Somogyi Néplap, 1984. november (40. évfolyam, 257-281. szám)

1984-11-09 / 263. szám

2 Somogyí Néplap 1984. november 9., péntek Tárgyalás kezdődött Libanon és Izrael között ENSZ-közvetítéssel csü­törtök délelőtt megkezdődtek a tárgyalások Libanon és Izrael katonai képviselői kö­zött az utóbbi megszálló csapatainak kivonásáról és egy esetleges biztonsági meg­egyezésről. A közvetítőként fellépő William Callaghan tábornok, az Unifil vezetője megnyi­tójában hajlékonyságra szó­lította fel a feleket és a világszervezet nevében si­kert kívánt a nem éppen könnyűnek ígérkező tárgya­lásokhoz. Izrael kormányá­nak álláspontját ismertetve az izraeli fél egy munkaok­mány-tervezetet terjesztett elő amely lényegében ösz- szefoglalja Tel 'Aviv már ismert követeléseit a visz- szavonulás esetére. Libanoni részről annak szükségessé­gét hangoztatták, hogy Li­banon kormánya kiterjessze fennhatóságát az ország egész területére. Bejrúti megfigyelők sze rint egyelőre még a meg­beszélések általános kereteit illetően sincs egyetértés a két fél között. Bejrút — a Pamaszkusszal egyeztetett stratégia alapján — szigorú­an ragaszkodik a megbeszé­lések katonai jellegéhez, az ENSZ-közvetítésheZj, mely­nek az 1949-es fegyverszü­neti egyezmény keretében s a biztonsági tanács 508. és 509. határozata alapján kell folytatódnia. Sandinista győzelem Rendkívüli állapotot hirdettek ki Nicaraguában A sandinista nemzeti fel­szab adítási front (FSLN) győzött a november 4-én ren­dezett nicaraguai elnök- és törvényhozási választásokon. Bár a végeredményre még várni kell, a választói kör­zetek 90 százalékában leadott szavazatok összeszámlálása után az FSLN olyan tete­mes előnyre tett szert, hogy a fennmaradó voksok már csak a front győzelmének arányát módosíthatják. A nicaraguai legfelsőbb választási tanács közlemé­nye szerint Dániel Ortega és Sergiio Ramirez Mercado, az FSLN élnök-, illetve alel- nökjelöltje az 1,1 millió ér­vényes szavazatból 736 052-t Elindul a Discovery Csütörtökön — egy nappal a tervezett időpont után — a floridai Cape Canaveral Kennedy únrepülőteréről el­indult nyolcnapos útjára a Discovery amerikai űrrepü­lőgép. öttagú személyzete között van a harmadik ame­rikai űrhajósnő, a 35 éves Ann Fisher orvosnő, aki az első gyermekes anya lesz a világűben, s akinek férje is űrhajós, de útjára csak ké­sőbb kerül sor. Az út első két napján a személyzet két mesterséges holdat állít pályára. Az egyik a kanadai hírközlés céljaira készült, a második viszont katonai rendeltetésű, az amerikai haditengeré­szet hírközlési hálózatát egé­szíti ki. Ezután azonban példa nélkül álló feladatot kísérelnék meg végrehajtani az asztronauták: be kell fogniok és vissza kell hoz­mok a földre két elromlott mesterséges holdat. A két mesterséges hold befogását részben biztosító- társaságok finanszírozzák. Miguel d’Escoto nicaraguai külügyminiszter az országát fenyegető külső veszélyről nyilatkozik Managuában kapott (66,93 százalék). A második és a harmadik he­lyen a demokratikus konzer­vatív párt (13,9 százalék), illetve a független liberális párt (9,6 százalék) áll. A nicaraguai kormány „a közvetlen amerikai támadás veszélye miatt” szerdán rend­kívüli állapotot hirdetett ki az országiban. Az erről szóló rendeletet á kormánynak a reggeli órákban tartott rend­kívüli ülése után hozták nyilvánosságra Managuában. A sandinista kormány ugyanakkor közleményben cáfolta azt a hírt, hogy egy MÍG—21 szovjet harci gépe­ket szállító hajó Nicaragua egyik kikötőjébe érkezett volna. „Semmilyen hajó nem szállított