Somogyi Néplap, 1984. május (40. évfolyam, 102-126. szám)

1984-05-09 / 107. szám

SZMP SOMOGY MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XI. évfolyam, 107. szám Ara: 1,40 Ft 1984. május 9., szerda GYŐZELEM Az első világháború után huszonegy évvel kitört a második; mi pedig a máso­dik világháború befejeződé­sét követő harminckilence­dik esztendőt is békében él­jük. így emlékezünk meg a győzelem napjáról, 1915. május 9-ről. Örömünkbe azonban aggodalom is ve­gyül, a történelmi elégedett­ségbe némi keserű íz: nem teljesen úgy alakult az ál­lamok közötti viszony, aho­gyan akkor kívántuk, nem teljesen biztos, még nem kellően meknyutató az ak­kori „soha többéT’ óhaj teljesülése. Akkor a fasiz­must, a háborút kellett le­győzni. Sikerült! De — sok­kal előnyösebb helyzetben ugyan — most is van még mit legyőzni: az újabb vi­lágháború veszélyét. Ad-e biztatást, reményt az 1945-ös győzelem ehhez az új győzelemhez? Ad! Ez az igenlés a fő ok, amiért minden esztendőben meg­ünnepeljük e napot. Az 1945-ös győzelem a társadal­mi fejlődés hatalmas távla­tait nyitotta meg egy sor or­szág előtt és egész földré­szünk számára a háború nélküli jövő lehetőségét. S nemcsak ezt a tanulságot nyújtja. Azt mondja, tanít­ja az emberiségnek —azok­nak. akik átélték a korsza­kot. de az új nemzedékek­nek is —, hogy' nem közön­séges háború volt az, nem évszázadok, évezredek fegy­veres összecsapásainak egyi­ke a sok közül. S ha keserű szájízt emle­gettünk. valahol itt kell ke­resni az okát: nem tűntek el. sőt félelmetesen megsza­porodtak azóta a tömegpusz­tító fegyverek. Mindenek­előtt a mi békés földré­szünkön. Mondjuk ki kere­ken: ma. hogy eljött a má­sodik világháborúban ara­tott győzelem 39. évforduló­ja. s olyan fegyverkezési verseny közepette vagyunk kénytelenek ünnepelni, ami­lyet még nem látott a vi­lág. Nem. valóban nem ha­sonlítható a jelen a harmin­cas évek végéhez; mások, kedvezőbbek a körülmények, de azért a túloldal ma is fegyverkezéssel, nyomassa! szeretné ráerőszakolni politi­kai akaratát a szocialista országokra, az emberiségre. A harmadik világháború felé mennénk tehát? Nem hihető, hogy bármely fele­lős kormány ezt akarná. Mindenki tudja, hogy egy atomháború nem korlátozha­tó bizonyos területekre, és nem nyerhető meg. Mi te­hat mégis aggodalmaink oka? A fegyverkezési haj­sza, amely bizonytalanságot teremt; a szovjetellenes, a szocializmuséi lenes ideoló­giai kampány, amely bizal­matlanságot szül és elveszi sokak tisztánlátását. A ho­mályossá váló, kiszámítha­tatlan jövő. .. Ha illúziók nélkül nézzük a helyzetet, számításba kell venni, hogy társadalmi rend­szerek, államok, csoportok, osztályok, rétegek között sok az ellentét, az érdekkülönb­ség, s mindez újra feszült­ségeket teremt. Ez elkerül­hetetlen. De a győzelem nap­ja arra int, hogy a népek közötti háború merhetetJen áldozatokkal jár, s a jelen arra figyelmeztet: az új fegyverek sokszorosan pusz­tító bbak. mint az ötvenöt­millió halottat követelő II. világháború eszközei. A jö­vő tehát azt követeli, hogy­ne csak emlékezzünk 19-15- re, hanem váltsuk is valóra az akkori „Soha többé!” fo- 6g.daite.8k Takar Imre Béke és barátsági hónap Jelenünk és jövőnk biztonságáért Az Országos Béketanács kibővíteti ülése Lázár György Bulgáriába utazik Lázát György, a Magyar Népköztársaság Miniszter­tanácsának elnöke Grisa Fi- Ixpovnak, a Bolgár Népköz- társaság Minisztertanácsa elnökének meghivasar* á közeli napokban hivatalos, baráti látogatásra a Bolgár Népköztársaságba utazik. A 39. évfordulón Kedden a fasizmus felett 39 éve aratott győze­lemre emlékezve igenünk és jövőnk békéjéért, biz­tonságáért emeltek szót szerte az országban a mórt megkezdődött béke és baiátságí hónap eseménye­in. Ez alkalomból kibővített ülést tartott a Parla­mentben az Országos Békeíanác:, amelyen Várko- nyi Péter külügyminiszter is feisróíait. A béketanács ülésén, s a több megyében tartott