Somogyi Néplap, 1985. február (41. évfolyam, 26-49. szám)
1985-02-07 / 31. szám
1985. február 7., csütörtök Somogyi Néplap Országos elméleti tanácskozás Kaposváron (Folytatás az 1. oldalról) A válság destabilizálja, vagy destabilizálhatja az adott rendszert. Kialakulhat a rendszeren belüli, vagy külső tényezők hatására, de létrejöhet külső és belső tényezők kölcsönhatásának, illetve objektív és szubjektív tényezők eredményeként. A válság tehát önmagában nem egyenlő a rendszer megszűnésével, meghatározott feltételek között azonban oda is vezethet. Simái Mihály véleménye szerint a tőkésrendszer válságát úgy kell felfogni, mint a termelési mód történelmi hanyatlását. Ez nem azonos a klasszikus túltermelési válsággal, de nem is zárja ki azt. E társadalmi válság szakaszában kialakulnak a feszültebb helyzetek egyes országokban, amelyek kifejeződnek ott a polgári államhatalom politikai válságával is. Ilyen helyzetet előkészíthetnek gazdasági megrázkódtatások, válságok, vagy különböző társadalmi összeütközések az egyes országok keretei között. Tény az is, hogy a válság, a tőkés rendet ért különböző megrázkódtatások és a szocializmus fejlődése nemcsak megrázták, hanem hatalmas erőfeszítésekre is ösztönözték a tőkés rendet, és különösen a rendszer szempontjából meghatározó szerepet játszó országokat a kapitalizmus belső és nemzetközi pozícióinak erősítésére a második világháború óta eltelt négy évtized alatt. Az előadó kifejtette: a tőkés társadalom perspektíváinak megítélésével kapcsolatban a legdöntőbb, hogy milyen eszközökkel és milyen módon lesznek képesek a tőkés rend vezető hatalmai megoldást találni azokra a társadalmi és gazdasági problémákra, amelyek már ma is jelen vannak, illetve a jövőben kerülnek előtérbe. Nyilvánvaló, hogy a mai kapitalizmusban a tőkés rend érdekében még sok minden megvalósítható a tőkés privilégiumok jelenlegi rendszerében. A létbizonytalanság és a nyomor mindmáig létezik a legfejlettebb tőkés országokban is. A nyomor és a jólét együttélése az uralkodó osztály privilégiumának' kritikus elemét helyezi előtérbe. A nyomor oka az államok keretei között a kizsákmányolás, valamint a jövedelmek elosztásának nagy egyenlőtlensége: miközben nagy jövedelmeket szivattyúz a tőkéseknek, nem képes, vagy nem hajlandó a társadalom nehéz helyzetben lévő tagjait fölemelni. A társadalmasodás tőkés korlátainak és feltételeinek vizsgálatából adódik az a következtetés, hogy az államosítás továbbra is fontos eszköz marad az antikapitalista haladó erők számára a szocializmusért folytatott harcban. Köztudott az is, hogy a tőkés országok szociális rendszerének kifejlődésére milyen mértékben hatott a Szovjetunió, később pedig a többi szocialista ország gyakorlata. A létező szocializmus hatása a kapitalizmus jövőjére nem szűkíthető le a tőkés rend fejlődésének néhány meghatározott területére: átfogó történelmi verseny ez, amelynek konkrét feltételei is változnak. A verseny feltételének változása az utolsó szakaszokban nemcsak kedvező, hanem negatív hatású is volt: a szocialista országok nehézségei, gyengeségei is hozzájárultak az elmúlt években olyan törekvések megerősödéséhez egyes nyugati országokban, amelyek a létező szocializmus visszaszorítására irányulnak. Minden valószínűség szerint a békés egymás mellett élés — hosz- szú történelmi korszakban — adja majd meg a jövőben is a külső