harci repülőgépeket nicaraguai kikötőbe, s nem is ' rakodtak ki ott ilyen gépe­ket” — hangsúlyozza az ok­mány. Az amerikai kormány ál­tal terjesztett ilyen híreknek az a céljuk, hogy előkészít­sék a légkört egy közvetlen amerikai katonai támadásra Nicaragua ellen — szögezi le a nicaraguai kormány közle­ménye. Készültségbe helyezték a nicaraguai hadsereget szer­dán, azután, hogy két ame­rikai fregatt tizenkét tenge­ri mérföldre (22 kilométerre) megközelítette Corintót, az ország egyik csendes-óceáni kikötőjét — jelentette be managuai sajtóértekezletén Miguel d'Escoto Brockman nicaraguai külügyminisz­ter. D’Escoto közölte azt is, hogy a fregattról motorcsó­nakokat bocsátottak vízre. A hajók megjelenésével egyidő- ben amerikai katonai repü­lőgépek felderítő repülése­ket végeztek a térség felett. A nicaraguai hadsereg egy­ségei figyelmeztető lövéseket adtak le a repülőgépekre. D’Escoto szerdán jegyzéket juttatott el George Shultz amerikai külügyminiszter­hez, tiltakozva az incidens miatt. A nicaraguai külügymi­niszter az amerikai fregattok és a repülőgép megjelenését az Egyesült Államok közvet­len katonai intervenciójának nyitányaként értékelte. Miguel D’Escoto elmondta a sajtóértekealeten, hogy a fregattok azt a szovjet fe­hérhajót követték, amely szerdán reggel érkezett meg Corintóba. A hajó — kirako­dás után — azonnal eltávo­zott a kikötőből. A külügy­miniszter megerősítette, hogy — az amerikai kor­mány által terjesztett hírek­kel ellentétben —, a teher­hajó nem vitt MÍG—21 tí­pusú szovjet harci repülőgé­peket Nicaraguának. „Az a tény, hogy kikötőnkben szov­jet hajó van, megfelel szu­verenitásunknak, nem sérti a nemzetközi jog normáit, és nem veszélyezteti a békét” — mondotta. Az Egyesült Államok „a helyzet rendkívüli kiélezésé­nek” tekintené, ha Nicara­gua korszerű katonai repülő­gépeket kapna a Szovjet­uniótól — jelentette ki szer­dára virradó éjszaka Los Angelesben Reagan elnök szóvivője, Larry Speak.es. Nicaragua már jelezte, hogy az amerikai állítások ürügyül szolgálhatnak a ka­tonai akcióra akkor, amikor egyrészt Washington számá­ra bebizonyosodott: a je­lenlegi próbálkozásokkal nem lehet eltávolítani az or­szág éléről a sandinista ve­zetést, másrészt akkor, ami­kor Reagan már maga mö­gött tudja az amerikai el­nökválasztást. Don Masino áriája Tommaso Buscetta maffia­vezér karrierje az ötvenes években kezdődött. A 17 gyermekes palermói család legifjabb sarjaként cigaret­tát csempészett. Rajtakap­ták és börtönbe került. Út­levelét, az olasz törvények alapján, elvették. 1963-ban visszakapta, mert egy ke­reszténydemokrata parla­menti képviselő irt a paler­mói rendőrfőnöknek. Arra hivatkozva, hogy „a fiatal­ember számára fontos” kér­te az útlevél visszaadását. A Don Masinának becézett Buscetta azonnal New York­ba tette át székhelyét, ahol 1970-ben Pizzeriának álcá­zott főhadiszállásán — merő véletlenségből ugyan — is­mét letartóztatták. Kiderült, hogy hamis papírjai egy rég­óta körözött személy nevére szóltak, 75 ezer dollár kau­ció ellenében szabadon bo­csátották. Két év múlva új lakóhelyén, Brasiliában a rendőrség 25 millió dollár értékű heroint foglalt le ná­la. Kiszolgáltatták Olaszor­szágnak, ahol egy korábbi ítélet alapján 14 évre bezár­ták. A palermói börtönben, ahol büntetését töltötte, 800 fogolytársával együtt pezsgő­vel ünnepelte leánya, Feli­cia házasságát. A hatóságok hamarosan Turinba szállítot­ták, ahol egy megértő bíró „ jp magaviseleté miatt” sza­badlábra helyezte. Buscetta A maffia árnyéka ismét Brazíliába távozott, ahol