Somogyi Néplap, 1984. december (40. évfolyam, 282-306. szám)

1984-12-09 / 289. szám

1984. december 9., vasárnap Somogyi Néplap 7 SPORT g KEVÉS VOLT AZ AKARAT Alba Regia Építők—SÁÉV 90:87 (45:40) Székesfehérvár. 200 néző. V. : Faidt, Major. SÁÉV: Monok (19), Ma­gyar (11), Gosztonyi (15), Kostenczki. (25), Lestár (4). Csere: Tóth. (2), Gálosi (6), Juhos (4). Edző: Simon Ká­roly. Kostenczki kosarával 'li­citált a mérkőzés, ám a ha­zaiak erre a találatra hét ponttal válaszoltak. Monok és Magyar kosaraival zárkó­zott fel a SÁÉV, majd 10 tű­re átvette a vezetést is. Ez­után zsinórban estek á SÁÉV pontjai, s elhúztak 18:9-re. A félidő közepén 20:13 volt az állás, kevés kosár esett, a hazaiak dur­ván játszottak. Négy perc volt hátra az első játékrész­ből, mikor az Alba Regia 31:31-nél utolérte a kapos­vári csapatot. A csereként beállt Tóth ismét megsze­rezte a vezetést, ám nem sokáig örülhettek neki a já­tékosok. Pontatlanul vezet­ték támadásaikat, s a félidő a hazaiak ötpontos előnyé­vel zárult A folytatásban 51:42-re elhúztak a házigaz­dák. A kaposváriak nagy igyekezettel próbáltak nyo­mukba szegődni, s egy pont­nyira sikerült felzárkózni. Ezután isráét a fehérvári Kostenczki a csapat leg­eredményesebb játékosa volt. csapat percei következtek. Magabiztos játékuknak 67:58 arányú vezetés lett az ered­ménye. öt perc volt hátra a mérkőzésből, mikor az Alba Regia kilenc ponttal vezetett, s reménytelennek tűnt a SÁÉV helyzete. A játékosok azonban nem ad­ták fel. 84:80-ra felzárkóz­tak, mikor már csak két perc volt hátra. A végjáték, sajnos, a hazaiaknak sikerüli jobban, s ők nyerték a mér­kőzést. Magabiztosan kezdett a SÁÉV, sokáig úgy tűnt, hogy folytatják jó sorozatukat, és simán megnyerik a mérkő­zést. Az első félidő közepé­től azonban az Alba Regia átvette az irányítást, s megszerzett előnyét nem en­gedte ki a kezéből. A kapos­váriak mindent elkövettek azért, hogy megfordítsák az állást, de játékukból hiány­zott a tudatosság. Végered ményben az Alba Regia győzelmében nem kis mér­tékben közrejátszott a sze­rencse is. Jók: Monok, Ma­gyar, Kostenczki. Berzeviczy Zsolt A tanulók egészségéért A Bartók iskolában többre vágynak A tasitnevelési órákon a tanulók megszerzik az alap- képességeket, elsajátítják a sportágak technikáját. Aki ennél többet szeretne, az hol gyarapíthatja tudását, hol elégítheti ki mozgásigényét? — teszi föd a kérdést a szü­lő. Az iskcöák igyekeznek szervezett kereteket biztosí­tani a testnevelési órán kí­vüli sportnak. Hogy ponto­san milyenek is ezek a sport­foglalkozások, arra keres­tünk választ a kaposvári Bartók Béla utcai Általános Iskoláiban, amelynek a Don-1 ner városrész és néhány környező falu a vonzáskör­zete. Még csak három hónap telt el a tanévből, de már kézzel fogható eredményről számolhatnak be. Pedig a több mint 800 tanuló elég mostoha körülmények között végzi mindennapi testmoz­gását. Kiesd a tornatermük, balesetveszélyes az udvaruk; talán csak a- közeli Jókai-li- get enyhít valamit a gondon. Legnagyobb szerepe a moz­gásigény kielégítésében a tö- meg&pont-fogiLalkQzásnak le­hetne. A gyerekek nagy számban és szívesen jön­nek, de