Somogyi Néplap, 1985. február (41. évfolyam, 26-49. szám)

1985-02-02 / 27. szám

4 Somogyi Néplap 1985. február 2., szombat Megfékezett árak az építőiparban Beszélgetés Trefil Istvánnal, az ÉVM főosztályvezetőjével A Lőrinci Textilipari Vállalat ebben az évben a tavalyinál 10 százalékkal több, mintegy ti­zennyolcmillió négyzetméter nem szőtt, hanem ún. flies technológiával készült — az ele­mi szálakat rendezés után kötőanyag tartja össze — textíliákat készít. Ebből az import­helyettesítő anyagból a Dunaegyháza Haladás Termelőszövetkezettel közösen megkezdik az eldobható, egyszer használatos egészségügyi termékek — műtős ruhák, lepedők stb. — gyártását. 'MTI-fotó — Varga László Javult az árukínálat Az idén is sok család vál­lalkozik majd házépítésre, s bizony sok gondjuk lesz. Túl azon, hogy tőkét kell gyűj- teniük a legnagyobb családi vállalkozáshoz, s kőműves mestert kell szerződtetniük, vagy éppen kalákát szervez­ni a rokonokból, ismerősök­ből, még az építőanyagot is meg kell vásárolniuk. S ez utóbbi miatt bizonyára már most sokan aggódnak, hiszen mostanában mindig keresett volt egy-két hiánycikk, ami miatt esetleg állt az építke­zés, és az utóbbi években az árak is gyorsan szöktek felfelé. Igaz, az Építésügyi és Városfejlesztési Miniszté­rium 1985-re kiegyensúlyo­zott ellátást, és ágazati szin­ten legfeljebb 5,5—6 száza­lékos áremelkedést ígér. Ké­pes lesz-e a minisztérium, a szokatlanul optimista ígéret megtartására, s vajon mi módon vélik ezt elérni? — A múlt év végén a Bel­kereskedelmi Minisztérium vezetőivel együtt áttekintet­tük az építőanyagellátást, s úgy értékeltük, hogy sokat javult, és 1985-re importtal kiegészítve, várhatóan za­vartalan lesz — mondja Trefil István, az ÉVM épí­tőanyagipari főosztályának vezetője. — Természetesen ehhez az kell, hogy minden a tervek szerint alakuljon. Az import anyagoknak pél­dául még az első félévben meg kell érkezniük. Megbe­széléseink szerint a kereske­delmi vállalatok soron kívül feladják import megrende­léseiket. 1985-ben talán nem történhet meg a tavalyi eset, hogy vontatottan érkezzenek meg a külföldi cserépszállít­mányok. Továbbra is főleg tetőcserepet és kisméretű téglát importálunk majd. A téglaipari vállalatok egyéb­ként tavaly már november 28-ra teljesítették tervüket, és az év végéig mintegy 150 millió téglával túlteljesítet­ték termelési előirányzatu­kat. Többek között szombat­vasárnapi munkával érték el ezt az eredményt. Az idén megközelítőleg 64—65 ezer magánerős lakás épül, s ezek közül 35 ezer a ha­gyományos családi ház. Ám helyzetünket jelentősen meg­könnyíti, hogy 44 téglagyári rekonstrukciónk közül több már 1985-ben elkészül. — Az egyensúlyról talán érdemes külön is szólni, hi-, szén az elmúlt évben egyes vidékeken már annyi volt a tégla, hogy nem győzték el­adni, míg másutt az új szál­lítmányokat lesték az épít­kezők. — Valóban már tavaly is előállt az a helyzet, például a tiszántúli téglagyárakban, hogy nagyobb volt a kíná­lat, mint a kereslet. Néhol az eladatlan készletek már a termelést is akadályozták. November elsejétől többek között a szentesi, békéscsa­bai, dévaványai, körösladá- nyi és