kereteket mindkét társadalmi rend számára. Ez nemcsak feltételezi, hanem meg is követeli az együttműködést, s ennek során már az eddigiekben is bizonyos közös érdekek kialakulásához vezetett a szocialista és a tőkés országok között. Ilyen közös érdek például a nukleáris világkatasztrófa elhárítása. A kapitalizmus korunk nemzetközi rendszerében Miiiyen szerepe van a kapitalizmusnak korunk nemzetközi rendszerében? Berecz János kandidátus, a Népszabadság főszerkesztője vállalkozott e bonyolult, szerteágazó kérdés megvilágítására. E társadalmi formációinak három olyan jellemzője ívan, amely minőségében ugyan változva, de állandóan végigkísérte fejlődését. A kapitalizmus képes bővített formában rendszeresen újratermelni önmagát. Ebben rejlik dinamizmusa. S miközben önmagát a szüntelen válságokból ki tudja emelni, létrehozza önnön meghaladásának föltételeit is, a munkásmozgalom és a megtermelt javák igazságosabb elosztásának elemi erejű igénye által. A társadalmi termélés dinamikus bővítése során alakult fejlett központoknak (Észak-Amerika, Nyugat- Európa) másik jellemzője az erős expanzió. A kapitalizmus mindenkor a maga érdekeit akarta kizárólagossá emelni. A legérettebb tőkés viszonyok kiterjesztése glóbuszunkra á fejlődésnek nem hagyott más alternatívát a fejletlen vagy kapitalista viszonyok között élő társadalmaknak a szocializmus megjelenéséig. Így satnyultak el és roppantak szét például India fejlett kézműves városi kultúrái. A kapitalizmus fejlődésével szinte állandóan vele járt a háború. A háborús fenyegetés a békés időszakokban is rendszeres kísérője a tőkés viszonyoknak. E háborúk jelentős részét a vezető kapitalista hatalmak vívták, mind pusztítóbb körülmények között, de mellettük jelen voltak a gyarmati háborúk és a helyi, kapitalista érdékekből kirobbant konfliktusok is. IKorunlk világrendjének jellegét a szocializmus és a kapitalizmus erőinek viszonya határozza meg. Az előzményeikhez tartozik, hogy a kapitalizmussal együtt alakultak ki a nemzeti keretek. Ezzel párhuzamosan a régi helyi önellátás helyébe a nemzetközi munkamegosztás, a földrészekét és nemzeti államokat összekötő kapcsolatok léptek. A kapitalizmus születését nem akadályozta nemzetközileg szervezett rendszer. A tőkés világ szabadon terjeszkedett, a legfejlettebb központok a periféria erőforrásaiból gazdagodták, úgy, hogy nem volt glolbáilüs ellenfelük. Sőt, a korábbi társadalmi formáció, a feudalizmus képes volt oszltálytkónt integrálódni az új társadalomba. (Félfeudális társadalmak.) A születő szocializmus viszont globális világrendszerrel ikerült szembe. 1917-ben például az ellenséges tőkés hatalmak képesek voltak egységfrontot alkotni Szovjet-Oroszországgal szemben. Nemzetközi osztályharc kezdődött, amelyben .azóta kincs szünet. S ebben a harcban a szocializmus természetes szövetségeséi a nemzeti felszabadító forradalmi mozgalmak. A mai Világban a kapitalizmust három folyamat rendítette meg. Mindenekelőtt: a szocializmus világrendszerré vált. Ennék jelentősége felmérhetetlen. A kapitalista hatalmi központoknak minden döntésükben számolni kell a szocialista rendszer létével. A történelmi jelentőségű fordulatot — a Nagy Októberi Szocialista Forradalom győzelmét — igazán a második világháború után a szocialista világrendszer kialakulása teljesítette ki. A világkapitalizmust érzékenyen érintette a fejlődő