Somogyi Néplap, 1985. január (41. évfolyam, 1-25. szám)

1985-01-19 / 15. szám

1985. január 19., szombat 5 A Talpalatnyi földtől a Naplóig A felszabadulás kerek év­fordulójához közeledve egy­re töhbet tekintünk vissza a megtett útra; negyven szabad év alatt milyen ered­ményeket értünk el. A táv­lat lehetővé teszi, hogy már-már pártatlanul, rész­rehajlás nélkül tudjuk meg­határozná, melyek voltak a mérföldkövek az idáig meg­tett úton. A napokban hasonló szám­vetésre vállalkozott a művé­szet egyilk ága — mely. ugyan korát tekintve egyik legfiatalabb ág —, de Lenin szerint is a legfontosabbak közül való, mert tömegekre gyakorol hatást: a fi lm! Szo­cialista . filmgyártásunk ugyan csak harminchat éves — 1948-ban államosították —. számos „mérföldkővel’' büszkélkedhet, köztük olya­nokkal, melyek egyként fon­tosak a nemzeti és az egye­temes művészetben. A fel- szabadulás negyvenedik év­fordulója alkalmából arra kérték fel a kritikusokat, szavazzanak a szocialista magyar filmgyártás legjobb 40 alkotására. Egész estéi játékfilmek, dokumentum- filmek. animációs munkák kínáltak bő választékot eh­hez. Az egyéni javaslatok a Moképnél összegződnek, és a legtöbb voksot kapott negyven alkotás nyilvános­ságra hozatala a Sorsfordu­ló című országos filmren- dezvény-sorozat keretében történik meg. Amikor összeszámoltam, hány film készült az állami filmgyártó vállalatnál, majd a stúdiórendszerű keretek között, alig akartam hinni a szememnek: a kétrészes alkotásokat is egyetlen film­nek tekintve harminchat év alatt 636 mű született. (A lista az 1984-ies bemutatók­kal zárul.) Ezekből negyve­net az élre rangsorolni nem is könnyű. De az emlékeze­ten kívül segít ebben az, hogy időnként a legsikere­sebbeket felújítják, s ami­óta televíziózás folyik Ma­gyarországon, számtalan ér­téket „tartanak karban” úgy, hogy azokat képernyőn látjuk viszont. Segítenek a rangsorolásban a hazai és nemzetközi díjak is. De még­sem ezek a legfontosabb szempontok. Számomra a művészi kvalitásokon túl az a mérce; mennyire voltak ezek a filmek hasznunkra a változó világ megismerésé­ben, helyünk megtalálásá­ban, mennyire voltak hű tükrei annak, ami velünk és általunk történt. Ilyen mércét használva voltak olyan évek, amikor film­gyártásunk nem egy, de több alkotással lépett ki nemzetközi porondra is; mondhatni, a világ filmter­mése élvonalába, mely_azért mindig frontvonal is. De voltak ilyen szempontok alapján meddő évek is. Micsoda szívmelengető tény az, hogy az államosí­tás évében már két olyan mű született, amelyekre az­óta is büszke lehet a film­művészet! A Talpalatnyi földre (Bán Frigyes rendez­te), és a Valahol Európá- banra (Radványi Géza film­je) gondolok. Mindkettő a múlttal számol le; az egyik a semmitle-n semmivel ren­delkező paraszti réteg sor­sát mutatja fel, a másik himnikus emelkedettséggel a fasizmusról mond érvényes ítéletet. Aztán terméketlen évék következtek; a Ludas Matyi, vagy a Déryné sem tud enyhíteni utólagos ítéle­tünkön. Ugyanis a Kis Ka­talin házassága, a Becsülst és dicsőség típusú, semati­kus filmek ivódtak divatban, bár ez nemcsak a forgató- könyvek