Somogyi Néplap, 1984. május (40. évfolyam, 102-126. szám)

1984-05-09 / 107. szám

2 Somogy* Ní**iap 1984. május 9., szerda ülésezett az Országos Báketanács , (Folytatás az 1. oldalról) ' dekával. Kiemelte a szocia­lista közösség szerepét a béke és biztonság előmozdí­tásában. Várkonyi Péter ezután ar­ról szólt, hogy.a világ béke- ■ -szerető közvéleménye nagy- 'ra értékeli és teljes mérték­ben támogatja a Szovjetunió folyamatos, szilárd és követ- rkezdte* politikáját, amelyben • mindenkor1 kifejezésre Jut a • készség a tárgyalások fona­lának felvételére, az egyen­lőség és az egyenlő biztonság elvén -alapuló párbeszéd foly­tatására. Ezzel összefüggésben kiemel­té: a Varsói Szerződés kül­ügyminiszteri bizottságának budapesti ülésén is sürget­ték, hogy a két szövetség tagállamai között meg kell kezdeni a sokoldalú konzul­tációkat. A hétfőn, a NATQ- országok Budapestre akkre­ditált nagyköveteinek át­adott felhívás is a tárgyalá­sok folytatását szorgalmazza, s egy olyan szerződés aláírá­sát, amelyben kölcsönösen lemondanának a katonai erők alkalmazásáról, s kész­ségükét fejeznék ki, a békés kapcsolatok fenn tamására — tette hozzá. — Ez a szerződés jelentő­sen megjavítaná a nemzet­közi politikai légkört, mert hozzájárulna a bizalom meg­erősítéséhez, s a feszültség csökkentéséhez — hangoz­tatta. A szocialista országok azt várják, hogy a NATO- áliamok e kezdeményezések­re - mielőbb kedvező választ adnak. — Olyan szövetségi rend­szer tagja vagyunk, amelyek egész tevékenységét a bé-- kéért folytatott következetes harc jellemzi. Egyeztetett külpolitikánk népszerűsíté­sében, közös kezdeményezé­seink. akcióink megvalósítá­sában nagy részt vállal béke­mozgalmunk — mondotta végezetül Várkonyi Péter. Anatoli) Merkú’óv; az Uk­rán Kommunista Párt nem­zetközi osztályának vezetője, MÁSODIK FORDULÓ Megnyílt a stockholmi konferencia a hazánkban tartózkodó • szovjetjbél«v.edelmi bizott­ság küldöttségének vezetője felszólalásában méltatta a történeti hagyományokra visszatekintő rvirvar—szór-: jet barátság jelentőségét, s a; hét országnak a szocializmus; építésében elért eredmé­nyeit. Szólt az imperialista körök agressziős politikájá­ról, amelyek következtében a világ számos pontján fe­szültséggócok alakultak ki Elítélte a fegyverzet rend­szerek fejlesztésének új sza­kaszát, rámutatva, hogy a Szovjetunió és a szocialista országok megfelelő lépéseket tesznek népeik biztonsága érdekében. Pethö Tibor, az Or­szágos Békötanács ailcd- nöke . fel szól áfásában em­lékeztetett rá, hogy 15 évvel ezelőtt éppen Budapesten tették közzé azt. a felhívást, amely végül is elindította az enyhülési folyamatot, s elve­zetett a Helsinki záróok­mány. elfogadásához. Ennek kapcsán utalt rá, hogy a ,je- lanlogi feszült nemzetközi helyzetben ismét időszerűvé vált egy hasonló kendémé- . nyezós útrabóCf&t&M. Az ( együitműká.-W<!h>z jó alapot , adnak a Varsói Szorzódé* ja­vaslatai, amelyek előmozdít­hatják az enybft'éei folyamat újbóli mégesUárdiliuát — tette hozzá. Darvast István, az Orszá­gos Békatanács alelnöke egyebek között arról szólt: az imperialista propaganda­gépezet arra törekszik, hogy az állampolgárokkal! elfagjad- tassa a nukleáris háború meg vív hatóságának elméle­tét. Figyelmeztetett ennek veszélyére, majd -hanssú- lyozta: a Szovjetunió és a szocialista, országok mjndent megtesznek a nemzetközi biztonság erősítésért. Az Országos Béketanács határozatot fogadott el arról, hogy nyílt' levelet intéz az európai békemozgalmakhoz, amelyben az egységes cse­lekvést szorgalmazza a há- I borús veszélyek al hard iá tára. Stockholmban kedden megkezdődött az európai bizalom- és sekkel, valamint leszerelési kérdésekkel foglalkozó konferem