Somogyi Néplap, 1984. május (40. évfolyam, 102-126. szám)
1984-05-22 / 118. szám
XL. évfolyam, 118. szám 1984. május 22., kedd Hét végén nagy a forgatom Gépkölcsönző Barcson Az év elején nyílt meg Barcson az Építőipari Gépesítő Vállalat kölcsönzőboltja. Az eltelt néhány hónap alatt bebizonyosodott, hogy jól mérték föl a keresletet, valóban szükség - volt itt egy ilyen üzletre. Több mint százezer forint bevételhez jutott a bolt a kölcsönzésből, és 15 ezer forint értékű árut el is adott. A szerény díjakat tekintve a kölcsönzésből származó jövedelem nagy forgalmat jelez. Az árusítástól, amely az eredeti tervek szerint is csupán másodlagos tevékenység, továbbra sem várható nagy bevétel, ahhoz a géfpek túlzottan drágák. Fővárosi diákok a megyeszékhelyen Szombat esténként: Nana Émile Zola világhírű regényéből, a Nanából forgatott 6 részes francia tv-filmsoro- zat vetítését kezdi meg június 2-án, szombaton este a Magyar Televízió. A remekműből Maurice Cazoneuve készített fogatókönyvet, és az ő rendezésében követhetik nyomon a nézők az epizódokat. A főbb szerepek alakításával Veronique Gé- nest-t, Gury Térjast, Patrick Préjeant, valamint Albert Simonot bízta meg a rendező. A szemétdomb virágából, a külvárosi lányból Párizs koronázatlan királynőjévé emelkedett Nana történetét a 16 éven felüli nézőknek ajánlják a tv műsorszerkesztői. Émile Zolát, a francia regényírót és esszéistát a naturalista iskola megalapítójaként és legjelentősebb alkotójaként tartják számon. Huszonnégy évesen kezdett elbeszéléseket, majd regényeket írni. Fő műve, a Rougon-Macquart ciklus, a 20 kötetes sorozat első sikerét a Magyarországon is elismerést kiváltott Patkányfogó hozta meg az író számára. E ciklusba sorolható az ugyancsak nagy sikerű Germinal, valamint a most megfilmesített Nana is. A félvilági életet bemutató regény 1880-ban látott napvilágot, s megjelenését követően egy év múltán már a magíyar olvasók is megismerkedhettek Nana történeteivel. A sorozat epizódjait szombatonként, késő este vetíti a televízió. Tizennyolc fővárosi középiskolás látogatott Kaposvárra a hét végén. A diákok a nyolcadik kerületi KISZ- bizotitság és a TIT budapesti szervezete által közösein Huszadik századi királyi palota Báfhori István, aki a 16. században ült a lengyel trónon, itt tartatta az akikori sízejim — az országgyűlés — tanácskozásait. Száz évvel később a svéd—lengyel háborúiban lerombolták, fényét Stanislav August király adta vissza — olasz festőket hívott meg és műkincseket hozatott a palota díszítésére. Lengyelország dicsőségének és tragikus eseményeinek egyaránt tanúja volt a varsói királyi palota, az egykori imazóviiai hercegek által először a 13. században fel- építltetett kastély. Utoljára — de akkor teljesen — a második világháborúban, 1944-ben, a varsói felkelés leverése után pusztult el a palota: a nácik, együtt a lengyel főváros sok más épületével, felrobbantották. Csák az álapja és egyik kapuja maradt meg. A szejm 1949-ban elhatározta az újjáépítését, de a munka csak 1971-ben kezdődött meg. 1974-re eredeti formájúkban álltak a falak, s azóta tart a belső rendezés. 1979-iben megnyitották a palotát a nyilvánosság számára — azóta naponta vagy ezer látogatója van —, az idén júliusira pedig a bálterem kivételével teljesein elkészül a királyi lakhely. Már a régi írásokban is benne volt, hogy a királyi palota nem a királyé, hanem Lengyelországé. Ez utóbbi kitétel ma még inkább igaz. Az újjáépítés költségeihez a lakosság adományokkal járul hozzá. A vevőkör kisiparosokból, építkezőkből és közülatekből verbuválódik. Ez utóbbira / magyarázat: a kölcsönzési díjat költségként számolják el, míg agy-egy nagyobb gép megvásárlása a szűkös fejlesztési pénzeket