Somogyi Néplap, 1985. február (41. évfolyam, 26-49. szám)

1985-02-05 / 29. szám

Tisztelt Szerkesztőség! Központi célkitűzés, hogy tovább kell csökkenteni a falu és a város közti különbségeket. E cél eléréséhez na­gyon fontos, hogy a még meglevő különbségek számát ne szaporítsuk. Sajnos, ennek az ellenkezőjét éreztem, amikor elol­vastam a Volán vállalat közlését a helyi közlekedés fel­emelt viteldíjaira vonatkozóan. Eddig is sérelmesnek tar­tottam, hogy a városhoz csatolt Töröcske, Toponár, Ka- posfüred lakói dupla menetdíjjal'utazhattak (kivéve, ha bérletet váltottak) annak ellenére, hogy a távolság nagy­sága, az utazás kényelme ezt nem indokolta. Az új ren­delkezés szerint e városrészekbe egyszeri utazás esetén 8 forint viteldíjat kell fizetni, míg a havi bérlet ezután csak összvonalas lehet (130 forint). Ez 160 százalékos ár­emelést jelent. Magam is érintettje vagyok ennek az intézkedésnek, ugyanis a 11-essel utazom Kaposfüredről. Elmondhatom, hogy csúcsidőben e járaton a kulturált utazás lehetősége még nyomokban sem fedezhető fel. A zsúfoltság ponto­san azok miatt a szakaszhatáron belül élők miatt van, akik kevesebb összegért utaznak ezen a vonalon. Nem azt kifogásolom, hogy ők felszállnak a Kaposfüredről jövő autóbuszra. Azt tartom igazságtalannak, hogy a kapós- füredi — de kaposvári — lakosok kénytelenek elviselni az utazással járó kényelmetlenséget — több pénzért. örvendetes, hogy egyre többen kívánnak önerőből családiház-építéssel lakáshoz jutni. Erre csak a várost övező, fent említett településeken van lehetőség, így egy­re több lesz a város felé utazók száma. Vajon mennyire lesz előnyös kiköltözni a városkörnyéki településekre, ha az egyéb terhek mellett vállalni kell a jelenlegi közleke­dési állapotot is? Kérem az illetékeseket, hogy töröljék el a szakasz- határokat, s a töröcskei, toponári és kaposfüredi lakosok is — akik szintén kaposváriak — a többi helyi járatra vonatkozó díjtételekkel utazhassanak. Tisztelettel: Katona Sándor * Kaposvár, Muskátli u. 5. TÜZES HÉTVÉGE XLI. évfolyam, 29. szám 1985. február 5., kedd TANULÓK KIÁLLÍTÁSA Nem pihenhettek a hét végén a tűzoltók. A vihar is jócskán adott nekik mun­káit, de sok helyre kellett kimenni tüzek eloltására is. Ezeket a legtöbb esetben fi­gyelmetlenség, gondatlan­ság okozta. Pénteken há­rom esetben oltottak siker­rel: Bedegkéren, a Rákóczi u. 146. alatt kigyulladt a községi tanács egyik mel­léképülete. Zamárdiban, a Kossuth u. 25. szám alatt, Dombi Fe- rencné portáján helytelen tárolás következtében 20 ezer forintnyi ingóság lett a láng martaléka. Kaposváron, a Schönherz utca 84. szám alatt, Kovács Rudolf lakószobájában el­dobott cigarettacsikk oko­zott tízezer forint kármi járó tüzet. Szombaton Nagybajomban, a Kossuth u. 85. számú ház­ban a kéményből kipattanó szikra idézett elő tüzet. Meller József kára csak- liem 100 ezer forint. Vasárnap Balatons zabadi- fürdő vasútállomásán lévő büféhez hívták a tűzoltó­kat, mert a tetőszerkezet lángra lobbant. Zákányban a Jakab György portájához tartozó disznóól gyulladt ki rövid­zárlat következtében. Diákoptikával Érdeklődő kamaszok vi­dám csoportja vett részt tegnap a kaposvári Táncsics Kisgaléria kiállítótermében a Lang Róbert II. b. és Pa­lotás Attila II. a. osztályos tanuló munkáiból rendezett kiállításon. , A megnyitó előtt Kertész Sándor festőművész, az is­kola tanára elmondta, hogy az idén ötödik alkalommal rendeznek önálló bemutatót az igényesebb alkotásokból. Palotás Attila grafikáival sikerrel szerepelt már a Vö­röskereszt egészségügyi té­májú kiállításán. Kiváló rajzkészsége, témaérzé­kenysége, jó karakterformá- Iq, képessége, megfelelő szak­mai irányítással, művészi értékű karikatúrák alkotá­sára teheti képessé. Az élet­ből, közvetlen környezeté­ből ellesett figurák, esemé­nyek jelennek meg a rajz­papíron humorral, iróniával, kritikával. Lang