országok önállósulása, állami érdékeik megjelenése a világpolitikában. Ma már a korábbi 40 helyett 150 ország kért iés kapott szerepet a föld ügyeinek intézéséből. A megrendült tőkés hatalmi központok igyekeznek fölvenni a kesztyűt. Egyrészt növekszik katonai fenyegetésük, másrészt alkalmazkodni próbálnak az új helyzethez. Mindenekelőtt a tudomány és a technika gyors fejlesztésével. Törekednek a társadalmon belüli jobb integrációra. Sikerült közvetlenül érdekeltté tenniük az értelmiség műszaki — menedzser rétegét és az alkalmazottakat ennek fejlesztésében. Számúk sok országban ma már meghaladja az ipari munkásokét. A munkásmozgalom reformista szárnya megtanította a .tőkés országokat a szociális egyensúly fontosságának elfogadására, és bizonyos erőfeszítéseket tesznek ezért. Más jelenségek folyamatosan és súlyosan rombolják ezt a társadalmi integrációt. Ilyenek: a szervezett bűnözés, a krónikus munkanélküliség, s hogy a l'ákosság nagy tömegei jutnak a társadalom perifériájára. (Narkósok stb.) A nemzetközi elemzésekben légfőbb mércénk, hogy a kapitalizmus hogyan viszonyul a haladás, valamint a béke és háború nagy kérdéseihez. A társadalmi haladás legfőbb biztosítéka a szocializmus (léte. Mégsem monopolizálhatja a szocialista államok közössége a haladás fogalmát, hiszen a fejlődő országok sokféle eszme- áramlatában szintén jelen vannak ezek a j egyék. A tudományos technikai fejlődésben a kapitalista országok még mindig az élen járnák. Képesek újat alkotni, de képesek fölhasználni ezt az emberiség ellen is. Külpolitikájukban egyezkednek, vagy az erőviszonyok megváltoztatását akarják. A szocializmus válasza: a Szovjetunió és szövetségesei mindent megtesznek, hogy a viszonylagos erőegyensúlyt fenntartsák és a tudományos-technikái forradalom eredményeit a termeílésben hasznosítsák. Agresszív imperializmus A vezető tőkés hatalmak hetven, éve próbálják megsemmisíteni a szocializmust. Mégsem jutottak e célhoz tapodtat sem közelebb. így kezdte A katonapolitikai tényező szerepe és súlya a fejlett tőkés államok külpolitikájában című előadását Szűcs Ferenc altábornagy, a Magyar Néphadsereg vezérkari főnökének helyettese. E törekvésekkel szembesítve látjuk igazán, milyen nagy eredmény a negyven éve tartó európai béke. Közben 170 háború dúlt a világon, s milliók estek áldozatul. A két világrendszer katonai, stratégiai viszonyában a legjelentősebb fejlemény is ekkor következett be: semmivé vált az Egyesült Államok területi sebezhetetlensége. Az új világgazdasági válsággal párhuzamosan általános eszmei és gazdasági of- fenzíva indúlt a szocialista országok elllen. Ez a katona- politikában is jelentkezett. 1978-ban megszavazták a NATO új fegyverkezési programját. Mindezek alapjául már korábban kialakult koncepciók szolgáltak. Z. Brzerzins- ki politológus professzor kidolgozta a .tőkés világot foglalkoztató dilemmák megoldásának módját. Szerinte a kapitalista világ stratégiai válságba jutott a Szovjetunió katonai erejének növekedése miatt. Vissza kell szerezni az erőfölényt — javasolja Brzerzinski. Geopolitikai válságba kerültek a Közel-Kelet és Afrika miatt a fő erőközpontok. A (tőkés világ számára létérdekű területeket mindenképpen meg akarják tartani. Washingtonban egyfajta globális válságot is emlegetnek: az enyhülés eredményeit tagadják, és szeretnék a folyamatot visszafordítani. A nyolcvanas évek 