Somogyi Néplap, 1984. október (40. évfolyam, 231-256. szám)
1984-10-25 / 251. szám
1984. október 25., csütörtök Somogyi Néplap 3 Kerek* asztal Ma - akárcsak a gazdasági életben - a politikai munkában is összetettebbek a feladatok. Ezek végrehajtása a kollektív vezetés, egyéni felelősség elvének érvényesítését követeli. Az 1980-as megyei pártértekezlet kedvező változásként állapította meg: szélesebb körben is fölismerték, hogy a határozatok megvalósulásában nélkülözhetetlen a személyes felelősségvállalás. Ugyanakkor arról is szólt, hogy a pártéletben a demokratikus centralizmus elvének értelmezésében és gyakorlatában akadnak nemkívánatos jelenségek. Melyek az elmúlt négy és fél év tapasztalatai? Beszélgetésünkön részt vett Kovács József, a megyei pártbizottság párt- és tömegszervezetek osztályának vezetője, dr. Grübl László, a marcali városi pártbizottság első titkára és Szabó István, a nagyatádi városi párt- bizottság titkára. Szerkesztőségünket Bíró Ferenc képviselte. KOLLEKTÍV VEZETÉS, EGYÉNI FELELŐSSÉG mények között betegeskedik, gyengélkedik. Miért ne volna ugyanilyen természetes, hogy a politikai intézményrendszernek is lehetnek gyengélkedő elemei, sejtjei? Hiszen itt is élő organizmusról van szó. DR. GRÜBL LASZLO: — A határozatok döntő többsége valóban jó. Látni kell azonban, hogy néha az egyik határozat megértetését, átültetését el sem végeztük még, máris jön az újabb határozat. Az egyik végrehajtásának feltételeit még meg sem tudtuk teremteni, de máris egy újabb feldolgozására kell összpontosítanunk. Az is előfordul, hogy egyik határozat részben ellentmond a korábbinak. Az utóbbi időben például nagyabb politikai teret szentelünk a kisvállalkozásoknak, mint a minőségi munka megszervezésének. Meggyőződésem szerint bátrabban kellene az olyan határozatokhoz nyúlni, amelyeket nem igazolt az élet, amelyek nem alapoztak kellően a valóságra. Ne akarjunk mindent a politikai intézmény- rendszerrel megoldani, kivált olyan feladatokat ne, amelyek a gazdasági vezetés vagy valamely intézmény irányítóinak munkájához tartoznak. Jelenleg ugyanis már-már túlterhelték a párt- szervezetek. KOVÁCS JÓZSEF: — A pártértekezlet óta a kollektív vezetés főként azáltal fejlődik, hogy javult a testületek összetétele. Olyan emberek kerültek a vezetésbe, akik értik a párt politikáját, s a helyi megvalósulás lehetőségét is. Jobban bevonták a testületi tagokat a döntések előkészítésébe. A végrehajtás ellenőrzésében azonban nem ilyen szembetűnő a javulás. Az elmúlt időszakiban a helyi döntések megalapozottsága azáltal is jobb, hogy a párttagok pontosabban ismerik a központi párthatározatokat. SZABÓ ISTVÁN: Én is főként a döntésélőkészítésben látok kedvező változást. Vitatkozom azonban azzal, hogy a kollektív munka nagyobb érvényessége elsősorban a testületi tagok jobb kiválasztásából tokad. A testületek összetételében ugyanis érvényesülnie kell bizonyos arányoknak. S bár ebben is tapasztalható javulás, máig sem sikerült kiküszöbölnünk a statisztikai szemléletet. A felelős közösségekbe nem mindig azok az emberek kerülnek, akik elhivatottságuk és felkészültségük alapján a legalkalmasabbak. Inkább úgy fogalmaznék, hogy társadalmi és gazdasági életünk fejlődése folytán nyilvánvalóbbá vált a testületek felelőssége. Jó példát adnak erre a személyi döntések. Az ilyen jellegű előterjesztéseket azelőtt gyakran formálisan hagyták jóvá. Ma már olyan eset is előfordul, hogy a végrehajtó bizottság az egyik tanácsi vezető minősítését négyszer adja vissza az előterjesztés készítőjének, aki egyébként a testület tekintélyes tagja. Egyre több az ilyen példa. A kollektív döntéseknél érzékelhető felelősség kedvezően hat az egyéni felelősségvállalásra is. DR. GRÜBL LÄSZLO: — A társadalmi nyitottság, a demokratikus légkör, a korszerűbb vezetési stílus hatása a pártélet minden szintjén eredményesebb munkát tett lehetővé. Ezeken a fórumokon nyíltabb lett az érdekek ütköztetése is. Egyik marcali üzemünk nehéz gazdasági helyzetbe került, ráadásul budapesti központjában vezetőváltás volt. Ebben a nehéz helyzetben a helyi pártalapszer- vezet fogta össze az embereket, ők gondoskodtak arról, hogy