Somogyi Néplap, 1984. május (40. évfolyam, 102-126. szám)

1984-05-06 / 105. szám

Tisztelt Szerkesztőség! Április 19-én telefonon, majd személyesen érdeklődtem a 13. sz. 'Volán elővételi pénztáránál a Kaposvárról 15.35- kor Győrbe induló autóbusz viteldija felől, valamint az igénybe vehető kedvezményről. Azt a felvilágosítást kap­tam, hogy ia 216 forintos viteldíjból semmiféle kedvezmény nincs. Ezek után elővételben vásároltam április 20-ra sa­ját és két tíz éven aluli gyermekem részére menetjegyeket 432 forintért. Utazás közben a jegykezelő felvilágosított, ha a buszon váltom meg a jegyem, 216 forint helyett 146 forint egy út, a kedvezményt a 19. számú győri Volán biztosítja utasainak. Ezt visszafelé igénybe is vettem. Kérdésem: kitói várjon az utas pontos felvilágosítást, ha nem a Volán dolgozóitól? Miért fizet többet az az utas, aki a menetjegyet elővételben vásárolja meg, hiszen ezzel a Volán dolgozóinak a munkáját is segíti a zsúfolt ünnepi járatokon? Tisztelettel: Gelle Józsefné Kaposvár, Kanizsai u. 1«. Tisztelt Szerkesztőség! Korai munkásvonattal utazunk mindennap Fonyód és Kaposvár között. Mindössze két másodosztályú kocsit in­dítanak: az első osztályú kocsikon kívül. A munkások és diákok a vonatlépcsőn utazzanak? Mert lassan oda ju­tunk, ugyanis még állóhely is alig akad a mindössze két kocsiból álló szerelvényen. Tavaszodik, többen utaznak ki a kiskertbe vagy a piacra. Ok vajon hová szállnak? A vo­natok ritkán járnak, ha az ember lekési az egyiket, órá­kat keli várnia a következőig. A bosszúságot még fokoz­za a koszos, szemetes környezet. Gyakran a- kalauzok utasokkal szembeni magatartása is kivetnivaló. Kérésünk, hogy egész évben indítsanak gyakrabban és több kocsiból álló vonatot. Tisztelettel: Somlói György Kaposvár Csobog a víz. Üj kaposvári szökőkút vízsugaraiban gyönyörködhetünk a ZseUc Arabia előtti kis parkban. A városszépítők és a Délviép dolgozóinak kezemunkáját dicséri. Somogyi Néplap XL évfolyam, 105. szám 1984. május 6„ vasárnap 82 hallgató búcsúzott Kiállítás dolgozóknak A Magyar Nemzeti Bank kaposvári fiókjában egy hé­ten át Nagy Ferenc tabi népművész fafaragásaiban gyönyörködhettek a bank munkatársai. Az új kezde­ményezés sikerét bizonyít­ják a vendégkönyv bejegy­zései; nagyon jó alkalom vcxlt a kiállítás arra is. hogy találkozzanak a nyugdíja« dolgozók a mostaniakkal Nagy Ferenc alkotásai kö­zül azokat láthatták, ame­lyeknek egy része az alkotó magángyűjteményében van, így az István királyt, az Árpád vezért, a Béke obe- Jiszket, illetve parasztfigu­ráit A jól sikerült bemutató után tervezik, hogy a jövő­ben az ügyfélfogadó terem­ben is rendeznek hasonló kiállításokat. így a nagykö­zönség számára is hozzáfér­hetővé válik egy-egy alkotó életművének bemutatója. Sórgulósi ünnep a mezőgazdasági főiskolán A tegnap tartott hagyo­mányos sárgulási ünnepen 82 végzős hallgatóját bú­csúztatta a Kaposvári Mező­gazdasági Főiskola. Közülük 21-an a kisállattenyésztési, 61-en az általános állatte­nyésztési szakon végeznek. A bennsőséges ünnepség délelőtt 9 órakor a főisko­lán kezdődött; a hallgatók sorra elbúcsúztak a főiskola intézeteinek tanáraitól, a kí­sérleti telep, valamiint a kol­légium vezetőitől, dolgozói­tól. Ezt követően indult a sárgulási menet parádés fo- gatscura. A színpompás fel­vonulás után a városi tanács dísztermében köszöntötték a leendő állattenyésztőket, majd a Vörös Csillag mozi­ban került sor az ünnepség­re. Versenyképesség és fejlesztés Balatonfüreden tegnap befejeződött a VII. Mecha- noplast konferencia, ame­lyet a Gépipari Tudomá­nyos Egyesület rendezett nyolc ország szakemberei­nek részvételével. A négy­napos eszmecserén — 80 szakmai előadás alapján — a résztvevők képet kaptak a hazai műanyaggyártásról és feldolgozásról, alkalmazásá­ról. a külföldi tapasztala­tokról, az újdonságokról és a gyártásiéi lesztési törek­vésekről. Magyarországon az utób­bi években csaknem 400 ezer tonnányi műanyagot használtak