Somogyi Néplap, 1984. május (40. évfolyam, 102-126. szám)

1984-05-05 / 104. szám

AZ MSZMP SOMOGY MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XL évfolyam, 104. szám Ára: 1,80 Ft 1984. május 5., szombat Gázberuházások a megyében Hegoldás a XXI. századig Még az idén ősszel elké­szül az új, nagy nyomású gázfogadó, ezzel az ezredfor­dulón túlra megoldódik Kar posrvár gázellátása — olvas­ható egy jelentésben. Az új fogadóra azért van szükség, mart Mezőcsokonya föld- gázlhozama fokozatosan csök­ken, így a megyeszékhely nyugati Oldali fogadópont­ján már nem növelhető a földgáz mennyisége. Ezért á Kaposfüred felől — a másik betáplálásponitira — érlkező országos földgázvezetéket átkötik az újmajori fogadó­ra, hogy a megyeszékhely el­látása hosszú távon bizton­ságos legyen. — Így elkészül egy fél­gyűrű, amely északon körbe veszi a várost — mondja Fábián György, a Kögáz ka­posvári üzeméneik vezetője. — Ez a gerincvezeték öt ki­lométer hosszú, a fogadó-át­adó pedig húszezer köbméter óránkénti teljesítményre lesz képes. Somogy gázellátási prog­ramja 1968-ban, az új gaz­dasági mechanizmussal egy időben kezdődött. Somogy megye szénhidrogén energia­hordozókkal történő ellátása részben a megyében feltárt földgázmezők — Babócsa, Mezőcsokonya — készletei­ből, részben a Balaton déli partján húzódó (a Kápoí- násnyék—Űjudvar közötti) földgázvezetékről történik, alföldi gázzal. A kaposvári üzem tevékenységi területe á megye. Különleges követel­ményeket támaszt az üzem közössége elé a Bailaton-par- ti üdülőkörzet ellátása, ami­kor a nyár folyamán az el­látandó fogyasztók száma a többszörösére nő. A kapos­vári központi részlegen kí­vül Siófokon, Nagyatádon, Barcson és Marcaliban mű­ködik kirendeltségük. Az üzem fejlesztési lehe- tőségei szűkösek, saját beru­házásra nincs mód. Ennek ellenére különböző beruhá­zók segítségével mégis gya­rapodik a megyei gázháló­zat, újabb fogyasztók jutnak energiához. A földgáz nép­szerűségének oka az árában keresendő, például nagyüze­mi kategóriában a fűtőér- ték-arányos Olaj hatvan szá­zalékkal drágább. Csurgó gázellátása érdeké­ben az idén. megkezdődött az öt kilométer hosszú vezeték építése, ez a berzenceii szi­vattyúállomástól viszi majd a gázt. A második félévben hét kilométer hosszú vezeté­ket fektetnék le Kaipóslfőrr és Kaposmérőben, egészen a mérői téesz szárítójáig. Ka­posváron. a tanács koordiná­lásában több kivitelező fog­lalkozik vezetéképítéssel i né­hány utca még az idénföld- a igázt. A második félévben posfüredi téesz is feliratkoz­hat a fogyasztóik közé. Megyénkben a földgázfo­gyasztás 1975-től évente 5— 7 millió köbméterrel növe­kedett. Gyakorlatilag mm- den somogyi városban és ezenkívül tizenkét települé­sen van földgáz. Kőszegi Lajos Gustáv Husák fogadta Horváth Istvánt A belügyi küldöttség élén hivatalos látogatáson Prá­gában tartózkodó Horváth István belügyminisztert pén­teken a prágai Várban fo­gadta Gustáv Husák, a CSPK KB főtitkára, cseh­szlovák köztársasági elnök. Külügyminiszter-helyettesek találkozója Varsóban A Varsói Szerződés tag­államainak külügyminisz­ter-helyettesei 1984. május 3-án és 4-én Varsóban ta­lálkozót tartottak, amelyen részt vett a Bolgár Nép- köztársaság. a Csehszlovák Szocialista Köztársaság, a Lengyel Népköztársaság, a Magyar Népköztársaság, a Német Demokratikus Köz­társaság. a Román Szocia­lista Köztársaság és a Szov­jetunió képviselője. A