Somogyi Néplap, 1984. május (40. évfolyam, 102-126. szám)

1984-05-19 / 116. szám

Világ proletárjai egyesüljetek ! Néplap ■■■■ AZ MSZMP SOMOGY MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XL. évfolyam, 116. szám Ara: 1,80 Ft 1984. május 19., szombat Hasztalan előnyök Az utóbbi három évben 680 üzletet nyitottak ipar- vállalatok, ipari szövetkeze­tek, állami gazdaságok és mezőgazdasági termelőszö­vetkezetek : a minta- és márkaboltok alkotják már az ország kereskedelmi há­lózatának több mint 13 szá­zalékát. Részesedésük az áruforgalomból ennél ter­mészetesen jóval szerényebb — ezek általában kis üzle­tek —, de nem is az az el­sődleges céljuk, hogy meg­oldják a lakosság áruellátá­sát. A termelők azért vállal­koznak arra, hogy a fo­gyasztókat közvetlenül — a hivatásos kereskedők kiikta­tásával — szolgálják ki, mert úgy vélik, hogy éppen legsikerültebb termékeiket nem rendelik meg a keres­kedők — megpróbálkoznak hát maguk ezek értékesíté­sével. Mások közvetlenül kí­vánnak piaci tapasztalato­kat, vásárlói véleményeket szerezni. További szempont, hogy a közvetlen értékesítés is hoz némi gazdasági eredményt. Az sem ritka, hogy némely termelő a presztízsét kíván­ja növelni azzal, hogy kis­kereskedelmi bolttal is meg­jelenik a fogyasztók előtt, akárcsak egy szakmai vásá­ron vagy kiállításon. Törekvésük — bármilyen indítékból származzék is — általában igen hasznos, hi­szen az üzlethálózat bővíté­se szinte minden települé­sen kívánatos, és erre a hi­vatásos kereskedelmi válla­latoknak, szövetkezeteknek mostanában igencsak szűkö­sek az anyagi lehetőségei. A minta- és márkaboltok további előnye, hogy ver­senyt támasztanak, speciális kínálatot nyújtanak, színesí­tik és kiegészítik a kereske­delem tevékenységét. A vásárló azonban első­sorban azt várja, hogy ott mindig megtalálja a gazda teljes áruválasztékát Ennek a kívánalomnak már a leg­nagyobb termelők saját bolt­jai sem tudnak folyamato­san eleget tenni. Elvárhatná a vásárló azt is, hogy a termelő saját boltjai vala­mivel olcsóbban árusítsa­nak. Ám az értékesítési lánc rövidülése, a viszonteladók kikapcsolása ellenére alig néhány helyen adják olcsób­ban az árut. A kiszolgálás­ban sem tűnnek ki az ipari, mezőgazdasági termelők boltjai a megszokott színvo­nalból. Egyfelől tehát az állapít­ható meg, hogy a termelői boltok kilógnak a sorból; némely vonatkozásban más rendet követnek, mint a ha­gyományos kereskedelmi vál­lalatok. Másfelől feltűnő, hogy számos ipari és mező- gazdasági termelő beéri a ténnyel: saját boltja van — színvonalas tevékenységre, gazdag áruellátásra, megkü­lönböztető csomagolásra már kevés gondot fordít. Mindennek ellenére ör­vendetes, hogy a termelők mind nagyobb számban nyit­nak üzleteket, hiszen bőví­tik a vásárlási lehetősége­ket, színesítik az árukínála­tot. Amint az áruhiányok mérséklődnek, ügy felelnek majd meg mindinkább hi­vatásuknak a termelői bol­tok: jelentenek az iparvál­lalatok számára valós piac­kutatást, nyújtanak megkü­lönböztetett árut és kiszol­gálást, s lesznek valódi ver­senytársai — az árak tekin­tetében is — a kereskedel­mi vállalatoknak, szövetke­zeteknek. Gál Zsuzsa Kedvező hírek a földekről Kikelt a kukorica A kiadós májusi csapadék nyoméin kikeltek, illetve megerősödtek a növények. A hétvégi napsütés várha­tóan tovább fejleszti a nö­vényeiket. A kukorica országszerte