orosházi téglagyárak meg is hirdették a 10 szá­zalékos fuvardíjkedvezményt. Egyébként is arra törek­szünk, hogy lehetőleg minél több csatornán jussanak el az anyagok az építkezőkhöz, s egyre több gyár árulja majd a portékáját. A vevő­nek így még olcsóbb is. A holtszezonban pedig újra és újra kedvezményeket kell nyújtani, hogy kedvet csi­náljunk a vásárláshoz. Az feltétlenül előnyös minden­kinek, hogy a környékbelie­ket közvetlenül a helyi gyá­rak lássák el téglával, cse­réppel. — ön említette az előbb a téglagyári rekonstrukció­kat, s még ezeken kívül is felsorolhatnánk tucatnyi be­ruházást, amelyek majd a hiánytalan építőanyag ellá­tást szolgálják. Ilyenkor so­kan arra gondolnak, hogy a vállalatok majd áremeléssel „hozzák be” a hatalmas költ­ségeket. — Ezt természetesen nem engedhetjük, és az indoko­latlan áremeléshez az árhi­vatalnak is volna egy-két szava. A vállalatoknak ta­karékos gazdálkodással és műszaki-szervezési intézke­désekkel kell az árakat tar­taniuk, s már a beruházások indításakor a kevésbé költ­séges megoldások mellett döntöttek. Üj gyárak építé­se helyett a régieket bőví­tették, s üres, kihasználat­lan csarnokokba tették be a gépeket. Az áremeléseknek amúgy is sok gátja van, s 1983-ban is mindössze 30— 40 százalékát engedélyezték az árhatóságok, holott a töb­binek is meg volt az indo­ka. Több termék gyártása ugyanis már nem gazdasá­gos, de a gyár nem emeli az árait, vagy legalábbis kés­lelteti az áremelést. Egyéb­ként az eddigi hat hónap helyett ezután egy évvel ko­rábban kell bejelenteni az áremelési szándékot. A vál­lalatok ma már nem is ár­emelésen gondolkoznak, hi­szen belátták, hogy van más út is, ami ráadásul járha­tóbb is. — Az új üzemek más, kor­szerűbb termékeket is gyár­tanak majd, amelyek drá­gábbak mint a hagyományos építőanyagok, köztük a be­toncserép. — Látszólag valóban így van, de ha utánaszámolunk, akkor már nem is ilyen rossz a helyzet. A betoncse­rép 16—17 forintba kerül, míg a hagyományos piros cserép, állami dotáció mel­lett 6—7 forintba, de egy négyzetméternyi tetőre a be­toncserépből csak tíz kell, a másikból tizenhat. A beton­cserép ugyanakkor tökélete­sebben is zár, és szebb, szí­nesebb, mint a hagyomá­nyos. — A falazó- és tetőfedő anyagokból, valamint a nyí­lászárókból az idén is lesz import, ám ezek gyakran drágábbak, mint a hazai ter­mék. — Néhány panasz hozzánk is eljutott, így például Bács megyében csak 16 forintos jugoszláv cserepet lehetett kapni, s ezt fölöttébb drá- gállották, hiszen a békéscsa­bai piros cserép csak 6 forint 30 fillér. Az import termé­kek azért látszanak drágá­nak, mert annyiért árulják, amennyibe kerül. A magyar cserép, tégla vagy éppen cement még ma is állami dotációval kerül a piacra, te­hát olcsóbban. Ez a magya­rázata az alacsonyabb ár­nak. Dalia László A BelkeresikedeiLmi Mi- n/iszténium árufoirgalmi je­lentésié szerint az elmúlt év­beli a kiskereskedelem 479,6 milliárd forintos forgalmat ént el, folyó áron 8,7, össze­hasonlító áron pedig 0,2 szá­zalékkal magasabbat, mint egy esztendővél korábban. Az áruforgalom nem egyenlete­sen alakult: az első félévben 9,5, a második félévben 7,9 