a kéthetente egy­szer tartott, másfélórás fel­szabadult játék nem lehet igazán kielégítő. Itt főleg az alsósok kerülnek hátrányba, mert ők csak elvétve jutnak be ’ a tornaterembe testneve­lési órán. A tömegsport-fog­lalkozásokon vehetnék birto­kukba a termet, fejleszthet­nék kond'icianális és koordi­nációs képességeiket. Ha eb­ben a korban elmaradnak, később ugyancsak nehéz lesz rábírni őket a sportra. De nem lehet még több ilyen foglalkozást szervezni, mert így is gondot okoz a terembeosztás, és a tanulók egyéb elfoglaltsága. A peda­gógusok azonban nem nyu­godnak bele; olyan klubnap­közi létrehozásával próbál­koznak, ahol egy csoportot alkotnának a sportolni vá­gyók. Ennek a fakultatív sportcsoportnak nagy szere­pe volna és sokat lendíthet­ne a testnevelés szekerén. A délutáni sportórák szer­vezéséből az úttorőszervezet is kiveszi a részét. A házi bajnokságok nagy létszámú csapatokat mozgatnák meg olyan sportágakban, amelyek nem szerepelnek a testneve­lési órákon. A versenyszerű sportolást választók a ko­sárlabda és az atlétika kö­zött váüaszthatnak. A két lelkes, szakképzett testneve­lő heti három-négy edzést tárt az ügyesebb gyerekek­nek. Akik bekerülnek ezek­be a haladó csoportokba, már minden igényt kielégítően sportolhatnak. Sajnos, itt a legnagyobb gondot a szülők jelentik, mert különböző in­dokokkal távoli tartják moz­gásra vágyó csemetéiket az edzésektől. Pedig a testne­velők még másik, nagyobb teremmel rendelkező isko­lába is elvinnék a fiatalo­kat Ez mindenkinek jó volna. Az iskola vezetői 's segítik, hogy délutánonként többen sportolhassanak. Köl­csönös együttműködési szer­ződést kötöttek a Kapos­vári Rákóczival, így az egyesület felszereléssel tá­mogatja az iskolát. Ha a fel­tételek nem is mindig adot­tak, de egy hozzáértő, előbb­re lépni akaró közösség dol­gozik azért, hogy a Bartók­ból is egészséges, edzett gye­rekek kerüljenek ki. Dovigyel Csaba Nemzetközi teremtorna Asztalitenisz NB-I A Rákóczinak nem volt esélye A Rákóczi SC jugoszláv vendégeket fogadott Fonyó­don, ahol a sportcsarnokban a zöld-fehérek két, a jugo- szlávok egy csapattal vettek részt a körmérkőzéses tor­nán. A Rákóczi A csapata 4:2-re verte a jugoszláv Kudinát, akikkel a B csa­pat 0:0-t ért el, Ezután a testvértalálkozón a B együt­tes 6:l-re győzött, így a te­remtorna győztese lett. A gólkirályi címet Gőbölös (Rákóczi) szerezte meg négy góllal. Honvéd Kilián FSE - Kaposvári Rákóczi 19:6 Honlcalát menesztették. Ismeretes, hogy az idei Los Angeles-i nyári olimpiai já­tékokon a kötöttfogásban ezüstérmes svéd nehézsúlyú Thomas Johansson „fenn­akadt” a versenyt követő dopping-ellenőrzésen, a vizs- gálart pozitív eredménnyel zárult. Ezért azonnali töröl­ték eredményét, és vissza­vették érmét is. I A legújabb hírek szerint a svéd kötöttfogású válogatott vezető edzőjét, Leo Honka- lát is felfüggesztették, többé nem töltheti be a „három- koronás” válogatott edzői munkakörét. — Honikala elismerte, hogy tudott Johansson dopping­ügyéről — mondja Björn Tilly, a szövetség szóvivője. Kilián: Káposztás (5), Krenhart (5), Lőrinczi (4). Leinweber (5). Rákóczi: ár. Szita (2), Tóth