emésztené föl. A gépkölcsönzőknek jó üzlet ez, a népgazdasági hasznot tekintve már kevésbé az, ment előfordulhat, hogy egy-egy közület nem vásárol meg egy gépet néhány tízezer forintért, de tartósan kibárli, s végül többet fizet énte, mint amennyiért megvenné .. . A bolt forgalma a hét végén a legnagyobb. A ház- és hétvégiház-építők, átalakítók ilyenkor visznek betonkeverőt, fúrógépet, beton- bontót és egyebeket. Tervezik, hogy kerté traktort is fognak kölcsönözni, valamint áramfejlesztő berendezéseket mert a kereslet így kívánja. szervezett Diáksajitó-diékúj- ságírás tanfolyam hallgatói. A vendégek szombaton a megyeszékhely kulturális életével ismerkedtek. Megnézték a somogyi művészeti szemle diákgáláját beszélgetitek a szereplőkkel. Délután a diákok a Mozimúzeumba látogattak, ahol az országosan egyedülálló intézménynek működésével ismerkedtek meg. Kiállítás és filmvetítés segítségével pillantottak be a mozgókép történetébe. Este az épület pinceklubjában zene mellett találkoztak a helybeli fiatalokkal. Vasárnap Szennába utaztak, ahol megtekintették a falumúzeumot és a műemlék templomot. A kétnapos program fonyódi kirándulással fejeződött be. Vlado Kovac újságíró úgynevezett nehéz ember. Főnökeivel, óvatosan evezgető kollégáival vívott harcában a felesége sem áll mellé... A jugoszláv filmet ma 21.20 órakor sugározza a televízió a második műsorban. AZ ÚJSÁGÍRÓ Tisztelt Szerkesztőség! Horváth József pogányszentpéteri lakos március 14-én megjelent észrevételére az alábbi tájékoztatást adom. A levélben említett baleset a dunaföldvár—nagykanizsai 61-es főút 181-es km-szelvényének közelében történt. Az útszakasznak Iharosberény és a zalai megyehatár közötti része 1975-ben kapott korszerű aszfaltburkolatot, ezzel együtt az autóbuszmegállóhelyek öblözettel való kiépítése is befejeződött, tehát nem 20 éve készült el. A forgalmi rendet az illetékes hatóságokkal 1977-ben meghatároztuk. A közúti jelzőtáblák az előírásnak megfelelőek. Az íves szakasz kezdetén a 280+200 km-nél egymás utáni veszélyes wtkamyarulatok, a 281+207 km-nél pedig az út kanyarulatát jelző fekete, fehér sávos tábla van elhelyezve. A hazánkban engedélyezett maximum 80 km-es sebességhatárhoz az ívek kialakítása megfelelő és nem balesetveszélyes. Iharosberénytől a baleset színhelye előtt és után nagy sugarú ívek vannak kialakítva egyenes szakaszok nélkül. A téli útviszonyok mindenkor sejtetni engedik, hogy erdő mellett pillanatonként változhat az útfelület minősége, és ennek megfelelően kell a gépjármű haladási sebességét megválasztani. A kérdéses útszakaszon 1978ttól 1981 végéig hat baleset fordult elő, 1982—1983-bam pedig nem történt baleset. Az idén sajnos a jeges, ködös viszonyok között két baleset történt, melynek oka a. sebesség helytelen megválasztása volt. Az útvonal fenti szakaszának kiépítettsége, vízszintes és magassági vonalvezetése a KRESZ-ben meghatározott sebességnek megfelelő, biztonságos a mindenkori időjárási tényezők figyelembevételével közlekedők számára. Tisztelettel: Endrédi János főmérnök, Közúti Igazgatóság Koordinációs Üzemmérnöksége, Kaposvár Tisztelt Szerkesztőség! * Április 18-án este mentőt akartam hívni a kislányom számára a falunkban levő segélykérő telefonon, de olyan rossz volt a vonal, hogy képtelen voltam megértetni magam. Somogysárdra kellett mennem, onnan hívtam mentőt. Sajnos, már máskor is előfordult, hogy sürgős esetben használhatatlan a segélykérő telefon a rossz vonal miatt. A Pécsi Postaigazgatóság nem tudna tenni valamit az ilyen esetek elkerülése érdekében? Tisztelettel: Bogdán István Üjvárfalva, Vörös Hadsereg u. 8. Somogyi Néplap Elismerték a Kalinyin szövetkezet munkáját Nemrég ünnepséget tartottak a