Somogyi Néplap, 1984. június (40. évfolyam, 127-152. szám)

1984-06-02 / 128. szám

1934. június 2., szombat

Somogyi Néplap

7

SOMOGYI TÁJAK, EMBEREK

jában őriztek meg minden motívumát.

—■- Ezek szerint pályájának volt családi indíttatása is?

— Apám asztalos vol't, emiatt mfundíig vonzódtam a fához. A kétkezi munka tisztelete soha nem szűnt meg bennem. Örüílölk, hogy barátaimként tarthatom számon megyénk legismertebb népi fafaragóit: Tóth Mihályt, Varga Lászlót, Szőke Istvánt. Rokoninak érzem ezzel a fazekasságot is, ezért volt szerencsés számomra, amikor hetvenegyben, életem egy újabb nehéz szakaszában Tamás László, a fazekas szövetkezet akkori elnöke segítő kezet nyújtott. Előtte ugyanis a megyei tanácsnál dolgoztam, és több munka társammal együ tt az a vád ért bennünket, hogy visszaéltünk a nyári néptánctábor étkezési pénzével. A vizsgálat könnyen állapíthatott meg szábálytalamságo- kat, hiszen a 'hivatalosan kifizethető összegből sehogy sem lehetett előteremteni a táncosok kalóriaszükségletét. Művészeti munkatárs lettem az agyagosoknál. Emlékszem, Tamás Laci bácsi így mutatott be 'munkatársainak: „Itt van Csikvár Jósika, aki mindemt tud, de semmihez sem ért”. Űj gondolkodásmódot tanultaim meg: anyagi és szellemi kultúránk folyamatokban váló szemlélését. Rájöttem, hogy aiz alaptevékenység a többi gyártási mozzanat meghatározója, a fazekasságnál tehát a gipszműhely. Ha a formák szépek, akkor a toyábbi munka is könnyebb. A fazekas szövetkezetnél nagy hatással volt rám a légikör. A népművelés taposómalma után emlékezetesek maradtak azok a pillanatok, amikor például megjszü- letett a fiaim. Elvárták, hogy bevigyeim megmutatni. Azok aiz emberek az örömömben s osztozni akartak. Ma is, ha sók a bánatom, bajom, hozzájuk megyék vigasztalódni, erőt meríteni.

iPedig Csilkvár Józsefről nehezen tudja elhinni az ember, ’hagy rosszkedvű is lehet. Arcán, fényképeit nézhetve mindig jellemző mosoly bujkál, amely közérzetéről, kedélyéről ad tudósítást. Am nem egyszer a kilátástalanságiba kényszerű belenyugvás, a szenvedélyes útkeresés buktatóinak keservéit is jelzik ezek a vonások. Szakmai tapasztalata mellett derűjét kamatoztatta a televízió a Röpülj páva népzenei vetélkedő somogyi műsorszerlkesztőljekértt 'is. Harmadik helyet szerzett Somogy az országos vetélkedőn.

—. Együd Árpáddal és Lengyeléi Miklóssal napokig gyötörtük egymást. Hárman háromfélét akartunk. Egyikünk azt szerette volna,, ha a műsort a somogyi farsangi szokások adják, másikunk, ha a pásztorhagyo- mányokat elevenítjük föL A harmadik a lakodalmas szokások feldolgozásában sejtette a műsor sikerét. Féleségem, Somogyi Teréz, aki szakmabeli — tölbbak között a Kop- pány-imenti hímzőhagyományokat gyűjtötte — llátva tehetetlenségünket, megkérdezte: „És mi lenne, ha somogyi farsangi pásztorlakodalmast csinálnátdk?” Mindhárman a fejünkhöz kaptunk: hogy ez nekünk nem jutott eszünkbe.. .

A Röpülj pávára készülődés közben derült ki: nincs igazán jó kísérő zenekarunk. A oiterát erőltették, pedig a hagyományok a dudát, a furuglát sugallták. Ekkor találta ki, hogy dudaiskolát kellene indítani Somogybán. Tizenhatan láttak munkához ifjabb Csoóri Sándor vezetésével. És akkor felgyorsult .minden. Arra törekedtek, hogy aki zenélni tud, az tudjon táncolni is. . Másként muzsikál az, aki maga is érzi a mozgás örömét. Táncot is kezdtek tanítani. Csakhogy hiányoztak az énekesek. Kézenfekvő volt, hogy tanítani kell azt is. Sebestyén

Márta foglalkozik most a hallgatókkal.