kikeüt. Az áprilisi vetések már szépen meg is erősöd­tek, a mezőgazdászok nem egy -helyen 4—6 levelet is megszámoltak, s ez azt je- zi, hogy a kukorica fejlődé­se megfelel várakozásaiknak. Másutt, ahol később került földbe a mag, vagy a száraz­ság késleltette a keflíést, csak most figyelhető meg a zsen­ge nöivény. A cukorrépatáb- lák egy része is már az úgy­nevezett hat-leveles állapot­ban van. Sokfélé azonban május elején ki kellett szán­tani a magokat, miivel a szélviharok elsodorták a szaporítóanyag jó részét és a gazdaságokban nem vár­hatták ezek után megfelelő termést. A megismételt ve­tések az esőzések nyomón kaptak lábra és most zavar­talanul fejlődik a fontos ipari növény. Ugyanúgy jól jött az eső a napraforgóra is. Az őszi vetésű gabonák közül az őszi árpa és rozs már kalászt hozott és, rövi­desen a búzánál is bekövet­kezik ez a növénytamidag fontos folyamat. A kalászos gabonák egyébként szántén erőre kaptak a csapadék és a napsütés hatására. A gyümölcsfák el virágoz­tak. Megkezdődött a tisztu­lás, amikor is a fák „eldob­ják” a meg nem terméke- nyülí virágokat, illetve a fagy vagy más okok miatt nem életképes „gyümölcs­kezdeményeket”. Egy-két hé­ten belül lehet, véleményt mondani arról, hogy végül is mi maradt a fákon. A kilá­tásokéit egyértelműen javí­totta a gyümölcsöskertek- ben is a csapadékutónpótlós. A betakaritógépek az őszi keveréktakarmányok és a lucerna tábláiban dolgoznak. Friss zoldatJkarimáiriy óikat kapnak az állatok. Magyar—belga parlamenti tárgyalások Emlékmúzeumot avattak Marcaliban Ragyogó tavaszi napsü­tésben, árnyat adó fenyők alatt hangzott fel tegnap délelőtt Beethoven Öröm- odája a szülőföldön. Ember­sokaság vette körül a ház bejáratát, a még lepellel borított szobrot, s várako­zóan tekintett a megyénk életében kiemelkedő jelen­tőségű kulturális esemény elé. A múzeumi világnap alkalmából avatták föl Mar­caliban Bernáth Aurél két­szeres Kossuth-díjas festő­művész és író, a település szülöttének emlékmúzeu­mát. A fővárosiakat és a megyéből, a városból érkező vendégeket, a Bernáth-fa- mília tagjait dr. Ress Zol­tán, Marcali tanácselnöke köszöntötte, majd azt mond­ta: . — Gondolom, mindenki­nek felemelő érzés részt venni egy olyan eseményen, ahol hajlékot adunk egy művészeti irányzatot terem­tő alkotó műveinek; bronz­ba öntjük arcvonásait, és kőbe véssük nevét az utó­kor számára. (Folytatás az 5. oldalon.) Az eddigi legnagyobb beruházási szemle Megnyílik a tavaszi BNV Több mint 900 külföldi vállalat A belga parlament kül­döttsége — amely a ma­gyar országgyűlés meghívá­sára, Josef Edward Lee- mansnak, a szenátus elnö­kének és Jean Defraigne, a képviselőház elnökének ve­zetésével tartózkodik ha­zánkban — pénteken Bu­dapesten megkoszorúzta a Magyar Hősök Emlékművét. Ezt követően a Parla­mentben megkezdődtek a magyar—belga tárgyalások a két ország törvényhozá­sának képviselői között. A tárgyalócsoportokat Apró Antal, az országgyű­lés elnöke, illetve J-osef Ed­ward Leemans és Jean Def­raigne vezette. Jelen volt Willy L. E. Tilemans, ' a Belga Királyság budapesti rendkívüli és meghatalma­zott nagykövete. A tárgyaló felék tájékoz­tatták egymást országaik törvényhozó testületének munkájáról, a kapcsolatok továbbfejlesztésének lehe­tőségeiről, és véleményt cse­réltek az időszerű nemzet­közi kérdésekről. A megbeszélés után Lo- sonczi Pál, az Elnöki