Somogyi Néplap, 1984. május (40. évfolyam, 102-126. szám)

1984-05-04 / 103. szám

Tisztelt Szerkesztőség! Városunkban a közelgő ünnepek előtt a városi ta­nács, ta Hazafias Népfront és egyéb szervek felhívják a lakosság figyelmét, hogy tegyék rendbe házuk tájékát. Hasznos dolognak tartom, hogy ilyen értelemben is gon­doskodnak rólunk. Mi ettől függetlenül is igyekszünk az utcát, iházunk környékét rendben tartani. Megfigyeltem, hogy hetenként két alkalommal egy vontatón a mezőről szalmát szállítanak az utcánkon ke­resztül. De hogyan? Nem rakják, inkább ahogyan rádöl a járműre a kazalról, ügy száguldanak végig az úton. És a szalma ledől, lehull, a jszél meg viszi, hordja a szemetet. Őseimtől iazt tanultam, hogy iá szálasféléket a íjármű- re kell rakni, lekötözni, legereblyézni, hogy ne szóródja­nak le Csáki szalmája módjára. Ahogy elnézem, ezek az emberek talán nem is rendelkeznek megfelelő szerszá­mokkal vagy nem is .tudják •— nem is akarják tudni? —, hogy azok mire valók. Az utcának ezen a részén van a Noszlopy általános iskola. Április 20-án az iskola környékét a diákok tanári felügyelet mellett összetakarították, de délután — menet­rendszerűen — megjött a vontató, és beterítette a kör­nyéket szalmával. Hát ez \a Csáki szalmája ... Tisztelettel: Őrfalusi Imre nyugalmazott MÁV-főfelügyelő Marcali, Széchenyi u. 33. Tisztelt Szerkesztőség! Nagy öröm volt látni, hogy a 48-as ifjúság útján le­vő lakóházak elé és mellé szép fiatal fákat telepítenek, melyek majd megvédik az ott lakókat a nagy forgalmú út porától, és szépítik Kaposvárnak ezt a részét is. A fá­kat — gondolom — okkal ültették az úttal párhuzamo­san két sorban. Nem tudom, hogy a 48-as ifjúság útja 54-től 72-ig Imiért nem ezzel az eljárással fásítottak. Azon a részen is ugyanannyi autó száguld, mint a csomópont felső részén. Arról nem is beszélve, hogy a 62—64. ezámú ház alatt lakás-óvoda van; a gyerekek közel az úttesthez játszanak a számukra kijelölt udvaron. Itt is csak 2—3 fa látható. Legalább élő sövénnyel elláthatnák a kerítés oldalát. , A lakótelepnek ez ,a része, úgy látszik, nemcsak ját­szótér szempontjából van elhanyagolva ... Tisztelettel: Kovács iánosné Kaposvár, Béke-Füredi-lakótelep Moszkvai csillagok Somogyi Néplap XI. évfolyam, 103. sióm __________________________________1984. május 4„ péntek J avítás házon belül Huszadik alkalommal ren­dezik meg május 5-től 13-ig Moszkvában a „Moszkvai csillagok” című művészeti fesztivált. Mimit Moszkvában csütörtökön tartott sajtótá­jékoztatón Tamara Golubco- va kulturális miniszterhe­lyettes elmondta: a „Moszk­vai csillagok” mindenekelőtt zenei fesztivál, amelyen az orosz és szovjet zeneszerzők művéi állnak a középpont­ban. A rendezvényt a Bolsoj ünnepi Hovanscsina-előadása nyitja meg, s a Bolsoj fesz­tiválprogramjának egyik Egy taxisofőr meggyilko­lásának gyanúsítottját tar­tóztatta le a rendőrség Za­la megyében. Április 30-án a kora esti órákban egy fia­talember szállt be a zala­egerszegi Volán-taxi egvik kocsijába. Berta János 56 éves taxisofőr elindult a bemondott címre, de Zala- szentiván község előtt uta­sa mellbe szúrta, maid ki­lökte a kocsiból, és eihai- tott... A gépkocsivezetőnek még volt ereje ahhoz, hoav a falu szélső házáig elmen­jen. ahol gépkocsiba tették fénypontja Rogyion Scsedrin Anna Karenina című ba­lettje lesz, amelynek cím­szerepét Maja Pliszeckaja táncolja. A fesztivál idejére ünnepi műsort állítottak össze a moszkvai színházak is. Szá­mos nagy érdeklődésre szá­mot tartó kiállítás is nyílik a rendezvény idején. Mint a sajtótájékoztatón elmondták, a fesztiválra csupán külföldről, 57 ország­ból mintegy 30 000 vendéget és Zalaegerszegre szállítot­ták. Mire azonban a kór­házba értek vele. belehalt sérülésébe. A rendőrség azonnal meg­kezdte