B. (1), Varga (1). Hay­den (1), Balázs (1). A három válogatottal fel­álló Kilián FSE ellen nem volt reális esély a győzelem­re, a nagy különbségű győ­zelem ellenére 9 2:l-es mér­kőzésből mindössze egy győzelmed sikerült szerezni. A szép számú közönség ma­gas színvonalú, jó mérkőzé­seket láthatott. Dr. Szita, noha végig jól játszott, biz­tosnak tűnő meccset veszí­tett el. Tóth B. jól küzdött, a győzelme mellett 3 mér­kőzést veszített el 2:l-re a döntő játszmákban végig vezetve. Hayden jól játszott, ugyancsak 3 2:l-es mérkő­zést vesztett el, balszeren- esés körülmények között. Varga nagy akaraterővel több látványos mérkőzést vívott — minimális különb­A Rákóczi legeredménye­sebb Játékosa, dr. Szita László (a bal oldalon). séggel maradt alul a jó ne­vű játékosokkal szemben. Balázs a várakozásnak meg­felelően játszott, küzlelétsre késztette a legjobbakat is. a jó nevű jfista legyőzése szép fegyvertény volt. Varga János HÍREK December jT Vasárnap Natália A nap 7.20 órakor kél, s 15.53 órakor nyugszik; a hold 16.29 órakor kél, s 8.2S órakor nyugszik. Á várható időjárás: Ma az északi országrészben néhol átmeneti­leg fölszakadozik a felhőzet, és kevés napsütés is lehet. Tartósan párás, ködös időre elsősorban délnyugaton kell számítani. A változó irányú szél északnyugatira fordul és helyenként kissé megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérsék­let ma, vasárnap —1 és plusz 4 fok között ala­kul.-----------\ • • • e ____ L ottó A Sportfogadási és Lottó­igazgatóság tájékoztatása szerint a 49. játékhéten 5 találatos szelvény nem volt. 4 találatos szelvénye 30 fo­gadónak volt, nyereményük egyenként 336 426 forint. A 3 találatosok 1 220 forintot, a 2 találatosok pedig 30 fo­rintot érnek. Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik a ma­gyar sajtó napja alkalmából jókívánságaikat juttatták el a Somogyi Néplap szerkesz­tőségének, a nyomda és a terjesztés dolgozóinak. Szerkesztőség Bányász Rezső Moszkvában Bányász Rezső államtit­kár, a Minisztertanács Tá­jékoztatási Hivatalának el­nöke december 5. és 8. kö­zött megbeszéléseket folyta­tott Moszkvában az APN, a TASZSZ és más szovjet saj­tószervek vezetőivel az in­tézményeik közötti kapcso­latok továbbfejlesztéséről. Találkozott az-. SZKP KB Nemzetközi Tájékoztatási, valamint agitációs és propa­gandaosztályának illetékes vezetőivel is. — Százezer forint támo­gatást adott a csurgói Nap­sugár ISZ a Csokonai gim­náziumnak számítástechni­kai eszközök beszerzésére. Az együttműködési szerző­dés keretében és a támoga­tás viszonzásaként a gimná­ziumban készítik föl felada­taikra a szövetkezet számí­tástechnikai programozóit. — Rákóczi rodostói éveiről ír regényt a barcsi születé­sű író, örsi Ferenc. A fiát váró száműzöttet mutatja be a mű. — A Nagyatádi Cérnagyár dolgozói az újítási hónap és az ötletnap keretében 53 újítást és 71 ötletet nyújtot­tak be. Az első négy he.lye zettet külön jutalomban ré­szesítették. — A hazánk felszabadulá­sának 40. évfordulójára való készülés jegyében kiállítást rendeztek a helyi általános iskolások a balatonszabacü pártszervezet székházában. Az ezen a héten nyílt