százalék volt a növekedés az egy évvel korábbihoz ké­pesít. Az áruellátás 1984-ben a népgazdasági terveknek meg­felelően alakult. Az élelmi­szerek és élvezeti csikkek kí­nálata változatlanul jó volt, több keresett termékből ja­vult az ellátás. Növekedett például az olcsóbb húskészít­mények aránya, bővült az élőhal, a sor és a diabetikus készítmények kínálata. A ruházati cikkek köziül néhány termékcsoport vá­lasztéka bővült; a csecsemő- és gyermekruházati termé­kek, valamint a konfekció­áruk azonban sok esetben nem álltak rendelkezésre kellő mennyiségiben és vá­lasztékban. A vegyes ipar- cikk-ellátás javult: építő­anyagokból, színes tévéikből, hűtőszekrényekből, valamint egyes főző- és fűtőkészülé­kekből bővült a hazai ter­mékek kínálata, az igényeket azonban így sem tudta a kereskedelem teljes egészé­ben kielégíteni. A decemberi áruellátásról a jelentés megállapítja, hogy 5 százalékkal magasabb volt, mint az élmúlt év azonos hónapjában. Az év végi ün­nepek előtt is zavartalan húsellátást biztosított a ke­reskedelem, a füstölt és főtt húsokból azonban nem volt elégendő. Az édesipari liszteráruk és desszertféiék kínálata javult, a keresletet azonban nem tudták teljes mértékben kielégíteni. Jó a ítéli tárolásé zöldség - és gyümölcsfélék kínálata, a budapesti szabadpiacokon azonban 11 százalékkal ke­vesebb terméket kínálltak az egy érvvel korábbinál. Külö­nösen száraz hüvelyesekből, valamint zöldségből és gyü- maflicsből csökkent a felho­zatal. A burgonyát és a zöldséget 16, illetve 15 száza­lékkal olcsóbban, a gyümöl­csöt pedig 16 százalékkal drágábban árusították a ter­melők, mint 1983 decembe­rében. A vegyes iparcikkek irán­ti keresletet decemberben többségében kielégítette a kereskedelem. Hűtőszekré­nyekből, mélyhűtőikből, vil­lanybojlerekből, gáztűzhe­lyekből az előző hónapokhoz képest valamivel jobb volt a kínálat, kevésnek bizonyult azonban az asztali rádió, a rádiósmagnó és a lemezját­szó. A TÜZÉP-telepóken — kü­lönösen vidéken — kevés a szén, gyakori a sorbaállás. Tűzifa azonban mindenütt kapható. A fővárosban és környékén az NDK-brikett kínálata javult. Építőanyagokból javuló választékot kínál a kereske­delem, többfajta és nagyobb mennyiségű falazóanyag, mozaiklap, csempe és tető­cserép áll rendelkezésre, bár a kínálat még mindig nem mondható kielégítőnek. LESKÓ LÁSZLÓ Nem lesz a te talpadnak nyugalma A „skalpoló" juhász 3. Az egészséget, a baj elta­karodását piros pillangó ígéri, nem a sárga citrom­lepke ... És az az álom, minden- órásán! Tudtam, hogy álmo­dom, és mégsem voltam ké­pes megébredni belőle, ahogy a légy sem képes elszaggat­ni a pók hálóját. Egy nagy, virágos réten járok térdig érő fűben, kaszálni kellene már, akkora. Hajnal lehet, mert harmat füröszti csu­pasz lábomat, ahogy lépde­lek a zöldben a dinnyeha­sammal. Mintha bársonyon járnék, törzs nem böködi a talpamat. A patak felé igyek­szem, mi csak Víznek mond­juk. De ez valahogy mégsem az a patak. Ennek nem fü­zek álldogálnak a partján, hanem almafák. De nem ám vadalmafák, hanem olyanok mint a gyümölcsösökben, jo­natánok. Csodálkozom is, hogy milyen korán roska­doznak piros terhűktől; hi­szen