Somogyi Néplap, 1984. július (40. évfolyam, 153-178. szám)
1984-07-03 / 154. szám
Somogyi Néplap 1984. július 3., kedd 5 SSPORT □ SERDÜLŐ LABDARÚGÓINK SIKEREI Jól szerepeltek atlétáink Az aranyés ezüstérem nyomában Valljuk be, senki sem gondolt ekkóra sikerre. A megyei serdülőválogatottak országos döntőjén — mint már beszámoltunk róla — Somogy válogatottja megszerezte az aranyérmet. A Mohácson lebonyolított területi döntőn csaknem .elvették a további szereplés lehetőségét a somogyiaktól, miután a téves szabályismeret következtében először a baranyaiakat jelölték meg továbbjutóként. (Csak később, idehaza derült ki. hogy az egymás elleni eredmény számít pontegyenlőség esetén és a somogyi fiatalok legyőzték a baranyaiakat.) A múlt héten Nagyatádon lebonyolított ötös döntőben csapatunk aztán mindenben igazolta a mohácsi területi döntő eredményét. A körmérkőzéses formában lebonyolított tornán a mieink két győzelmet arattak (Szabolcs és Szolnok megyek ellen) és kétszer végeztek döntetlenül Zalával és Budapesttel szemben. Az 1980 óta tartó tornákon ilyen fényes sikert még nem ért el somogyi csapat. Igaz, 1981-ben sikerült megszerezni az ezüstérmet, de az akkori kiírás szerint az NB-s csapatok serdülő játékosai nem vehettek részt az országos döntőn. A múlt évben Pécsen például még a területi selejtezőn sem tudott egyetlen pontot sem szerezni együttesünk. Mint Mészáros József, az MTSH főelőadója és Nagy Előd edző elmondta, a tavalyi csapatból mindössze 3 játékos maradt Az új együttes gerincét a múlt évö úttörőolimpián bronzérmet nyert csapat adta. (8-an kerültek be a mostani serdülőválogatottba.) Igaz, sejthettük, hogy ez a csupa szív kis gárda, élvezve a hazai környezet előnyeit, felléphet a dobogóra, de azért aranyéremre senki A Tab és Vidéke Afész azonnali felvételre keres szakképesítéssel rendelkező villanyszerelőiBér: megállapodás szerint. Jelentkezni lehet: az áfész központi irodájában, Tab, Kossuth L. u. 1. (76*755) Nagy Előd edző a győztes kupával sem számított. Nem véletlen, hiszen Budapest csapata, amely az FTC, az MTK- VM, a Vasas, az Újpesti Dózsa és a BVSC-re épült, csaknem azonos volt a magyar serdülőválogatottal. Aligha kell hangsúlyozni, hogy a zalaiak is jelentős játékerőt képviselnek. Legjobban éppen ellenük játszott a somogyi gárda, s bár a mérkőzés 2:2-vel ért véget, ezt a találkozót a helyzetek alapján akár gólokkal is megnyerhették volna a somogyiak. A megyei válogatott lényegében a Rákóczi fiataljaira épült, 10 játékost adott a zöld-fehér klub. A Nagyatád hármat, Marcali és Fonyód egyet-egyet. Érdekessége ennek a válogatottnak, hogy tagjai közül egyetlen fiatal sem játszott az országos serdülóbajnokságban. So- mogyból ugyanis csak a siófoki serdülőcsapat szerepe! ott, de a Balaton-parti városból egyetlen játékos sem tudott bekerülni a keretbe. Ugyanakkor a többi megyék csapatait az országos bajnokságban játszókra építették. Ezzel a hátránnyal is Polgár Zsuzsa a világranglista élén Luzernban a nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) székhelyén napvilágot látott a július 1-től érvényes férfi- és női világranglista. A FIDE illetékesei több mint 5000 férfi és női sakkozót rangsoroltak, s az ÉLŐ pontszámok alapján összeállított erősorrendben igen előkelő helyet foglalnak el a magyar versenyzők. A nőknél — a svéd Cram- linggal holtversenyben — Polgár Zsuzsa vezeti a listát, úgy, hogy 130 pontot javult korábbi eredményéhez képest, amellyel a 8. helyen állt. Verőci Zsuzsa is előrelépett a 12. helyről a 7-8.