A svéd fővárosban ked­den megkezdődött az euró­pai bizalom- és biztonság- erősítő intézkedésekkel, va­lamint a leszereléssel fog­lalkozó stockholmi konfe­rencia második fordulója. O’eg Grinyevszklj nagykö­vet, a szovjet küldöttség ve­zetője a konferencia rés t- vevői elé terjesztene. a Szovjetunió javaslatait az európai bizalom- és bizton- ságerő.ntő intézkedésekről. Az ülésen felszólalt Var­ga István nagykövet, a magyar küldöttség vezetője. Kifejtette, hogy a magyar delegáció változatlanul nagy jelentőséget tulajdonít az európai helyzet javítását és a stockholmi konferencia eredményességét szolgáló ja­vaslatoknak. A továbbiak­ban méltatta annak a fel­hívásnak a jelentőségét, amelyet a magyar külügy­minisztérium adott át május 7-én a N ATO-tagáUamok budapesti nagyköveteinek. Ebben a felhívásban a Var­sói Szerződés tagállamai sokoldalú konzultáció meg­kezdését javasolják azzal a szerződéssel kapcsolatban,- amelyben a Varsói Szerző­dés és a NATO tagállamai kölcsönös kötelezettséget vállalnak arra, hogy lemon­danak a katonai erő alkal­mazásáról, és békés kapcso­latokat tartanak fenn. A magyar küldöttség ve­zetője hangsúlyozta, hogy Magyarország is nagy jelen­tőséget tulajdonít - egy -ilyen szerződés megkötésének, és szeretné, ha a sokoldalú- konzultációk mielőbb Rv.-K- krzdődhetnérek. Oleg Grinysvszkij nagykö­vet, a szovjet küldöttség ve­zetője a konferencia elé ter­jesztette az európai bizalom és biztonság erősítésére irá­nyuló . intézkedésekről szóló szovjet javaslatokat tartal­mazó dokumentumot. A dokumentum az európai bizalom- és biatanságerő'á'ő intézkedésekről a következő javaslatokat és elképzelése­ket tartalmazza: 1. Azoknak a konferencián résztvevő államoknak, ame­lyek nukleáris fegyverrel rendelkeznek, kötelezettséget kell vállalniuk arra, hogy Arccal Ázsia felé! iá Washington tartós érdek­lődést mutat Japán iránt. Bush alelnök - kedden érke­zett Tokióba, Weinberger hadügyminiszter pedig hol­nap keresi fül a szigetorszá­got. Nyilvánvaló az ameri­kai törekvés: még szorosabb­ra fűzni’ a kapcsolatokat, s megerősíteni a katonai szö­vetség szálait. Japán nem­zetvédelmi tanácsa éppen az amerikai alelnök. érkezésének előestéjén szavazza meg a hadérőfejlesztés meggyor­sítását, ami egybevág az VSA törekvéseivel. Tokió egyszersmind abban is kife­jezésre juttatta egyetértését az Egyesült Államok állás­pontjával, hogy a katonai ki­adások jelentős növelésével még fokozottabban hozzájárul a szovjetellenes amerikai stratégiai tervek megválótí- lasához. Vannak persze súrlódások is; Bush megbeszélésein va­lószínűleg szóba kérdi majd Japán és Kína viszonya, s a szigetország és Indokína kapcsolata. Reagan pekingi útját nagy figyelemmel kí­sérték, s alighanem némi kárörömmel vették tudomá­sul, hogy az Egyesült Álla­mok és Kína kapcsolataiban most sem sikerült áttörést elérni. Azt viszont Washing­ton nehezményezi, hogy To­kió nemrég hozzájárult a Vietnammal folytatandó dip­lomáciát párbeszéd fölújitá- s ahoz. Bush nemcsak Japánt, ha­nem Indiát és Pakisztánt is felkeresi, Ami az indiai— cm erikát kapcsolatokat H- • lett, a- (Jj-Delhi ittegbeszé- ■lesék aligha nevezhetők majd kölcsönösen szívélye­seknek, Indira Gandhi — úgy is, mint az el nem kö­telezettek mozgalmának egyik vezetője — növekvő aggodalommal tekint a tér­ségben egyre látványosabb amerikai katonai jelenlétre, a Pakisztánnak nyújtott wa­shingtoni katonai támogatás növekedésére, az Indiai-óce­ánon tapasztalható flotta- csoportosításokra. India kö­vetkezetes jóviszonyban kí­ván élni a Szovjetunióval, s ez már szinte előre megha­tározza á kormányfő és ame­rikai vendége eszmecseréinek alaphangját. Ami az alelnök pakisztáni látogatását