Somogyi Néplap, 1984. november (40. évfolyam, 257-281. szám)
1984-11-07 / 262. szám
12 Somogyi Néplap 1984. november 7., szerda ASSZONYOK DICSÉRETE MUNKASHOTEL Ránk ragyognak az ablakok A lakótelep legszebb épülete. Egyik része „hagyományos” munkásszálló hotelszínvonalon (itt 87-en laknak), a másik a garzonokat foglalja magába 25 ifjú házaspárral, a harmadik pedig 30 két és fél szobás lakást: „olajos” famíliák kényelmes, korszerű otthonait. — Tulajdonképpen a 70-es évek elején „álmodtuk meg ’ az épületet, de valósággá csak tavaly decemberben vált — mondja Szabó András, a siófoki Kőolajvezeték- építő Vállalat szociálpolitikai osztályának helyettes vezetője. — A két olajos cég, a KW és a GOV közös beruházása révén valósult meg, mégpedig oly módon, hogy kétharmad része a KW, egyharmiada pedig a GOV dolgozóit illeti meg. Az üzemeltető a Kőolajvezeték-építő Vállalat. A szálló célja, úgy vélem, mindenki számára nyilvánvaló : enyhíteni akartuk dolgozóink lakásgondjait, ugyanakkor olyan körülményeket kívántunk teremteni, amelyek lehetőséget adnak a színvonalas közösségi élet megteremfóoóh Délután 5 óra; odakint köd szitál, sötétedik. Fény, kellemes meleg a portáin. Most érkezik haza a legtöbb lakó. Degeszre tömött bevásárló szatyrokkal, aktatáskákkal jönnek, odaköszönnek a portásnak, s beszállnak a liftbe. A szálló első emeletén laknak a nők (főként az OKGT-üdülő és az üzemi konyha dolgozói) a többi szinten fiúk, férfiak. Az ipartelep szak-, betanított- és segédmunkásai, s köztük műszakiak: technikusok, mérnökök. A fürdővel egybeépített szobákban ketten-hárman laknak, minden emeleten konyha-étkező és társalgó van; gáztűzhely, rádió, televízió, barátságos színek, kényelem. Az alsó szinten klub, könyvtár- helyiség, nyelvi laboratórium. Az egyik konyha-étkezőből pörkölt illata száll a folyosóra. — Jó estét, jó étvágyat! — Még csak étvágy var,, s egyre nagyobb lesz ettől az illattól — mondja Mucza Béla esztergályos. Pencsov Sándor, a melegüzem betanított munkása főzi a vacsorát kettejük számára. — Fölváltva szakácsko- dunk — mondja —; ma én vagyok a soros. Mucza Béla egy hajdú-bihari nagyközségből jött Siófokra, négy éve dolgozik a KVV-nél. Nemrég vált meg katonáéktól, most élvezi a „végleges szabadságot” és az I-es kategóriába sorolt szálló emberhez méltó közegét. A társa budapesti, 8 hónapja dolgozik a cégnél. Az étkező egyik asztalánál üldögél, és keresztrejtvényt fejt Pingiczer István segédmunkás, aki 20 éve jött Siófokra Mosonmagyaróvárról, azóta dolgozik a KVV-nél. Ifjú lakótársaival ellentétben ő bőséges tapasztalatokat szerzett az albérleti viszonyokról. — Elkérnek 1000—1500 forintot havonta, tavasszal meg kiteszik az ember szűrét, mondván: jön >a nagypapa vidékről, kell neki a szoba — így az olajbama arcú munkás. — Persze, tudják, hogy az albérlő is tudja, amit Siófokon mindenki: „zimmer frei”. Jönnek az üdülők ... — Itt mennyit fizetnek? — Kétszázat havonta. A garzonban 600-ért lakik a Gigler házaspár. — Aki ezzel elégedetlen, vegyen magának villát — mondja Zsuzsa, az ifjú feleség. — Havonta 900 forintot teszünk takarékba (ez kötelező), s az összegyűjtött pénzzel alapozzuk meg jövendő otthonunkat.. . Nálunk a bútor is a vállalaté... (A fiatal házasok 5 évig lakhatnak a garzonlakásokban. Ez idő alatt összegyűjtenek annyi pénzt, hogy — vállalati segítséggel — lakáshoz juthatnak. Mert az „olajos cég” kamatmentes kölcsönnel is segíti ifjú dolgozóit; a maximális összeg: 200 ezer forint.) Gigler Gyula szakács. Most az üzemi konyhán dolgozik, de nemrég jött haza Irakból, ahol 7 hónapig