a nyomozást, s má­jus 1-én hajnali három óra­kor Zalabér határában egv földúton megtalálták az el­hagyott gépkocsit. Tüske- szentpéteren pedig elfogták a bűncselekménnyel alapo­san gyanúsítható Hidasi János 22 éves zalaegerszegi segédmunkást. A rendőrség folytatja a nyomozást. Rendkívüli feladat Tanácskozás a talajjavításról Az utóbbi három évben elvégzett meliorációval — talajjavítással és vízrende­zéssel — főként annak kor­szerűségét tekintve 15 éves elmaradást pótolt a rnagvai mezőgazdaság, s így ezen a téren is felzárkózott a nem­zetközi élvonalhoz — han­goztatta Dénes Lajos mező­gazdasági és élelmezésügyi miniszterhelyettes a mint­egy félezer hazai és kül­földi (csehszlovákiai, jugo­szláviai. lengyel. NDK-beli. román) szakember részvéte­lével tegnap Szarvason ren­dezett kétnapos talaiiavításl tanácskozáson. A tudományos alaposságú fölmérések tanúsága szerint — mondotta a továbbiakban a miniszterhelyettes — ha­zánkban a kedvezőtlen ter­mőhelyi adottságok meg­szüntetésére. a talajromlás folyamatának megállítására majdnem 100 milliárd fo­rint értékű meliorációs munkát kell elvégezni. A feladat rendkívüliségét jel­lemzi. hogy az utóbbi húsz évben az ország 30 milliárd forintot tudott ilyen célra költeni. A munka természe­tesen folytatódik: a hosszú távra szóló elképzeléseknek megfelelően a VI. ötéves tervben a feladatok na­gyobb részét már a korsze­rű módszerrel, egy-egy tér­ségben egyszerre, komple­xen valósítják meg. Jelen­leg 16 térségben folyik me­lioráció. A beruházások megvaló­sításában. sajnos, elmaradás tapasztalható, ám az ered­mények így sem lebecsülen- dőek; a hazai talajjavítás állja a nemzetközi összeha­sonlítást. A VI. ötéves tenv sikeres teljesítése, a térségi talajja­vításban tapasztalt elmara­dás csökkentése, az áremel­kedések ellensúlyozása és a VII. Ötéves .terv megfelelő előkészítése érdekében a meliorációs szakemberekre igen komoly munka váír — hangsúlyozta végül1 a mi- niszterh elyettes. A tanácskozás résztvevői a megnyitó teljes ülése után kisebb csoportokban a sík­vidéki talajjavítás műszaki, talajtani, növénytermeszté­si és gazdaságossági kérdé­seiről folytattak eszmecse­rét. Ma a kísérleti telepeken tanulmányozzák a tiszántúli tala j javítási kutatások leg­újabb eredményeit. A nehéz gazdasági hely­zet minden vállalatot taka­rékoskodásra szorít. Ennek módja azonban változó. A Kaposvári Városgazdálko­dási Vállalatnál tegnap megtartott tanácskozásnak is, ahol a dél-dunántúli vál­lalatok vetitek részt, ez vollt az alapgondolata. F arkas Lászlót, a házigazda igazga­tót kérdeztük: — Mi volt a megbeszélés célja? — Valamennyi vállalatnál fontos a célgépek karban­tartása. javítása, hogy élet­tartamukat meghosszabbít­suk ; ötleteket, javaslatokat akartunk gyűjteni, s azokat közkinccsé tenni. Drágák a szükséges gépek, és sokszor nem is lehet kapni őket. Ésszerűbb és olcsóbb, ha magunk ellenőrizzük az ál­lapotukat. és mi javítjuk. — Ehhez megfelelő szak­emberek is kellenek ... — Szerencsére ió a szak­embergárdánk. a körülmé­nyek javítására most épül az új tmk-műhely. így a régit garázsnak használhat­juk. Ezzel is óvjuk a kocsi­kat. — Mennyivel tudják meg­hosszabbítani a gépek éle­tét. ha maguk javítják? — Tíz-tizenöt százalék­kal. másfél-két évvel. Ez jelentős megtakarítás. Na­gyon fontos, hogy megbíz­ható legyen a javítás, mert ha kiesik a munkából egv- egy kocsi, a lakóknál ösz- szegyűlik a szemét. Érde­künk. hogy időben elszál­lítsuk. Nem olcsó dolog a gyártó céghez, az NDK-ba vagy Csehszlovákiába küldeni a gépeket szerelésre. Ezen se gít az új kezdeményezés: Marcaliban már működik az IFA seprőgépek szervize taz országban 3 ilyen van), s most tervezik a Skodák karbantartásának hazai megoldását is. I. É. Elúszott a bor... I Tévedni emberi