illeti, az Egyesüli Államok bizonyára szívesen venné, ha az ország belső rendje stabilizálódnék, s a szabadságjogokat nem korlá­toznák. Szinte bizonyos, hogy Bush további segélyek kilá­tásba helyezésével szilárdítja meg a kétoldalú kapcsolato­kat, különös tekintettel az országban összpontosuló af­gán ellenforradalmárokra, akik ennek a támogatásnak legalább Olyan haszonélvezői, mint Ziaul Hakk rendszere. Arccal Ázsia felé! — a washingtoni jelszó nem új­keletű. Sajnálatos, hogy az Egyesült Államok és a kon­tinens között kialakult kap­csolatok nem abban az irányban hatnak, ami Ázsia népeinek legfőbb érdeke len­ne. Á békés együttműködés, a regionális leszerelés és a gazdasági kooperáció pozí- ciótt az Egyesült Államok nem erősíti, inkább gyengí­ti. fe* P ünnepe Kettős ünnep a mai nap Csehszlovákia népeinek éle­tében. A félszal.vdu’ás ás a győzelem ünnepe Jhumiw- kilenc esztendője e napon saabiKluit r.vó - >pa a hit­leri faoiamu...... s a fül tolt prágaiak és a szovjot csapo­tok. összefogva ugyanezen a napon — 1945. május 9-én — számolták föl az utolsó náci erőket. Az azóta ed telt egy esz­tendő híján négy évtized alapvető változásokat hozott a cseh és a szlovák nép életében. A béke első eszten­dei az ország újjáépítésének, a jövő megalapozásának időszakát jelentették. A ha­ladó erők, a kommunisták vezetésével ezzel párhuza­mosan kezdődött meg a küz- de'em az ország politikai át- atakkásáéri, amely 1948 februárjában dőlt el: s re­akció erői kiszorultak a ha­falómból , Csehszlovákia a szocialista társadalom, i ápí­fezének útjára lépett. Ma é.u;ski szomszéd un kát az lm Ma* fejőéit őrs. igök kft­tiU" u-U.it s^mon. csehszlovák kíi ! politikát, amely u nemaetküv: bt «ton* sás. a bók« üíi.véi fizrígóU-a, ugyancsak e'knie jrivM v'lágsBerte, Cseh. ,-,-,vákia' a KGST és u Varsói Szerző* dás tagjaként aJr.’.v szereped vállal a szoci-íd-s“.-' orszá­gok köz/s e -I'őseiben. Országain’ ' , nép. k-.-.et ha* gyományosm jó pcsolatok fűzik ü. ve aas-.yek jól szolgálják a iyv*r—cseh­szlovák ét-;,, i:wji.ásódé* és az egész szconuís.a közös­ség érdekei.!, Nemzeti ünnepükön «ső­réiét tel köszön'jük C/.'Sh szlo­vák la népeit, é-i további si­kereket kívánunk s.wkd’.V.u épiiőmuti.Vá ju lehoz. A pápa a pápuáknál A II. János Pál pápát szállító sugárhi jtású repülő­gép kedden az újguineai magasföldön műszaki hiba miatt kényszerleszállást hajtott végre. A katolikus egy­házfő pápua-újguineai látogatásának második napján a fővárosból, Port Moresbyből az ország magas he­gyekkel borított belsejében levő Mount Hagcnbc tar­tott, amikor az egyik tartalék aggregátor megh.báso- dósa következtében lecsökkent a légnyomás a repü­lőgép belsejében; az F—2S-as sugármeghajtású repülő­gép végül is husz perc késéssel érkezett meg Mount Hagenbe. A kisvárosban a pápa pidgin (az angol és a helyi nyelvek Iceveréke) nyelven misét celebrált; ezen csak­nem kétszázezer pápua vett részt, nagyrészt hagyomá­nyos öltözetben: így félmeztelen nők füszoknyában, férfiak paradicsommadár-toliakkal ékesítve, hagyo­mányos fegyverzetben, ijptl, nyilakkal, köballavat. blztonságerősítö intézkede- la második fordulója. (Teleíotó — AP—MTI—KS) néni veinek be elsőként atomfegyvert, Egy ilyen kö­telezettség vállalása és an­nak feltétel nélküli betartá­sa egyenlő mértékben felel meg a nukleáris fegyverrel rendelkező, és ilyen fegyver­rel nem rendelkező államok érdekeinek. A dokumentum javasolja, hogy a konferencián részt­vevő, nukleáris fegyverrel rendelkező. államok atom- konfliktussal fenyegető ve­szély esőién kezdjenek sür­gős tárgyalásokat, fordul­janak Rí.' idézőkkel egymás­hoz és boő*A«»áJc egymás rendelkezésére a szükséges információkat. 