Somogyi Néplap, 1984. október (40. évfolyam, 231-256. szám)

1984-10-28 / 254. szám

2 Somogyi Néplap 1984. október 28., vasárnap Megkezdte tanácskozását az országos békekonferencia (Folytatás az 1. oldalról) és tömegszervezetek megnö­vekedett aktivitásában is. Különösen megélénkült a fiatalok tenniakarása. Ebben jelentős szerepe van a Ma­gyar Kommunista Ifjúsági Szövetséggel kialakított har­monikus együttműködés­nek. — Mozgalmunk eredmé­nyeinek forrása a gyümöl­csöző együttműködés a tár­sadalmi és tömegsZervezetek- kël, -mozgalmakkal és az új békemozgalmi közösségek­kel. Azt kérjük tőlük, hogy az eddig kialakult jó kap­csolatokat ápolva továbbra is kiemelt módon szolgálják és képviseljék a béke ügyét — mondotta az OBT főtitkára, s külön kitért a Hazafias Népfronthoz, társadalmunk legátfogóbb politikai tömeg- mozgalmához fűződő kapcso­lataikra. — A mozgalomban mind nagyobb teret kaptak az egyének és közösségek kez­deményezései, visszaszoruló­ban vannak a formális ele­mek — állapította meg a to­vábbiakban. — Megelége­dettségre azonban nincs ok, ment a munka tartalmi gaz­dagítása, az új kezdeménye­zések bátorítása, a jó ta­pasztalatok széles körű meg­ismertetése és alkalmazása továbbra is sürgető feladat. — A változó körülmé­nyekhez való rugalmas alkal­mazkodás munkánk élenged- hertetlen feltétele. Az elmúlt (idősjak bebizonyította: jó úton haladunk. Továbbra is felelősségünk és kötelessé­günk őrizni, továbbfejleszte­ni és gazdagítani, munkánk­ba beépíteni a 35 éves szer­vezett békemozgalom ered­ményeit és értékeit. — Tanácskozásunktól azt várjük, hogy széles körű, őszinte eszmecsere bontakoz­zék ki mozgalmunk felada­tairól. A szekcióülések is azt célozzák, hogy minél többen juthassanak szóhoz; s olyan állásfoglalást fogadjunk el, amely világosan megfogal­mazza céljainkat és segíti napi munkánkat — mondot­ta végezetül Barabás Miklós. Ezután megkezdődött a vi­ta az OBT beszámolója és a konferencia elé terjesztett állásfoglalás-tervezet felett. A vitában felszólalt Né­meth Károly. NÉMETH KÁROLY FELSZÓLALÁSA Elöljáróban köszöntötte a tanácskozás résztvevőit, s át­adta az MSZMP Központi ■Bizottsága, és személy sze­rint Kádár János szívélyes üdvözletét, jókívánságait — A X. Országos Béke­konferencia hazánk fontos politikai eseménye, hiszen önök olyan kérdésekről ta­nácskoznak itt, amelyek né­pünk, s az egész emberiség szempontjából — a szó szo­ros értelmében — életbevá- ,góak. Tanácskozásuknak súlyt és tekintélyt kölcsönöz az a munka, amelyet az el­múlt években az Országos Béketanács folytatott, és égi­sze alatt a cselekedni kész, békeszerető honfitársaink Végeztek. Az egységes ma­gyar bókemozgalom teret és kibontakozási lehetőséget ad a kezdeményezéseknek; iga­zi közössége a különböző táradalmi rétegekhez és kor­osztályokhoz tartozó, világ­nézetüket tekintve gyakran különböző embereknek — hangsúlyozta. — örvendetes, hogy mind a munkában, mind a konfe­rencia küldöttei közt meg­nőtt a fiatalok száma és ará­nya. Lendületük, tettrekész- ségük éppen úgy nélkülözhe­tetlen a békéért vívott küz­delemben, közös ügyünk to­vábbvitelében, mint az idő­sebb nemzedékek élettapasz­talata. Meggyőződésünk, hogy a magyar békemozgalom a jö­vőben is aktívan kiveszi ré­szét a békéért folyó világ­méretű küzdelemből. Honfi­társaink ott voltak a szer­vezett béke-világmozgalom születésénél, és nem hiá­nyoztunk azóta sem a küz­dők közül. A magyarság több mint ezer éve Európa közepén él, itt, ahol a történelem során a hadak útjai oly sokszor ta­lálkoztak. s a fegyvereket annyiszor mérték össze. Sor­sunk úgy alakult, hogy a mi népünk többet szenvedett háborúktól, elnyomástól, mint sók más nép. Magyar- ország — történelmi okok­ból — sohasem volt