föl. ennek meny- nyiségét tekitve 1.3 százalé­ka volt csupán műszaki műanyag, értéke azonban ennél az aránynál lóval na­gyobb: több mint tíz száza­lék az összes felhasználás­hoz viszonyítva. Valóságos jelentőségét még az utóbbi arány sem jelzi igazán, hi­szen a műszaki műanyagok beépítése az elektronikai, híradástechnikai berendezé­sekbe jelentősen növeli a versenyképességet, a gyárt­mányok értékét. Az import gazdaságossá­gát nagymértékben növel­hetik a felhasználók is: a műanyag alapanyagát vásá­rolják külföldön és itthon dolgozzák föl. Ez mind­jobban érvényesül napja­inkban. s ennek érdekében kutatóintézetek és termelő vállalatok is foglalkoznak az ilyen irányú fejlesztés­sel. Főleg a műanyag-fel­dolgozáshoz szükséges szer­számok előállítására kon­centrálnak. f Kiemelten foglalkozott a tanácskozás a feldolgozás egyes berendezéseivel az alkalmazott technológiákká! és azok korszerűsítésével A külföldi szakemberek elő­adásai a legkorszerűbb fel­dolgozó eljárásokba adtak betekintést. Véga-fantázia, scifi-fesztivál A fantasztikus műfaj^ másfélszázezer kedvelőjének régi gondja; a népszerű Gálaktika a külföldi scifi- irodalmából ad rendszere­sen ízelítőt, de nem foglal­kozik a magyar scifi-iroda- lommal és -művészettel. Nos, ezen segít a most meg­jelenő nyolcvanoldalas Véga magazin amelyben 22 ma­gyar novella, illetve grafi­káik. képregények, könyv- csere-fórum. zenei riport, könyvelőzetes mellett szó van egyebek között az őszi scifi-szabadegyetemről; s arról is. hogy miképpen le­het részt venni a júniusi váci búcsú kétnapos scifi- programján. maid a szege­di scifi-kongresszuson. A szerzők, szerkesztők — akik között ismertebb. írók és képzőművészek mellett több, az Ország-Világ 3 éves pályázatán feltűnt fiatal is van — tegnap találkoztak az érdeklődőkkel Budán, a Marczibányi téri művelődé­si központban szervezett scifi-fesztiválon. Ugyanott rendezték meg. ugyancsak tegnap, a Véga scifi-kilub- mozgalom országos találko­zóját. Február vége óta ugyanis a főváros mellett több vidéki városban — So­mogybán például Nagyatá­don és Barcson — is meg­alakultak vagy újjászerve­ződtek a mozgalomhoz csat­lakozó klubok. Segíti őket az Állami Ifjúsági Bizott­ság. az Üj Tükör-kluhmoz- galom. a Művelt Nép Könyvterjesztő Vállalat. S akik május 5-én nem jutot­tak el Budapestre a Véga- íesztiválra. azokat ugyanez a program vária június 2— 3-án: a váci búcsún ugyan­is ott lesz a Véga-pavilon. Kollégiumok találkozója Váratlan nehézségek a nyomdában Kétnapos programmal adóztak a hét végén a mar­cali Berzsenyi Dániel kö­zépiskolai kollégium tanulói és nevelői névadójuk emlé­kének. A gazdag program- sorozatra meghívták a nagyatádi, tabi, csurgói, fo- nyódi. szőcsényi és marcali szakmunkásképző tanulóit, így a rendezvény legizgal­masabb pillanatait a verse­nyek adták. Veléjikedés pe­dig volt több ágban is. így irodalomban, amelynek té­mája természetesen Berzse­nyi Dániel élete és költé­szete volt A résztvevők kirándultak Niklára. s megkoszorúzták Berzsenyi sírját, és megte­kintették a múzeumot. Milyen a háború? E műsor a közelgő győzelem napja tiszteletére készült. Közre­működik Csomós Mari (ké­pünkön), Cserhalmi György, Dunai Tamás, Vajda László. Ma délelőtt 9.45-kor su­gározza a Televízió. A napokban sok olvasónk kifogásolta, hogy későn kapta meg a Somogyi Nép­lapot és hogy helyenként a nyomás minősége is rossz volt. Tegnap délig a szer­kesztőségbe sem érkezett meg az újság, s amikor végre megjött, részben az is olvashatatlan volt. E gon­dokkal kapcsolatban a nyomda felelős vezetője. Kisdeák József az alábbi tájékoztatást adta: Az új ofszet lap előállítá­sával kapcsolatban számos előre nem látható technikai nehézség adódott. Az or­szágban elsőként nálunk alkalmazott NDK-nyomógép működése nem csupán sa­ját szakembereink, hanem a gyártó cég Kaposváron tartózkodó mesterei számá­ra is sok fejfájást okoz. Fo­lyamatosan dolgoznak a hi­bák elhárításán, de a követ­kező napokban a