Somogyi Néplap, 1984. december (40. évfolyam, 282-306. szám)
1984-12-20 / 298. szám
Tisztelt Szerkesztőség! Nem szívesen bírálom senki munkáját, mert tudom, mindenki követ el hibát, mindenki tévedhet. Azt azonban nem tudom megérteni, mi abban az ésszerűség, hogy a Tüskevári u. 6. számú telek előtt a KÊV emberei több mint egy hónapja kiástak egy kb. 300'X150'X.150-es gödröt a kerítéstől az úttest felé. Ezzel felbontották a járdát, és az amúgy is szűk úttestet fél szélességben elzárták a forgalom elől. Tudomásom szerint a Zója Nevelőintézet szennyvíz- csatornáját akarják az út közepén vezető szennyvíz- csatornába bekötni. Az utcánkba vezető szennyvízvezeték a Zója Nevelőintézettől kb. 250—300 méterre van. A szennyvízbekötés céljára szolgáló árok kiásását az intézet felől is vagy az igénybe vett telek belső területén is elkezdhették volna, így az úttestet csak az utolsó munkafázisban kellett volna felbontani. A tüskevári felüljáró építésével kapcsolatban közlekedő tehergépkocsik az ősz folyamán lefektetett gázvezeték nyomvonalán közlekednek a kiásott gödör miatt. A frissen betöltött gázvezeték-árok a gépkocsik alatt besüllyedt, és félő, hogy a gázvezeték el fog törni. Úgy gondolom, hogy a KÉV-nél az a három személy, akik a gödröt kiásták, „kényszerfoglalkoztatottak" lehettek: pillanatnyilag nem tudták hol munkába állítani őket, ezért ide irányították, gondolván, hogy ezt a vezetéket úgyis meg kell ásni, hát kezdjék el. Elkezdték. De mikor fejezik be? Meddig kell a téli időben az egyik járdáról a másikra átjárni a sáros úton? Meddig fogják akadályozni a közlekedést? Meddig kell a balesetveszélyes gödröt a szűk úttesten kerülgetni? Jóvolna, ha az illetékesek sürgősen intézkednének: vagy temessék be a gödröt, vagy fejezzék be az elkezdett munkát. Tisztelettel: Bellay Sándor lakóbizottsági elnök Kaposvár, Tüskevári u. 5/a. HOLSTEN SÖR NAGYKANIZSÁRÓL Tegnap este nagysikerű karácsonyi koncert volt a Munkácsy Mihály Gimnázium aulájában. A műsort a Somogy megyei Művelő dési Központ rendezte. Képünkön a Tinc- toris régizene-együttes. Somogyi Néplap XL. évfolyam, 298. szám 1984. december 20v csütörtök Az első hazai gyártású Holsten sört a közelmúltban mutatták, be a Nagykanizsai Sörgyár éttermében. A z eseményén'“ ä megye. - a város és a társgyárak vezetőin kívül részt vettek a hamburgi sörgyár képviselői is. Dr. Beleki József, a Nagykanizsa! Sörgyár igazgatója az esemény jelentőségét méltatva elmondta, hogy a kanizsai vállalat egy átgondolt és hatékony termelés- fejlesztési program befejező szakaszához érkezett. A licencszerződést alapos tájékba zódás után ez év márciusában írták alá, de ezzel párhuzamosan technikai eszközökkel is gyarapodott a gyár. A hazai ás német szakemberek eredményes munkájának a gyümölcse az időben elvégzett telepítés, termelésbeindítás. A novemberi laboratóriumi vizsgálatot követően néhány korrekció végrehajtására került sor, ezáltal a sör olyan minőségben jeA Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztériumban rendezett házi ünnepségen ismerték el a közelmúltban lezajlott erfurti nemzetközi vásáron és kiállításon résztvevő magyar vállalatok eredményeit. Az üzemek vezetőinek dr. Magyar Gábor miniszterhelyettes adta át azokat az elismerő okleveleket, amelyeket a rendezők lent meg. amellyel kivívták a hamburgi szakemberek elismerését is. Az NSZK- beli cég képviselője az - együttműködést jónak tartotta. és ennek eredményéképpen — Anglia után másodiknak iüoanoük alapj ám Magyarországon is készül eredeti Holsten sör. A gyári ünnepiség az új palackozó üzem megtekintésével folytatódott, ahol az egyes gépsorról folyamatosan gördült le az.első hazai gyártású Holsten sör. A program második részében a Nagykanizsai Áfész sörözőjének és éttermének