megbeszélésen magvar részről Nagy János külügy- minisztériumi államtitkár vett részt. A barátság és teljes egyet­értés légkörében lezajlott találkozón véleménycserét folytattak azokról a kérdé­sekről. amelyek az európai bizalom- és biztonságerősítő intézkedésekkel és a lesze­reléssel foglalkozó konfe­rencia napirendién szere­pelnek, A stockholmi kon­ferencia május 8-án folytat­ja munkáiét. Műanyagból készülő sárgító berendezést szerelnek a csurgói Metallux szövetkezetben. A szövetkezet az idén 45 millió forint értékben állít elő galvanizáló berendezéseket, részben hazai szállításra, valamint exportra. Az export egy része tőkéspiacra kerül Losonczi Pál fogadta a bolgár parlamenti küldöttséget, amely Sztanko Todorov nem­zetgyűlési elnök vezetésével tartózkodik hazánkban Á Szakszervezetek Országos Tanácsának A Szakszervezetek Orszá­gos Tanácsa pénteken ülést tartott. A tanácskozást Gás­pár Sándor, a SZOT elnöke nyitotta mag, majd Méhes Lajos, a SZOT főtitkára, az MSZMP Központi Bizottsá­gának április 17-i üléséről tájékoztatta a tanácsülést, összefoglalót adott a nem­zetközi politikai helyzetről, majd a gazdaságirányítás to­vábbfejlesztésének felada­tairól szólt. Utalt arra, hogy a gazda­ságirányítási rendszer kor­szerűsítése gazdaságpoliti­kai feladataink hatékonyabb megvalósítását kívánja job­ban ösztönözni, mert az élet­színvonal-politikai elképze­léseket is csak ezelk alapján lehet megvalósítani. A főtitkár hangsúlyozta, hogy az irányítási rendszer továbbfejlesztéséből megfe­lelő következtetéseket kell levonni a szakszervezetek számára is. Ezért a Közpon­ti Bizottság állásioglalásá­125 rendezvény lesz Somogybán Május — békehónap A feszült világpolitikai helyzet különleges jelentősé­get és aktualitást ad a ha­gyományos tavaszi békehó- nap rendezvényeinek. Ezek célja mindenekelőtt a tö­megek békevágyának de­monstrálása. A gyűlések és béketalálkozók jó alkalmat adnak arra, hogy az embe­rek széles körét tájékoztas­sák az időszerű kül- és bel­politikai eseményekről, kü­lönös hangsúllyal a Szov­jetuniónak és a többi szo­cialista országnak a világ- béke megőrzése érdekében tett erőfeszítéseiről, a füg­getlenségükért küzdő népek harcáról. Igaz, a békehónap során szinte egymást érik a ren­dezvények! Szó sincs azon­ban arról, hogy a béke ügye melletti agitációt és propa­gandát a rendező szervek bármelyike „kipipálandó” kampányfeladatnak tekin­tené. E munka folyamatos­ságát mutatja hogy a me­gyében már az első negyed­éiben 55 helyen volt kü­lönféle béke- és barátsági megmozdulás. A hónap mindenekelőtt azáltal több, hogy program­jai eljutnak a legkisebb társközségekbe, a városi la­kótelepekre, hogy tömegmé­retekben adnak fórumot az embereknek. Az eseménysor nyitó nagy­gyűlését május 10-én dél­után 13 órakor a Mechani­kai Művek marcali gyáregy­ségében tartják. Az ünnep­ség szónoka FodoV István, az Országos Béketanács tit­kára lesz. Ezt követően jú­nius 10-ig a megyében 125 helyén szerveznek békeren- dezvényékét, csaknem fele­részben a lakóterületeken. 