'katonai doktrínájának alapja: a viszonylagos erőegyensúlyról át kell térni a dinamikus agresszivitásra a nemzetközi viszonyokban. Ez nem retorikai megfogalmazás, hanem tartós törekvésnek látszik. Az amerikaiak az európai és a japán tőke hozzájárulását is megszerezték ehhez. Brzerzinski csak az erőfölény visszaszerzéséről beszél:, de másról is szó van itt. Gazdasági válság idején a kapitalizmus hagyományos eszköze a fegyverkezés gyorsítása. A befektetések igen gyorsan térülnek meg ezen ,a területen. A verseny fokozódását jelzik a számok is. Az Egyesült Államok összes katonai kiadása a legutóbbi negyven év alatt 4000 milliárd dollár volt. Most a következő tíz évben fordítanak erre 4900 milliárdot. A fegyverkezés kisegíti a válságba jutott gazdaságot. Arra js számítanak, hogy a fegyverkezési hajszában a szocialista országok teherbíró képessége megrendül, és belső stabilitásukat válságok zilálják szét. A fegyverkezési hajsza szolgálatába állították a különböző konkrét katonai terveket. Mindenekelőtt a NATO elavult fegyvereinek 85 százalékát szándékoznak kicserélni. Az új fegyverek minőségileg is újak, és 12— 15-ször drágábbak a korábbiaknál. Ezek után nem meglepő, hogy a viliág katonai kiadásainak felét az Egyesült Államokban költik el. A világ fegyverexportjából jelenleg 70 százalékban részesednek a főbb tőkés országok. A világ nyersolaj termelésének hatvan százaléka — a kapitalista hatalmi központokból tekintve — „bizonytalan” kömyezetbőüi származik. (Közel-Kelet) stratégiai nyersanyagokból is nagy a függőségük. A itőkés katona- politika egyik fő célkitűzése, hogy ezeket az útvonalakat mindenképpen biztosítsák. Ezért szervezik meg az úgynevezett gyorsreagálású erőket, és építik szüntelenül a honi területeken kívül állomásozó erők bázisait. (Támaszpontok.) A gyorsreagálású erők létszáma 200 • ezernél is több. Nagyteljesítményű szállító- repülők, helikopterek, repü- lőgép-anyahajók tartoznak ide. Céljuk az állandó katonai jelenlét, a fejlődő országok megtartása a kapitalista érdekszférában és a katonai intervenció gyors lehetőségei. Amerikai és NATO-tám aszpontok behálózzák a glóbuszt. A 460 nagyobb támaszponton 700 ezer katona állomásozik. Az eddigi nagy háborúk mindig óriási mértékben fejlesztették a haditechnikát. A háborúk végén jelentek meg a legkorszerűbb arzenálok. Egy világméretű nukleáris konfliktusban azonban — mint Einstein mondta —, csak a husáng marad..’. Üjkonzervatív világ és prófétái Ma a világ vezető kapitalista országaiban előretörtek a újkonzervatív politikai erők. Képviselőik az Egyesült Államokban, Angliában, Japánban, az NSZK-ban ott ülnek a kormányban, "és sajátos világi, átásukkal, értékszemléletükkel igyekeznek kivezetni országukat a válságból. Milyen társadalmi- gazdasági változások talaján fejlődött ki az újkanzerva- tivdzmus, milyen szellemi vértezetben próbálják megvalósítani elképzelésüket? Lukács József akadémikus, az MTA Filozófiai Intézetének igazgatója ezt vizsgálta A nyolcvanas évek kapitalizmusa és az újkonzervatív ideológia című előadásában. A hetvenes évek közepén és a nyolcvanas évek elején kibontakozó gazdasági recesszió nyomában tapasztalt társadalmi válság kezelésének, megoldásának módjára sokféllé elképzelés, elmélet született. Közöttük fölerősödött az újkonzervatívok hangja. Legtöbben a szellemi-erkölcsi szféra válságát kárhoztatták. Szerintük