Somogyi Néplap, 1984. július (40. évfolyam, 153-178. szám)
1984-07-14 / 164. szám
1984. július 14., szombat Somogyi Néplap 7 SOMOGYI TÁJAK, EMBEREK iMert 'kitűnő . tanulóként nem okozott neki nehézséget az orosz elsajátítása sem. Benne volt a taszári táborban a szitrájkszervezők között. Negyvennégy Októberében meg „köd dé vált”; megszökött a kényszermunkáról. Aztán már a fényes szellő repítette egyetemre. Megállta a helyét kitűnően, s itt a jelző valóban a minőséget fejezi ki. Hamarosan ledóktarált, s miután már egyetemistaként is dolgozott a Történettudományi Intézetnek, ez lett a munlkaihelye. Igaz, nem tál sokáig... — ötvenkettő vízválasztó volt az életemben. Miután a (kapcsolatom a történettudomány e fellegvárában sem szakadt meg az anyafölddel, a szülő somogyi tájjal, én egyre inkább érzékeltem, (hogy falun nincs rendben valami. Ügythogy május elsején azt mondtam: nem integetek fel az emelvényre az ország első emberének. Természetesen következményei lettek annak, hogy nem vonultam fel. A nyár egy részét itthon töltöttem., Köztudomású, hogy ez volt a leg- aszályosafob nyár. Elképesztett, amit itthon tapasztaltam. Amikor visszamentem az intézetbe, nem titkoltam a véleményemet, ami így hangzott:„A kormány megbukott.” Ezek után már nem voltam kötve a monlkahe- ■lyemihez; augusztus végén megváltunk egymástól. Aki mindezt a fiatalság, a meggondolatlanság számlájára igyekszik elkönyvelni, az éppen, a fcirályistvániság lényegét nem érti; az a fajta ember, aki tagadja az aurea médiocrités t, az arany középutat. A szakítást bizonyára motiválta apja drámája is, akit 1952-íben leváltottak a párttitkár posztról, és kajláknak bélyegezték. Csák 54-ben rehabilitálták, ákikor azt mondta Kiss Károlynak, a KEB akkori elnökének : „Ügy érzem magama t miint akire eddig vellával szórták a trágyát, most pedig geneblyével kapkod ják le róla ...” — Nem volt állásom. Hazajöttem Újlakra, s évekig a méhek Hasznából éltem, háromszakos tanár létemre. Talán ezért vagyok otthon ma is mindenkinek a „király" pista”, s nem tanár úr ... Később a dunántúli tudományos intézetben, Pécsen dolgoztam tizenkét évig, majd a gödöllői akadémiai agráitörténeti kutató csoportnál öt esztendeig. Miután ezt 1980-ban feloszlatták, hazajöttem és néhány évig a rádióamatőr tevékenységet irányítottam a honvédelmi szövetségnél. Most a szakközépiskoláiban történelmet, a főiskolán óraadóként agirártörté- netet tanítok. Hanák Péter, a kandidátusi értekezést értékelő tudományos bizottság elnöke rokonszenves lázadónak nevezte. Olyannak, áki nemcsak környezetét, hanem saját magát is folyton megkérdőjelezi. Azt hiszem, neheztelni fog, amiért e dicséretet idézem egyik opponensétől, Gunst Péter kandidátusitól : „Király esetében ... senki sem vonja kétségbe, hogy ezeknek a mozgalmaiknak a történetét ő a mozgalmakban részt vett tömegek szemével nézi, a szíve értük s velük dobog.” Ezt Tóth István kandidátus, a másik bíráló is kiemelte: „Az agrárszocialista mozgalmak történeti problémái" című dolgozat szerzője új megvilágításban, az ellentmondásokat tisztázva, átértékelve tárgyalja e mozgalmakat, erősen támaszkodva az eddig hanyagolt helytörténeti kutatásokra is. Bizonyítja, hogy a differenciáló erő az agrárszocialista mozgalmakban éppen az, hogy az egyes irányzatoknak milyen a viszonyuk a munkásmozgalomhoz, azaz a munkás-paraszt szövetség sorsfordulói hogyan alakulnak a mozgalom története során. Hogy a legtíipusosabb agrárszocialista mozgalom nem Szántó Kovácsé, hanem Vár- konyi Istváné volt sfb. Tanítványok csapata tódul be, szinte elragadják. Őrzöm lelki magnószalagon ezt a róluk mondottakat: — Szeretem őket, az ifjúság még nem játszik színházaséit. És az őszinte szóra, magatartásra