nagygyűléseken békemozgalmunk vezető aktivistái tolmácsolták köz­véleményünk békeakaratát. Koszorúzási ünnepség a Szabadság téren A megjelenteket — közöt­tük a Szovjet BékevédeLmi Bizottság, valamint a Ma­gyar—Szovjet Baráti Társa­ság meghívására hazánkba érkezett szovjet ifjúsági kül­döttség tagjait — Sebestyén Nándorné, az Országos Bé­ketanács elnöke üdvözölte. Méltatta a Szovjetunió tör­ténelmi érdemeit a fasizmus szétzúzásában, s azokat az erőfeszítéseket, amelyekkel hozzájárult az új élet alap­vető feltételeinek megterem­téséhez. A béke és barátsági hónap kapcsán kifejtette: fórumai jó alkalmat kínálnak arra, hogy korunk nagy kérdései­re közös erővel megtaláljuk a megfelelő válaszokat, s közvéleményünk behatóan megismerhesse a Szovjetunió és a szocialista országok bé­kekezdeményezéseit. Utalt arra, hogy az a megtorpanás, amely az amerikai rakétate­lepítés után jelentkezett a nyugait-európai békemozgal- makba-n, megszűnőben van, fokozatosan rendezik sorai­kat, újra megfogalmazzák feladataikat. Ennek jeleként újabb békemenetek és de­monstrációk színhelyei vol­tak húsvétkor Európa nagy­városai. A tömegmegmozdu­lások méretei és résztvevői­nek eltökéltsége nem egy nyugat-európai kormányt ed­digi álláspontja felülvizsgá­latára késztet. — A megmozdulások is azt bizonyítják: a világ bé­keszerető közvéleménye nem fogadja el azokat az állításo­kat, amelyek szerint a béké­hez a fegyverkezés útján le­het eljutni — szögezte le Se­bestyén Nándorné, majd ar­ról szólt, hogy a békéért küzdő erők hazánkban is gyarapodnak, s nincs olyan társadalmi osztály, réteg, amely az emberiség pusztu­lása ellen ne emelné fel til­takozó szavát. Végezetül megemlékezett a szervezett nemzetközi béKemoagalom létrejöttének 35. évtorduió- jarbl. Ezután Várkonyi Feter külügyminiszter adott tájé­koztatást időszerű nemzet­közi kérdésekről. Bevezető­iébe a béke és barátsági hó­nap jelentősegét méltatva el1 mondhatta: a most kezdődő eseménysorozat a jelenlegi feszült nemzetközi helyzet­ben. különösen fontos felada­tot vállal azzal, hogy mozgó­sítja és tömörít: a béke hí­veit hazánkban a fenyegető veszély elhárítására. A vi­lágpolitikai helyzetben bekö­vetkezett kedvezőtlen válto­zások okairól szólva rámuta­tott: a szélsőséges, agresszív imperialista körök koncent­rált szovjet- és szocialista­ellenes propagandakampányt folytatnak, és ezzel párhuza­mosan az államok közötti normális kapcsolatok meg­gyengítésére, a katonai erő­fölény megszerzésére töre­kednek, annak érdekében, hogy a világ népeire ráikény- szerítsék akaratukat. A Var­sói Szerződés tagállamai több alkalommal kmyilvani- tották aat az eltökélt szán­dékukat, hogy nem engedik meg a történelmileg kiala­kult érőegyensúly megbontá­séit. ugyanakkor küzdenek azért, hogy ez az egyensúly a fegyverzet lehető legaia- csonvabb s-int jen valósuljon meg — mondotta. — A fegyverzet csökken­téséről érdemben tárgyalni kizárólag az egyenlőség és az egyenlő biztonság elvének betartásával, a másik fél jo­gos biztonsági követelmé­nyeinek figyelembevételével lehet — hangsúlyozta a to­vábbiakban. Utalt rá, hogy Várkonyi Péter kontinensünkön a bekövet­kezett kedvezőtlen változá­sok ellenére sincs közvetlen háborús veszély, de növeke­dett a nukleáris fenyegetett­ség. E folyamatok azonban, vtsszafordíthatóaik, mert lé­teznek. s hatnak azok az erők, amelyek az enyhülés politikáját állítják szembe a feszültség fokozásának szán­(Folytatás a 2. oldalon) A fasizmus felett aratott győzelem 39. évfordulója al­kalmából koszorúzási ün­nepséget tartottak Budapes­ten, a Szabadság téri szov­jet hősi emlékműnél. A győzelem napja és Csehszlovákia felszabadu­lásának 39. évfordulója al­kalmából a Csehszlovák Szocialista Köztársaság bu­dapesti nagykövetsége nevé­ben Ondrej Durej nagykövet és a követség munkatársai koszol áztak. A Parlamentben Győri Imre elnökletével ülést tar­tott az Országos Közműve­lődési Tanács. Az ülésen