a szénafű legföljebb ha másodszor nőtt kasza alá. Lódobogásra fordítom hátra a fejem, de olyan lassan, ahogy görbe Siebert szokta — egész felsőtestével teke- redve —, amióta az első háborúban szilánkot kapott a gerincébe. Hát az én Han- zim robog két hajnalszínű lovat hajtva,i de nem kocsi bakján feszít, hanem pénzes Wolfék Elzájának fekete zongoráján, azt húzzák a paripák. Azon a fejőszékfor­ma fekete zongoraülőkén Neitzer Liszka trónol mez­telen fehér testtel, és két kézzel csapkodja a billen­tyűket, valahogy oda van nőve a zongorához az az ülőke. Ahogy robognak, az uram odaveti foghegyről: „Te is itt vagy, Éfikém? Ki­csit megzongoráztatom a Li- zit...” Megállnak a Víz partján, hopp az én uram pattan és lesegíti Neitzer Li- zit, és mennek kar-karban az első almafához, én csak nézem őket, mint a kőbál­vány, szólni sem bírok. Tu­dom, hogy álom, de fáj na­gyon! Janim leszakít egy pi­ros gyümölcsöt, törli az inge ujjába, úgy adja a szemér­metlen Lizinek. Annak a szája csupa fog, ahogy bele­harap, de rögtön elkámpi- csorodik a pofája, köpi ki. Szakítok én is, hát az íze olyan, mint a Rosenberg Számi boltjából az ecetnek. A színével csalt meg a gyü­mölcs, zokogok álmomban, mert tudom, hogy éretlen almával álmodni gyászt je­lent. Reggel megleptek a fájá­sok, egyre szaporodva. Va­sárnap volt, a kismisére már nem mentem el. Üzentem anyámért, az meg riasztotta Huber Lina nénit, a bábát. Délután négyre, háromórás vajúdással világra hoztam Lizikémet. Lina néni fogat­lan mosolyára emlékszem. — Vágott huszár, Éfi­kém ... Szerencsés leány- gyermek lesz, burokban szü­letett. De már estére kelve ké­kült az arcocskája, szegény­kémnek. Anyósom kimondta a verdiktet, keresztvíz alá kell tartani, de rögtön, ha nem akarunk kicsi pogányt temetni. Hogy gyűlöltem ér­te...! Pedig az ő nevét kap­ta a Lizikém. Attól az éjsza­kai álomtól nem tudtam sza­badulni, a szám cserepes volt, a torkom kiszikkadt, mégis éreztem a csaló alma ecetízét. Tudtam, az álom gyászt jövendöl, ezért egyez­tem bele abba, hogy Hans a lánybarátnémért, Stágl Mariánnért szaladjon, még ma kell a keresztség! Nem telt bele fertályóra, nálunk voltak Bayer Francival, a barátném szépen felöltözve a menyasszonyruhájába, ná­lunk ez a keresztanyái vise­let is: koszorú a fején virá­gokkal, fényes piros-fehér gyöngyökkel és kettős sza­laggal, az egyik ügyesen odatűzködve tükrös-tűkkel; fekete selyemblúz, sötétkék hímzett mellény; fehér ken­dő rozmaringos szalagokkal; plisszérozott fehér szoknya — piros virágú —, ezt meg perkál kötény fedte. Szép, gödrös arcú lány volt ez a Mariánn, asszonysorsa meg ki is kerekítette egy kicsit; Szepi öcsém szokta mondo­gatni, szegény, hogy ha ki­csit előbb születik, a kedve­sévé teszi a lánypajtásomat. — Hogy vagy, Évikém? — Riadt őzike volt vasárnap estetájt Bayer Franz fele­sége, a barátnőm. — Gyengén, Mariánnom... Siessetek! Hiába volt minden siet­ség. Az uram, Láng János, vagy Hans Lang — egyre- megy akár magyarul mon­dom, akár németül —, és Bayer Franci erősen karol­nak, szinte nem éri a pán- tos cipőm a földet. Elöl négy ministránsgyerek, aztán _ a pap a kántorral, és úgy mi meg