szerzőinek, illetve a rendezőknek a számlájára írandó. Nehéz volt a tartós hullámvölgyből dagályta- rajra vergődni újra. Még 1955-ben is csak olyan fil­mek jelezték az emelkedést, minit a Liliomfi, az Egy pi­koló világos, a Gázolás, a Budapesti tavasz. Közülük a 40-be talán egy sem kerül be. Nem, mert az 1956-bam Sarkadi Imre művéből szü­letett — a téeszek megala­kulásának körülményeiről máig is legfontosabbat mondó — Körhinta; a fa­sizmus természetraj,zát meg­rázó művészi hitelességgel nyújtó Hannibál tanár úr — ez Móira Ferenc elbeszélése alapján készült — inkább kívánkozik a legjobbak kö­zé. (Mindkét filmet Fábri Zoltán rendezte.) Azt hi­szem. az 1959-es Makk Ká- roly-filmnek, a Ház a szik­lák alatt is helye lesz köz­tük, mert addig nem- tapasz­talt mélyrealizmussal ábrá­zol emberi viszonyokat. A magyar film a nemzet­közi érdeklődés homlokteré­be a hatvanas években ke­rült. Nem is annyira az Talpalatnyi föld 1962-es év két jelentős al­kotásával, Makk Károly Megszállottalcjával és Ré­vész György Angyalok föld­je című filmjével — előbbit Galambos Lajos, utóbbi! Kassák Lajos írta —, ha­nem az évtized közepétől. És itt kell arra a tényre rávi­lágítanunk; minél világo­sabb, nyitottabb a politikai élet — a .jelen történelme —. annál érvényesebb tar­talmakat hordozó filmek születnek. Emlékezzünk csak a Páger Antal-alaikítás mi­att .jelentős Pacsirtára, Ra- nód.y László első Kosztolá- nyi-filmjére, vagy Gaál Ist­ván Sodrásban-jára! Kovács András akkor rendezett egy dakumenitumfilmet Nehéz emberek címmel, és a 636 filmet tartalmazó lista egyilk tanulsága számomra: a Ne­héz emberek óta a do-ku- ' mentumfilmgyártásunk leg­fontosabb alakja ez az em­bertípus lett. A körülmé­nyekkel dacoló, alkotó em­ber! Jancsó Miklós munkássá­ga volt az. amely hosszú évékig — évtizedig, más­félig — „a” magyar filmet jelentette az egyetemes film- művészetnek: így jöttem, Szegénylegények, Csillago­sok, katonák stb. Ugyanak­kor mi fontosnak éreztük azokat az alkotásokat is, melyek múltunkat, félmúl­tunkat igyekeztek a maguk — sokszor kiábrándító — valóságában ábrázolni. Ko­vács András Hideg napokju, mely Cseres Tibor regényé­ből készült, Fábri Zoltán Húsz órája Sánta Ferenc művéből, Kosa Ferenc Tíz­ezer napja Csoóri Sándor forgatókönyvéből. Sára Sán­dor Feldobott kő című film­je, Bacsó Péter A tanúja, Makik Károly Szerelem cí­mű alkotása Déry-novel- lákból, Gábor Pál Angi Ve­rája Vészi Endre írásából, Kovács András A ménes­gazdája Gáli István regé­nyéből ilyenek voltak. Ná­lam-benne vannak a negy­venben ... Akárcsak Szabó István több alkotása; Apa, Szerelmesfilm, Mephisto. Miniden munkájában ott a sokszor kusza sorsúk mö­gött az életutat egyengető, vagy vargabetűre késztető történelem. E művekkel a hetvenes, nyolcvanas évekbe is elju­tottunk. Az olyan, munkás­ságukat még csak néhány filmmel megalapozó rende­zőkhöz, mint András Ferenc (Veri az ördög a feleségét), Gothár Péter (Megáll az idő). Jeles András (A kis Valentino), vagy a mar filmregényeket maga mögött tudó Dárday István. Mégis, mintha az utóbbi években ismét apadna a fontos mon- dandójú