a korábbi liberális-reformista kezelési mód már elégtelen, a liberális kormányzatok túlságosan engedékenyek, s így — mondják —: „nem lehet föltartóztatn.i a kommunizmust”. Találóan határozta meg gondolkodásúk lényegét Jürgen Habermas nyugatnémet szociológus: ,,Az újkonzervatívok fölcserélik az oköt a következményekkel.” A kapitalista Viszonyok válságát a jobboldal konzervatív és radikális elemei használták ki eddig legjobban. Olyannyira, hogy saját egykori polgári ellenfeleiket is magukhoz vonzzák. Elméleti igényességük azonban nem nagy, ideológiájuk meglehetősen vegyes. Mégis a legtöbb fejlett országban csatát nyertek, mint a konszolidáció jelenlegi főerői. Az utolsó másfél évtizedben a kapitalista országokban számos konfliktus éleződött ki. Ez megkérdőjelezte a liberális kormányok gyakorlatát és a gazdaság protekcionista rendszerét. Az újkonzervatív gondolkodók ellenszenve mindenek előtt az államgépezetben dolgozó úgynevezett „itojásfejűek”, a menedzser-technokrata réteg ellen fordult. Az „alapító atyák” — az amerikai függetlenséget kivívó államférfiak — puritanizmusához fordultok Vissza. Fölértékelik a szabadverseny és az egyéni gazdasági kezdeményezés jelentőségét. Erősen bírálják a liberálisok szociális politikáját, a központosításit, a bürokráciát. A gazdaságban teljes szabadságot hirdetnek, populista eszményük a romlatlan, „tiszta” western világa. Ügy vélik, a liberális államférfiak túl mélyen avatkoztak a történelem és a társadalom természetes folyamataiba és keményen bírálják a történelmi folyamatosság megszakítását. Legsúlyosabb a vád azon reformerek ellen, akik a jóléti államra törekedve beavatkoztak annak ügyeibe. Bírálják a racionalizmust, s e kritikájuk — az ész új trónfosztása — együtt jár a történelmi haladás megkérdőjelezésével. E nézeteknek akadtok asszisztensei a természettudományok művelői között. Konrad Lorenz osztrák etalógus elméletét használták föl. Lorenz az állatok viselkedése alapján állítja, hogy az uralmi, szexuális és egyéb ösztöneink mindig uralkodók maradnak a ítamutt viselkedéssel szemben. Hasonlóan vélekedik A. Gehlen is. Ennek alapján utasítják el az emberi egyenlőség eszméjét és erőteljesen hangsúlyozzák az eredendő egyenlőtlenséget. Ehhez a humán- biológia és a genetika új eredményeit hívják — vulgarizálva — segítségül. Terrné- szetadta egyenlőtlenség — hirdetik, és szembenáUnak a társadalomtudomány eredményeivel ■— kivéve a történetírást. Ghfksmann francia filozófus egyenesen az uralom eszközének tartja e diszciplínákat. Az újkonzervatív gondolkodás immár államvezetési gyakorlattá vált, s méretik meg itobb vezető kapitalista ország hétköznapjaiban. Az Egyesült Államokban a Reagan nevéhez fűződő gazdaságpolitikában, a szociális célokra és művelődésre szánt kiadások erőteljes megkurtításának jegyében jelentkezik az újkonzervatív gyakorlat. Japánban hagyománya van a társadalom merev tagoltságának, az ország társadalmi életét nem formálták demokratikus struktúrák. Itt az újkonzervatív törekvések pontosabban illeszkednék a társadalmi valósághoz, mint Európában. Angliában például erős hagyománya van a népjóléti intézményeknek, a társadalom demokratikus szerveződésének. Az újkonzervativizmus leginkább a válság kezelésének kormányzati-intézkedési módszereit és szemléletét határozza meg. Ebéd után a tanácskozás öt szekcióban folytatta munkáját.