úgy van' szükség, ahogy levegő nélkül sem élhetünk. Leskó László Kandidátus reklámszatyorral tes, hogy hazatérve az őszirózsás forradalomban a polgárőrség tagja lett, a Tanács- köztársaság idején meg a fejébe csapta a bőrsültóst, magára húzta a bőr-féikabátot ? Lenin-fiúiknak mondták őket, de itt Somogybán inkább a llatinkás megnevezés volt divatban. Tizenkilenc május elsején megnősült; talán volt .ebben 'is valami rá jellemző, hogy éppen e dátumot választották ... Másodilkán már Induit is a cseh frontra. Érsekújvárnál a kaposvári építőezred politikai biztosa volt, ezt mondták politikai főbizalminak is. Megjárta a román frontot, és amikor a túlerő győzött a tanácskormány katonái fölött, bujdosott társaival a Nádasdi erdőben. Két-három évig nem tért haza Kaposvárra; Igalton helyezkedett el egy zsidó bérlőnél kommenoiós kőművesként, hogy ne legyen szem előtt. Egyszer azonban elfogták, bevitték, de sikerült megszabadulnia, nem úgy mint a nagybátyámnak! Nem visz rá a lélek, hogy megkérdezzem, mi történt a rokonnal. Király István folytatja. — Kaposújilaikra 'költözött a család. Apám kocsmát nyitott, de a mesterségét sem tagadta meg. A szociáldemokrata pártban vezetőségi tisztséget v isel t, képezte magá t műszakilag autodidaktaként, tanfolyamféléken is, így iett jól felkészült építész, azaz mester. Truppokat vezetett: elvállaltak egy munkát, s ő vezette a kivitelezést. Bejárt a munkásotthonba .is, és lassanként maga köré A disszertációját ment védeni a tudományos akadémiára. Ügy jelent meg a teremben a tudomány jelesei között, mintha csak haza, a kaposújlaki bővítendő, zöld pagodaházba érkezett volna, vagy munkahelyére, a kaposvári mezőgazdasági szakközépiskolába. Üdvözölt mindenkit, széles mozdulattal maga elé csapott egy nylon reklámszatyrot. Abban volt kandidátusi értekezésének egyik példánya. A jó humorú tantestület másnap a Móricz Zsigmoud szakközépiskola tanárijában kis ünnepséget rögtönzött örömében, hogy a közösség is emelkedett általa. Ajándékot is vettek, s átnyújtottak Király Istvánnak egy szép fékete, csiilogó-villogó fémcsattal ellátott diplomatatáskát. Az ünnepelt kinyitotta. Talált benne egy színes refklámszaityrot... Király István kétségkívül személyiség, Kosztolányival mondva: „Egyedüli példány.” Súlyos, de láthatóan könnyen mozdított test; a keze arról júdáskodik, nem idegen tőle a fizikai munka. Ezt bronzbama bőre is világba harsogja; látszik, hogy a télből, tavaszból is sókat töltött levegőin. Barna szeme bizalommal csillan mindenkire, de azt hiszem, van egy haragosabb árnyalata <s. Haja az idő kiszolgáltatottja; ami maradt, olyan fémesen szürke, mint alpakka öltönye. A hangja meggyőzően biztos basz- bariton. Szinte bizonyos, hogy a tanítványait már evvel is megnyeri. —Dr. Király tanár urat keresem. Bent van? A szakközépiskola napnak felületet táró homlokoldalánál diák ejtőzik, tőle kérdem. Furcsát kérdezhettem. — Doktor? Doktor... — mandula vágású szeme elkerekedik. — Nálunk csak Király István tanít. Első dolgom, hogy felnyissam a titkok dobozát. — Lehet, hogy a dofctorálást átugorva védhatte kandidátusi értekezését a tanár úr? Szokatlan volna ... — Nézze, én nem használom a doktori rövidítést a nevem előtt. Most, hogy túl vagyok a kandidátusi dolgozat megvédésén, eszem ágában sincs, hogy változtassak ezen. Egy grammal sem lettem több ... Huszon- hetes születésű vagyok, megértem a Horthy- éráfoól egyet s mást. Egy egész korszakot, s elmondhatom, hogy gyűlöltem azokat, akik címekkel, rangokkal, előnevekkel próbálták kifejezni, ők többek, előkelőbbek a közembernél; felettük állnak... Valamiféle bástya védelméről, annak 'is a legmagasabb fokáról pillantottak le a plebsre. Antidemok- ratizmus — mon/dtam akkor