főzött a csővezetéképítőknek. — Néha még most is az arab piacról álmodom — mondja. — Irgalmatlanul nehéz volt beszerezni a nyersanyagot. Szerencsére a kollégám, aki már régóta kint volt, megtanulta a kereskedők nyelvét, A konyhán arab kuktáim voltak, ök meg magyarul pötyögtek, a tehetségesebbje pedig főzni is tudott már „magyarul”. A folyosón a „brazil mérnökkel” találkozom. akit egyébként Szántó Józsefnek hívnak. Ó is a munkásszállóban lakik, holott lakasa, háza, tanyája és hét gyermeke van Brazíliában. Meghív egy aperitifre a szobájába. — Két esztendeje dolgozom a KW gyártásfejlesztési osztályán, miután ideiglenesen hazaköltöztem Magyarországra — mondja. — Miért jött haza? — A szüleim megöregedtek. Apám 84, anyám 81 éves, itt alkarok lenni a közelükben. Ságváron laknak, pár kilométerre Siófoktól. Nem zavarom az életüket állandó jelenlétemmel, de figyelek rájuk, segítek nekik. Hetente egyszer-kétszer meglátogatom őket, gondjukat viselem. — És a brazíliai család? — Szegény feleségem meghalt, a gyerekek felnőttek ... Esténként az élettörténetét írja portugál nyelven. 49-ben, szinte gyerekfővel hagyta el az országot, cseléd-szegény szüleit, s Brazíliában végezte el az egyetemet ... A klubban ismét találkozunk Csay Sándor lakatos baráti körében, ö mondja — a világot járt, sokat próbált férfiú — nem én: ezzel a klubbal Londonban sem váltanának szégyent az olajosok. Meghitt sarkok, kényelmes fotelok, bárpult, meleg fények, barátságos atmoszféra... és harmad- osztályú árak a büfében. — A klubtól sokat várunk — mondja Szabó. András —, bár eddig még nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A KISZ különböző programokat szervez, rendez, de a látogatottság, sajnos, gyér. Nem értem ... Húsz évvel ezelőtt volt egy klubunk Üjhelyen, s kilométereket gyalogoltunk, hogy találkozzunk esténként a barátainkkal, kollégáinkkal. Ez a klub pedig a házban van. — Jól kell „indítani”, azután tartani a nívót—jegyzi meg a „brazil mérnök”. — Mindenekelőtt egy olyan büfés kell, aki mindig nyitva tart, akinek fontos ez az állás. A klubba járó embert nemcsak a rendezvények vonzzák, hanem a társaság, a jóízű „dumák”, s ehhez elengedhetetlen néhány pohár sör, egy-egy kávé vagy tea, pár szendvics ... Most Csay Sándor lakatost búcsúztatják a munkatársak. Nyugdíjba vonul. Az asztalon szendvicsestálak, gyöngyöző borosüvegek. Odakint a hűvös estében arra gondolok, hogy szívesen lennék nályakezdő az olajosoknál. „De középkorú dolgozó is”, mondom a korombéli Szabó Andrásnak, miközben ránk ragyognak a két és fél szobás lakások ablakai. Szapudi András Fázósan remegnek az árvácskák a fel-feltámadó szélben, színes szőnyegük ígéret a nyárból. Szorgos asszonykezek harmóniához szokott jó szívvel ültették őket, szépítve környezetüket. Persze, lett volna enre a munkára hivatottabb, szakmához jobban értő, de a Balatonnagybereki Állami Gazdaság szolgáltatási kerületében dolgozó asszonyok úgy vélik: ha az ember mindig csak azt nézné, mi a kötelessége, mi tartozik a munkaköréhez. magányos, elszigetelt maradna. Ök szocialista brigádban dolgoznak, ez azonban csak a mások számára érthető fogalmat jelöli. Amúgy barátok, együtt és egymásért dolgoznak. Harminchat asszony, négy férfi. Irigylésre méltó állapot ez, vagy élcelődő tréfákra okot adó? Nem fontos. Mindenesetre a hölgyek aránya meghatározta a brigád nevét: „Március 8.”szocialista (háromszoros aranykoszorús!) brigád a nevük. F uksz Jánosné kerüleitveze- tő, s most egyben idegenvezető is. Büszkén mutatja környezetüket, munkahelyüket. Modora kedves, tartózkodó, az