Somogyi Néplap, 1984. május (40. évfolyam, 102-126. szám)
1984-05-19 / 116. szám
1984. május 19., szombat 5 Memento meri Emlékmúzeumot avattak Marcaliban Á város áldozott művészfiának — A 20. századi magyar művészet bővelkedik kiválc mesterekben és korszakalkotó remekművekben, de kevés olyan alakja van, akinek nevében és életművében hiánytalan tökéllyel, teljes gazdagságában, tömören és mégis ezer árnyalattal szólal meg ennek a szónak minden jelentése: festészet. Aki maradéktalanul tudta összeötvözni a legjobb hagyományokat a legválasztékosabb egyéni törekvéssel'; akiiben éppúgy megvolt a régi mesterek bölcs nyugalma, mint saját, zaklatott korának nyugtalan szenzi- bilitása; akinek az egymástól elválaszthatatlan intellektuális és érzelmi gazdagság alakította esztétikáját, akinek festőiek voltak a hangulatai, az indulatai és festőiek a gondolatai is; aki annyi érzékeny szállal kötődött az európai művészethez, irodalomhoz és zenéhez, s akinek alkotása mégis és éppen, lényegénél fogva magyar. Ilyen festő volt Bernáth Aurél. E tömöir összegezés után dr. Csorba Géza hasonló szűkszavúsággal, épp ezért sokat mondva végigkísérte Bernáth Aurél életútját, elemezte kiemelkedő alkotásait, megemlékezett irodalmi tevékenységéről, majd így fejezte be avató beszédét: — A Bernáth Aurél emlékmúzeum ünnepélyes felavatása nagy és odaadó munka eredménye. Azt bizonyítja, hogy a szülőváros megbecsüli, ápolja kulturális, művészeti értékeinket; szeretettel és tisztelettel adózik nagy szülöttének emléke előtt. Köszönet a kezdeményezésért, az áldozatos munkáért. A főigazgatóhelyettes a Tinctoris együttes muzsikájának hangjainál vágta át a szalagot, s érdeklődők sokasága rohamozta meg a művészet hajlékát. (Bernáth Aurél marcali emlékmúzeumát holnapi számunkban mutatjuk bej (Folytatás az 1. oldalról.) A város tanácselnöke ezután föl elevenítette Bernáth Aurél találkozásait az szülőfölddel. Mint mondta: a művész életének utolsó harmadában megkülönböztetett figyelemmel fordult korai emlékei felé. Minden meghív ásnák eleget tett, érdeklődött a település fejlődése, az emberek életkörülményei iránt, s rendre elsétált a „Boroníkai útra”, meg- megállt a szülőiház telke előtt, s fölelevenítette gyermekkori élményeit. Marcali elsőként fogadta őt díszpolgárává 1980-(ban, s a patriótákban már ákkor megfogant az emlékmúzeum létesítésének gondolata. Több főhatóság, megyei vezető szerv, a Somogy megyei Múzeumok Igazgatósága, a helyi tanács és a lakosság közreműködésével jutottunk el az avatás pillanatáig — mondta dr. Ress Zoltán, majd így fejezte be köszöntőjét: — Ígérjük, hogy e szép házat és gyönyörű környezetét, a kiállítást rendezők alkotó munkáját megőrizzük és megmutatjuk mindazoknak, akik kíváncsiak az emberi élet és a természet szépségét hirdető, humanista elveket valló, tiszta, nagy ember, Bernáth Aurél hagyatékára. Ünnepi percek, a szobor- avatás aktusa következett. Tóth János, a megyei párt- bizottság titkára mondott szoboravató beszédet. — Az alkalomhoz illően ünnepi köszöntés fogad bennünket az emlékmúzeum udvarán, hiszen nemcsak a város új létesítményének, hanem a művészeti élet egyik végleges otthonának, a Bernáth Aurél hagyatékából berendezett gyűjteménynek első látogatói vagyunk. Megtisztelő számomra, hogy felavathattam Pátzay Pál alkotását, az eredeti terakottáról készült bronz mellszobrot.' A szónok ezután alkotó és modell kapcsolatáról beszélt, szellemi rokonságukat, közeli barátságukat méltatta. — Köszönet mindazoknak — mondta befejezésül —, akik lehetővé tették, hogy az emlékmúzeumba érkezéskor, a belépés előtt Pátzay Bernáth Aurél-mell- szobra üdvözölheti a látogatót. Az esemény hangulatához méltó zenével a Tinctoris együttes színesítette a programot, amikor lehullt a