Somogyi Néplap, 1984. július (40. évfolyam, 153-178. szám)

1984-07-03 / 154. szám

Somogyi Néplap 1984. július 3.. kedd vv.v.v.v. • r SPORT Véget ért a dr. Hepp Ferenc emléktorna Nagy siker volt Osztályozok a labdarúgó NB ll-be jutásért Űjabb kudarc Kaposváron A Vác, Dunaújváros és a Bauxitbányász a három feljutó Bántó kapán fejel, a szemben álló Csikós azonban ki­rúgja a labdát A férfi amatőr kosárlab­dasport három kiemelkedő együttese, az olimpiai baj­nok Jugoszlávia, a világbaj­nok Szovjetunió és a konti­nenselső Olaszország volt a hétvégén az ellenfele a magyar—amerikai vegyes­válogatottnak a Budapest Sportcsarnokban. A XII. dr Hepp Ferenc emléktornán minden korábbinál rango­sabb mezőnyt vonultatott fel a három szervező, a ma­gyar kosárlabda szövetség, az Adidas és a Malév. Le­gendás hírű csillagok adtak ízelítőt tudásukból a három felejthetetlen estén, s ami nem közömbös, a megerősí­tett hazai együttes is méltó partner volt ebben a magas színvonalú bemutatóban. Horváth Frigyes, a szö­vetség főtitkára így sum­mázta a hétvégé tapasztala­tait: — Szövetségünk újabb nagyszabású rendezvénnyé? Véget értek az osztályo­zok a megyei első osztály­ba jutásért is. A hat somo­gyi járási győztes oda—visz- sza alapon mérkőzött egy­mással. Az első fordulóban (az elöl állók a pályavá­lasztók) a Balatonszárszó 1:0-ra (0:ü-ás félidő után' kikapott Mernyétől, s most a visszavágón Mernyén ugyan 3:2-re győzött (1:0)- ás félidő után), mégsem ju­tott feljebb. A kiírás értel­mében büntető rúgások dön­tötték el a kérdést, ebben a mernyeiek 5:4 arányban jobbnak bizonyultak. Az el­Űj edzője van a diósgyő­ri VTK NB I-ből kiesett labdarúgó csapatának. A klub elnöksége rendkívüli ülésen hagyta jóvá Bánkú­ti László szerződtetését, aki korábban Egerben és Hód­mezővásárhelyen tevékeny­kedett. A klubbal két évre szóló szerződést kötött. Újság a diósgyőriek háza- táján, hogy kiadták a Va­22. Az ember pedig ugyebár nem rohan, fejjel a falmaik. Júliusban mégiscsak ke- nyértörésre került sor. Szil­via a legnagyobb szezonban kijelentette, hogy azonnal kiveszi a szabadságát. Na­gyon dühös lettem, azt mondtam, hogy ha megteszi, mehet végleg. — Mindenki­nek joga van a fizetett sza­badságához, néki beteg a nagynénje, elutazik. Valami igaza volt, azt ígérte, hogy augusztus hetedikére vissza­jön. M>t tehettem, belenyu­godtam. Elhatároztam, hogy nem hagyom annyiban a dolgot. Feljegyzést íróik a központnak, de erre még nem ils válaszoltak, ámbár nem aktuális a ddlog. — Nem szerették, gondol­ta Máté, miközben az üzlet­vezető tanúvallomását olvas­ta. Továbblapozoít a dosszié­ban. A ' nyomozási eredmé­nyeket nézegette! ha ugyan azt a keveset eredménynek léhet nevezni.. A vizsgálat szerint örsi Szilvia valóban Hullámosra utazott a nagy­néniéhez, de két nap múlva bizonyította, hogy a Buda­pest Sportcsarnokban fon­tos helye van a kosárlab­dának. Két év alatt rendez­tünk felnőtt Európa-baj- nioikságiot, bajnoki rang­adót és a most már hagyományosnak nevez­hető összecsapáson vonul­tatták fel! Szaibomiszék a kosárlabda minden szépsé­gét. Több olyan találkozó is volt, amelyik izgalmaikban sem szűkölködött. A külföl­di vendégek körében is nagy sikert aratott az idei torna. Robert Busnel, a nemzetkö­zi szövetség, a FIBA frissen megválasztott elnöke példá­ul felsőfokon beszélt a ren­dezésről. Egy dolog sajnála­tos csak: a magyar közön­ség meglehetős érdektelen­séggel kísérte az eseménye­ket. A legfrissebb „zárszám­adás” szerint a három na­pon összesen 7507 fizető né­ző tekintette meg a hat mérkőzési. ső fordulóban Babócsa 1:0- ás félidő után ugyanilyen arányban győzött Gyékényes ellen. A visszavágón a ba- bócsaiak kiegyenlítették a gyékényes iek 1:0-ás félidei vezetését, s az 1 :l-es vég­eredmény az ő feljutásukat jelentette. Balatonberény az első mérkőzésen 1 :l-es fél­idő után 2:l-re verte a Nagybajomot, de ez kevés­nek bizonyult. A vasárnapi visszavágón a bajomi le­génység 1:0-ás félidő után 3:l-re győzött, így ők is tagjai a megyei első osz­tálynak. sasnak Gulyást és Boros­tyánt és szó van Teodoru' II. Angyalföldre kerüléséről is. A piros-fehérek szabad­listára tették Kléningert, Bőszt, Fodort és Szabót. Új játékosaik: Piel (Honvéd Szabó L. SE), Szűcs I. (Nyíregyháza), Keresztesi (Ganz-MÁVAG) és Szabó (Vasas). már újiból Pécsett volt, ki­vette a takarékbetétkönyv­ből az ötvenezer forintját, és Budapestre utazott. Hogy miért tette, ezt, erre sem a nagynénje, sam a Pécsett élő, de nem vele lakó szü­lei sem tudták választ adni. örai Sailli via a Fontuna-s sál­iéiban vett ki szobát, amit télifonon rendeltek a számá­ra. A portás szerint vidéki hívás volt, egy férfilhanig kér­te a szobát. Július 25-én . a Fortuna portása bosszankodva vette tudomásul, hogy a 151-es szóiba lakója még nem jött le. vagy magáival vitte a szo- bákulcsot. Este hét óra volt, takarítani akartaik, másnap­ra kiadták a szobát. Szólt a szobaasszonynak, hogy ko­pogjon be a 151-esbe. — Senki nem nyit ajtót — jött le később a szobaasz- szony —, mélyen' aludhat a kis nő .. . Később megint kopogtak, dörömbölték, a kulcs (belül volt, így az ölőkerített má­sodlattal sem értek semmit. Este tízig vártak, áklkor te­Nem tudta átlépni saját árnyékát a Kaposvári Rá­kóczii labdarúgó csapata. A műit heti váci háromgólos hátrány lényegében már csaknem százszázailékig meg­pecsételte a sorsát. Akár­csak egy évvel ezelőtt a Szodmok, most a Vác állta útját az NB II .kapujában. Ez a hazai vereség azért semimlilképpien sem volt be­kalkulálva. Alkilk viszont ott voltak a tallálkozón, az ered­ményen csöppet sem csodál­koznak. Míg a további két osztáilyozón mindössze egy- egy gél döntötte eíl a fel­jutásit, a kaposváriak eseté­ben a tiszta négy pont. A Véai Izzó mellett a Duna­újvárosi Kohász és a Tapol­cai Bauxitbányász léphetett előre a második vonaliba. VÁCI IZZÓ-KAPOSVÁRI RÁKÓCZI 1:0 (1:0) Kaposvár, 5000 néző. V.: Büki (Kovács I. L., Ger- gácz). Vác: Pleskó — Kumász, Krőzsel, Strausz, Szalai — PoUmyi, IBera, Csikós, Kása — Kovalik, Adi. Edző: Both József. Rákóczi: iKutasi — Pető, Z entai, Urbán — Balázs, Bí­ró, Kakas, Gilitsch — Czo­letfonáltalk a kerületi rend­őrségre. Amikor az ajtót a rend­őr jelenlétében feltörték, elő­ször senkit sem látták a szobában. Amlikor jobban körülnéztek, a padlón és a szőnyegen, az ágyneműn vér- nyombkat találtak. A szek­rényben pedig örsi Szilvia összeszurkált holtteste volt begyömöszöllve. Az orvosszalkértői bizott­ság véleménye szerint a ha­lál éjjé! egy éS két óra kö­zött állt be. Az áldozaton nemi erőszák nyomait nsjpn. észlelték. A boncolás szerint a gyilkosságot egy körülbe­lül 15—18 centiméteres tőr­rel követték él. A 'lányinál pénztárcát, pénzt nem talál­ták. A szülők szerint Szil­via aranykarkötőt, arany­láncot viselt. Ezt sem talál­ták. A kérdés hasonló volt mint most a Halas-ügyiben*' hogyan jutott be a gyilkos a szállodáiba, és hogyan hagyta el nyomtalanul, A választ ott