Lap meg­jelenésének biztonsága ér­dekében részben kénytele­nek lesznek elhagyni a szín- benyomást. Ugyanakkor ol­vasóink egy részéhez színes nyomat is kerülhet majd. A késésért és a hibákért a nyomda ezúton is kéri olvasóink elnézését és meg­értését. SZERENCSEFIA Ahogy meglátta, rögtön a fékre lépett. A város szélén hajtott, az öreg platánsor alatt, s most e csendes délelőttön kihalt volt a fasor. Egy fiatal- asszony tolta csak babako­csiban a gyerekét, de időt adott neki; menjen csak nyugodtan, ő majd azután kiszáll és fölveszi. Amíg a magas, fekete nő komó­tosan tolta a piros kocsit, ő a szerencséjére gondolt. Mennyiszer hallotta már: hát képzeld, tavaly Jugo­szláviában találtunk egy nylonszatyrot, öt kordfar­mer volt benne ... Más aranygyűrűt lelt a sekély vízben. Volt, akire az út mellett mosolygott rá egy karton Marlboro ... Most végre neki is be­jött. Ez ugyan nem a nye­remények csúcsa, de ott­hon mindig jó, és a kocsi­ból látta, hogy az útra esett holmi teljesen új. Nem egy ütött-kopott va­cak, amolyan otthoni por­fogó. Ezt most vették, s amikor hazaér a gazdája, összeszűkül a szeme a bosszúságtól — elvesztése miatt. Ahogy a nő elment, már- már kinyitotta a kocsiaj­tót, ám a tükörben két au­tó is felbukkant. Ha ki­szállok látják, hogy el akarom vinni. Még föl is ismerhetnek. A sétányon most munkások jöttek, s így végleg lemondott ar­ról, hogy megszerezze ma­gának. Elindult, s alig haladt kétszáz métert, a kanyar után egy lerobbant Zsukot pillantott meg. Lassított, és odaszólt a motorba ha­joló sofőrnek: — Mi történt? — Egy csattanást hal­lottam vagy kétszáz mé­ternyire, de motorikusán kutya baja sincs. Gyöngyöző homlokkal el­mosolyodott: — A kanyar előtt leesett a kocsijáról az ásó ... B J. Tarka sorok Nem kezdők — Milyen vigyázatlant — szidja a sofőr a gya­logost, akit majdnem el­gázolt. — Már tíz éve vezetek, de ilyen még nem fordult elő velem! — Én sem vagyok kez­dő — mordul fel a gyár logos. — Már ötven éve járok gyalog. Aludt — A károsult fölis­merte magát — mondja a vádlottnak a bíró. — Maga rabolta ki a laká­sát! — Ez az ember hami­san tanúskodik — kiált fel a vádlott. — Nem is láthatott! Hiszen mélyen aludt!... A hét vicce — Mondd, szivecském, miért csinálsz különböző nagyságú húsgombóco­kat? — De hiszen te magad kérted, drágám, hogy Legalább valamivel vál­tozatosabban főzzek... Megtiltotta — No, Béla, hogy ér­zed magad mint ifjú férj? — Borzalmasan! Ciga­rettáznom nem szabad, innom nem szabad, és káromkodnom sem ... — Bizony, szomorú dolog. — És még azt is meg­tiltotta az asszony, hogy szomor kod j am! Skót vicc Színhely: egy skóciai bíróság. A bíró így szói a vádlotthoz: — Tehát azt állítja, hogy beszámíthatatlan állapotban volt, amikor a söröskorsóval fejbe vágta ezt az urat? — Igenis, tiszteLt bíró úr. — És mivel tudja bi­zonyítani? — De hát a korsó tele volt, bíró úr! Pedzi A horgászhoz odalép egy férfi, átnéz a válla fölött, s megkérdi: — Mi újság? Pedzi már? Vagy nem? Fogott valamit? — Igen — feleli zor­dan a horgász. — Nem­rég fogtam egyet, és be­dobtam a folyóba. — De miért? Nagyon kicsi volt? — Körülbelül akkora, mint maga... És az is folyton azt kérdezte, hogy van-e kapásom ... 1 Somogyi Néplap Az MSZMP Somogy megyol Bizottságának lapja Főszerkesztő 3 JÁVORI BÉLA Főszerkesxtő-h.: dr. Kercza Imre Szerkesztáság: Kaposvár, Latinca Sándor u. 2. Postacím: Kaposvár Pf. 31. 7401. Telefon: 11-510, 11-511, 11-512 Kiadja a Somogy megyei lapkiadá Vállalat, Kaposvár, Latinca S. u. 2. Telefon: 11-510 Postacím: Kaposvár, Pf. 31. 7401 Felelős kiadá: Balajcza János Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hirlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj egy hónapra 34 Ft, negyedévre 102 Ft, fél évre 204 Ft, egy évre 400 Ft Index: 25 907 ISSN 0133-0000 Készült a Somogy megyei Nyomdaipari Vállalat kaposvári üzemében, Kaposvár, Május 1. u. 101. Felelős vezető: Kisdeák József mb. igazgató

Next

/
Thumbnails
Contents