kiál­lítás a falu és az ország négy évtized alatt elért fej­lődését mutatja be. — Tévesen jelent meg egy baleseti hír lapunk december 4-i számában. Fekete László 50 éves siófoki autószerelő kérésére közöljük a rendőr­ségi telex jelentés pontos szövegét. Ezek szerint „sze­szesitaltól befolyásolt álla­potban vett részt” a közúti forgalomban személygépko­csijával december 1-én. Szerkesztőségi ügyelet hétfőn este 8-ig Telefon : 11-510 ^ 65 évvel ezelőtt, 1919. december 9-én született William Nunn Lipscomb, Nobel-díjas amerikai fiziko- kémikus. A kiváló tudós 1946-ban az amerikai Minnesota egyete­men lett docens, majd tan­székvezető tanár, s onnan hívták meg a Harvard egye­tem professzorává. 1971-ben az Abbotról és James Law- rence-ról elnevezett intézet kémiai vezetője lett, s figye­lemre méltó eredményeket ért el a kristályok, valamint a molekulák diffrakciós vizs­gálatában. Foglalkozott vegy­érték-elmélettel is, vizsgálta az enzimek szerkezetét s funkcióját, továbbá számos más molekula biokémiai tu­lajdonságait. Alapvető kuta­tásokat végzett a kémiai kö­tés természetével kapcsolato­san; elsősorban a bórhidro- génnel foglalkozott behatóan. Ez a bómak a hidrogénnel alkotott vegyülete, amelyet főként fémek ellenállóképes­ségének növelésére használ­nak fel; emellett értékes se­gédanyag a polimerek gyár­tásában vagy például a kaucsuk vulkanizálásánál is. A díjat odaítélő bizottság indoklása szerint a kémiai Nobel-díjat elsősorban ered­ményes szerkezetkutatásaiért kapta. Koszorúzás Ráth Mátyás emléktáblájánál A magyar sajtó napja al­kalmából szombaton Győ­rött koszorúzási ünnepséget tartottak Ráth Mátyás em­léktáblájánál, az első ma­gyar nyelvű újság, a Ma­gyar Hírmondó szerkesztő­jéről elnevezett téren. — Mályus Elemér-emlék­könyvet jelentetett meg az Akadémiai kiadó. A neves történész 85. születésnapja alkalmából társadalom- és művelődéstörténeti tanul­mányokkal tisztelegnek ta­nítványai. — Forog a film címmel Luigi Pirandellónak a mozi hőskorába vezető művét dol­gozta fel; s készít belőle té­véfilmet Dömölky János. Ebben fontos szerepet bízott Jordán Tamásra, a Csjky Gergely Színház művészére — 35 napos út után befu­tott Havanna kikötőjébe az első vietnami teherhajó. A „To Lieh” a két ország köz- ha.ióforgalomról kötött ti rendszeres kereskedelmi egyezmény keretében érke­zett Kubába. — Olvasótábort rendeznek Somogy és Toilna megyei ter­mei őszövetikezietd fiataloknak január végén Dombóvár— Gumanason. A kilenc nap allait írók, szociológusok, népművelők, történészek, tar­tanak előadásokat a résztve­vőknek.- GAZSZUNET! Értesítjük Kaposvár gázfogyasztóit, hogy 1984. december 12-én (szerdán) 12.30—16.00 óráig gázszünetet tar­tunk a kis- és középnyomású vezetékrendszeren. A gázszünet nem érinti a Cseri és a Donner! városrész gázfogyasztóit. Kér­jük, hogy a fenti időpontban szíveskedjenek gázkészülékeiket „zárt” állapotban tartani! KÖGAZ ÜZEME Kaposvár. (264972) — Értesítjük közületi vásárló­inkat, hogy Kaposvár, Petőfi tér 3. szám alatti VILLÉKT-boltunk december 10-től 15-ig leltár miatt zárva tart. Somogy Kereskedel­mi Vállalat. (72778)

Next

/
Thumbnails
Contents