emberben némi irigység támad meghatározó eleganciája miiaitt. Itt, ezen a munkahelyen szükség van erre. Évente átlagosan háromezerötszáz úgynevezett „vendégnap” van a kerületben, külföldiek, magyarok, híres vagy kevésbé híres emberek fordulnak meg a vendégházakban — Akkor kaptam kedvet az orosz nyelv tanulásához, amikor az anyai nagypapám, aki igazgató tanító volt Nagymarosom, nekem ajándékozta azt a könyvét, amelyben ezer orosz szó volt fonetikusan leírva magyarul. Harmadikos-negyedikes lehettem akkor, s nagyon boldog voltam. A nagypapa az első világháborúban kint járt az orosz fronton, s jól beszélte a nyelvet. A pedagógus szüleim közül édesapám tudott szláv nyelveket — kezdi Körösi Lajos, a Kaposvári Húskombinát exportüzemének harminchárom éves energiaellátási vezetője. A mosolygós,, barátságos férfi Moszkvában szerezte meg a mérnöki diplomáját, s minden túlzás nélkül említette meg, hogy bejárta a Szovjetuniót, sokat megismert ebből a hatalmas országból. — Honnan indult? — A marcali gimnázium negyedik osztályába jártam, amikor az igazgatóm felhívta a figyelmet a lehetőségre: tanulni mehetek a Szovjetunióba. Matematikából, fizikából és oroszból vizsgáztam, mégpedig sikeresen Budapesten. Az érettségire már úgy mentem, hógy tudtam : a Szovjetunióban tanulok tovább. Hangos szónak, agresszív magatartásnak helye nincs. A brigád tagjai között vannak szakképzett szakácsok, felszolgálók, mosónők, takarítónők, egyszóval olyan emberek, akik nélkül a kedves. családias légkört sehogyan sem lehetne megteremteni. Ritkán fordul elő, hogy az it£ dolgozók közül négyet egyszerre meg lehet találni — végzik a dolgukat, szinte suhanva a folyosókon a zöld formaruhában, csöndesein és elegánsan. A felelősség óriási. Munkájukkal valutáit termelnek az országnak, s nem is keveset: évente háromszáz- ezer márkát. Az ide látogatók bejegyzései bizonyítják, milyen kellemesen telt el itt az idejük. Rozarov altábornagy „tisztelettel és szeretettel” köszöni a vendéglátást, Leonard Bernstein inkább késve érkezett tavaly zágrábi koncertjére, olyan jól érezte magát. Büszkék is az asszonyok erre, az ilyen megnyilvánulások mind az ő ínunkájukat dicsérik. Guzmics Lajosné energikus egyéniség; ő a brigád vezetője. Azt mondják a munkatársai, őt aztán elszaggatni sem lehet, hatalmas a munkbírása. Vala mikor időszaki dolgozóként kezdett a gazdaságban, most Az ötéves tanulmányi idő első állomása Harkov volt. A jövendő magyar ösztöndíjasok orosz nyelvet tanultak a Gorkij Egyetemen. — 1969. július 16-án utaztunk ki. Azért emlékszem olyan pontosan erre a dátumra, mert akkor járt először ember a holdon. A szegény tanárnő sokat gyötrődött velünk, hogy orosz beszédre bírjon bennünket. Egymás között inkább magyarul beszélgettünk... — Nem volt könnyű a kezdet? Mosolyog: — Amikor megkezdtem a tanévet a moszkvai Technológiai Egyetem gépészmérnöki karának hűtőberendezések- és kompresszorszakán, nagyon megijedtem az első előadáson: rájöttem, hogy semmit sem értek. Könnyebb volt a maitematika, ahol kevés a szöveg, sok a képlet, de egy párttörténeti előadáson először csak annyit értettünk: Lenin, Marx, munkásosztály, forradalom. Az első év végén azonban már minden úgy ment, mint a karikacsapás. — Sok barátot szerzett a Szovjetunióban ? — A kollégiumban a külföldi hallgatókon kívül száza kerület gondnoka. Szikár- ságában erő és határozottság van. Sorra járjuk a finom s nem hivalkodó ízléssel berendezett éttermeket, vendégszobákat. Kalocsai hímzéssel díszített térítők, függönyök, posztóra álmodott virágok díszítik a szobákat. Brigádfelajánlás