gyorsain megkapták. A gyilkosság felfedezése utáni napon, a Matopex külfceres­bula, Hosszú, Bántó. Edző: Bözsöny János. Csere: Urbán helyett Kur­di, Balázs helyett Zatylkó (mindkettő a szünetben), Ko­váink: helyett Stefid! a 81., Adli helyettit Eridmann a 84. perdbenj kedelmli bemiutatóiroda ve­zetője értesítette a rendőr­ségiét, hogy váláki járt a he­lyiségükben. A nyomozók megállapították, hogy ez a valaki1 felfeszirtette a bemu­tatóterem udvari bejáratát. A tettes tehát az udvarról érkezett, az utcai kapu kul­csát a tábláról akasztotta le, A bemutatóterem a Forte T na-'szállló melletti épület föíld- szimtjéin van. A 151-es szobát álig egy méter választotta el a szomszédos ház első eme­leti függőfolyosójától. Ezt a rejtélyt tehát gyor­san megoldották, a nyomo­zás mégsem vezetett ered­ményre. A gyilkos sem a szállodáiban, sem a Matopex irodában nem hagyott hasz­nálható nyomot. örsi Szilviáiról a környeze­te sok mindent nem tudott. A csinos, jőlkereső, huszon- haitévés kozmetlikusllányt büszkének, felvágósnak tar­tották. Suttogták róla ezt- azt, de semimli konkrétum. A nyomozóknak néhány hét után sem volt fogalmuk, hogy miért szakadt félbe hirtelen a buíllámoSi vaká­ció, hogy mit keresett a lány Budapesten. Két hó­nappal a gyilkosság ellkö- vétése után a nyomozás holt­pontra jutott. (Folytatjuk.) Sárga lap: Urbán a 24., Gdliiitsch az 54,, Pető a 62. perében. Szögletarány: 12:3 (7:1) a Rákóczi javára. Szép számú szurkoló se­reg kísérte el a váci együt­test, s már a mérkőzés előtt mindkét tálbor kipróbálta hangerejét. Feszült légkörben indult a mérkőzés. A 2. perc­ben a kiugró Csikóst Pető a 16-os előtt eüikaisizál'ta. A váci szabadrúgás a sorfal­ban akadt el. A másik olda­lon az előretörő Bírót akasz­tották meg szabálytalanul. A 7. percben már harmadik szögletét rúgta a Rákóczi, Bántó fejesét Csikós a vert kapus melletit a góivanialrói. ■rúgta ismét az alapvonalon túlira. A 12. perében isimét vezetéshez juthatott volna a Rákóczi. Bántó bal oldali be­adása után a szabadon ha­gyott Hosszúhoz került a labda, s ő nagy helyzetiben gyengén rúg|ta meg, így az a Kapus zsákmánya 'lett. A másik oldlaûon a 14. percben Adi tört befelé balról, Be- rához játszott, a Rákóczi vé­dői felé mozdultak, de a középpályás a jobb oldalon felfutó Stranszhoz továbbí­totta a labdát, ő még egyet igazított is rajta, majd 10 méterről, a jobb összekötő helyéről, laposan a hosszú sarokba lőtte. 1:0. A várat­lan göl kedvét szegíte aRá- ikóczlinak, ugyanakkor meg­nyugtatta a vendégeket. Egy időire ellaposodott a játék. Néhány túl kemény belisme- nés izzította csak a légkört. A 30. perében Hosszú ment él a jobb oldalon, begurí- tását Kákas a 16-osról nem elég erősen lőtte rá, így ez is Pileskó könnyű zsákmánya lett. Válaszként Kása eflvi- harzott Kakas mellett, az éles szögből toüldöítít hagy erejű lövését Kutas! csak szögletre tudta ütni. A 36. percben' újabb lehetősége nyílt az egyenlítésre a Rá­kóczinak. Az alapvonal mel­lett Bántó egy elveszettnek vélt labdát kaparintott meg, azt visszagurította Hosszú­nak, aki előtt szábad volt az út, de a' csatár ezúttal1 is bátortalan voit, erőtlen lövé­sét a kapus szögletre ütötte. A szünet utánli első perc­ben megint Hosszú tört ki A 26. játékhét nyectes szelvénye: x 11121111 1111-1-1. 