Róbert elő­ször mutatkozik be 50x60-as méretű fotóival. Három éve már, hogy a Játék a gyík­műhelyben című tévéadás felkeltette a figyelmét a fotózás iránt, önállóan dol­gozta ki módszerét, techni­káját, olvasta a fotózásról megjelent szakirodalmat, gyűjtötte a munkához szük­séges — nem éppen olcsó — felszerelést. Lakóházuk bi­ciklitárolóját szerette volna megszerezni alkotóműhely­nek, de a lakók ebbe nem egyeztek bele, így maradt a lakásból kialikiioli kis he lyiség, a sokszor éjszakába nyúló laboratóriumi munkák színhelye. Fotói különös sze­retettel és szépséggel jele­nítik meg az öregedést. Természeti képei, nagyítá­sai, kitűnő megfigyelő ké­pessége, tudatos képszer­kesztése, apró vonalas gra­fikus ábrázolásmódja olyan technikai megközelítésmód­ra utaltak, mely a fotogra- fika felé töri az utat. A két fiatal kiállítását Leitner Sándor festőművész, a tanítóképző főiskola fő­igazgató-helyettesének ér­tékelő szavai után tekint­hették meg a tanulótársak, vendégek. V. Á. Szívbetegek számítógépes nyilvántartása Elkészítik a Csongrád megyei szívbetegek számító- gépes nyilvántartását a Szegedi Orvostudományi Egyetem önálló szívsebésze­ti osztályán. Az egyetem számítástechnikai központ­jának közreműködésével már gépre vették a szerzett Viheti, aki akarja Családi kirándulásra in­dultunk szombaton Nagy­atádon. Nem messzire, csak a város szélére, ahol a Gyár utcai hármas szá­mú általános iskola épül. Bár szombat délután volt, nyugodtan sétálhattunk a falak között, az építkezés nincs elkerítve, de még őr sem állított meg bennün­ket, hogy jövetelünk cél­járól érdeklődjön. Pedig elkelt volna. No nem az érdeklődés, hanem az őr. Mert itt szanaszéjjel he­vert minden. Vödröt hoz­hattam volna ákármeny- nyit, szerszámokat úgy­szintén, mert munka vé­gén ott hagyták a folyosó­kon, s ha netán nagyon összepakolok, még talicska is akadt volna a szállítás­hoz, arról már ne ■ is be­széljünk, hogy a betonke­verőt könnyűszerrel tolhat­tam volna hazáig. Ami a leginkább bosszantott, az két termetes műanyagtar­tály. A feliratuk szerint méreg van benne — a szomszédban pedig gyere­kek játszanak. Ugyan kit zavar ez?! El­végre mindenki viheti, amit akar. N. J. szívbetegségben szenvedőik, a szívvel operált és a szív­ritmus-szabályozóval ellá­tott betegeik adatait, s je­lenleg az infarktuson át­esett betegek nyilvántartá­sán dolgodnak. A számító­gépre vett adatok között szerepel a szívhdbával szü­letett gyermekek esedékes vizsgálatainak és az elvég­zendő műtéteknek az idő­pontja, a szívritmus szabá­lyozók cseréjének az ideje, az egyes betegekre vonatko­zó diagnózis, a kezelés mód­ja^ a szükséges gyógyszerek listája. Ezeket az információkat megkapják az egyetemről a Csongrád megyei városok­ban működő kardiológiai in­tézetek és" a körzeti örvö­seik. Az ő visszajelzéseik se­gítségével napra készen tartható a betegek nyilván­tartássá, amely így nagy se­gítséget nyújthat a gyógyí­tó munkában. A szegedi regionális kar­diológiai központ számító- gépes nyilvántartása kiter­jed a szívbetegségekkel mű­tőit, illetve ilyen műtétre váró Bács, Békés és Szol­nok megyei betegekre is. Kitűnően érzik magukat a négyes ikrek, akik az év első napján jöttek a világra. A három kislányt és egy kisfiút édesanyjuk 14 napos koruk óta naponta négyszer táplálja, háromszor pedig cumisüvegből kapják az anyatejet. Képün­kön: Bakó Sándonié négy gyermekével Álarcos rablók A Komárom megyei Rend­őr-főkapitányság előzetes le­tartóztatásba helyezte Hor­váth András és Kiss Péter Zsolt esztergomi lgkopt, akik Esztergomban K. j.-nét meg­öléssel fenyegetőzve arra kényszerítette, hogy pénzét értékeit átadja. 