is. Azt mondom most is: a rossz szokás folytatódik az előbetűk, ranghangsúlyozások által. De nehogy azt gondolja, ez az ember ellene van annak, hogy embertársai fokozatokat érjenek el a tudományos munkában. Én csak a már-már társadalmi szintű kérkedésnek vagyok ellene! És ez nemcsak ebben a körben érhető tetten; nézze meg a levélszekrényeket, névtáblákat bármelyik városi bérházban, hány és hány ott lakó hangsúlyozza a foglalkozását, ha arról úgy véli, elegánsai* a többinél, s azok fölé emeli a nem is képzeletbeli hierarchia létrafokain. Biztos vagyok abban, amit mondok neki: — Sokak haragját maga ellen fordíthatta, de legalábbis megütközést kelthetett ezzel a felfogással a tanár úr. Honnan ered ez a céltudatos puritánsága? Vastag szemöldöke kicsit feljebb szalad, úgy, hogy orra eredőjénél az a két konok vonás el is tűnik. Aztán az arcvonások újra helyükre rendeződnek. — Elmesélek valamit, ami első hallásra talán nem is jelentős másnak. Nekem az volt. Egyetemista koromban egyszer a szememet pihentettem, az ablakban állva. Ott ment a tömegben egy alacsony, szürkébbnél is szürke, nemtörődöm-öltözetű kisember, sül- tös munkássapkában, bottal, A .hatalmas aktatáslka szinte tóhúzta az egyik vállát Ment, mé- gyegetett kifelé az egyetemről az utcára, és elvegyült a tömegben. Senki sem tudta róla kicsoda, s mekkora nagy elme. Lukács György nekem nem volt a legkedvesebb tanárom, de egy a legkedveltebbek közül. Akkor, 48-foan én már sejtettem róla, kicsoda ő, s mit jelent, hogy tanulhatok tőle. — A családban nem volt kitől örökölnie a magatartás szinte különci keménységét? Ügy sejtem a szem melegbarnára derülé- sébőil, hogy a kérdés emléket ébreszt, nem nyílként, hanem simogiatásként ér célba. — Édesapám egyszerű, kemény ember volt. Tizenhat éves korától ipari munkás, kőműves, aki munkaalkalom után koptatta a batóamcsitallpat végiig a monarchia majdnem minden jelentős településéin. Az első világháborút katonaként harcolta; orosz fronton esett fogságba. Ott hamar beletalált a helyébe: az orosz forradalomnak részeseként, mint vönöskatona. ö már élőbb, itthon is mozgalmi ember volt... Az ugye természegyűjtötte a truppba azokat, akiket a rendszer nem szívlelt, akik után nem véletlenül szaglásztak Hortihy-kopák ... De erről bővebbet olvashat a pártitörténeti archívumban. Elég az hozzá, hogy megmaradt kemény, egyenes embernek. De azért néha okosabb volt kitérni a szimatolók útjából, mint kötöziködni velük. Történt egyszer, hogy a csendőrőrmester betért a kocsmájukba, és ikilbökte a Népszavát apámnál. Mindenki olvastatta ott... „Miféle szennylapot járat miaga!?” Apám kivágta magát, hogy sóik jó műszaki leírás van a Népszavában, ezért járatja. — Mindig nem tehetett (kitérni. — Nem. Gyanús maradt egészen a felszabadulásig. Én iis átéltem néhány fegyver utáni házkutatást otthon azután, hogy a németek megszállták az országot. Rám akarták bizonyítani, hogy ellenséges rádióadást hallgatok rendszeresen, és kapcsolatban is állok velük. Nem jártak távol az igazságtól, az életemben a rádióamatőnizmus nagy szerepet játszott, és estéről estére megszólaltak a külföldi adók a kaposújdaki házban. Akikor már gimnazista voit; a somrnsi- chistáfc javát munkátáborba vitték, bunkert ásni a repülőgépeknek. Irgalmatlanul kemény imuinlka volt, silány koszton. Éjjelente dideregtek a sátraikban. — Egyszer meglátogatott apám, s hozott nekem egy szótárt. „Tanuld, fiam az oroszt, hamarosan szükséged lesz rá!” Miire a felszabadítók bevonultak, már beszéltem a nyelvet. Akikor derült ki, az Ukránt, merthogy ilyen szótárt hozott apám. De van nekem otthon 1944-es és 1945 januárjában kiadott igazi orosz—-magyar szótáram is! Aztán az újmódi messiások vlaszovistának néztek !