ez is; sok esdi óra és értő keziek eredménye. Mint ahogyan a kis közösség természetes megnyilvánulása az is, ahogyan évente többször vendégül látják a balatonfenyvesi öregek otthonának lakóit. Az' idős emberek közül sokan dolgoztak valamikor a gazdaságban, emlékeznek ama az időre; amikor még ..nem ment jól a bolt”. s hálásan, örömmel' köszön i k a fiatal generációnak, hogy nem feledkezett el róluk Büszkén jámak-kelnek vendégként a kerületben, minden újnak, szépnek külön örülve. Egy szocialista brigád életében. a jó munka eredményeként az aranykoszorús jelvény elismerés, elérése cél. A Március 8-a brigád az idén másféle dicsőséget is szerzett. Az idegenforgalom területén végzett kimagasló munkájukért nemzetközi elismerést vettek át. Nemcsak a kollektíva munnál több nemzetiség fiataljai voltak együtt. Nagyon tarka volt a kollégiumi életünk, hiszen roppant érdekes volt a grúzok, örmények, beloruszok, lettek, litvánok kultúrája, de jártunk egy ütt baskírokkal, csecsen- ingusokkal is. S mindegyikükkel közeli barátságba kerültünk. Egyetemistaként sokat járt hangversenyekre. A zene szeretetét a családjából hozta. Édesanyja zongoratanárnő, ő szintén jól zongorázik, kint a magyar követség zenekarában játszott, itthon is rendszeresen zenél. — Állandó bérletem volt a Csajkovszkij konzervatóriumba, s amikor tehettem, ott voltam a Nagy Színház operaelőadásain is. Egy véletlen folytán — mivel a Lajost Majosnak írták a bérletemen — állandóan meghívtak a Zeneművészek Szövetségének bemutatóira, ott elsősorban az új műveket ismertem meg. A műszaki főosztály KlSZ-szer- vezete, amelynek tagja vagyok. most megkért, csináljak egy műsort november 7-re. Csajkovszkij V. szimfóniáját választottam kísérőzenének, Gennagyij Rozs- gyesztvenszkij vezényletével, a kintről hozott háHO'í 1 ; H U M Al inÀOMOM Jbclaiomtugyttcrcki <4fítUftí (fUzdűSÚff . Március 8. ' Motiabstn brigád kaját ismerték el, hanem egyéni kitüntetést is adtak át az ünnepségen: Bodor Vendelné elfogódottan vette át az oklevelet. Ma már a nyugdíj előtti szabadságát tölti. Mosónőként dolgozott évekig a kerületben, megérdemli már a pihenést. Mun kája mellett a pártcsoport vezetője is volt, barát és jó munkatárs. — Nem tud elszakadni tőlünk — mondja Fuksz Jí- nosné, de nem is hagynánk. Mi itt mindannyian jó barátok vagyunk. Ezt a munkát másképpen nem is lehetne jól csinálni. Klie Agnes romszáz lemezemből. Megjegyzem, hogy tele van a lakásom- a Szovjetunióban vásárolt orosz klasszikusokkal is. — Merre járt odakint? — Diákként elsősorban Moszkva környékén, aztán a Kaukázusban, ott még hegyi pásztorokkal' is találkoztam. Amikor a budapesti Láng Gépgyárban dolgoztam gyártmánytervezőként, akkor minden évben kimentem. Megfordultam Ukrajnában. a Don partján, Türk- méniában, a Fekete-tenger, a Kaszpi-tó partján. Nagyon jó érzés, amikor ott lehet az ember a rajzasztalnál megálmodott berendezés üzembe helyezésén. — Hogy került a húskombinátba? — Meghalt édesapám, s akkor hazajöttem Marcaliba. Ott azonban nem találtaim megfelelő állást, így jöttem a húskombinátba 1981-ben. Én vagyok az MHSZ helyi titkára, az idén vettek föl párttagnak. Az orosz nyelvet is hasznosítom, tolmácsolok, ha megkérnek, leveleket fordítok. — Van-e kapcsolata az egykori szovjet társaival? — Újévre néhány levelet megeresztek. Aztán két éve itt járt az egyik barátom, Alekszandr Primacsenko. aki Poltavában dolgozik. Nagyon tetszett neki is, a feleségének is minden. Biztos sokat meséltek a két gyereküknek róla ... Lajos Géza Levelek a barátoknak Bejártam a Szovjetuniót