lepel újra az énekkar szerepelt, majd Csernák Árpád színművész részleteket olvasott föl Bernáth Aurél: Így éltünk Pannóniában című művéből. Az ízléssel és mértéktartóan rendezett műsorban újra a zene vette át a szót, s utána a város tanácselnöke dr. Csorba Gézát, a Nemzeti Galéria főigazgatóhelyettesét kérte föl múzeumavató beszédének megtartására. — E barátság művészi tanúságtétele ez a mellszobor is — folytatta Tóth János —, mely a művészettörténet értékítélete szerint a húszas évek végén készült új, klasz- sziikus fogadtatású, nemes egyszerűségű Pátzay-aíkotá- sok közül is kiemelkedő munka. S éhben minden bizonnyal közrejátszik az egymás irániti szellemi vonzalom és mély emberismeret. Pátzay Pál e kifejező és pontos portréban, a jellegzetes tartásban mélyebb mondandókat is képes látvány- nyá emelni, máig 'is érvényes üzenetet közvetíteni a két alkotóművészről. Mindkettőjük teljes életműve — alkotásokban és a művésznemzedékek nevelésében — a felszabadulás utáni vizuális kultúra formálásához, gazdagításához vezetett. A személytelen statisztikákban ez a szám áll: 430 ezer. Ennyien tették meg az utat az Alföldről és Erdélyből, a Kárpátaljáról és a Dunántúlról az auschwitzi táborokig marhavagonok- iban, ennyien lépték át mit sem sejtve a gázkamrák küszöbét, ennyiük teteme vált aztán porrá és hamuvá az öt tökéletesen fölszerelt gázkamra valamelyikében. Több műsor szólt a héten róluk, az Endlösung-őrület- nek áldozatul esett magyar- zsidókról, abból a szomorú alkalomból, hogy negyven esztendeje indultak el hazánkból az első halálvonatok Dél-Lengyelország felé. Számos tévhit szertefoszlatására voüt alkalmas az az exkluzív interjú, melyet Karsai Elek történész adott a legutóbbi 168 óra műsorvezetőjének, Győrffy Miklósnak. Diszkriminációs törvények már 1920-ban is születtek, hiszen a Horthy- rendszer ideológiájának az antiszemitizmus is része volt — mondotta a historikus A zsidóság társadalmi méretű kiközösítésére és megsemmisítésére azonban ennek ellenére sem kerülhetett volna sor, ha 1944. március 19-én nem szállták volna meg hazánkat német csapatok — állapította meg, logikus okfejtéssel és sok ténnyel cáfolva a „fasiszta nép”, az „utolsó csatlós” néhol ma is fel-felbukkanó teóriáját. Mindazonáltal: a Sztójay-kormánynak és a magyar államigazgatás, a rendőrség, a csendőrség bizonyos elemeinek felelősségét senki sem vitathatja. r A lángoló Európában negyvennégy tavaszáig valóságos oázis volt a kis Magyarország a zsidóság számára — érvelt Karsai —, később azonban pokol. Maga a neves szakember bizonyította ezt a „Nekem szülőhazám itt ö lángoktól ölelt kis ország” címmel hétfőn este sugárzott dokumentumműsorával. Igaz, a kormányzóhóz hű politikusok és katonák, illetve a németbérenc Sztójay-kor- mány között áthidalhatatlan ellentétek keletkeztek a zsidóság sorsával kapcsolatban, igaz, hogy számos alacsonyabb rangú hivatalnok igyekezett tőle telhetőén bojkottálni az SS és a Gestapo által diktált rendelkezéseket. A halálraítéltek sorsán azonban ez vajmi keveset változtatott. Mert Eichmann ^és Nowak embeÖnismeret, hazafiság Nemzeti azonosságtudatunk — időhiányban Még a szocialista közgondolkodás megyei helyzetét áttekintő pártbüzottsági ülésről lapunkban megjelent egészoldalas cikkben olvastam, miként változik Somogyiban is az úgynevezett Nyugat-imádat helyzete annak alapján, hogy többen jutnak el külföldre, mint, mondjuk, a hatvanas években. Ezzel együtt azonban az is világos, hogy a hozzánk látogató külföldiek is másként ítélnek meg miniket, mint korábban, amikor legföljebb újságriportok alapján „ismertek” bennünket. S ezelk a riportok nem voltaik mindig objektívak, gyakran elriasztották az idegent. - Nemrég egy kedves holland csoportot fogadott városunk. El voltak