legyen munka, s meggyőzték a kedvüket vesztetteket, hogy maradjanak az üzemben, mert lesz kibontakozás. Vállalták a helyi és a központi érdekek ütköztetését, s a szó legjobb értelmében harcoltak az üzem jövőjéért, az emberekért. Erre csak a fenti elvet érvényesítve lehettek képesek. — A párttagok közül sokan szóvá teszik, hogy jó határozatok _____születnek, m egfontolt a végrehajtás előkészítése; egy idő után mégis arról szólnak a be- számolók, hogy nehézkes a megvalósítás, vagy hogy a határozatoknak nem sikerült érvényt szerezni. A döntéstől a végrehajtásig terjedő folyamatban hol van az a pont, ahol meg- bicsaklik a következetesség? KALMAN SÁNDOR: —A központi határozatok többsége elvi jellegű. A választott testületekben azonban még nem tudták mindig megtalálni annak módját, hogyan formálják cselekvésre késztető munkaprogrammá a határozatokat. A politikai döntések és a gyakorlat közötti láncolat gyenge pontjának az ellenőrzést érzem. Megszületik a feladatmeghatározás, amelyet meghatározott idő után beszámoltatás követ. A kettő között azonban légüres tér van. A testületek olykor a téma megtárgyalásával és a döntessél befejezettnek érzik munkájukat. Hiányzik a végrehajtás folyamatos figyelemmel kísérése és ellenőrzése. Előfordul, hogy konkrét a határidő, ismerjük a felelős nevét is, de a feladat megfoghatatlan. Ez nemcsak a végrehajtást nehezíti, hanem az egyéni felelősség ki- tapintását és a számonkérést is. Hiányolom, hogy egy-egy részterület felelőse nemigen kér munkájához tájékoztatást, s számot is csak akkor ad tevékenységéről, ha fölkérik rá, vagy ha a témája naDirendre kerül. SZABÓ ISTVÁN: — A legritkábban tapasztaltam, hogy pártszervezetek vagy -szervek pártmegbízatás nem teljesítéséért elmarasztalnának embereket, olyanokat, akik a határozat végrehajtásáért személyesen is felelősek. Ennek egyik eredője a korábbi időszakban keresendő. Politikai és közéletünknek volt olyan korszaka, amikor az emiber úgy érezhette: van egy hivatalos határozathozatali út, s vele párhuzamosan egy másik, a szocializmus fejlődésének hétköznapi valósága. Azóta éppen a párt indukált dinamikus fejlődés következtében tőlünk, pártmunkásoktól is sókkal konkrétabb és szakszerűbb tevékenységet várnak. Területünkön a dolgok konkrétan jelentkeznek s mi sem beszélhetünk ezekről általánosan. A párhuzamos utak találkoztak, s például egy határozattál is mindenki konkrét eligazítást, tiszta feladatmeghatározást vár. Meglátásom szerint azonban politikai, közéleti mechanizmusunk csupán fáziskéséssel követi a gyors gazdasági haladást Nincs pontosan elhatárolva például az állami és a társadalmi szervek tennivalója. Időközben olyan külön érdekek és szempontok jöttek létre, amelyeknél nehéz eldönteni, hogy vállalati döntésre vagy a pártszervék határozatára van szükség. Ez a bizonytalanság, valamint a megváltozott követelmények és a régi megszokások ellentmondása kihat a felelősségvállalásra és annak számonkérésére is. KOVÁCS JÓZSEF: — A végrehajtásiban gondokat érzek, s nem csupán az alap- szervezeteknél, hanem az irányító szinteken is. Az egyik hibát ott követjük el, hogy feldolgozzuk a határozatot, pedig ennél fontosabb volna a végrehajtás megszervezése. Eredményesebb lenne, ha néhány főbb politikai kérdésre összpontosítanánk a figyelmet. Egyfajta rossz megszokás ez a „sokat markoló” feldolgozásközpontúság. Volt már szó arról, hogy csak pontosan meghatározott feladatoknál lehet számonkérni a felelősséget. Előfordul, hogy az irányító testület konkrét feladatokat csak az alsóbb pártszervek részré ad, ugyanakkor az egész területen csak általánosan fogalmazzák meg a feladatokat anélkül, hogy kapcsolódna hozzá a végrehajthatóság feltételeinek vizsgálata. SZABÓ ISTVÁN: — Valamennyi döntésünk és feladatmeghatározásunk arra a feltételezésre épül, hogy alapszervezeteink erősek, a végrehajtást szolgálni tudók. Pedig hát be kell látnunk, hogy ez nem mindenütt így van. Természetesnék tartjuk, ha egy ember adott korban vagy bizonyos körül— Végül is miben mutatkozik meg az egyéni fe- lelősség? Egy-egy határozat esetében kimutatható-e, hogy ki és miben hibázott, miért felelős? Számonké- rik-e