filmek sora. Sándor Pál egy-egy munkája. Gaz­dag Gyula A bankett című történelmi groteszkje, Gyar- mathy Lívia Együttélés cí­mű dokumemtumfilmje emel­kedik ki az átlagtermésből. A tavalyi kínálatból egyér­telműen csak Mészáros Már­ta tiszta, egyszerű ■ Napló gyermekeimnek című alko­tását soroltam a 40 közé. Érdekelt, reménykedő né­zőként várom a filmművé­szetünket ismét a nemzetkö­zi érdeklődés homlokterébe emelő filmeket. Leskó László RÁDIÓSZEMLE Pénzt vagy életet? Gyakran hangzik el mind­két szó iaz Ifjúsági rádió népszerű sorozatában, a Hú­szas stúdióban, hiszen mi foglalkoztathatná élénfceb- ben a huszonévesek nemze­dékét, minit ia pályakezdés szakmai, -erkölcsi, és anya­gi feltételei? Hol ifjú szak­munkásokat, hol friss dip­lomásókat főig vallatóra Ko- valik Márta, Hegyi Imre, Ré­kai Gábor és iaz ^idás többi munkatársa nagy tapintat­tal, kultúráltan. A sorozat talán tagjobb műsorában a Kaposvári Mezőgazdasági Főiskolán felsőoktatási in­tézmények hallgatóit kérdez­ték. Ám talán sohasem ke­rekedett még olyan heves vita az Aranyborjú szerepé­ről, mtat a január 11-i, töp­rengésre, sőt indulatokra is késztető adáshan. ötletesen egy érettségi ta­lálkozón készített felvételek­kel indította az eszmék pár­baját Hegyi Imre riporter. Szinte röpködtek a tíz évvel korábban végzettek szájából a' hetyke kinyilatkoztatások a tágas lakás, a lakályos villa és az ügyeskedéssel szerzett kocsi nagyszerűségé­ről, a géemkázá-s jövedelme­zőségéről. Mások — akik lelkialkatuk vagy társadal­mi helyzetük miatt kevésbé képesek érvényesülni — a társadalom valódi vagy vélt fogyatékosságait említették szemrehányóan. S csak a fel­vétel végén szólt közbe egy nő/i hang felháborodottan: miért csupán a pénzről és az anyagi javakról beszé­lünk, miért nem a szákmai igényességről, a családi élet, a gyermeknevelés szépségé­ről, a barátság nagyszerű­ségéről? A közibeszólliást döb­bent csend követte . . . A riporter és a szerkesztő becsületére a hatásszünet után nem kioktatás, vagy he­gyi beszéd következett, ha­nem' a — Húszas stúdió- ré­gi és jól bevált módszere szerint — sok más véle­mény. A helyes következte­téseket a vélemények sor­rendje sugallta. Megszólalt a másik szélsőség képviselője: szerinte a boldogság egy kunyhóban éppúgy elképzel­hető, mint egy palotában. Eme operettízű nézet és a siivár lelkű pénzhajhászok „hitvallásának” egyensú­lyozására azután Kozma Fe­renc akadémikus, a neves közgazdász higgadtan beszélt az igények változásáról, a jogok és a /lehetőségek el­lentmondásairól . Kommentár nélkül mutat­ta be az -egészséges arányok megtalálásának lehetőségét az a beszélgetés, -amelyet egy háromgyermekes, szor­galmasan dolgozó, de a vil­láért, a kocsiért zsíroske- nyerezmi nem hajlandó bol­dog házaspárral készített Hegyi Imre, de feltétlenül rokanszemvet ébresztetlt a minőségi tevékenységre tö­rekvő opararendező szép vallomása, az Amerikai Egyesült Államokból haza­tért, szülőföldjét a nehezebb körülmények ellenére is előnyben részesítő fiatal fi­zikakutató megnyilatkozása is. Emberi módon igyekez­nék feloldani valamennyien a dilemmát: sok pénzt sok