aratására került^ sor. amelyet 2,2 millió forintos költséggel alakítottak át. Az idén még ötezer hektoliter kanizsai gyártású Holsten sör kerül az üzletekbe, jövőre 50 ezer. majd 1986-tól évente 100 ezer hektolitert készítenek. A Holsten cég és a sörgyár tervezi, hogy a kanizsaihoz hasonló sörözőiket létesít Somogy megyében és Budapesten. Elismerés a nagyatádi konzervgyárnak Á vásárlók döntöttek és vásárlók véleménye alapján ítéltek oda. A nagyatádi konzervgyár termékei — zöldbab, uborka és alkoholos befőtt — is elnyerték a látogatók és a kiállítást rendezők tetszését. A.z üzem elismerő oklevelet kapott, amit Jámbor László igazgató Vetít át. S. Gy. Csöndes hullámok a Desedán A- .-Kaposvári- Horgászegyes ülle.t a napokban megtartott elnökségi ülésón megvitatták az egyesület 1984. évi gazdálkodását, a verseny és propagandamunkát, a Tö- röcskéi-tó hailasításával összefüggő feladatokat. Dr. Takács László, a MOHOSZ Somogy megyei Intéző Bizottságának elnöke a Deseda-víztározó lehalászásáról ado|tt tájékoztatót. A lehalászáskor a kedvezőtlen körülmények és szervezetlenség folytán a tározóban több mint egy vagon- nyii had .puszttulit el, illetve került a Kapósba. A kár pótlására a DRW és a TE- HAG 146 ezer forintot befizetett a MOHOSZ-mak, mely a íreéesé-hée&űöli - kiegészítve megkezdte a telepítést. November közepétől december 4-Sg 38 ezer darab kétnyiamas, pikkelyes pónitynt, 191 mázsa hánomnyaras (fogható) pontyot, 3100 darab élőnevelit süllőt, és 10 000 compót helyeztek a tóba. A továbbiakban telepítésre .kerüli még .1 vagon ponty, 7 ezer . 14 centiméteres előnevelt süllő és a Balaton vízleengedése után néhány mázsa küsz. Természetesen a tóban lévő busára is lehet horgászni. A Deseda víztározó kezelője 1985. január 1-től a várost tanács lesz. A jövő évitől kezdve a víztározón megengedik a csónakos hor„gá&zatat; két., csónakkikötő épül, egy Toponáron, a másik az erdészház alatti hal- őnháznál lévő öbölben. A sitéghorgászat még csak távlati terv. A viizleengedés késő ősz- szál csak a víz felfrissítését szolgaija majd, amli körülbelül 1 méteres szinltcsök- kenitéslt jelent. Bízzunk abban, hogy ezek után végre elülnek a „busa kavarta hullámok” a Desedá- tóI és valamennyi horgász, kiránduló, valamint a vízisportok kedvélői már gond ás bosszúság nélkül hódolhat kedvtelésének, kedvenc hobbijának. Kozári Miklós Kellemes környezet tJj virágboltot nyitott a Városgazdálkodási Vállalat Kaposváron az Ady Endre u. 3. szám alatt. A cél az volt, hogy egy reprezentatív üzlet legyen a városcentrumban. A bolt megtekintése is élmény, mert a szép virágoknak megfelelően szép környezetet alakítottak ki. Megyei múzeumi pályázat Visszaemlékezések a felszabadulásról Hazánk felszabadulása negyvenedik évfordulója tiszteletére pályázatot hirdetett a Somogy megyei Múzeumok Igazgatósága — tömegszervezetek, intézmények támogatásával. Fotókkal — a különféle politikai, társadalmi, gazdasági eseményeket megörökítő fényképekkel, tárgyi anyagokkal — érmekkel, jelvényekkel, iskolai tanszerekkel —, plakátókkal, röpiratokkal, emléklapokkal, viszaemléke- zésekkel lehet részt venni a pályázaton. A jelanitlkezőknek a pályamunkák elkészítéséhez segítséget nyújt a Somogy megyei Múzeumok Igazgatósága. Egyéni és csoportosan készített pályázatokról is lehet nevezni, az elkészült munkákkal 1985. március 1- ig jellentkezhetnek a múzeumban. A pályamunkákat jövő év április 2-án kiállításon mutatják be a kaposvári Kilián György Ifjúsági és Úttörő- művelődési Központban. Díjakat ajánlottak föl a felnőtt, a fiatal és a gyerekpályázóknak. Pályaválasztási tanácsadó Somogy megye általános iskoláiban az idei tanéviben több mint négyezren fejezik be tanulmányaikat. Közeledik tehát az az idő, miikor a végzős