kaposvári Kalinyin Lakásfenntartó Szövetkezetne!. Tamás József, a Mészöv takarék- és lakásszövetkezeti titkárságának vezetője átadta a Szövosz Dicsérő oklevelét a szövetkezét vezetöinék. A Kalinyin az egyetlen somogyi lakásszövetkezet, amely 1983. évi munkája révén országos elismerésit vehetett át. Az 1972-ben 85 tővel alakított szövetkezet tagjainak száma most 1100. ötvenkét épület .tartozik a kezelésükbe, amelyekből 12 tízemeletes. Kizárólag tartóst értékesítésű lakásokat kezelnek, ezek a házak többnyire virágos, esztétikus környezetben italálhatók s egyes háztömbök kulturális rendezvényéknek is otthonit adtak. Gazdálkodásuk alapja a tagok évi 1,5 millió forintos befizetése; felújításokra 8 miliő forintjuk van. NéAz 1984. május 19—20-án Kecskeméten rendezett országos Ifjú Gárda-seregszemle rendőr szakalegységi verenyen a Somogyot képviselő fonyódi 521. számú Ipari Szakmunkásképző Intézet csapata megismételte a két évvel ezelőtti győzelmét. A húsz induló csapat közül első helyen végzett, és ismét elhozta a vándorserieget. A második helyen Győr-Sopron megye, a harmadik helyen Bács-Kiskun megye alegyhány jó megoldással sikerült az energiaköltségekéit csökkenteni. A lakáskarban tartásokat szakszövetkezetekkel és kisiparosokkal végeztetik. Eredményeik folyamatosaik: 1975-ben Szövosz-dicséretiben, 1976-ban Meszöv- elismerésben részesülitek. sége végzett. A győzelmet kivívó csapait tagjai: Hont Csaba, Papp Attila, Tallós Imre, Kovács János, Bucskó Zsolt, Döczögő Tamás, Borbély Attila, Nógli József. Felkészítő tanárok: Sánta János és Horváth Gyula. A fonyódiak eltökélt szándéka, hogy harmadszor is megkísérlik a két év múlva sorra kerülő országos versenyen a vándorserleg elnyerését, amely így végleg az iskolánál maradna. Tudósítónktól 1 Fonyódi ifjúgárdisták győzelme Tarka sorok Aforizmák A hallgatás küszöbe fölött gyakran a legsúlyosabb szó függ. (Wojtek Bartoszewski) * * * Visszavonuláskor mindig több katona esik el, mint harc közben. (Selma Lagerlöf) * * '* A világom a Leglényegesebb kérdés: hogyan lehet munkára kényszeríteni azokat az embereket, akik a legszívesebben semmit nem csinálnának ... (Georges Soréi) * * » Minden reményünk közül végűi csak egy marad: hogy bűneink megbocsáttaibnak. (Alekszander Jasicki) * » * Nem szeretem a vitákat. Mindig olyan közönségesek, és néha arra kényszerítenek, hogy megváltoztassam a véleményemet. (Oscar Wilde) * « * A ruhának mindegy, iki viseli — csák a méretek egyezzenek. (Slawomlr Trocki) * * * A remény olyan tőke, amely nem hoz nyereséget. (SLawomir Wróblewski) * * * Másnak ásott vermet, annak pedig jól jöitt: abban rakta le emlékművének alapjait. (Jurlj Mezenko) * * * Amikor hazatért a „szívélyes légkörű” találkozóról, szívinfarktust Ikapotit... (Szerhij Juhimenko) * * • Mondd meg, ki vagy, és én megmondom, fogok-e veled barátkozni! (Volodimir Kiricsenko) * * * Amikor a f enékre süfly- lyedsz, mindegy már nekem, van-e ott arany. (Borisz Mironenko) Somogyi Néplap Az MSZMP Somogy megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: JÁVORI BÉLA F6szerketxtS-h.: dr. Kercza Imre Szerkesztőség: Kaposvár, Latinra Sándor u. 2. Postacím: Kaposvár Pf. 31. 7401. Telefon: 11-310. *11-311, 11-512 Kiadja a Somogy megyal Lapkladá Vállalat Kaposvár, Latinca S. u. 2. Telefon: 11-516 Postacím: Kaposvár, Pf, 31. 7401 Felelás kiadó: Bala|cza János Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hírlapkézbesitá postahivataloknál is kézbesitáknél Előfizetési díj egy hónapra 34 Ft negyedévre 102 Ft, fél évre 204 Ft egy évre 408 Ft Index: 25 967 ISSN 0133-0608 Készült a Somogy megyei Nyomdaipari Vállalat kaposvári üzemében, Kaposvár, Május 1. u. 101. Felelős vezető: Kisdeák József mb. igazgató