxigén- és Disspusgázgyártó Vállalattal kötött szerződés szerint a fölösleges gázt — a termelt mennyiség 30—35 százalékát — rajtuk keresztül a 13. sz. Volánnak adják el, de márciustól mór az előállított gázt teljes egészében a gyár hasznosítja.