'— Lassan megtalálij'ük az oktatási módszerek igazán jó formált. Népdalt énekelni például sokkal nehezebb kottából, mint hallás után. A dudaiskola népművészeti táborrá . vált. Csaknem hétszáz tagja van már, s a résztvevők életkora négy- és hatvankét év között váltakozik. Nyaralóként több külföldön élő magyar is visszatérő vendége a tábornak.

— A helyinek induló kezdeményezés tehát országos méretűvé vált. Miiben látja ennék magyarázatát?

— A nyári tálborokban semmi sem kötelező. Ha valakinek kedve tartja, leül a koron- gozó fazekas mellé és beszélget vele. Utána megpróbálhatja a mesterséget, de ha akar, táncot tanul vagy zenét hallgat. Sok olyan fiatalt ismerek, akik kiváltak a zeneiskolából, a táboriban viszont a leglelkeseb- beik közé tartoznak. Munkájuk mozgatója bizonyára ez a kötetlenég, szabadság. A népművészet, pontosabban az anyagi és szellemi kultúra egységes egész. Nem válik ágaikra, mint például a 'képzőművészet. Fontos mozzanatnak tartom, hogy a népművészet mindig közösségbe tartozik, az általa előállított produktum értékét is ez a közösség határozza meg. Nem szabad, hogy alkotásával vagy megnyilvánulásával sértse a közösség ízlését, elfogadott normáit. A népművészet így magatartássá, életvitellé válik. Régen együtt voltak a közösségi, alkalmi formák, együtt mentek .locsolni, farsangolni, szüretelni. A temetésen az egész falu jelen volt, a közös bánat súlya is kisebbedett így. Ügy érzem, napjainkra éppen a formák vesztek el, tehát formákat akarok adni. Hadd hivatkozzam Kodály Zoltánra, aki azt mondja: „A hagyományt nem lehet örökölni, azt tanulni kell”. De ki tanítsa meg, ha nem készítették föl rá? Ezt a kérdést vetettük föl munkatársaimmal a Somogy megyéi Művelődési Központban, ahol most dolgozom. Számomra is érdekes kísérletbe kezdtünk. Gyakorló pedagógusok számára indítottunk Idén tanfolyamot. Több mint kétszáz óvónő és pedagógus ismerkedik a kerek esztendő szokásaival, a következő foglalkozások feladataival, így mód nyílik arra, hogy a gyerekek által feltett kérdéseket megválaszolják.

— És hogyan öröklődik át ez a gondolat Csikvár József családijában ?

— Gábor fiam dudán, furuglán, bőgőn játszik, és azok közé tartozik, akik dudát is tudnak készíteni. Tímea lányom énekes, de gyöngyfűző munkáiból is többet zsűriztek már. ősztől ifjúkorom emlékeinek színhelyén, Csurgón kezdi az óvónő szakközépiskolát. Legkisebb gyerekem, Tamás 'kilencéves, egyelőre sportol, úszik, és a tájfutás érdekli, ö is részt vesz a dudaiskola munkájában.

— Arra, hogy Somogyon kívül válasszon lakóhelyet, gondolt-e valaha?

Meglepve néz rám, arcáról olvasom: soha nem töprengett 'ezen.

— Nékem itt a dolgom.

Elakad, nem folytatja, mert rádöbben: ez a magyarázat! Nincs folytatás. Szemében meghatottság és ragaszkodás elegye. Talán most jutott eszébe nagyanyja, nagyapja és fölelevenített táncaik. Vagy a régi időkből ittmarad't pásztor, faragott botjával, furug- lájával. A tiszteletére főzött bablevesek zamatót is érezheti, szalonmabü ékével, természetesen.

»

„Nekem itt a dolgom...

Ma már szelíd nosztalgia lengi - be azokat az időket... Valamikor a hatvanas éviek végién találkoztam először Csikvár Józseffel, aki tánctanfolyamot indított a hetedikesek, nyolcadikosok számára, s azt ígérte, hogy a huszonnégy órás külzus után, a koszorúcskán tizenkét régi klasszikus' és újabb keletű táncban mutatunk majd jártasságot. A hajdani tánctanári igyekezet máig hatott: egy-egy vigaDotpban újra fälelevenedmek a kering ős-tangós mozdulatok.

Arra, hogy ezek a mozdulatok jelképivé emelkedhetnek, csak most, tizenöt évvel később gondolok, amikor újra ^találkoztunk Csilkvár Józseffel.

Vízvárra, a szülőföldre terelődik a szó, ahonnan alig van visszatérés, mert egyik ■emlék fölidézi a másikat.