2. Nngyfor.tosságú intéz­kedés lenne a katonai erő alkalmazásának elvetéséről és a békés kapcsolatok tó- . mosatásáról szóló szerződés megkötése, amelyet a Varsói Szerződés tagállamat java­solok, A szerződés alapvető tétele lehetne az a kőté'e- z cl is ég, hogy nem alkal­maznak elsőként egymással szemben sem nukleáris, sem hagyományos fegyvereket, azaz általában véve lemon­danak a katonai erő alkal­mazásáról. Ilyen kötelezett­séget vállalnának magukra a. konferencián résztvevő államok, függetlenül attól, hogy tagjai-e valamilyen katonai szöve'sé.gndk, vagy semleges, illetve el nem kö­telezett országok-e. 3. Figyelembe véve, hogy a katonai kiadások rohamos növekedése fokozzu a fegy­verkezési hajszát és egyre terhesebbé válik a népek számára, a Varsói Szerződés tagállamai 1.984. március 5- én fe'hív#A««l fordultak a NAtO tagállamaihoz, A fel­hívás javasolta, hogy né nö. véli k, in'-ább csökkentsék a katonai kiadásokat, akár százalékos arányban, akér abszolút értékben. Azokat a pénzügyi eszközöket pedig, amelyek a tetonui ^ ki­adások csökken ten© folytán szabadulnának fel, a gazda­sági és a társadalmi fejlődés céljaira — egyebek között a fejlődő országok támoga­tására — lehetne felhasz­nálni. Ez a megállapodás je­lentősen hozzájárulna e bi­zalom erősítéséhez ét egyút­tal a fegyverkezési, hajsza megfékezésének reális esz­köze lenne. 4. Az államok közötti bi- zalmBtleflfiá g f©lw»Vrooiááét szolgálná Európa megtisztí­tása a vegyei fegyverektől es különösen az, ha naro tele- píttnínök vegyi fegyvereket ott, ahol ilyen íagyvgr je­lenleg nincs- A nemzetközi feszültség éleződésének je- lenie-gii légkörében, amikor farinát! a vegyi fegyverek alkalmazásának veszélye, a/- a feladat, hogy Európáit rrtagszabsdksák a vegyi lágy verek tői, kütönősen idő­szerűvé válik­5. A Szovjetunió helyesli azokat a javaslatokat, ame­lyek -nukleáris fegyverektől mente* övezetek V.oU'ritásót helyezik - kj-ái-Vba Európa különböző részéin. Ezt támo­gatja számos európai or­szág. Az etorof 'gyvermentss övezet létrehozása a bs:ka­non és Európa északi részén, valamint, a VSZ és a NATO közötti értntkeaíái vonal mindkét ci!dalin közvetlenül hozzájóru'hat a háború* ve­szély csökken léséhez és * bizalom erÉkdklíséhez. A kom ferenclának komoly figyel­met kel! eme szentelnie ezek­nek a témáknak. 0. Figyelembe véve a hel­sinki záróokmányban elő­irányzott. bizalomerősítő n- tézksd-ések megvalósításá­nak kedvező tapasztalatait, javasoljuk, hogy dolgozzunk ki jelentősebb és szélesebb hatókörű kiegészítő fntézke- désekot. Bgyobek között olyan intézkedésekről van szó, mint a hadgyakorlatok mértékének korlátozása, a szárazföldi, a légi és hadi­tengerészei hadgyakorlatok, valamint a nagyobb csapat- mozgások és -átcsoportosítá­sok előjelzése. Ezek az in­tézkedéseik már csak azért is időszerűek, mert a korszerű hadgyakorlatokat és a csa­patmozgásokat nehéz megkü­lönböztetni az európai had­színtéren a harccselekmé­nyek megindítása céljából történő csapat-szétbontakoz* tatás előkészítő fázisától, A szovjet javaslat továbbá javasolja: fejlesszék tovább a at a kialakul*, gyakowlato',, hogy meghívják a konferen­cia más résztvevő országai­nak megfigyelőit a nagyobb had gyakorlatokra. fiz olcsó áruk ajánljuk boltját I ól ^ melles kordnadrág munkanadrág rövid ujjú női pulóver hosszú ujjú női pulóver bakfisbébidoll hakfískombiné froHirtörülköző pamut jersey m Ft ISO Ft «0 Ft »0 Ft 10 Ft 50 Ft 54,50—*3,50 Ft-ig «5 Ft m Keresse föl, most érdemes! Kaposvár, No.szlopy G. u. «. (26 tí)()t) A SIÓFOKI „FORTUNA" UHUIG eves foglalkoztatasra fölvesz konyhai dőli iozókal Fizetés: 3500—3890 Ft. Jelem+keze*: Erkel I r/eat fi, SÍ, Iaido»: Í1-0S1, (790701

Next

/
Thumbnails
Contents