- ra, most 2295 pontja van. szemben az ezt * megelőző 2250 pontjával. A férfimezőnyben Por- tisch Lajos három helyet ugrott előre, s 15 élő pontot. Az élen Kaszparov most is megelőzi a világbajnok Kar- povot. meg kellett küzdenie a somogyiaknak, akikről a tornát megtekintő MLSZ-kép- viselők (Góliás Róbert elnökségi tag. Sári László, az utánpótlás bizottság elnöke és Czigler János, az országos serdülőválogatott edzője) is elismerően nyilatkozott. Az alábbi játékosok harcolták ki ezt a szép eredményt: Házi, Németh, Balogh, Szilagyi, Somlai, Horváth G-, Budvig, Szántó J., Juhász, Nagy (valameny- nyi Rákóczi), Fekete, Zab, Csáfor ( mindhárom Nagyatád), Szántó B. (Marcali) és Kónya (Fonyód). A nagyszerűen szereplő gárdából Nagy Előd edző a következő labdarúgók teljesítményét emelte ki: Nagy László (beállós), Budvig Gábor, Horváth Gábor, Szántó Béla, Fekete Tivadar (középpályások), Rituper Attila a torna gólkirálya (csatár). Nagy László például a somogyiak közül is a legjobbnak bizonyult. * * * Alig fejeződött be Nagyatádon a küzdelemsorozat, a Rákóczi fiataljai máris útra keltek Szombathelyre, s a hagyományos Sabária- kupa nemzetközi serdülőtornán vettek részt. Tzienkét csapat, köztük négy külföldi, hármas csoportokra osztva harcolt a döntőbe jutásért. A Rákóczi serdülői 1:0- ra iliegyőzték a PVSK-|t,majd a csehszlovák ezüstérmes Spoje Braitáslavával 0:0-át értek el. A döntőbe jutásért a hazai környezetben játszó Haladást kapták ellenfélül. Az országos serdülő kupa ezüstérmesét a kaposvári fiatalok jó játékkal 1:0- ra legyőzték, s ezzel bejutottak a döntőbe. Ott a Maribor együttesével kerültek szembe, amely lényegében azonos volt a szlovén területi válogatottal.! Az egy hete tartó mérkőzéssorozattól fáradt kaposvári labdarúgók 2:0-ra. kikaptak, így a tornát a Maribor nyerte a Rákóczi előtt, amely lényegében így is a legjobb magyar csapatnak bizonyult. Harmadik az osztrák Admira Wacker, negyedik a Szombathelyi Haladás lett. (És egy a ráadás?) Üjbóil elmaradt a nagy sztorii, hogy Tabon NB I-re készülhetnének a férfi röplabda zólk. Padiig nem is látszott olyan lehetetlennek a dolog! Harmadik éve már, hogy a Tahi Videoton együttese az NB Ilnben való szereplés alapján kivívta a jogot aíz NB I-ért folyó osz- tályozóm az indulásra. A siker azonban harmadszor is elmaradt. A játékosok ezúttal Szolnokon mérkőztek, megzavarta őket a számukra szokatlan, hatalmas terem, a ,,kitágult tér”, s ez — fordított arányban — az ő lehetőségeiket zsugorította minimálisra. Tudásuknak mindössze töredékét nyújtották, így elúszott a siker ... Cser József egyesületi elnökhelyettessel, Patakfalvi János szakosztályvezetővel és Madarász Gábor technikai vezetővél beszélgettünk az eltelt időszakról, az NB Iles bajnoki cím megszerzésének köriilményéirőil és . az osztályozón való szereplésről. — A bajnoki rajtnál óvatosan fogalmaztunk — mondja a szakosztályvezető. — Az 1—5. helyet jelöltük céSárdi és Csizmadián« csúcsjavítása Zsúfolt programja volt a hét végén ' atlétáinknak Csütörtökön és pénteken a Népstadionban rendezték meg a juniorok országos bajnokságát. Két kaposvári versenyző szerzett helyezést, mindketten régi megyei u tárapót láscsúcsot javították. Férfitávoliugrásham Sár- di 732 cm-es ugirássai a negyedik helyen végzett. A női 3000 m-es síkfutás mezőnyében Csizmadiáné hatodikként ért célba. Időeredménye: 10:15,00. Mindketten a Rákóczi sportolói. « « * Szombaton a Budapesti Atlétikai Szövetség nemzetközi ifjúsági versenyén Sárdi ismét igazolta jó formáját. A férfitávolugrásban 726 cm-es kitűnő teljesítménnyel győzött. * » * A Somogy megyei Atlétikai Szövetség kétnapos versenyén is több jó eredmény született. A verseny keretéGerencsér Antal ben megrendezett megyei összetett bajnokságon1, Gerencsér Antal (Rákóczi) 5571 ponttal teljesilette az ifjúsági aranyjelvényes szintet. A somogyi eredmények : Férfiak; tízpróba felnőtt bajnok: Zatykó (Rákóczi) 5534 pánit. Ifjúsági bajnok (felnőtt feltételekkel) : Gerencsér 5571 pont. Ifjúsági bajnok (ifjúsági feltételekkel): Tóth G. Gábor 5044 pont. Egyéni győztesek: 100 m: Nagy (Barcs) 11,7. Távolugrás: Nagy (Barcs) 584 cm. Hármasugrás: Behán Rákóczi) 13,50 m. Nők; hétpróba, ifjúsági bajnok: Szán ti (Rákóczi) 4399 pont. Serdülő bajnok Simon (Rákóczi) 4984 pont. Egyéni győztesek: 300 m gátfutás : Borbás (Rákóczi) 51,5. Távolugrás: Laczó (Marcali) 511 cm. » * * Vasárnap délelőtt a Rákóczi SC rendezett országos ifjúsági versenyt. A lehetőA 3000 m rajtja séget több Baranya és Tolna megyei szakosztály is kihasználta: A legjobb somogyi eredmények : Nők, gerelyhajítás^ Vitális (Rákóczi) 43,62 m. Férfiak, 200 m: Ottófy (Fonyód) 24,5 és G. Nagy (Fonyód) 24,9. 