diáknak döntenie kedd, milyen pályát választ, melyik oktatási intézményben folytatja tanulmányait. Ehhez a döntéshez nyújtanak segítséget a szülők pedagógusok, és nem utolsó sorban a Somogy megyei Pedagógiai Intézet, amely a korábbi évek gyakorlatához híven ismét összeállította azt a tájékoztatót, ami - az általános iskolai itanullmányaiikat befejező somogyi fiatalok továbbtanulási lehetőségeiről nyújt részletes információkat az 1985—86-os tanévre. A napokban elkészült somogyi pályaválasztási tanácsadót, amit a kaposvári nyomdában állítottak elő, négy és fél ezer néldányban adta ki az intézet. Varga Sándor összeállításában. A közeli napokban juttatják el az általános iskolákba, s minden tanuló megkapja. A kiadvány ismerteti a szakmunkás- és szakközépiskolai képzést, a szakiskolákat és gimnáziumokat, a katonai pályákat, az egészségkárosult fiatalok pályaválasztásával kapcsolatos tudnivalókat, a megyén kívüli továbbtanulási lehetőségeket, illetve a technikusképzéssel összefüggő információkat. S. Gy. Tarka sorok Bókoló púderdoboz Az amerikai nők legújabb „játékszere” a beszélő púderdoboz. Ha például a szépségében nem sziklaszilárdan bízó amerikai asszony vagy lány kinyitja az újfajta púderdobozt, felhangzik az első bók: „Ragyogóan nézel ki!” S amennyiben. ez sem elégíti ki, becsukja, majd ismét kinyitja a dobozit, s a hang így folytatja: „Ez a púder még bájosafofoá tesz!” Az új púderdobozókra hangszalagot szeréltek, amely hat bókot tartalmaz. Különböző variációk között válogathat a vevő, aki többnyire több dobozt is megpróbál, amíg megtalálja a legszebb bókokat és a legkellemesebb férfilhan- gat.... Nehéz az élet illúziók nélkül... Mit tesz a féltékenység! Egy húszesztendős ná- pdlyi nő otthagyta a férjét és visszatért az anyjához. A féltékeny férj, hogy megtudja szereti-e még |őt a felesége, gyász- jélenitóst függesztett ki, ahogy ez Olaszországban szokásos, az anyós házának környékén. Aztán elrejtőzött és várta a haltáét. Amikor a hűtlen asz-, szony olvasni kezdte, hogy „a példás férj és apa örök nyugalomra szenderült”, fejéhez kapott és ájulitan összerogyott. A férj örömtől sugárzó arccal a nejéhez róhlant és szinte kiabálva kérlelte: „Ha még ■mindig szeretsz, gyere vissza hozzám.” Az anyós „feltámadt” vejét meglátva szintén dlájiult, amikor pedig lánya magához térve ri- imánkodó férjét megpillantotta. újra eszméletét vesztette. A két „kardos” nőszemély nem (tudta elviselni, hogy. lóváteitték, és a rendőrséghez fordult. A nápolyi munkást 25 000 liba pénzbírságra és há- iromhónapi börtönre ítélték, amiért „köz- és ma- gánbékességet megbontó hirdetést függesztett ki”. „Fogadócellákat” a raboknak Rolf Erfurth ambengi evangélikus lelkész, akiire a bajor börtönök foglyainak lelki gondozását bízták, javaslatot nyújtott be arról, hogy minden bajor börtönben rendezzenek be a foglyok számára fekvőhelyekkel ellátott ■ fogadócellákat, lahol a látogatásra megszabott időt a rabok feleségükkel együtt eltölt- Ihietik. Somogyi Néplap Az MSZMP Somogy megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: JÁVORI BÉLA Főszerkesztő-h.: dr. Kercza Imre Szerkesztőség: Kaposvár, Latinca Sándor u. 2. Postacím: Kaposvár Pf. 31. 7401. Telefon: 11-510, 11-511, 11-512 Kiadja a Somogy megyei Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinca S. u. 2. Telefon: 11-516 Postacím: Kaposvár, Pf. 31. 7401 Felelős kiadó: Balajcza János Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hirlapkézbesitő postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj egy hónapra 34 Ft, negyedévre 102 Ft, fél évre 204 Ft, egy évre 408 Ft Index: 25 967 ISSN 0133-0608 Készült a Somogy megyei Nyomdaipari Vállalat kaposvári üzemében, Kaposvár, Május 1. u. 101. Felelős vezető: Mike Ferenc igazgató