dolog. Tegnapi Híreik rovatunkban megírtulk, hogy „Valóban rejtvény ..azaz megfejt­hetetlen volt az ünnepi számunkban közölt Munkadal című keresztrejtvény. Az élet azonban nem minket igazolt. De menjünk sorjában! Levelezőlapot kapott szerkesztőségünk Vámosi Ist­ván nyugdíjas olvasónktól Kaposvárról, a Zrínyi utca 40. szám alól. Igencsak pironkodtunk, mert ezt írta: Tisztelt szerkesztőség! Annak, aki a legutolsó ke­resztrejtvényüket megfejti, felajánlást teszek. Ha va­laki a közölt ábra és számai, a definíciók alapján be­mutatja nekem a kész rejtvényt, annak tíz liter ba­dacsonyi rizlinget és még egy regényt is adok! Tisz­telettel: Vámosi István nyugdíjas”. De hát mondja még valaki, hogy nem találékony a magyar. Ugyanezen a napon ikét, gondosan megrajzolt ábra kíséretében pontos megfejtés érkezett. Molnár Sándor, Kaposvár, 48-as ifjúság útja 42., fsat. 2. alatti és Gelencsér Gyula, Kaposvár, Nyár u. 89,'b szám alatti olvasónk nemcsak a beküldendő sorokat, hanem az ábrát is „megfejtette”. De egy harmadik „szenve­délyes”: László Józsefné, Mezőcsokonya, Petőfi u. 15. szám alatti olvasónk is beküldte a pontos megfejtést. Ezúttal nem sorsolunk, és nem fukarkodunk. A szo­kásos egy helyett mindhárom megfejtő két könyvet kap a postán. Vámosi Istvántól viszont azt kérjük, hogy 3,3 liter badacsonyi rizMnget szíveskedjen eljuttatni mindhá­rom címre. De azért ha teheti, a felajánlott regényt semmiképp se tépje három részre ... varnak. Megöltek egy taxisofőrt A Skála-Metró ostroma Valósággal megostromolták a vásárlók a nyitás napj án az ország legimpozán­sabb áruházát, a Skála- Metrót. Hat óra alatt több mint tízmillió forint értékű árut adtak el itt. Tarka sorok Remény — Pincér! Mit öntött előbb a ^ poharamba: whiskyt vagy szódái? — Természetesen whiskyt. — Remek! Akkor nem veszítem el a re­ményt. hogy maid csak ráakadok a pohár al­ján ... Pánik — Képzeld, Mari, tegnap este a moziban hirtelen elszakadt a film. és húsz percig koromsötét vélt a néző­térén ! — Biztos nagy pánik volt. ugye? — Igen __ amikor v áratlanul kigyulladt a villany... Autó Kovácsot megállítja a rendőr, és itöviről he­gyire megvizsgálja az autóját. — Ezt a tragacsot én még autónak sem mer­ném nevezni — álla­pítja meg a végén. — Remek! — vála­szol örömmel Kovács. — Akkor rendben, mert jogosítványom sincs! Ismeri — Ismered Soponya- it„ az új anyagbeszer­zőt? — Persze, régi jó ba­rátom. Négy évig egy­más mellett ültünk. — Az iskolában? — Nem. a börtönben. Tüskék A baleseti statisztiká­ból ítélve a gépkocsik­ra nem ártana kiírni, hogy az automobilizmus is árt az egészségnek. * * * Sok szülő hálát ad­hatna a sorsnak, hoav a gyermeke nem rá ütött! * * * A házasság az egyet­len hivatalosan is en­gedélyezett hazárdjá­ték. * * * Vannak gépkocsive­zetők. akik azt hiszik, hogy a vörös bor nem látszik meg a vérükben. * * * Alkoholista az az em­ber. aki akkor is fehér egereket lát. ha vörös bort iszik ... * * * Kár. hogy a munka­láz nem ragályos be­tegség ! * * * Az analfabéta soha­sem ír névtelen levelet. Somogyi Néplap Az MSZMP Somogy megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: JÁVORI BÉLA Főszerkesztp-h.: dr. Kercza Imre Szerkesztőség: Kaposvár, Latinca Sándor u. 2. Postacím: Kaposvár Pf. 31. 7401. Telefon: 11-510, 11-511, 11-512 Kiadja a Somogy megyei Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinca S. u. 2. Telefon: 11-516 Postacím: Kaposvár, Pf. 31. 7401 Felelős kiadó: Baiajcza János Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj egy hónapra 34 Ft, negyedévre 102 Ft, fél évre 204 Ft, egy évre 408 Ft Index: 25 967 ISSN 0133-0608' Készült a Somogy megyei Nyomdaipari Vállalat kaposvári üzemében, Kaposvár, Május 1. u. 101. Felelős vezető: Kisdeák József mb. igazgató

Next

/
Thumbnails
Contents