1731 fogado ért el tizen­három plusz egy találatot, nyereményük egyenként 2140 forint. A tizenhármas találatok száma 278, ezek mindegyikére 1543 forint jut. A tizenkettesek 68, a a bál összekötő helyén, lö­vése ezúttal is Piesfcó révén került az alapvonalán túlra. Aliig ment néhány perce a játék, amikor Zervtali megsé­rült. Miután, a Rákóczi mind­két cserelehetőségét Kihasz­nálta, a középhátvéd egy ideig még statisztált a pá­lyán, majd a 67. percben végleg lement. Pető húzódott hátra a helyére. Az 58. perc­ben Béna fejese alig szállt fölé. A mááik kapunál Zaity- kó 20 méteres nagy lövését védte nehezen Pleskó, majd 5 perccel később Polomyï 18 méteres szabadrúgását ütötte szögletre KubaSli. Az utolsó percek a magabiztosan ját­szadozó vádiak meZőnyfölé- nyével telitek el. Akár újabb gólt, illetve gólokat is sze­rezhettek volna. A ,megvál­tó” sípszó után a szép szá­mú vádi 'közönség melegen ünnepelte ezúttal is jól ját­szó feljutott együttesét. Már a Rákóczi kezdeti hadrendjéből is kitűnt, hogy mindent egy lapra téve igyekszik hátrányát ledolgoz­ni. Három hátvéddel, négy középpályással és három tá­madóval kezdte a játékot. A védőknek egy az egy ellen kellett volna felvenni a har­cot, erre azonban nem vol­tak képesék. A négy 'közép­pályás középen ezúttal sem tudta még csak .lefékezni sem a vflüáirngyors váci ellenak­ciókat. A hamar kapott gól után lényegében már el is dőlit a 'továbbjutás kérdése. Igaz, szinte mindvégig a Rá­kóczi bürtokólita többet a lab­dát, akadt is néhány hely­zete (érdekes módon kizáró­lag Hosszú révén), de a lá­tottak alapján a hátrány le­dolgozása élévé lehetetlen vOllt. Most is felkészületlen csapát benyomását keltette a RákócZi, játékából — igyek- vése ellenére — hiányzott a tudatosság, s még inkább a korszerűség. A vádi együttes ezúttal jobb benyomást kel­tett, minit otthon, A Hóéit mér­kőzés alapján leszögezhetjük: a Rákócziiban néhány labda­rúgó 'képességeit meghalad­ja egy ilyen osztályozó Sike­res ' megvívása. A szünet utáni ‘kettős cserét részben már a kapkodás szülte. Bi­zony, nem jó fényt vét egy csapatra — még ha el is dőlt már a " továbbjutás, hogy 23 percet tíz emberrel legyen 'kénytelen végig ját­szani. Ezen. a mérkőzésen is a jobbik csaipá't győzött, s hogy a vártnál Simábban, az egyben újabb 'kritika a Rá­kócziiról. A vádi együttesben Pleskó, Pölonyli, Strausz, Bara és Adi külön 'is kiemelkedett. A Rákócziiban Zen'tali sérü­léséig nyújtott elfogadhatót, meHlett csak Bántó igyekeze­te dicsérhető. Büki játékvezető jól kéz­ben tartotta a mérkőzést, mindössze egy nagy lest né­zett el ('partjelzője segítsé­gével) a Rákóczi terhére. Ez azonban nem befolyásolt semmit. Jutási Róbert További osztályozok: Dunaújvárosi Kohász— Délép SC 2:0 (0:0) Dunaújváros, 10 000 néző. V..: Nagy B. A Duna-parti együttes a 86. percben harcolta kl a to­vábbjutást, miután az első mérkőzésen a szegediek 2:1- ■re nyertek. Jászberényi Lehel—Bauxit­bányász 2:1 (1:0) Jászberény, 3500 néző. V.: Szabó B. A 69. percben, .nagy kapus- hiifaával szépített a tapolcai csapat, s ez döntött, mliluitán az első mérkőzésen 3:l-re tizenegyesek 30 forintot fi­zetnek. A tízesekre nem fi­zetnek ki nyereményt, mi­után egy-égy nyértes szel­vényre tíz forint sem jut, így a részvételi szabályzat értelmében nyeremény- alapjuk a tizenegyesek kö­zött került felosztásra. Járási labdarúgó-bajnokok osztályozója Mernye, Babócsa, Nagybajom a megyei első osztályban ünnepel a váci csapat. Both József edző a magasban Bánkúti László a D VTK edzője nyert a Bap xüí bányász. Gyengén fizet a totó Bende Ibolya J Kettős hurok

Next

/
Thumbnails
Contents