olyan gazdag, mint például az an­gol, a holland vagy a fran­cia birodalom, sőt népünk többször is szinte gyarmati sorbánéit, s fájdalmasabban, nehezebben tört előre a tár­sadalmi haladás is orszá­gunkban. Az a nép, amely annyit szenvedett, mint a miénk, soha sem felejt­heti el, hogy mit jellent számra a béke. Az a nép, amelynek nemzeti létét nemegyszer fenyegette vég­veszély. igazán tudhatja és értékelheti, mit jelent szá­mára, hogy kevés híján négy évtizede szabad, a társadal­mi haladás élvonalában me­netel. Megőriztük és ma is őriz­zük történelmi sorsfordulónk tanulságait. Elsősorban azts hogy békénk megőrzése, gaz­dasági és társadalmi fejlődé­sünk csak a haladás oldalán, a szocialista országokkal szo­ros szövetségben .biztosítható. A nemzetközi helyzetet azok a szélsőséges imperia­lista körök élezik, amelyek a fegyverkezési versenyt fokoz­ni akarják. Önös érdekből arra törekszenek, hogy a történelmileg kialakult ka­tonai erőegyensúlyt — amelynek létrehozása a szo­cialista közösség országai nak nem kis anyagi áldoza­tába került — felborítsák, s erőfölényre tegyenek szert. A Szovjetunió, a szocialis­ta országok ezt semmikép­pen sem engedhetik meg.. Nemcsak a szocialista or­szágok népeinek, de minden más népnek is életbevágó érdeke, hogy az erőegyen­súly fennmaradjon. Mi, a Varsói Szerződés többi tagál­lamával együtt azt hirdet­jük, arra hívunk fel, hogy ne fegyverkezzünk, hanem tárgyaljunk, mégpedig olyan megállapodásról, .amelyen minden érdekelt fél egyenlő biztonságát. garantálja, a fegyverzet mainál lényegesen alacsonyabb szintjén. Pártunk, kormányunk nemzetközi tevékenységét A konferencián felszólalt Romes Csandra; tolmácsolta a tanácskozás résztvevőinek a Béke Világtanács üdvöz: ■letét, s hangsúlyozta a nuk­leáris háború elleni világ­méretű összefogás szükséges­ségét. A magyar békemozgalom feladatairól szólva többen hangoztatták, hogy széles körű együttműködésre, nyílt párbeszédre kéll törekedni a világ minden, reálisan gon­dolkodó és cselekvő erőjé­vel, személyiségével. Alapve­tő fontosságú, hogy a moz­galom munkáját mind széle­sebb tömegek ismerjék meg, s legyenek részesei az ak­cióknak. A konferencia első napjá­nak plenáris vitájában fel­szólalt Bánffy György szín­művész; Pongrácz Tiborné, a KSH tudományos főmunka­társa; Boldizsár Iván író. Debrei Csaba, az Eötvös Lo- ránd Tudományegyetem hallgatója; Szántó Péter, a mezőkov ácsházai Űj Alkot­mány Tsz főágazatvezetője; Meruk József, a Miagyar Távirati Iroda munkatársa, Simái Mihály akadémikus; Menyhárt Lajos, a debrece­ni Kossuth Lajos Tudomány- egyetem docense; Paskai népünknek az a leghőbb óha­ja vezérli, hogy szocialista építőmunkáját békében foly­tathassa, és valamennyi népnek azt kívánja, hogy bé­kében élvezhesse munkájá­nak gyümölcsét. Ennek ér­dekében összefogunk min­den békeszerető erővel, együttműködünk mindenki­vel, aki kész részt venni ab­ban a küzdelemben, amely az egész emberiséget pusz­tulással fenyegető világhá­ború elhárításáért folyik. — A világ közös ügyeiért akkor tesszük a legtöbbet, ha itthon sikerrel intézzük dol­gainkat, eredményesen mun­kálkodunk azért,. amiért közvetlenül felelősek va­gyunk. Több a gondunk, na­gyobbak a feladataink, de napról napra azt is érezzük, és tapasztaljuk, hogy a ha­tékony cselekvés szolgálatá­ba állítható társadalmi erő is gyarapszik. Egyre szilár­dabb az emberek elhatáro­zottsága, hogy történelmi vívmányainkat, amelyekért megküzdöttünk, eredmé­nyeinket, amelyeket évek során sok erőfeszítéssel el­értünk, megvédjük és to­vábbfejlesztjük. Ez a hatá­rozott szándéka pártunknak is, amely XIII. kongresszu­sára készül. Az elmúlt évek nem voltak könnyűek, és az a program, amelyet az elő­ző kongresszuson vállaltunk, még