maszekolással, vagy szeré­nyebb életét szakmai siker­rel és családi -boldogsággal. Válaszuk így hangzik: pénzt ahhoz1, hogy az értelmes és jogos igényeket is -kielégít­sük — de ne a szakmai ér­vényesülés, a családi élet feláldozása árán, ne a sze­mélyiség elvesztésének koc­káztatásával. Lengyel András Arzt Antal hegedűjavító mester immár 60 éve dolgozik a szakmában. A felvételek hegedűjavítás közben készültek a 80 éves mesterről UJKÉRY CSABA EPILÓGUS A nyár múltával fo­gyatkoztak a remé­nyek is, hogy Barba­ra újra talpra áll. Az utolsó évben úgy elhatalmasodott betegsége, hogy a félévi vizsgakötelezettségeinek sem tudott eleget tenni, s már belenyugodtak volna abba is. hogy a harmadik évfo­lyamot meg kell ismételnie, csak legyen újra ereje. De tüdőbaja állandó lázrózsákai "ültetett szabályos arcára. Köhögési rohmok rázták, s már nem csodálkozott a zsebkendőn vagy párna­csücskön megjelenő vérfol­tokon. Kezdeti iszonyatos félelmét felváltotta a csen­des beletörődés. A doktor bácsit az első to­rokfájásoktól, kisgyermek kora óta ismerte.. Miközben az orvos mellkasát hallgat­ta, megfigyelte mint vonul­tak hátrább az ősz hajszá­lak az aggodalmasan ránco­lódó homloktól csatavesztett katonákként, s a lámpa fé­nye hamiskásan fényesítette a tar koponyáját. Dezső bá­csi — neki mindég az ma­rad — közben bizakodó ki­jelentéseket tett, elmondta, hogy a kormányzat hadjá­ratot indít a kór ellen. Napjai egyhangúan teltek. Látogatói megfogyatkoztak — elkezdődött az egyetemen a szorgalmi időszak. Nem várhatja el évfolyamtársai­tól, hogy leutazzanak hozzá, nyugtatta magát, bar Her- czeg Levente havonta haza­utazott. Leventére gondolt, s arra, tán nem kellett volna az egyetemi mulatságokból mindég kimaradnia. Eleinte hívták, de ő csak másna­ponként, fölényes mosollyal hallgatta szobatársnői beszá­molóját, kuncogásukat. Ké­sőbb már nem szóltak - :i, tudomásul vették hogy Szer­dahelyi Barbara magának való emberke. Az igazság az volt, hogy akinek a hívását várta, az nem szólt. Levente távoli rokona is volt, de nem ta­lálkoztak többször, mint ko­rabeli ismerőseivel. Bosszan­tották a fiú sikerei, és még dacosabb lett vele szemben. Egy vadgalambpár telepe­dett az almafa alsó vastag ágára. Toporogtak, még epe-, szén egymás mellé simulva, felborzolt toliakkal megtele­pedtek. Anyja nyitotta be az aj­tót. Kabát volt rajta, s ke­zében az elmaradhatatlan krokodilbőrtáska. ■— Kislányom, látogatód érkezett.. . Herczeg Levente van itt. Barbara olyan fürgén ült föl és igazította el homlo­kából haját, mint már any­ja rég nem látta. — Várj, anyus! Kicsit rendbe szedem magagi — mondta izgatottan. — Add ide kérlek a hálókabátom! Megfésülködött. kötött ka­bátka gallérját rendezgette. Anyja örömmel nézte a lá­nyán tapasztalt változást. — Jobb is, hogy most jött ez a fiú. Tudod, el kell mennem, s legalább nem maradsz egész délutára egyedül. — Menj csak nyugodtan, nem először maradnék egye­dül! Meg fel tudok én kel­ni... — Sietek haza — mondta az édesanyja, és betette ma­ga után az ajtót. Pár koppanás után Leven­te göndör hajú feje jelent meg az ajtó nyílásában. Szé­lesen