valahol a felelősséget? KOVÁCS JÓZSEF: — Az egyszemélyi felelősség elvével kapcsolatban félreértést érzék. Sokan leegyszerűsítve úgy gondolják: van kollektív döntés, s a végrehajtás személyi felelősséggel jár. Valójában a döntés előkészítésekor is kitapintható az egyéni felelősség, és érvényesülnie kell a határozat- hozatalban, a végrehajtásban is. Tapasztalatunk szerint azonban a felelősség mégis elég személytelenné vált. Az utóbbi négy évben a fegyelmi vétségek között mindössze egy-két százalékot tett ki az ilyen jellegű felelős- ségrevonás. A pártfeladat nem kellő végrehajtását több helyen egyszerűen nem tekintik fegyelmi vétségnek. .. Indoklásként mindig találnak „objektiv körülményeket”, kibúvókét. — Miért nem határozot- tabb és szigorúbb a számonkérés?^ SZABO ISTVÁN: — Ha egy munkástól számonkér- jük, miért nem dolgozik fegyelmezettebben, jobban, többnyire azt válaszolja: nem az ő dolga, hogy megszervezze a munkát, hogy biztosítsa a folyamatos anyagellátást ... Hasonló a helyzet a párttagok felelősségének érvényesülésében is. Itt is tucatnyi lehetőség van a felelősség alól való kibúvásra. Eztt érzik a felelősség elbírálására hivatott pártszervek is. KÁLMÁN SÁNDOR: — Közrejátszik ebben az is, hogy például egy megyei határozat megszületését csak késve követik a végrehajtás feltételeinek megteremtését szolgáló intézkedések. A késedelem egyik oka a már említett munkamegosztásbeli bizonytalanság. Mi legyen ebben a konkrét dolga az állami és pártszerveknek, vagy a gazdasági egységeknek. SZABÓ ISTVÁN: — A személyes felelősséget általában úgy értelmezzük, hogy a testület dönt. s azután a vezetők felelőssége nyomán bontakozik ki a cselekvés. Arról már ritkábban esik szó, hogy a kollektív döntés után minden testületi tagnak megvan a maga felelőssége. Sajnos, a tisztesség és a jó szándék önmagában kevés ahhoz, hogy ez a felelősség az adott testületi tagnál maradéktalanul érvényesülhessen. Ügy gondolom: a politikát, a közéleti munkát sakkal inkább szakmaként kellene fölfogni, mint ahogy azt általában tesz- szük. Egy pusztán statisztikai szempontok alapján kiválasztott társadalmi aktíva a mai körülmények között nem dolgozhat eredményesen és felelősen, ha alkatilag, szakmai felkészültségét vagy politikai műveltségét tekintve nem áll magas fokon. Nem elég a marxiz- mus-leninizmus alapjainak ismerete, megfelelő eldgazo- dási készségre is szüksége van, s ha úgy tetszik, rálátásra. Egy üzemi párttitkárnak ma például nagyon nehéz megfelelnie ezeknek a követelményeknek. Miközben például már a legkisebb gazdasági egység vezetői is bejárják a világot, külföldi tanulmányutakon tapasztalatcseréken vesznek részt, addig a párttitkár az irodájában ül, ezer napi teendővel van elfoglalva. Egy idő után nehéz partnernek lennie. DR. GRÜBL LÁSZLÓ: — Az apparátusok tagjainak az összütközéseket is vállalniuk kell. Nem érhetik be a döntés előkészítésével és meghozatalával. Részt kell vállalniuk a végrehajtás felelősségéből. Jó módszernek tartjuk, hogy például egy-egy vállalatot a végrehajtás időszakában is beszámoltatunk, s kiküldünk három-négy vb-tagot, hogy a helyszínen beszélgessenek a párttagokkal, kérjék ki a véleményüket. Ez mindkét oldalon fokozza a felelősségvállalást. A Szabó elvtárs által elmondottakhoz tenném hozzá, hogy a párttitkárok, pártvezetőségi tagok döntő többsége igyekszik tisztességesen elvégezni e rábízott politikai munkát, ugyanakkor tapasztalhatjuk, hogy épp emiatt szakmai téren lemarad. Ez a helyzet szinte kikényszeríti az alapszervezeten belüli egyenlőbb tehermegosztást, a kollektív vezetés érvényesítését. Az egyik pártmunkásból lett vállalati vezető ismerősöm mondta a minap: rengeteg gondja van új beosztásában is, mégis kevesebb az ösz- szeütközés, mint amikor az apparátusban dolgozott. „Itt nyilvánvalóbbak a tennivalók.” KOVÁCS JÓZSEF: — A pártmunka mozgalmi jellegéből adódik, hogy nincsenek minden részletre kiterjedő szabályok arra: mit. hogyan kell csinálni. Egy sor feladatot az élet változásai követelnek. A pártmunka tartalmának és formáinak megújítása megköveteli a párt politikájának önállóbb, kezdeményezőbb megvalósítását.