15 üzemben lesz fórum, emellett azonban a legkü­lönfélébb munkahelyi és ré­tegtájékoztatókra is sor ke­rül. A békéhónap során egye­ljek között Csehszlovákia és az NDK kulturális és tájé­koztató központjával közö­sen terveznek barátsági reri- dezvénye'ket. Ilyen lesz a Nágocson, Csurgón, Iharos- berényben, Csökohyavison- tán szervezett megmozdulás. nak megvalósításához ki kell dolgozni a szakszervezetek tennivalóit. A tanácsülés szervezeti és személyi kérdésekben dön- - tött. A SZOT munkavédelmi osztálya helyett létrehozta a SZOT munkavédelmi, társa­dalombiztosítási. és egészség- ügyi osztályát. Timmer Józsefet, a SZOT titkárát — érdemei elismeré­sével, SZOT-tagságának érin­tetlenül hagyásával — fel­mentette SZOT elnökségi és titkársági tagságából, vala­mint SZOT-titkári funkciójá­ból, mivel nyugállományba vonul; dr. Bukta Lászlót, a SZOT közgazdasági és élet­színvonal-politikai osztályá­nak vezetőjét megválasztotta a SZOT elnöksége, valamint titkársága tagjának és a SZOT titkárának; Szlovatsik Károlyt, a SZOT nemzetközi kapcsolatok osztályának ve­zetőjét megválasztotta a SZOT titkárságának tagjává; Gerő Jánost, a SZOT pénz­ügyi és gazdasági osztályá­nak vezetőjét — érdemednek elismerésével — felmentette osztályvezetői beosztáséból, mivel- nyugállományba vo­nul; Pintér Györgyöt kine­vezte a SZOT pénzügyi és gazdasági osztályának veze­tőjévé. Legyen a béke mindenkié! Ifjúsági gyűlés Nagyatádon Vietnami vendége volt a héten Somogynak. A béke és barátság hónapja alkalmából a Hazafias Népfront So­mogy megyei Bizottságának meghívására csütörtökön és pénteken megyénkbe látoga­tott Nguyen Viet Phuc, a Vietnami Szocialista Köz­társaság magyarországi nagy- követségének attaséja. A vendég csütörtökön Kutassal ismerkedett. Ott a község vezetői adtak tájékoztatást a településről. Tegnap dél­előtt a népfront Nagyatád városi bizottságán Dór esi Sándor, a városi pártbizott­ság titkára és dr. Kovács János népfrontalnölk fogadta a vendéget. Dorcsi Sándor tájékoztatója után az attasé a szalkmunikáslképző intézet­be látogatott; itt a tornacsar­nokban ifjúsági gyűlést tar­tottak. Horváth Ferenc, a városi népfiromflbiizottság titkára be­szédében emlékeztetett arra, hogy a mai fiatalok, szeren­csére, csak a könyvekből és az egykori filmhíradóikból is­merik a háborút. — Mi itt, Európában ugyan békében élünk — mondta —, ám a fegyverkezés, az új nukleá­ris fegyverek telepítése ve­szélyezteti nyugodt minden­napja inkát. Ugyanekkor fegyverek ropognak szinte valamennyi földrészen, a testvéri vietnami nép is alig egy évtizede dolgozhat csak békében. ■■■■■■■■■■ Nguyen Viet Phuc is erről. beszélt a fiatalok előtt. Ma­gyarul szólt a hallgatóság­hoz, ugyanis a 36 éves atta­sé a hatvanas években a bu­dapesti Műszaki Egyetemen szerzett diplomát. Hangsú­lyozta : — Közismert, hogy a viet­nami nép rendkívül bonyo­lult helyzetben van. Túles­tünk az amerikaiak és más reakciós erők elleni negy­venéves háborún; Vietnam­ban most béke van, de még mindig készen keiil lennünk a támadásokra ... A Vietna­mi Kommunista Párt ötödik kongresszusa1 két stratégiai jellegű célt jelölt ki: a szo­cializmus sikeres építését és a szocialista haza szilárd megrvédelmezését. A párt ve­zetésével a vietnami nép megszámlálhatatlan nehéz­séget és megpróbáltatást küzdött le, mind az ipari, mind a mezőgazdasági ter­melés előrelépett. Vendégünk beszédének to­vábbi ’részében szólt a ke­let-ázsiai . bék etö fekvések­ről és arról, hogy Vietnam­ra rendkívül nagy felelősség hárul a béke megóvásában. Nguyen Viet Phuc az 'ifjú­sági gyűlés után a várossal ismerkedett. Ellátogatott a cémagyárha és a Sefag nagyatádi erdészetébe, il­letve megtekintette a szo­borparkot, ahol vietnami művész alkotása is látható. N. J.

Next

/
Thumbnails
Contents