Somogyi Néplap, 1985. január (41. évfolyam, 1-25. szám)
1985-01-05 / 3. szám
8 Somogyi Néplap 1985. január 5., szombat IRODALOM, MŰVÉSZET, KÖZMUVELODES Csendélet. Mogens Andersen festménye Vallató Géza Zelk Zoltán* A daliás időkben A daliás időkben nemcsak ígértük — lehoztuk igazán és nyújtottuk nektek az éj ékszerdobozát és hittük nem húny ki sosem a hajnal bengáli tüze hegyeink oltárán ... A daliás időkben nekünk irta lángoló verseit a Nap és mi titkokat fecsegtünk a papírsárkányainkon világgá... A daliás időkben újszülött bárányok simultak anyjukhoz az égen és tündérek kongatták a jácintok halványkék harangját... TÉLI . FALEVÉL Itt .lengek, ringok még a fán. Olykor még nap is süt íreám. Ha szél fúj, meg-megremegek s testvéreim, a .levelek 'búsan repülnek már itova és vissza nem .térnek soha. Már itt a ítél, már itt a köd s tán hó szitál a hegy fölött, de: még az ágon lengek én, magányosan, mint a remény ... (1934) A daliás időkben gyémántkeményen — igen akkor még hittünk a szerelemben • A költő könyvben még meg nem jelent verse. Mennyit ér a Szépen magyarul — szépen emberül Szép magyar szaknyelv Egy meglepő helyszínű nyelvészeti ankéten hallottam nemrégiben, hogy nemcsak szép magyar nyelv, hanem szép magyar szaknyelv is létezik. Vagy legalábbis léteznie kellene. Mert nem is annyira magától értetődő minden szakmában: ahogy a gépeket, a szakma tárgyi eszközeit rendben tartják, ápolják, tökéletesítik, ugyanúgy a nyelvet is, amelyen technológiai leírásokat közölnek, egyértelmű, pontos műszaki utasításokat adnak ki stfo. Például a számítástechnika egyelőre gyermekcipőben jár — nem a technológiában, hanem a magyar nyelvűséget .illetően: talán sehol annyi idegen — angol — szó, minit nálunk. A szá- mítástec'hnlika’i szakemberek csoportnyalve — a nyelvtudomány ugyanis egy-egy szakma nyelvét a csoportnyelvek közé sorolja — csakugyan szűk csoiportnyelv, a kívülállók nem sokat értének belőle. A vasutasok csoport-, azaz szakmai nyelve, szaknyelve szintén angol eredetű. A vasút, a gőzmozdony Angliából indult el hódító útjára, erre a csopor tnyelvre azonban már az első pillanattól kezdve a magyar nyelvűségre való törekvés volt a jellemző. Ennek a régi, mindannyiunkhoz közelálló — e sokat szidott és szeretett — szakmának a képviselői .tartottak nemrégiben nyelvészeti ankétet a Magyar Tudományos Egyesületek Szövetségének székházában. Egyetlen hivatásos, tudós nyelvész vett csak részt rajta, a többi előadó s valamennyi hallgató, hozzászóló — úgymond — amatőr volt, vasutas, aki azonban nemcsak szakmáját, hanem anyanyelvét is szereti. Dunaújvárosi, pécsi, hódmezővásárhelyi, ferencvárosi, dombóvári, záhonyi vasutasok gyűltek össze — nem is kevesen —,, hogy megvitassák: mit tehetnek ők a szép magyar nyelvért a maguk területén. Seregy Lajos, a Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézetének" munkatársa A vasúti nyelv helye a szaknyelvek között címmel tartott előadást. Először !is tudnunk kell, hogy természetesen egyetlen csoportnyelv, egyetlen szak- nyelv sem önálló nyelv a nyelviben, rá is az általános szabályok vonatkoznak. De van néhány olyan sajátosságuk, amely elkülöníti az egésztől. E sajátosság a szókincsben nyilvánul meg. A szakma szavainak szemléleteseknek egyértelműeknek, haj Iák anyáknak kel lenniük (hogy ragok, képzőik, jelek könnyedén illeszkedjenek hozzájuk)!, legalább egy nemzedéket ki kell szolgálniuk, s a legfőbb: legyenek magyarosak. Darvassy Endre, a Vasúti Tudományos Kutatóintézet tudományos főmunkatársa Fejezetek a vasúti műszaki nyelv történetéből című előadásában mintegy illusztrálta, hogy a százötvenéves szakma milyen módon törekedett mindig a szép magyar szaknyélvűség megteremtésére. A vasutat Angliában találták föl, de nem az angol-, a németnyelvűséggel kellett megküzdeniük a magyar vasutasoknak. Mindjárt az egyik alapvető szó: a sín. A kívülálló úgy véli, amlikor. a hangosbemondó nem sín-, hanem vágányszámot közöl, akkor „vasutaskodik’, hiva- taloskodik, hóliott ez a legjobb példa rá: a magyar vasút magyarul beszél. A sín ugyanis német szó, eredeti alakja: Schiene. Magyarul: vágány. A hangosbemondó ezért beszél vágányról!, és nem sínről. A Széchenyi István nevével jegyzett 1848-ban megjelent Javaslat a magyar közlekedésügy kérdéseiről című könyvben már ifirt .ilyen, ma is használatos szavakat (találunk: vasút, vasúthálózat, szárnyvonal, fővonal. Tegyük hozzá, Petőfi Sándor lis azt ír- fá: „Száz vasutat, ezeret..” Az égóny viszont ma tüzelőanyag, a igőzmozgony pedig gőzmozdonyként is eltűnt a magyar vasúthálózatról. Eltűnt a gőzmozdony, csak nosztalgia gőzmozdony-járatokat lindít olykor-olykor a MÁV, s nemzedékenként eltűnik egy-egy technottógiai eljárás, egy-egy .régi tárgyi eszköz 'is. Itt van például a talpfa. A Közlekedési- és Postaügyi Minisztérium meg a Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézete 1956-ban átrostálta a vasúti szaknyelv álltai használt szavakat, s elrendelte, hogy az elavult vagy helytelenül használtak helyett milyen újakat kell használni ezután. A faalj törlendő — a talpfia alkalmazandó. S megérkezett a betonból készített, a vágányt az aljzatba rögzítő műszaki tárgy, a be- tonfatalp. Sokan kipécéz- ték már, a nyelvészek azonban mindannyiszor megvédtek, mert a fatalp már olyan szóösszetétel, amelyben az első .szó (a fa) anyagot jelölő mivolta már elhomályosult, és csak a második szóval egyesítve van értelme, mégpedig más értelme, mint a két szónak küflön-külön. A betonfataflp tehát igenis egyértelmű és magyaros! Az már kiderült, hogy rendeletileg sem az anyanyelvet, sem a szaknyelveket nem lehet szebbíteni — társadalmi összefogás szükséges. Olyan önkéntesség, szépre vágyás, mint amilyenre a Közlekedéstudományi Egyesület Vasútépítési és Pályafenntartási Szakosztályának Vasúti Szaknyelvi Bizottsága mutat példát. Bármennyire is meghökkentő: Magyarországon már két esztendeje Vasúti Szaknyelvi Bizottság működik. A Hazafias Népfront által meghirdetett «célt — „Szépen magyarul, szépen emberül” — egy-egy szakma, íme, így veheti komolyan, külön kinyilatkoztatás nélkül. Ezt a kérdést nem lehet akármilyen foglalkozással kapcsolatban feltenni. Értelmetlen lenne azrt kérdezni, hogy mennyit ér az orvos, a tanár, a mérnök még akkor is, ha ezeknek a szakmáknak az értékelése sem mentes zavaroktól, tévedésektől. Hogy válaszolhassunk, meg kellene határozni a népművelő mibenlétét, de addig még az is eldöntetlen, hogy valójában szakmáról vagy foglalkozásról beszélünk-e. Egy szakmát, tudományt az különít el a töhbi területtől, hogy pontosan meghatározható, leírható, sajátos fogalmi rendszerrel kifejtett tárgy van,, a valóság egy körülhatárolt szeletét vizsgálja, alakítja. Művelése speciális, mással fel nem cserélhető tudást, tehát szakképzettséget követel. A népművelést ugyan főiskolákon és egyetemeken tanítják, legjobban felkészült .elméleti szakemberei már doktori címet is szerezhetnek, ám senki nem mondhatja, hogy a gyakorlati feladatokat csak a szakképzettségeit bizonyító papírok birtokában lehet elvégezni. Példa erre sok más területen végzett, de a közművelődésben is helytálló népművelő teljesítménye, sikere. Hiába a szakképzettséget kötelezően előíró rendelet, ha nincs elég diplomás ember. iNem növeli a népművelés tekintélyét az sem, hogy még ma is sokszor a más területeken használhatatlannak bizonyultak utolsó mentsvárának tekintik. Nem kis mértékben innen ered a szakemberek állandó sértett- * sége, kiszolgáltatottsági érzete is. Az iskolákat járva másít sem hallottak, minit hogy rájuk szükség van, amit ők tudnak az nélkülözhetetlen, a gyakorlatban viszont azt .tapasztalják, hogy minden képzettség nélkül, a kultúra és a társadalom alapvető ismerete nélkül is Győri László Janusz Oseka SZOLGÁLTATÁS — Elnézést kérek. Itt van a szabóság, ahol a lakosság részére dolgoznak? — Igenis, kérem. Mivel szolgálhatok? — Csak egy apróságról van szó. Látja, tele van mindkét kezem, és nagyon melegem van. Kigombolná a ruhámat a nyakamnál? — Nem tehetem, nagyon sajnálom. Nem vállalunk kigombolást ügyfeleink részére. — Még egyszer elnézését kérem, de nem kívánom ingyen. Ebben a zsebemben van a pénz, szíveskedjék kivenni. — Nem lehet, kérem tisztelettel. Nem veszünk ki pénzt ügyfeleink zsebéből. ■— Minden bizonnyal. De talán megtehetné csak úgy, szívességből. Olyan melegem van, s mire hazaérek... Adok önnek öt zlotyt a kigombolásért. — Nem fogadhatom el. — Adok önnek tíz zlotyt. — Semmliyen összeget nem vehetek át. Kigombolás nincs az árjegyzékben. — Akkor gombolja ki, kérem, ingyen! — Sajnálom. Szabóságunk nem nyújt ingyenes szolgáltatásokat. — Akkor kigombolhatná csak úgy, maszek alapon. — Megbocsásson, de munkaidőben nem végezhetek maszek munkát. — No, de olyan melegem van!... Valósággal megfövök! Na, és lefejtési-felvarrást vállalnak? — Terme—esen. — Expressz határidőre is? — Igen. — Nagyszerű! Akkor, kérem fejtse le ezt a gombot a nyakamnál, és varrja a másik oldalra, oda, ahol a lyuk van! Ez a megoldás! — Igen. Ezt meg lehet csinálni. — Akkor kéremszépen, vágja már le, de azonnal, mert valósággal megfövök! — Tessék parancsolni... Neve? — Hogy? — Az ügyfél neve? — No, de kérem! Az ollót fogja, ne, a ceruzát! Minek ide a név? — Föl kell vennünk a megrendelést. — Meddig t%rt? Nem kapok levegőt. Addig végem van. felelős beosztásba kerülhet valaki. Nem ismerem a közművelődés szakképzettségi statisztikáit, de személyes tapasztalataim révén úgy vélem, hogy a szükségesnél kisebb a diploma becsülete. Ennek okai természetesen nem abban keresendők, hogy a kinevezéseket osztogatok rossz- indulatúak, netán nem ismerik fel a .társadalmi érdekeket. A mindennapi gyakorlat azt mutatja,, hogy a feladatoknak jól meg tud felelni az is, aki népművelői diploma nélkül, némi szervezőkészséggel és társadalmi érzékenységgel felfegyverkezve vállal művelődési otthonban munkát. Terjengős dolgozatok elemzik azokat a speciális ismereteket, amelyek a jól képzett népművelő tarsolyából nem hiányozhatnak. Ä hiba csak az, hogy ezek más egzaktabb területek álltai .is vizsgált szociológiai, pedagógiai, pszichológiai, vezetéselméleti stb. részproblémákat takarnak. A közművelődés elmélete mindmáig képtelen volt ezt az ekletikus ismeretanyagot sajátos új minőséggé, önálló tudománnyá gyúrni. Nem véletlen az sem, hogy ez az elmélet többnyire óhajtó módban fogalmazza meg következtetéseit. Nem abból indul ki, ami a társadalmi gyakorlatban van, hanem abból, aminek lennie kellene. Aí elmélet és a gyakorlat, pontosabban a jelenlegi köz- művelődési gyakorlat szükségletei között szakadék keltette feszültségekért az iskolából kikerült fiatal szakembereket teszik felelőssé. Hiába ismeri a félnőttnevelés — vagy ahogy előkelőbben mondják az_ andragógia — hetvenhat pontba foglalt legfőbb jellemzőit, ha nem tud megszervezni egy rendezvényt, nem tudja kitölteni a szükséges nyomtatványokat és még arra sem képes. — Biztosíthatom, hogy csak néhány pillanatról van szó. Nálunk tökéletesen meg van szervezve a munka, bürokrácia nélkül. Neve? — Dydkiewicz. — Utóneve? — Stefan! Most bizonyára a szüleim neve jön, a születési idő meg a nyakbőség?! — Semmi egyéb, csak a lakcím. — Marszalkowska 88/a, 5. ajtó. — Egy gomb lefejtése, egy gomb felvarrása expressz határidővel. Ez minden. Látja, hogy nem tartott sokáig ... — Valóban, elnézést. Vágja már le ... jaj ... már nem bírom tovább. — Hová gondol? Nem tehetem ... Én csak felveszem a munkát. A műhely azonban nem itt van. Fordította: Adamecz Kálmán hogy technikai személyzet hiányában maga javítsa meg az elromlott villanykapcsolót. .Nem minden alap nélküli tehát a gyakorlatban naponta tapasztalható elméletellenes- ség, de úgy vélem, hogy rossz helyen feltett rossz kérdésekről folynak ezek a csatározások. A legfontosabb népművelői feladatot ugyanis — a kaposoJaitteremetés készségét — sem az .iskolákban', sem a gyakorlati munkában nem kérik számon. A népművelő nem új értéket termel, hanem értékeket közvetít. Ehhez pedig jól kell ismernie azt a .társadalmi közeget, .amelyben doigo- ' zik, amelynek megbízottjaként tevékenykedik. Csak az indulhat ki a közösség igényeiből, szükségleteiből, csak az 'találhatja meg a leghatékonyobib módszereket a kultúra közvetítéséhez, aki maga is a közösség életét éli. A kultúraki- szerelő és elosztó hivatalként működő művelődési otthon népművelője nem találhat utat az emberekhez, nem ismerheti Iki magát a kapcsolatok bonyolult szövevényében. Közkeletű tévedés, hogy a népművelő a legokosabb ember a faluban, s kitüntetett helyzetében az a dolga, hogy meghatározza: a nagyobb közösségnek mire van szüksége. Ha önmaga is így gondolkodik, nem csoda, ha sokszor egyedül marad, nincs aki a rendezvényeit látogassa. Ilyenkor születik az önfelmentő magyarázkodás az emberek közömbösségéről, érdektelenségéről. Talán ennyi is elég annak alátámasztására, hogy a népművelés mindenekelőtt életforma. Sajátos állapot, amelyben egy közösség művelődésének, társas kapcsolatainak kataJJizáilása a legfőbb rendező elv. S annyit ér a népművelő, amennyit ebből sikerrel megoldani képes. P. F. Pinckemé R. Kornélia: Holdfényben