ragadtatva — ők mondták így — ettől a szabad és szép országtól, amelyről nem ilyen információik voltak. S mindvégig a láz hőfokán izzó lelkesedéssel beszéltek rólunk, városunkról. Milyenek is vagyunz? Nemzeti önismeretünket, azt hiszem, a végletek jellemzik: az egyiket jól jelezte a Mi, büszke magyarok című Magyar ' József-film, mely szerint amolyan „fenn az ernyő nincsen kas”-féle népség vagyunk, nagymellé- nyűak, nagydunások, ugyanakkor azonban felszínesek, szavainknak nincs meg mindig a munka-a.anjfedeietülk, sokszor inkább „hazaf fy- asalk”, mint hazafiak vagyunk stb. Ez a celluloidra vitriolt is fröccsente remek rövidfiilm úgy rajzolt rólunk karikatúrát hogy a hasunkat fogtuk a nevetéstől, és eh ismertük, hogy bizony, sok igazság van abban, amire a választott stílusban figyelmeztetni akar. Petőfivel szólva: mi borzasztóan vasárnapi nép vagyunk. Kell a metsző gúny, hogy erre ráébredjünk. Kell a gúny, de esetenként a pátosz sem mellőzendő. Mert a felszínesség attól az, ami, hogy nincsenek meg a kellő alapok. Szükség van arra, hogy önmagunkat a gyökereinkben ismerjük meg. S ez nem jelenti azt, hogy Vörösmarty epigrammája ne volna változatlanul érvényben: „Mintha nem őstől származnál, légy tetteid által / Őse családodnak, s a haza áldani fog.’’ Igenis, mindenkinek arra kell törekednie, hogy önmaga legyen forrás a következő nemzedékeknek erkölcsi emberként, eszmei támaszként, egyáltalán: példaként! Arra akarok csak utalni, hogy annak sincs igaza, aki az állítja, hogy nemzeti önismeretünkkel minden rendben van, s hogy nincs tennivalónk. Erre is figyelmeztetett a vizsgálódás alapján született, a megyei közgondolkodás helyzetét áttekintő jelentés, illetve az az ankét, amelyet ennek nyomán tartottak. Miről van szó? Vannak olyan társadalmi -rétegek, amelyek csak a felszínen élhetik át — ha ezt egyáltalán átélésnek lehet nevezni — a nemzet identitás érzését. A tudatosság helyett ösztönszinten vagy * úgy sem ... Magyar József egy másik, igencsak nagy figyelmet érdemlő munkája, A mi iskolánk néhány képsora vallott erről is. Arra a jelenetsorra gondolok elsősorban, amilkor előbb az egyik általános iskolában, majd a szakmunkásképzőben fölteszik a kérdést a gyerekeknek, hogy ki szeretne külföldön élni. Az a szívszorító pillanat, amit a szellemileg is teljes jogú államipolgár átél, amikor kezek erdeje emelkedik a magasba — leírhatatlan. S hiába figyelmeztet józan eszünk, hogy ezek a gyerekek, ha „a” külföldre gondolnak, elsősorban olvasmányélményeik — kalandregények — színes világát célozzák „döntésükkel”. Valamit nem jól csinálunk, nem tökéletesen! S ezért rajtunk a felelősség nehéz terhe. Nem elég hatásos az az -ismeretterjesztő munka — mert nyugodtan nevezhetném ennek —, amit kifejtünk. Igaz ugyanis az, amit azon a -láz-hőfokú ankétan dr. Horváth Gyula főiskolai docens meglátott és kifejtett: nem tudatosítjuk eléggé azt a tényt, hogy mi tőkésországokként általában csak a fejletteket szoktuk emlegetni. Azt a hat-hét valóban magas fokon állót, s elfelejtjük hozzátenni, hogy van száz-százhúsz, amely gyenge lábaikon áll s nem utolsó sorban arcra .t, hogy a fejlettek valamiféle „modern” gyarmatoknak tekintve ezeket kihasználják őket a maguk javára. S bár nem volt igaza a pedagógusnak, aki azt emlegette abban a bizonyos filmben, hogy kevés az óraszám ebben a tanügyi reformoktól zsúfolt korszakban a ' hazafias nevelésre — lehet orientálni más órákon is, nemcsak a történelem-, a magyar- és az osztályfőnöki órákon! —, egy dologban igazat kell neki adnunk. A saját gyerekeimen mérhetem magam is: nincs idő a kötelező olvasmányokra a középiskoláikban. Nem marad ideje a diákoknak azokra a nemesítő — s közvetve a hazafiság érzetet elmélyítő — olvasmányokra, amelyeken -mi