három év alatt újra ki­építette mesés impériumát. Maffia-karrierje azonban hamarosan végétért. Egykor leghatalmasabb „családját”, benne saját hozzátartozóit a konkurrens-maffia úgyszól­ván egy szálig kiirtotta. Don Masino bosszúból elhatároz­ta, hogy — a maffiában szo­katlan. módon — „énekelni” fog. Vallomását 700 oldalas jegyzőkönyvbe rögzítették. Rendőri őrizet alatt szállítot­ták Rióból Rómába, ahol börtön helyett egy erősen őr­zött villában szállásolták el. Vallomása alapján eddig 130 gyilkosságra derült fény, 366 személy ellen adtak ki kö­rözést, közülük 250 már la­kat alatt van, 56 maffiatag — természetesen a legna­gyobb halak — szökésben vannak. Ilyen eset még nem volt a maffia történetében. Az olasz közvélemény uj­jong. ,,A maffia térdire kény­szerült’ — írja a Corriera delà Sera. Az öröm azon­ban korainak, túlzottnak lát­szik. A kormány még mindig nem szánta el magát a maf­fia-elleni általános támadás­ra. . 1982^ben Dalia Chiésa ca­rabinieri-tábornok, legyőzve a felső ellenállást, frontális támadást intézett a terroriz­mus és támogatói ellen. Négy hónapi megfeszített munka Után gyilkos golyó végzett vele. Buscetta szerint a tá­bornok „egyes politikusok útjában állt”. A meggyilkolt tábornok fia elmondta, hogy apja gyakran panaszkodott politikusak beavatkozásai miatt. Vezető keresztényde­mokraták nevét említette. A legnagyobb maffia-főnökök legtöbbje még most is sza­badlábon van. És a börtön sem képes megakadályozni, hogy a tíz éve fogságban ülő Luciano Liggio legendás maffiavezér ma is a szerve­zet egyik legerősebb embe­rének számítson. Buscetta leleplezései kétségtelenül bi­zonyítják, hogy a maffia csák azért működőképes, mert neves politikusok a szövetségesei. Főleg a szicí­liai kereszténydemokraták a pártfogóik, de szinte vala­mennyi pártban megtalálha­tók a támogatók. A nagy letartóztatási hul­lámot követően komfortos, egyszemélyes fogdájában Buscetta így nyilatkozott: „Akiket most elkaptatok, nem azok, akik valamit szá­mítanak. Ezeket tovább, sokkal feljebb kell keresni!” Amíg a politikai viszonyok nem változnak, a maffia to­vábbra is él és működik Itáliában. (gáti) Gyöngyélet a rács mögött. Luciano Liggio, a corleonei „ke­resztapa” tíz éve ' ül börtönben, de a cellából is irányítja „birodalmát” Mire szól a mandátum ? Sokan és sokáig vitatják majd, mire szól az a man­dátum, amelyet Ronald Rea- gen kedden kapott az ame­rikai választóktól, mi volt az oka az elnök „földcsu­szamlásszerű” győzelmének, s van-e igazi változás az Egyesült Államok politikai arculatában. A részletes elemzések ugyan még hátra vannak, néhány következte­tés azonban máris levonha­tó. Az első ilyen következte­tés az, hogy Reagan sze­mélye iránt változatlanul nagy a bizalom. A válasz­tók . jelentékeny része sze mély szerint neki tulajdonít­ja azt, hogy — első elnök­sége közepétől — megkez­dődött a gazdasági fellen­dülés. amely a Lakosság je­lentékeny részének, bár két­ségkívül inkább az eleve jobb helyzetben lévőknek helyzetük javulását hozta. Nagy hatással volt az is, hogy a választási hadjárat idején Reagan részben mó­dosította korábbi hangvéte­lét a nemzetközi politika kérdéseiben — még ha a megváltozott hangot nem is kísérték új, a megegyezésre irányuló konkrét lépések. Netr. kis mértékben járult hozzá az elnök személyes népszerűségéhez kétségkí­vül megnyerő szereplése, jól megszervezett választási ha 1- járata, mindenekelőtt kitű­nő nyilván színészi múlt­jának is köszönhető — tele­víziós szereplése. Azt azonban korántsem lehet állítani, hogy csupán személyes