a vártnál is nagyobb erőfeszítéseket igényelt. Bár a végleges mérleg még nem kész, azt felelősen elmond­hatjuk, hogy helytálltunk a nehéz körülmények közt, az ország fejlődött, s ez dolgo­zó népünk érdeme — han­goztatta befejezésül Németh Károly. László, kalocsai koadjutor érsek, Pólyák Ferenc fafa­ragó népművész és Molnár György, a mecseki szénbá­nyák vájára. A hozzászólásokat követő­en Sztanyik B. László, az OBT élnökhelyettese beje­lentette: az 1978-ban, a IX. magyar békekongresszu­son megválasztott Országos Béketanács mandátuma le­járt. A testület tagjainak kö­szönetét mondott munkáju­kért. Ezután Vályi Gábor, a jelölő bizottság vezetője is­mertette az új, a konferen­cián megalakuló 379 tagú tanács létrejöttének körül­ményeit. A X. Országos Békekonfe­rencia plénuma egyhangúlag kimondta az új testület meg­alakulását, majd döntött az „Országos Béketanács tiszte­letbeli tagja” cím megalapí­tásáról is, s megerősítette a jelölő bizottság javaslatát: húsz, a békemozgalomban évtizedeken át eredményes munkát kifejtett neves sze­mélyiségnek ítélte oda a megtisztelő címet. A békekonferencia délután szekciókban tanácskozott. Ma ismét plenáris üléssel folytatja munkáját. VITA, SZEKCIÓÜLÉSEK A hét három kérdése Események címszavakban Hétfő: Papandreu görög kor­mányfő hivatalos látoga­tása Varsóban. — Rea­gan és Mondale második televíziós vitája. Kedd: Az SZKP Központi Bi­zottságának rendkívüli ülése a mezőgazdaság fejlesztéséről tárgyal. — Mitterrand londoni útja. Szerda: Az ENSZ napján, a le­szerelési világhét alkal­mából béketüntetések zajlanak az egész kon­tinensen. — Az öböl­háborúban fokozódik a harci tevékenység. Csütörtök : Szovjet parlamenti kül­döttség érkezik Japánba, Kunajev vezetésével, francia képviselők foly­tatnak megbeszéléseket Moszkvában. — A Flick- ügybe keveredett nyu­gatnémet parlamenti el­nök, Barzel, lemondásra kényszerül. Péntek : Csernyenko és Batmönh találkozója Moszkvában. — A lengyel pártplénum. Szombat: Az ENSZ Namíbia-taná- csának illése New York­ban. — Heves tiltakozá­sok a rendőrterror ellen Johannesburgban. Milym események zajlottak a leszerelési világ­hét keretében? A Mamajev-kurgán emlí­tése háborús emlékeket idéz, itt, a Volga menti magasla­ton emelkedik a sztálingrá­di csata hőseinek szentelt panteon. A héten, amely az ENSZ napjával kezdődő immár hagyományos lesze­relési világhétként vonult be a nemzetközi krónikába, békegyűlést tartottak a ne­vezetes emlékhelyen. A béke jegyében tüntetett Európa, így volt ez a Né­met Szövetségi Köztársaság­ban, ahol 210 kilométer hosszú, élő emberláncot al­kottak; a szicíliai rakétate­lepítés színhelyén, Comisó- ban, ahol kommunista pol­gármestert választottak; s hazánkban is, ahol a X. ma­gyar békekonferencia elő­estéjén, fiatalok tízezrei tet­tek hitet békeakaratukról Budapesten, az ország háza előtt. A tömegek mozgalma hát­teret adhatott a hét fontos folyamatáról beszélhetünk, mint az eredményeiről. Vannak tehát gondok és nehézségek, de tárgyalnak, ami egyelőre nem mondható cl szovjet—amerikai vi­szonylatban. Természetesen most az Egyesült Államok önmagával van elfoglalva, s a külpolitika elsősorban a Reagan—Mondáié televízi­ós vitán jutott kifejezésre, ám a szovjet sajtó nyoma­tékosan hangsúlyozza: nin­csenek igazi jelzések arra vonatkozólag-, hogy Wa­shington tettekre váltaná át békeszólamait. Csernyenko a minap négy tárgyalási té­mát is fölvetett (az űrfegy­verkezés megakadályozása; az első csapásról való le­mondás; a föld alatti atom­kísérletekről kötött megál­lapodás véglegesítése; a nukleáris fegyverek befa­gyasztása), azzal a kíván­sággal, hogy legalább egy kérdésről kezdjenek építő szellemű megbeszéléseket. Sajnos, az amerikai válasz