110 gát: Kovács (Rákóczi): 17,4. Gerelyhajítás: Horváth (Fonyód): 44,06 m. • * * Vasárnap várakozáson felüli teljesítményt nyújtottak a somogyi atléták a Pécsen megrendezett 13-1#» évesek területi összetett bajnokságán. A somogyi eredmények: leányok, 12 évesek, négypróba „A” változat: 1. Fejér (Rákóczi) 2369 pont. „B” változat: 2. Bozó 2471 pont. 3. Kovács 2432 pont, 5. Szili 2314 pont. Valameny- nyien a Rákóczi versenyzői. „C” változat: 6. Mózs (Rákóczi) 1962 pont. Csapatversenyben: 2. Rákóczi SC 9234 pont (Fejér, Bozó, Kovács, Mózs). 14 évesek, négypróba „B” változat: 5. Nagy (Böhönye) 2298 pont. 8. Szuh (Rákóczi) 2207 pont. Fiúk, 13 évesek négypróba „A” változat: 2. Banicz (Marcali) 1464 pont. 14 évesek négypróba „A” változat: 2. Futó (Rákóczi) 1851 pont. „B” változat: 3. Eerdélji (Siófok) 1580 pont. „C” változat: 4. Szondi (Rákóczi) 1521 pont. Csapatversenyben: 3. Rákóczi SC (Futó, Vörös, Murai, Szondi). Három a magyar igazság Nagy Károly lui, de nyílt .titok, hogybaj- nökolk akartunk lennli, eljutva az osztályozóra. Mindez teljesült, csak az i-.renem tudtuk feltenni a pontot. Az ősszel jelentősen erősödött a csapat a válogatottságot is megjáró, siófoki származású Sdhmidit Jánossal, aki a székesfehérvári Volántól érkezett Taibra. De .katonáskodásra vonult be. Nagy Káröly edző, s ez hátráltatta a felkészülést. Ez- alaitt Horváth Gábor látta el az edzői feladatokat. A ., kusza” időszak következménye: ősszel két mérkőzést is elveszített az együttes, míg tavasszal már csak győztesen hagyta el a játékteret. Horváth Gábor Emlékezetes összecsapást vívták Győrben az ezüstérmes Győri Dózsa élllen; ott dőlt el a bajnoki cím sorsa. És ők myeimii tudták! Még egy igen jó mérkőzést tartanák számon Tábora, amikor MNK-mérkőzésen fogadták a későbbi döntős és az NB I- iben :is jelentős játékerőit képviselő Malév SC-t. Kikaptak ugyan 3:2-re, de a végig szoros találkozón a győzelemre is vcjlt esélyük. A két meghatározó játékos, Scbmlidt és az edző, Nagy között — az utóbbinak nyolchónapos távolilébe miatt — nem tudott kialakulni az összhang, s ez is befolyásolhatta az osztályozó három vereségét. Az év során egyenletesen jó teljesítményt nyújtott az ifjabb Patakfalvi János. E három sportoló melllétt még Horváth Gábor játszotta végiig a bajnokságot. Máté Gábor az osztályozón ugyan szerepelt, de a tavasszal bevonult, s ígiy rá az idény második feliében nem számíthattak. Ebben az évben szeréit l e Szabó Bál int és Stemóczlky Dezső, Barczi Lajos pedig másfélévi bete- g es kedés után kezdett újra játszani. Az Miiből a tavaszszál került a felnőttekhez Sá- moly Csaba. A csapat tehát harmadik nekirugaszkodásra sem vette sikerrel az osztályozó állította akadályt. A sportvezetők azonban magúik is tudják: az igazi gondot épp az jelentette volna, ha az NB I-.be kerülnek. A feltételek ugyanis nem élvonalbeliek. Épül, épülget az új munkacsarnok, sátorteteje kék-fehéren magasodik a labdarúgópálya mellett, de hogy mikor válik használhatóvá, az egyelőre kérdéses. Talán az őszi rajtnál már Ott kezdhetnek, s akikor több száz szurkoló is együtt izigulllhatja végiig a játékosokkal az ösz- szecsapósokat. Ha lesz csarnok, lesznek szurkolok. S ha emellett még a csapát is úgy ákarja, akkor jövőre, a negyedük próbálkozásra talán az élvonalba kerülés is sikerüli ... Gy.L.