nevelődtünk. Ily módon eszmónyiképeket, példa erejű hősöket sem láthat maga előtt a gyerek. Pedig ha a televízióban, mondjuk, Jókai A kőszívű ember fiai című regényének filmváltozatát sugározzák, tágra nyílt szemmel isszák az élményt. Az iskola mindent megpróbál, beviszi őket a moziba, kötelező olvasmányok adaptációira; már ez is óriási dolog ebben az „időhiányos” világban. De a film nem pótolhatja az eredeti műveket, amelyeknek mindegyike szinte egy-egy motivációt jelenthet a hiaziafiságérzés eü- méilyíitéséhez. Pedig fontos dologról van szó. Tavaly áprilisban az MSZMP Központi Bizottságának, a XII. kongresszus óta végzett munkát felmérő ülésén hangzott el: „Az ideológiai és a kulturális munka az agitáció és propaganda középpontjába... a szocialista hazafiság és internacionalizmus eszméjének terjesztését kell állítani.’’ Leskó László RÁDIÓSZEMLE rei mindenütt megjelentek; a magyar hatóságokat — sajnos, nem mindig megalapozottan — megbízhatatlannak tartották a megszállók... Az összegező interjút és a hivatalos dokumentumokból készített összeállítást szemtanúk vallomásai követték szerdán Asperján Györgynek a Gettók vidékén című műsorában. A hátborzongató vallomások közül hadd emeljük ki azokat, melyek a magyarországi egyházak állásfoglalására vonatkoztak. Lelkészek bizonyították: Serédi Jusztinján bíboros csupán a kikeresztelkedett zsidókért volt hajlandó szót emelni — értük sem túl hangosan — s jogosan ítélheti el az utókor Ravasz László reformá tus, valamint Raffai Sándor evangélikus püspököt is, ha nem is cinkosságért, de a hallgatás, a megalkuvás, a semmivel sem igazolható kompromisszumok vétkéért. Nem voltak kevésbé izgalmasak azok az emlékezések sem, melyeknek témája az 1944 nyarán Szlovákiában illegálisan megjelent auschwitzi jegyzőkönyv magyar fordításának készítéséről és hazai terjesztéséről szóltak. Erénye volt mindhárom adásnak a tények elfogulatlan ismertetése és elemzése, a tanulságoknak fölösleges indulatok nélküli sum- mázása. Természetesen nem hiányozhattak az érzelmek sem — elsősorban Asperján György műsorából nem —, árm nyilvánvalóan a memen- tók egyetlen munkatársának sem volt szándéka a kezek ökölbe szoríttatása. A történelmi tanulság ugyanis, időszerű, de az ökölbe szorított kéz ma már anakronizmus. Lengyel András Énekes a hegytetőn Pal-beat énekléssel sokan foglalkoznak, próbálkoznak hazánkban. Incze Domonkos tehetséges művelője ennek a műfajnak, az énekesek közül ő az egyetlen, aki alpinista. A hegymászáshoz legalább úgy ért, mint a dalszerzéshez, énekléshez, gitiáirpengetéshez. Gyakran lép fel) a kaposvári ifjúsági kulbofcban, főiskolai rendezvényeken. Legutóbb a Kilián művelődési központiban találkozhattunk vele, ahol a fiatal amatőr művésziek közös műsorán adta elő saját szerzeményeit — hatalmas sikerrel. A 31 éves fiatalember Szekszárdon született, de több mint két évitizede Balatanszaibadiban él. — Eddigi legnagyobb sikere? — 1976-ban eljutottam a Ki miit tud? televíziós selejtezőjéig. A következő évtől kezdtem el járni a KISZ- táborökat, klubokat. S teszem ezt mind a mai napig— Amikor éppen, nincs fellépése, nem szerez diait, nem gyakorol, mivel tölti az idejét? — Dajkálom a lányomat. — És a hegymászás? — Az igazi szabadidős program! Jártam már a Kárpátokban, a Folgarasi- hiavasokibam, a Tátrában. A Pécsi QrvosagésZsógügyi Sportkör hegymászó szakosztályának tagjaival eljutottunk a Szovjetunió hegységeibe is. Kétségtelen, hogy az aüpimizmus nem veszélytelen szenvedély, de ennél szíebbét el sem tudok képzelni. S mennyi barátot szerez közben az ember! Építkezés — ez Incze Domonkos saját szerzeményének címe, melyet a fellépésen most éppen előad. Vidám a szöveg, vidám a dallam. A refrént hamarosan együtt énekli a közönséggel.