mosolyogva lépett be. — Szervusz! — mondta, és megállt az ajtó mellett. Cso­dálkozva nézte Barbarát, mintha először látná. Feke­te hosszú haja beborította vállát, szemében pajkos lán­gocskák vilióztak. — Azt hittem, már telje­sen elfelejtettetek. No, gye­re, ülj ide az ágyamra! Ne félj, nem vagyok ragályos. A fiú zavartan telepedett le, és a kezében lévő szeg­fűt átadta a lánynak; az az éjjeliszekrényen levő pohár­ba tette. — Így ni — mondta, és végigsimitotta a fiú kezét. — De örülök neked ... Me­sélj! Mi van a többiekkel? — Mindenki sokszor ölel, és jobbulást kíván... Mi van veled? — Meghalok. Barbara ezt olyan termé­szetességgel mondta, hogy maga is elcsodálkozott raj­ta. s egyáltalán azon, hogy kimondta. Levente érezte kezén c lány bőrének forróságát, s valami különös sugárzás áradt feléje. A szép Barba­ra — ahogy egymás közt ne­vezték — sosem viselkedett ilyen egyszerűen. — Ugyan, hogy mond­hatsz ilyet!? Egyszer mind­annyian meghalunk, de hol van az még — mondta. Érezte, hogy amit most ki­mondott üres, ostoba frázis. A lány igazat mondott. Barbara felült, a takaró öléig csúszott, hálókabátja szétnyílva látni engedte a vékony selyem hálóing alatt kirajzolódó mellbimbó és csípő vonalait. Arca lángolt, melle szaporán hullámzott. — Levente, tudom, hogy utoljára látlak, és az időnk kevés ahhoz, hogy fölösle­ges szépeket mondjunk. Na­gyon örülök, hogy eljöttél, mert legalább elmondha­tom . .., mert legalább el­mondhatom, hogy te voltál az a fiú ... akihez nagyon vonzódtam. És nagyon saj­nálom, hogy te sohasem, még csak kísérletet sem tet­tél arra, hogy udvarolj ne­kem. — De Barbara, te rám se néztél. Honnan gondolhat­tam volna ... — Mert mindig rajzottak. körülötted a lányok, s ez engem dühített. Fejét lehajtotta, hosszú haja eltakarta arcát, amikor újra felnézett, szeme sar­kaiban két csepp szikrázott. — Megtennél nekem vala­mit? — kérdezte a fiút. — Persze; mondd! — Nem akarok úgy meg­halni. hogy ne ismerjem meg, legalább egyetlen egy­szer ... a szerelmet. — Barbara én mindent... Nem árt az neked? Herczeg Levente életében nem azért maradt rendkívü­li élmény Barbarával való együttlét, mert tudta, hogy akit ölel, annak tűzforró testét a láz is hevíti, hanem, olyan mindent birtokolni akarón, sírva jajgató mohó­sággal azután sem ölelték ... Miközben ruháját rendez­gette, köhögési roham tört Barbarára, s nemcsak az ágy lepedőjén, hanem párnáján is vért látott. A lány lassan megnyugo­dott. mosolygott, kezével in­tett, hogy menjen. Levente az aitóban visszafordult, s mondta, hamarosan eljön. Barbara bólintott. Herczeg Levente kábán lépett ki Szerdahelyiék ka­puján, lesétált a folyópart­ra, és ott bolyongott késő estig küszködve* gondolatai­val. Nem utazott vissza Pestre, .csak másnap. Kö­vetkező nap expressz-leve- let kapott, melyben tudatta vele anyja, hogy Szerdahelyi Barbara az éjjel meghalt, és mikor lesz a temetés .. . Pár kivétellel az egész év­folyam ott volt. Senki nem értette, miért zokog úgy Herczeg Levente a sírnál. Mintha közeli hozzátartozó­ját vesztette volna el.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents