Somogyi Néplap, 1985. január (41. évfolyam, 1-25. szám)
1985-01-17 / 13. szám
2 Somogyi Néplap 1985. január 17., csütörtök 40 éve szabadult fel Varsó 1945-ben készült a kép a romos Varsóról A szabadság zászlaja a romokon Varsó 1945. január 17-i felszabadulásának 40. évfordulója alkalmából szerdán ünnepi ülést tartott a Varsói Fővárosi Tanács. Az ülésen Henryk Jablonski, az államtanács elnöke a Lengyel Újjászületés érdemrend első fokozatával tüntette ki Varsó városát. Ugyancsak kitüntették a megszállás alatt illegálisan működő egykori Varsói Városi Tanács volt tagjait is. Az ünnepi ülésen részt vettek a testvéri szocialista országok fővárosainak küldöttségei, köztük Budapest delegációja, amelyet Borbély Gábor, az MSZMP budapesti bizottságának titkára vezet. Szerdán a különböző varsói állami és társadalmi szervek, valamint a lakosság képviselői, és az évfordulós ünnepségekre érkezett delegációk megkoszorúzták a Varsó felszabadításáért elesett hősök emlékművét. Az ünnepség lengyel szónoka, Marian Wozniak, a LEMP KB PB tagja, a varsói pártbizottság első titkára a többi között hangoztatta: — Ebből az ünnepi alkalomból biztosítjuk Moszkva, Berlin, Prága, Budapest, Szófia, Bukarest, Ulánbátor küldötteit, hogy a fővárosaink közötti együttműködés megszilárdításában mi az egész szocialista közösség egységének megerősítéséhez való hozzájárulásunkat látjuk. E közösség erejéhez és összeforrottságához fűzzük azt a reményünket, hogy a béke megóvható, hogy valóra válnak az igazságosság és a testvériség eszményei. Ezután Viktor Grisin, az SZKP KB PB tagja. a moszkvai városi pártbizottság első titkára emelkedett szólásra, s a többi között hangsúlyozta: a szovjet— lengyel együttműködés alapját az SZKP és a LEMP közötti szoros kapcsolat képezi. Ez a kapcsolat a közéleti tevékenység szinte minden területét felöleli. A szovjet nép — mondotta a szónok — baráti figyelemmel kíséri a népi Lengyelország helyzetének alakulását, s azt kívánja a lengyel kommunistáknak, az egész népnek, hogy eredményesen küzdjék le a nehézségeket. Grisin idézte Konsz- tantyin Csernyenkót, aki kijelentette: Nincs kétsége afelől, hogy a lengyel munkásosztály, az ország dolgozói a LEMP vezetésével úrrá tudnak lenni a válság következményein és ki tudják vezetni hazájukat a folyamatos szocialista fejlődés útjára. Ebben a harcban a lengyel kommunisták, a testvéri lengyel nép — a korábbiakhoz hasonlóan — továbbra is számíthat az SZKP és az egész szovjet nép támogatására és szolidaritására. 40 évvel ezelőtt ezen a napon csend volt Varsóban. Hónapok óta először hallgattak az ágyúk, nem kelepel- ,tak a fegyverek: véget ért a csata, a Vörös Hadsereg felszabad í tolta a városit. Vagy inkább a helyet, ahol a város állt. 1945. január 17-én füstölgő romimiező födött húzták fel a szabadság zászlaját. A Hitler által még 1939-ban lerohant Langyetország fővárosa, amelyben először a gettó lakói lázadtak fel és vívtak kétségbeesett harcot a nácikkal, majd a honi hadsereg nevű polgári ellenállási szervezet robbantott ki heroikus, de bukásra kárhoztatott és politikai hátsó gondolatoktól sem mentes felkelést, s. végül öldöklő csaták színhelye volt, szinte teljesen elpusztult. Aliig 150 ezer ember maradt laz üszkös falak között, sokan a csatornák mélyéből bukkantak elő. Nem volt víz, villany, gázszolgáltatás. Volt, aki úgy gondolta, hogy végleg az épségben megmaradt Krakkóba kellene áttenni az új Lengyelország fővárosát. De ez annyit jelentett volna, hogy Hitler akarata teljesül: a náci diktátor azt ígérte, hogy ezt a sok száz éves várost a föld színével teszi egyenlővé. S ami negyven éve fantasztikus álomnak tűnt csupán, azóta kőben, épületben testet öltött valósággá vált. Varsó nemcsak újjáépült, nemcsak újra Lengyelország fővárosává vált; a híres óvárost, a sok évszázados .történelem hordozóját is eredeti formájában építették újjá. Itt, a heves harcok központjában jóformán semmi sem marad t meg: sízinte csak az emberek emlékezetében ólt tovább ez a városrész. Évekig tartott, amíg régi albumok, fényképek, tervrajzok nyomán pontosan rekonstruálták a hajdani képet, és páratlan műgonddal