— EzerlkUtencszáZharmindkettőben születtem, de csák két évig iláktun'k Vízváron. Az elemi iskolát a fővárosban végeztem. A háború után visszatértünk szülőfalumba, polgáriba Barcson jártam. A legjelentősebb változást azonban Csurgó hozta az életemben, negyvenhétben ugyanis ott kezdtem a mezőgazdasági középiskolát. Sokszor volt szerencsém életem során, ezt iis ezek közé sorolom. Kiváló tanárai voltak az iskdlánák. Tudásúik, tanári példaadásuk máig hat rám. Soha nem féledem Tóth Ágoston igazgató szavait, áki első találkozásunkkor azt mondta: „Magyar gazdákat akarunk nevelni, nem tintanyalókait”. Itt ismerkedtem meg Együd Árpáddal is; testnevelést tanított, és a ta- nár-diiák viszonyból később elválaszthatatlan ibarátság lett.

— A középiskola után mégsem mezőgazdasági területen tanult tovább, legalábbis munkásságát ismerve erre ikövetkeztetek.

— Valóban ■ így van, s ennék oka ismét egy olyan motívum, amelyet szerencsének nevezek. A csurgói középiskola mindennapjaihoz hozzátartozott a színjátszókor működése, ón is tagja voltam. Egy megyéi kulturális seregszemlén a nézők között volt a színiművészeti főiskola egyik tanára. Meghívott a főiskolára. Tóth Ágoston idézett szavai ellenére is biztatott az első perctől, hogy vállaljam. Sikeresen fölvétel iztem a főiskola tánc szakara, és az ott töltött éveik újabb .lökést aditák a pályához. A főiskola mellett a népművelési intézet munkájába is bekapcsolódtam, P esovár Ernő tanítványa leltem. Itt találkoztam Andrásfalvi Bertalannal, Olsvai Imrével, Lányi Gusztávval.

— Hova került a főiskola elvégzése után?

— Kaposvárról kaptam állásajánlatot, a megyei tanács népművelési osztályára. Ekkor már működött a városban egy népművészeti együttes, de tánckara csak időszakosan vöLt. Az akkori textilesekkel alapítottunk együttest, ebből fejlődött ki aztán a Somogy táncegyüttes.

Az ellenforradalom utáni Időszakban, az ■ apparátusok leépítése során Csilkvár Józsefnek is meg kellett válnia a tanácstól. Életének nehéz időszaka volt ez. Azonban újra szerencsésre fordult.

— ötvenihétben kerültem a Somogy megyei tánctanítók munkaközösségébe, áhbl én is tanítottam. Munkánk abból állt, hogy elmentünk egy faluba, ahol összegyűltek a tánc Iránt érdeklődők. Ott laktunk a tanfolyam ideje alatt, szállást, élelmet a szülők biztosították.' Azóta sem tudok elképzelni gyűjtőmunkára alkalmasabb szituációit. Égész nap ráértünk, a táncoktatás csak este kezdődött. Megismerkedtünk a lakossággal, s a már-már elfeledett táncokat, dalokat is föl tudtuk deríteni. A másik nagy előny az volt a számomra, hogy megismertem a megyét.

Közben Csikvár Józsefet is megismerte, befogadta Somogy. Amerre dolgozott, sorra megaliaikulták a népi együttesek, s jelezték: megtalálta a hangot a falu népével.. Közösségék kovácsolódtalk. s egyre több helyen

ismerteik föl, hogy veszendőségre íbéíLt értékeink megmentése az ő 'feladatuk is. Így alakult meg a bedagkéri, a szennai népi együttes. Somogy sok falujában, ha hírét veszik Csikvár Józséf érkezésének, kadvene ételeivel várják: kocsonyával vagy báblevessel, amelyet amúgy népiesen „szalonma- büitikSvel” főznek.

— A gyűjtés természetesen netm nélkülözheti a véletlen mozzanatokat. Már hosszú ideje kerestem a somogyi libegőst, és úgy ■véltem, a legnagyobb sikerre Babóesán számíthatok. Emlékszem, egy idős néni éppen szappant főzött, amikor fölkerestem. Valamelyest még emlékezett a tánc elemeire, de azt tanácsolta, ha valóban meg akarom "s- memi eredeti formájában, akkor Vízvárra menjék: Csikvár Pista és Sas Juli majd megmutatja nékem. Így találtam meg a libegőst. Az ajánlott táncosok nagyszüleim voltak. Korábban nem kérdeztem tőlük, hiszen nálunk már nem táncolták. Még nagyanyám sem, pedig ő „hivatásos" táncos volt a flalu együttesében. EzerMlemcszázötvenlhat- bam a legjobb népi együttes táncosa cnimiet is megszerezte, A libegős táncolásának megszakadása azzal járt, hogy eredeti forrná Varga István