részt vett és felszólalt Sar­lós István, az MSZMP Po­litikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnökhe­lyettese. A tanács — Vitányi Iván tanulmánya alapján — esz­mecserét folytatott a köz­művelődés helyzetéről, a kultúra társadalmi jelentő­ségéről, a közeljövő felada­tairól. A tanácskozás részt­vevői hangsúlyozták: a mű­velődés ügyét nem másodla­gos, néhány szakemberre tartozó kérdésként kell ke­zelni. A korszerű műveltség A Német TtemokratÜlnee Köztársaság budapesti nag», követségének koszorúját a német nép fasizmus ah#! felszabadulásának 39. év­fordulója alkalmából Kar*. Heinz Lugenhetm nagykőbe* és a követség munkatársai helyezték el. A megemléke­zés virágait elhozták a cseh­szlovák, valamint az NDK kolónia tagjai is. Az ünnep­ség«» jelen volt Vlagyimir Bazovszkii, a Szovjetunió budapesti nagykövete is. gyarapítása a kiegyensúlye- zott szocialista gazdáSlSgi es társadalmi fejlődés j-. ’ egyik záloga, lényeges feltétele. A tanács tagjai — egye­bek között — hangsúlyoz­ták, hogy a közművelődés jelenlegi helyzetének es tennivalóinak ilyen szelle­mű áttekintése hozzájárul a témában hozott, 1974. már­ciusi párthatározat, illetve az 1976-os közművelődési törvény érvényesítéséhez, valamint segítséget nyújt ahhoz, hogy a tervezés job­ban számoljon a gazdaság­hoz szorosan kapcsolódó társadalmi folyamatokkal, közöttük a művelődés ügyé­vel. Vita ci ifi ti Az Országos Közművelődési Tanács ülése Szervezett tanácsadás a kistermelőknek Mezőgazdasági szakbizottság alakult A háztáji és kisüzemi ter­melés népgazdasági jelentő­sége vitathatatlan; árut azonban csak kellő hozzáér­téssel lehet úgy előállítani, hogy a piac is elfogadja és a termelő is megtalálja szá­mítását. A kisüzemi terme­lés szervezésében, a gazdál­kodás színvonalában megle­hetősen eltérő a kép a so­mogyi szakcsoportoknál, kerfcbarátköröknél. Hogy tisztában legyenek a terme* lés teljes folyamatának mód­szereivel és tudatosan felké­szülhessenek egy-egy ter­mesztési ciklusra, abban igyekszik nekik segíteni a mezőgazdasági szakbizottság. Ez a közelmúltban alakult — az egész megyére szóló feladatkörrel — Kaposváron a Latinka művelődési köz­pontban. A szakbizottság kapcsola­tot tart a Somogy megyei Tanács V. B. mezőgazdasági és élelmezesügyi osztályával, a TIT megyei szervezetevei, a Somogy megyei Növény- védelmi és Agrokémiai Állo­mással, a megyei könyvtár­ral. a mezőgazdasági főisko­lával. a Zöldérttel, az Orszá­gos Környezet- és Termé­szetvédelmi Hivatallal, vagy­is mindazokkal a vállalatok­ká' és intézményekkel, me­lyekre munkája során tá­maszkodhat. Bázisszakfköre a kaposvári Móricz Zsig- mond Művelődési Ház kert- barátköre. A szakbizottság felméri és számon tartja, milyen gon­dok foglal kozta t jak a megye kistermelőit — növényter­mesztőket és állattenyésztő­ket —, s ezek megoldására előadássorozatokat, bemuta­tókat, kiallitásolúat, ta­pasztalatcseréket szerve* « megye tautYegtoesa sn-ieame­n veiben A bizottságban dol­gozó munkatársak kiemelt feladatuknak tekintik a rendsze-res szaktana csodást. A kertészkedéssel és állat­tenyésztéssel, illetve -hizla­lással foglalkozó kisterme­lőknek szaktanácsokat min­den hónap eiső es harmadik hetének péntekjén 9‘től 12 óráig Kaposváron a TIT- székházában adnak, szakmai előadást pedig minden hó­nap második és negyedik hetének csütörtökjén, este hét órától, ugyancsak a me­gyeszékhelyen, a Somogy megyei Művelődési Központ Füredi úti szabadidőklubjá­ban. A szaktanácsadás és az előadás kiterjed a szőlő, a gyümölcs, s bogyósok, a fó­liás es szabadföldi zöldség­félék termesztési tudnivalói­ra, a kisállatok tartastechno- togwuas*. NSvekedett az ombre (színátmenetes) cérnák iránti kére*» let, A nagyatádi gyárban ezl hagyományos eljárással ké­szítik, s 32 tonnát gyártanak a második negyedévben. Ko­rábban ennyit egy év alatt gyártottak. Az igein ek niiaí* I keiiett aondm » kapatite*

Next

/
Thumbnails
Contents