újjáteremtették a középkori palotákat. Anyagában tehát mali, de építészeti megoldásaiban, formáiban, lényegében mégis történelmi a múlt hangulatát árasztó óvárosi piactér, a Rynek, a gótikus Swietojanska-templom, az újvárosi Mária-templóm, vagy a Baribakán csipkés várfoka. A bombák brutális ereje megsemmisíthette a régi falakat, de az emberek, a nemzet ereje felül kerekedett a bombákon — ezt hirdetik ezek az új-régi házak, templomok, paloták. A rommező helyén, ahonnan annak idején 20 millió köbméter törmeléket hordtak él a varsóiak, ima lüktető életű, 1,6 millió Qiakosú nagyváros áll. S ha a mai Lengyelország gondjaira gondolunk, figyelembe kell vennünk a főváros újjáépítésének — újjáteremtésének — rendkívüli árát is. Az ünneplők pedig jogos büszkeséggel tekinthetnek vissza a négy évtizedre; nemcsak lakód. de építői is otthonuknak, városüknák. A Zsukov marsall irányította Első Bélbrusz Front — amelyben lengyel egységek ■is részt vettek — szabadította fél Varsót. Ezekről az eseményekről beszélt a lengyel főváros főpolgármestere, Mieczyslaw Debicki hadosz- 'tálytábomok. Amikor ezred ünk behatolt a városba — mesélte Mieczys- law Debicki —, fájdaflom hasított a szívembe: itt-ott még füstölgő romhalmaz tárult elém. Negyven év múltán is, ha becsukom a szemem, újra megjelennek előttem a Visztulán vállvetve átkelő szovjet és lengyel katonák, a varsói utcákon felállított tábori konyhák, a Szovjetunióból érkező élelmiszer- és üzemanyag-szállítmányok. Szovjet segítség nélkül elképzelhetetlen lett volna éllőteremtanli a fővárosunk újjászületéséhez szükséges dolgokat — hangsúlyozta a főpolgármester. Napjainkban — mondotta — Varsó hatalmas ipari központtá vált, amely a lengyel népgazdaság össztermelésének 8,3 százalékát állítja elő. A néphatalom évtizedei alatt a város szinte teljesen megújult, alapterülete több mint háromszorosára bővült, lakosainak száma jelenleg 1,6 milllió. A kormány további fejlesztési terveiben többek között hőerőművek, metró és a vízvezeték nagyarányú bővítése szerepel. Dr. Gosztonyi János 1925-1985 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy dr. Gosztonyi János el vtárs, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának volt tagja, a Magyarok Világszövetségének főtitkára, a Hazafias Népfront Országos Tanácsa elnökségének tagja, súlyos betegség után elhunyt. Gosztonyi János elvtárs búcsúztatása 1985. január 22-én, kedden 14 órakor lesz a Mező Imre úti temetőben. Elhunyt elvtársunk barátai, harcostársai, munkatársai 13.30 órától róhatják le kegyeletüket a Mező Imre úti temető díszravatalozójában. Az elhunytat — végakaratának megfelelően — Celldömölkön temetik el. Az MSZMP Központi Bizottsága A Hazafias Népfront Országos Tanácsa A Magyarok Világszövetségének elnöksége A norvég kormányfő életrajza Kaare Willoch. a Norvég Királyság miniszterelnöke 1928. október 3-án született Oslóban. Közgazdász diplomát szerzett 1953-ban az oslói egyetemen. Már egyetemistaként a norvég hajótu- lajdonos szövetségben dolgozott, majd — 1954 és 1963 között — a norvég gyáriparosak szövetsége alkalmazta. A kormányfő politikai pályafutását az oslói városi tanács tagjaiként kezdte: 1952-től 1959-ig különböző bizottságőkban tevékenykedett. 1953-ban a. norvég parlament (starting) póttagja, majd 1955—56-ban teljes jogú tagja lett. 1961-től húsz éven át az egymást követő választásokon ismét bizalmat kapott. 1970-ben a starting konzervatív csoportjának elnöke lett, s pártjában — a konzervatív pártban — 1970—74 között ugyancsak az elnöki tisztet töltötte' be. A norvég miniszterelnök közéleti tevékenysége során — a második világháború utáni első, majd a második nem szocialista koalíciós kormányban — kereskedelmi és hajózási miniszterként dolgozott. Miután pártja megnyerte a parlamenti választásokat. 