4000 Ft kész­pénzzel és 400 000 Ft értékű ékszerrel távoztak... A rend­őrség letartóztatta őket. Totó-sóhaj Schalke 04, Cagliari, Kai­serslautem, Solingen, Of­fenbach ... Majd Gampo- basso, Frankfurt, Catania, Perugia, Parma, Pisa ... — Pescara vagy Pisa? Szűrődik át a hangzava­ron, s miközben elsuhan­nak az út menti télbe ro­gyott bokrok, magamban Pisáira szavazok. XII. szá­zadi tornya talán nem fer- dül tovább ... S most eszmélek csak. Emiatt tizenkét és félmil­liós nyereményről álmod­nak józan tippeléssel számbavéve minden lehet­séges variációt. S jön a Hírháttér, a televízióban: elemzés arról, miért ma­radtak el a totómeccsek, ki ezért a felelős, mennyi a felosztható nyeremény- alap az ötödik hétre. Ne­tán a Sportfogadási és Lottóigazgatóságot kellene felelősségre vonni, miért nem kötöttek korcsolyát a Bundesliga focistái. Azután az utolsó roham az ötödik heti szelvé­nyekért. S az eredmény, a totó történetében a leg­nagyobb szelvényel­adás. Húszmi llió-hétszáz- kilencvenháromezer-öt. Magyar rekord. Vasárnap este csak azt tudjuk, hogy két mérkőzést- töröltek, a szelvények értékelését nem fejezték be. A Petőfi rádió éjszakai adásából sem értesülhetünk arról, hogy mennyit nyertünk! Milliók figyelme hétfőn se lanyhul, miközben Buda­pesten és az ország öt körzeti értékelő központjá­ban a hatszáz alkalmi szel­vényelemző munkáját már az OTP munkatársai is se­gítik. Páva Károly, a Sportfo­gadási és Lottóigazgatóság ügyviteli osztályvezetője délután négy óra tájban érdeklődésünkre közli: az már biztos, hogy több 13+1 találat van: szavai­val élve tömegnyeremény várható. Végül hozzáfűzi: csak a kedd hajnali órák­ban derül ki, mennyit is fizet az 5. heti totó a nyerteseknek. Az viszont bizonyos: akik a Pescara ellenében a Pisára tettek, rosszul jártak a döntetlen miatt. Ugyanis osztódott az annyira megálmodott egyetlen telitalálatosnak szánt 12,5 millió. De ezt ma reggiel már úgy is megtudjuk a rádió híradá­sából. Salamon Gyula Tarka sorok A farkas és a bárány — Ejnye, ejnye, ki tet­te zavarossá a vizemet? Azonnal felfalom! — csattogtatta fogait a far­kas. — Ki más, mint a bá­rány! — válaszolta a gyár. Mindennek a teteje... — Amikor már éppen felérnék egy olyan ma­gaslatra, amelyet még senki nem mászott meg, valaki mást engednek oda — sóhajtotta a csiga. Nehéz az élet — Nehéz az élet! Meg­volt mindenem, amit férfi csak kívánhat: pénz, nyaraló, jacht, egy gyö­nyörű nő szerelme —, amíg a feleségem rá nem jött! Félreértés — Fink úi“, szeretném megkérni a leánya kezét. — Van élég pénze? — Félreértett! Felesé­gül akarom venni, nem megvásárolni! Megkönnyebbült — Be kell vallanom valamit, Éva. Nős vagyok. — Egy kő esett le a szívemről! Már azt hit­tem, azt akarod bevalla­ni, hogy nem szeretsz! Amit felvehet — Drágám, nincs egy rongyom, amit felvegyek! — Burkolózz hallgatás­ba! Unalmas — Hogy sikerült a teg­nap esti party, Maria- Luise? — Dögunialmas volt! Ha megtaláltam volna a kombinémat, már éjfél­kor hazamentem volna! Aforizmák Legyünk tapintatosak, ne kérdezzük meg az emberekből, élnek-e. (Stanislaw Jerzy Lee) * * * Boldogok azok, akik a szerelem útján áttöretlen akadályba ütköznek. (Philippe Hérial) * * * Egy olyan új törvény­ről álmodozom, amelynek alapján miindenkinak meglenne a maga korlá­tozott napi szóadagja. IWojtek Bartoszewski) • * * Nem sokáig szeretjük Bízókat, akikért gyűlölni kezdtünk másokat. (Wojtek Bartoszewski) Somogyi Néplap A* MSZMP Somogy megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: JÁVORI BÉLA Főszerkesztő-h.: dr. Kercza Imre Szerkesztőség: Kaposvár, Latinca Sándor u. 2. Postacím: Kaposvár Pf. 31. 7401. Telefon: 11-310, 11-311, 11-312. Telex: 13-3Í0. Kiadja a Somogy megyei Lapkiadá Vállalat, Kaposvár, Latinca S. u. 2. Telefon: 11-316. Postacím: Kaposvár, Pf.: ji, 740J Felelős kiadó: Balajcza János Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél Előfizetési dij egy hónapra 43 Ft, negyedévre 129 Ft, félévre 258 Ft. ISSN 0133-0608 Készült a Somogy megyei Nyomdaipari Vállalat üzemében Kaposvár, Május 1. u. 101. Felelős vezető: Mike Ferenc igazgató

Next

/
Thumbnails
Contents