anyámék, apósomék. Mö­göttünk a falubeliek, főleg nixbrotiak. Sokan vannak. Botolgunk az alacsony sír­keresztek között; innen is, onnan is lucfenyők. A teme­tődomb bal sarkában, ott, ahol az emelkedő szinte me­redekbe fordul, vár egy üre­sen ásító sárga gödör. Kö­rülötte szívforma fejfák; eb­be a sarokba temetik a gye­rekeket, külön a felnőttek­től, talán, hogy még holtuk­ban se zavarják meg őket gyereknek nem való dolgok­kal. Ezt a léket tegnap Ja­nim és apám vágták a domboldalba. (Folytatjuk.) A harminc éves sávolyi juhász, Vass György koráb­ban már négyszer volt bün­tetve, s utoljára életveszélyt okozó testi sértés miatt ítél­ték el — egy héttel ötödik bűncselekményének elköve­tése előtt. Nem várta meg, hogy a két év és öthónapos szabadságvesztés jogerőre emelkedjék. Április 19-én találkozott néhány napos ismerősével, a somogybabodi juhász-gaz­da Varga Györggyel, aki al­kalmazni akarta Vass Györ­gyöt. A fehérvárcsurgói tsz birkanyáját szerették volna kibérelni, s ott kapott volna munkát Vass. Elutaztak hát a helyszínre, a szerződési feltételek azonban nem fe­leltek meg Vargának, ezért úgy döntött, hogy kocsiba ül és hazamegy. Vass kérte, hogy vigye őt is magával. Boglárlellén megálltak, a vádlott alkoholt is fogyasz­tott, és észrevette, hogy Var­gánál nagyobb mennyiségű készpénz van. Elhatározta, hogy megszerzi. Magatartá­sa egycsapásra megválto­zott, tolakodóvá vált, s Var­ga végül csak csellel tudta lerázni. Otthagyta a vasút­állomáson, majd hazautazott Somogybabodra. Vass nem adta föl: meg­kért egy trabantost, hogy vi­gye el Somogybabodra. Este háromnegyed kilenc körül ért Vargáék házához. A há­zigazda nem volt otthon, gépkocsiját autószerelőhöz vitte. Vass elbújt az udvar­ban, majd amikor Varga ha­zaért, rátámadt, hogy miért hagyta ott? A hangoskodás­ra és dulakodásra kijött Var­ga felesége, s férje segítsé­gére sietett. Ellökték a tá­madót, és bemenekültek a lakásba. A vádlott elővette a zsebéből a körmöző kését, betörte a verandaajtót, és rátámadt a bentlevőkre. Az asszony kezét megszúrta, majd a férfira támadt: adja oda a pénzét, vagy megöli. A vádlott fültől fülig fel­metszette Varga fejbőrét, s szinte megskalpolta. Az asz- szony segítségért kiabált, a hatvanéves házigazda érezte, hogy gyengül. Megígérte hát, hogy odaadja a pénzét. Be­ment a szobába, de magára zárta az ajtót. Az utcán arra autózott a somogyaszalói Puskás Sán­dor és Puskás József (apa és fia), s a bajban levők se­gítségere siettek. Elfogták Vass Györgyöt, és a kocsi­jukba rakták. Utolértek egy mentőt, s azt a sebesültekhez irányították. Ök pedig Vasst a rendőrségnek adták át. A vádlott a bíróság előtt mindvégig tagadott, a tanúk és a szakértői megállapítá­sok azonban egyértelműen bizonyítják, hogy bűnös: életveszélyt okozó testi sér­tés bűntettének kísérletében, rablás bűntettének kísérleté­ben és könnyű testi sértés vétségében. Ezért a megyei bíróságon dr. Űjkéry Csaba tanácsa Vass Györgyöt első fokon hét év szabadságvesz­tésre ítélte és hét évre el­tiltotta a közügyek gyakor­lásától. Az ítélet ellen a vádlott és védője felmentésért felleb­bezett. Gy. L. <

Next

/
Thumbnails
Contents