1981. októberében, mint a konzervatív kabinet vezetőjét, miniszter- elnökké nevezték ki. Kaare Willoch 1970 óta választott tagja az Északi Tanácsnak, amelynek 1973- ban soros elnöki tisztét is ellátta. Egy alkalommal — a norvég küldöttség tagjaként — részt vett az Egyesült Nemzetek Szervezetének közgyűlésén. Mubarak Görögországban Mubarak egyiptomi elnök (balra), a repülőtéren látható vendéglátójával, Konsz- tantyin Karamanlisz elnökkel ció élén keresi fel Athént. A küldöttség tagja Eszmat Abdel-Megid külügyminiszter is. A MENA tájékoztatása szerint, Mubarak több tárgyalási fordulót bonyolít le Karamanlisszal, illetve Andreasz Papandreu miniszterelnökkel, s e megbeszélések gyújtópontjában az arab—izraeli .konfliktus tárgyalásos rendezése áll majd. Egyiptom azon fáradozik, hogy kieszközölje az amerikai támogatást egy jordá- niai—egyiptomi—PFSZ vezette diplomáciai offenzívá- hoz aminek a végcélja az Izrael megszállta arab területek békés úton való visszaszerzése. Ahhoz, hogy jobb belátásra bírja a PFSZ-szel való párbeszédet elutasító Egyesült Államokat, az egyiptomi vezetés szeretné sorompóba állítani az Európai Gazdasági Közösség országait, köztük Görögországot. Mubarak görögországi találkozásain — egyiptomi sajtó jelentések szerint — a libanoni válságot, Irán és Irak háborúját, és a ciprusi helyzetet is áttekintik, nemkülönben a két ország gazdasági ügyeit. Egyiptomi elnök — a néhai Nasszer személyében — utoljára huszonöt évvel ezelőtt járt Athénban, Hoszni Mubarak, Egyiptom köztársasági elnöke, tegnap kétnapos hivatalos látogatásra Görögországba utazott Konsztantin Karamanlisz görög elnök vendégeként, akinek márciusiban tett kairói látogatását viszonozza. Mubarak magas szintű delegáÖrömünnep Rio de Janeiróban Tancredo de Almeida Neves hetvennégy esztendős jogász személyében új elnököt választott Brazília. Brazília? A fogalmazás így nem pontos: a választás ehhez túlságosan is közvetett volt. Nem a százharminc millió lakosú, kontinensnyi ország tömegei járultak az urnák elé, hanem egy hatszásznyolcvan- hat tagú úgynevezett elekto- ri testület döntött — ezért is tudhatta meg az eredményt a világ szinte percek alatt. Az eredmény a papírforma diadala volt, de ez az az eset, amikor a papírforma sikere is van olyan érdekes, mint a meglepetés lett volna. Hogy miért? Mert több mint két évtizedes katonai diktatúra után került sor erre a választásra, amelyen két civil indult és kettejük közül, amint ez várható is volt, nem a fegyveres erők párt- fogottja jött be. Annyira nem, hogy Tancredo de Al- meida Neves négyszáznyolcvan szavazatot, a hadsereg által támogatott kormánypárt, a demokratikus szociális párt jelöltje, Paulo Maluf ötvenéves, libanoni származású milliomos mindössze száznyolcvanat kapott, huszonhaton tartózkodtak. Neves Brazília egyik veterán politikusa, igazi profi, aki a katonai puccs, az utolsó polgári elnök, Joao Goulart kabinetjében volt már igazságügyminiszter, sőt, miniszter- elnök is. Káderlapja bizonyos értelemben teljesen tiszta: a katonai uralom jórészében száműzetésben élt, csak a hetvenes években tért vissza és csupán az erjedés idején, 1982-ben kapcsolódott be előbb a helyi, majd az országos politikába. Félreértés ne essék: aligha valószínű, hogy Brazília történetének ebben a sajátos pillanatában a két jelölt múltja vagy személyisége döntött volna. A lényeg éppen az, hogy minden megfigyelő a hadsereg pártfogolt- jának vereségét jósolta, tekintet nélkül az ö vagy ellenfele személyére. Ez azt jelenti, hogy a közhangulat a végtelenségig megelégelte a húszéves katonai uralmat, és biztos, hogy az eredményhez az argentin junta látványos bukása is hozzájárult. A két nagy dél-amerikai ország mégsem ugyanaz a közeg: Brazíliában egyrészt nem volt olyan nagyságrendű a fegyveres erők terrorja, mint Argentínában, másrészt a brazil hadsereget nem érte a Falkland-típusú megrázkódtatás. Mivel az adósság százmil- liárd (!) dollár, és átütemezés csak nyugodt körülmények között érhető el, éppúgy mint a kétszáz (!) százalékos infláció megfékezése, igencsak valószínű, hogy a hadsereg a jövőben sem válik meg teljesen a maga „rendfenntartó szerepétől”, és az első gyanús jelre ismét előjön a laktanyákból. Amennyire papírforma volt az ellenzéki jelölt győzelme, éppúgy papírforma az is, hogy húsz év után az első polgári politikus sem indulhat tiszta lappal: olyan országot vesz át, amelyen nemcsak ott van, de jó ideje még ott is lesz a hadsereg keze nyoma. H. E.