mind a mai napig kitérő és elodázó... A kelet—nyugati diplo­mácia közegébe tartozott még a csehszlovák külügy­miniszter helsinki útja. Si- nowatz kancellár berlini lá­togatásának előkészítése, s végül, de korántsem utolsó sorban a görög kormányfő Varsóba érkezése. Papand­reu személyében először járt Amerikai választási kampány. Tévévita a javából (Dluhopőlszky László karikatúrája — KS) egy NATO-állam miniszter­elnöke Lengyelországban, a fordulatot jelentő 1981. de­cember 13-a óta. (Aligha vé­letlen, hogy ezzel a fontos fejleménnyel esett egybe az utóbbi idők legsúlyosabb po­litikai provokációját jelentő Popieluszko-ügy, a banditiz- musnak az a- megnyilvánu­lása, amelyet oly határozot­tan ítélt el a hét végén ülé­sező lengyel pártplénum.) <D. _ „ kában, mit takar a „Pax Pretoriania”? Ű'j kifejezés született a viágsa.itóban, a „Pax Pre- toriana”. vagyis Afrika dé­li részének olyan megbékéi- tetése, amely teljes mérték­ben megfelelne Pretoria ér­dekeinek. Ennek jegyében igykeznek újabb nyomást gyakorolni Dél-Afrikából a szomszédos Angolára és Mo- zambikra, kihasználva azok gazdasági problémáit, vala­mint az ellenforradalmi erők belső aknamunkáját. Igazi békét azonban ha­tárain beliül sem képes te­remteni az apaitheid-re- zsim. Ezen a héten a tilta­kozó tüntetések újabb hul­láma söpört végig az orszá­gon, s különösképpen Jo­hannesburg feketék lakta elővárosaiban alakult ki kritikus helyzet. Első ízben fordult elő, hogy a rend­A LEMP KB ülést tartott pénteken. Jaruzelski a meg­nyitóbeszédét tartja őri osztagok mellett hétezer főnyi katonaságot vezényel­tek ki a megmozdulások le­verésére. Hivatalos adatok 65 halottról tudnak, de mér­tékadó körök legalább 80 halálos és hatszáz sebesült áldoizatróll szólnak. A dél-afrikai fekete több­ség küzdelmét erőteljes nemzetközi szolidaritás kí­séri. A Nobel-díjas Tuitu püspök hazatért, s megjele­nése ugyancsak ennek a po­litikai-erkölcsi támogatás­nak kifejezője. Hogyan állnak a vá­lasztási előkészületek Nica­raguában? Amint közelednek a jövő vasárnap esedékes nicara- guai választások, nemcsak a katonai behatolások szapo­rodnak, de kibontakozik egy különös színjáték. A választások mielőbbi le­bonyolítása érdekében ugyanis a CD (demokrati­kus koordináció) keretei között működő nyolc polgá­ri irányzat és a Cosep, a magánvállalkozók tanácsa szállt síkra. De amikor a sandinista vezetés elfogadta a kihívást, és kiírta a vá­lasztásokat — sőt mind több jel mutatott és mutat rá, hogy azokat megnyeri — egyszerre változtattak a korábbi taktikán. A pártok egy része visszalépett, ha­logatta, odázta a szükséges intézkedéseket, majd a sza­vazás elhalasztását javasol­ta. A bonyodalmak ellenére hat párt biztosan, sőt eset­leg egy hetedik is részt vesz a választásokon. Amelyek iránt bizalmat szavazott az ENSZ-közgyűlés tekintélyes része (a héten a közép-ame­rikai helyzettel foglalkoztak a világszervezetben), s Ma­nagua elismerést váltott ki a Contadora-csoport komp­romisszumos, közvetítő in­dítványának elfogadásával is. Washington legelfogul­tabb propaganda orgánu­mainak is mind nehezebb bizonygatni, hogy nem ez a haladó vezetés, hanem a gyilkosságokat elkövető, fal­vakat égető kontrák jelentik a „demokráciát”. Réti Ervin Közületek, magánépítkezők, figyelem ! A görgetegi Búzakalász Mg. Tsz 1984. szeptember 17-tel megnyitotta a síküveg (ablaküveg) méretre vágó és autószélvédő üveget, erőgépüveget forgalmazó egységét. Síküveg: 3, 4, 5, 6 mm igény szerinti méretben. Személygépkocsi szélvédő üveg, erőgépüveg (október 1-től): Lada, Skoda, Trabant, Wartburg, MTZ típusú traktorok. Az igénybejelentést kérjük személyesen, írásban vagy a Görgeteg 15-ös telefonon megtenni. (264803)

Next

/
Thumbnails
Contents