népszerűsége hoz­ta meg a jelentős győzel­met. Elvitathatatlan, hogy az általa képviselt politikai nézeteknek sok a — befo­lyásos — támogatója az Egyesült Államokban,, s hogy az országban kétség­kívül van bizonyos szemlé­leti változás. A Reagan ál­tal hirdetett „hagyományos amerikai értékek” széles körben visszhangra találtak, az „erős Amerika” jelszava — különösen az előző év­tized kétségtelen politikai vereségei, zűrzavarai után, — hatásos jelszónak bizo­nyult. Walter Mondale., a De­mokrata Párt elnökjelöltje, s a párt vezetése nem talál­ta meg az ellenszert mind­ezek ellen. Mondale niem tudott igazán változást aján­lani, s valójában nem ju­tottak el a választók tuda­táig azok a megalapozott kijelentései, hogy az elnök politikája belső és külső ve­szélyekkel terhes. A viharos csata az elnökjelöltség meg­szerzéséért szintén nem ked­vezett a demokrata jelölt­nek, s a felmérések szerint nem hozott igazán átütő tá­mogatást az a kétségkívül jelentős döntése, hogy alel- nókjelöltül nőt választ ma­ga mellé. Ráadásul — s ez okezza a politikai megfi­gyelők számára a legtöbb fejtörést — a régivágású, még a roosevelti időkben létrehozott demokrata koa­líció látványosan bomlik fe . Nemcsak a délen tör elő­Reagan amerikai elnök vá­lasztási győzelméről nyilat­kozik Los Angelesben re a republikánus párt, ha­nem a hagyományosan de­mokratának tekintett politi­kai csoportok, a szervezett munkások, az etnikai kisebb­ségek körében is. Bár az el­ső statisztikák szerint a szakszervezeti tagok több mint a fele Mondáiéra sza­vazott, majdnem fele nem — s ez gyökeres változás. A kisebbségek közül igazán széles körű támogatást csak a fekete választók részéről kapott a Demokrata Párt, hiszen ez a réteg marad ki leginkább a Reagan-félé gaz­dasági „fellendülés” kedvez ményezettjei közül, s ami a legsúlyosabb csapások kö­zé sorolható: a fiatal vá­lasztók jelentős részére a tégivágású liberális politika érvei már nem hatnak — hajlandóak elfogadni a rea­gani konzervatív elméletet annak fejében, hogy biztos állás várja majd őket, anya­gi helyzetük jobb lesz, mint szüleiké, persze csak akkor, ha az ígéretek megvalósul­nak. Az is bebizonyosodott azonban, hogy a Reagannak és politikai elképzeléseinek adott mandátum korántsem korlátlan. Reagan elnök nem tudta megállítani a Demok­rata Párt mérsékelt előre­törését a szenátusban, amely — amerikai politikai nor­mák szerint — „liberáli­sabb” lesz, mint eddig, nem tudta biztosítani a republi­kánus pártnak a képviselő- házi frontáttörést, még azt sem, hogy a két évvel ez­előtt elvesztett mandátumo­kat visszaszerezzék, s ezzel munkaképes konzervatív többséget biztosítsanak az elnök politikája számára. Ez kétségkívül beépített fék lesz az új kormányzat számára. Reagan tulajdonképpen nem terjesztett elő konkrét prog­ramot a választási hadjá­ratban, csupán az eddigi politika folytatását ígérte Az elnök második négyéves hivatali időszakát illetően éppen ezért sok a kérdőjel Vajon melyik Reagan kerül most vissza a Fehér Házba? Reagan most viszonylag nyugodtan kormányozhat — négy év múlva nem kell is­mét a választók elé állnia. Nyitott kérdés azonban hogy mire használja fel ezt a lehetőséget. K. Cs. Talajpára, talajned­vesség elleni szigetelésre — akár nedves felületre is — alkalmazható a R Bitugel A szigetelés az alapozást követően két rétegben ké­szül, és felhordható utólag is. R Á Bitugel alkalmazható még csemperagasztásra. Megvásárolható a Dél-dunántúli Tüzép Vállalat telepein és a Fészek áruházban. (94035)

Next

/
Thumbnails
Contents