Ta­nács elnöke hivatalában fo­gadta a belga parlamenti delegációt. A találkozón je­len volt Péter János, az or­szággyűlés alelnöke is. Miinek köszönhető a hazai vállalatok növekvő részvéte­le? — ezzel a kérdéssel kezdte sajtótájékoztatóját dr Kőrösvölgyi László, a Hung- exjpo vezérigazgatója tegnap a vásárváros kongresszusi termében a sajtó külföldi és hazai képviselőit tájékoztat­va a beruházási javak 79. szakvásáráról. A vezérigazgató hangsú­lyozta, hogy a nehéz gazda­sági helyzet ellenére egyet­len vállalat sem léphet ki következmények nélkül a kereskedelmi vérkeringésből, s különösen nem olyan pia­ci fórumról, mint a tavaszi BNV. Tavaly 807 hazai vál­lalat hozta el termékeit, közülük három az idén nem jelentkezett, ám 114 az új kiállítók száma. A vásár egyre inkább munkahellyé válik, s alkalmat nyújt ar­ra, hogy hazai talajon fo­rintért lehessen megtanulni a kereskedést, a kiállítási magatartást. A sajtótájékoz­tató elnökségében a Főváro­si Tanácsot dr. Gál József kereskedelmi főosztályvezető képviselte, s ez jelzi, hogy a főváros is magáénak tekin­ti a BNV-t. Az utóbbi idők legna­gyobb beruházási seregszem­léjének tekintik máris a ta­vaszi BNV-t. Hazánkon kí­vüli 27 ország és Nyugat- Berlin kiállítói hozták el termékeiket Budapestre. A legutóbbi - adatók szerint majdnem 2000 cég ajánlja kínálatát, 10%-lkal többen, mint tavaly. A szocialista országok közül először je­lentkezik Kuba, s Belorusz- szia is bemutatkozik. Az idén 35 éves KGST évfordu­lója alkaimálból május 25- én KGST-napot rendeznek. A tőkés országokból a leg­nagyobb létszámúak az NSZK cégek, Ausztria pedig a legnagyobb kiállítótérrel rendelkezik; Franciaország, Belgium, Dánia és Svédor­szág a korábbiakhoz képest nagyobb érdeklődést tanúsí­tott. Mindez azt bizonyítja, hogy mind idehaza, mind külföldön tovább erősödik a BNV szakmai tekintélye. A vásár szerkezetét jól is­merők hiányolják az építő­ipar hagyományos bemutató­ját. A múlt hónapban meg­rendezett Construma nem­zetközi építőipari szakkiállí­tás jelentős szákmai sikerrel zárult, a jelentkezők száma a tavalyihoz képest meg­kétszereződött. A szakkiállí­tással erősíteni kívánták az ágazat presztízsét, és teher­mentesítették így a tavaszi BNV-t. A Construma időbe­li közelsége feleslegessé te­szi az ismétlést. Rendkívül dinamikusan megnövekedett az önállóvá vált árucsoportokban bemu­tató cégek száma. Ide tarto­zik az elektronikai ipar, az energetika és az erősáramú ipar — korábban ez a há­rom árucsoport együtt je­lentkezett. Az európai vásárok törté­netében Budapesten műkö­dik először helyi televízió- stúdió, amely általános in­formációkat, napi híreket helyszíni riportokat, tudósí­tásokat közöl, valamint rek- lámfiilmeket sugároz. Jól il­leszkedik ebbe a rendszer­be a vásári számítógépes információs szolgálat, arnely- lyel a látogatók közvetlen kapcsolatot létesíthetnek a ikáiMíitással, választ kaphat­nak a terméfcökkel a gyár­tókkal kapcsolatos kérdé­seikre. A vásár forgalmas pontjain monitoraikon jelen­nék meg a vásári alapinfor­mációk. Az újságírók kérdéseire elmondták, hogy a 100-as busz ezentúl a vásár ideje alaltt megái L a Pillangó ut­cai metró-megállónál, amely ugyan enyhíti, de megoldani nem tudja a vásárváros könnyebb megközelítésének módját. A tavaszi BNV május 23- tól 31-ig fogadja látogatóit délelőtt 10-tól este 18 óráig.

Next

/
Thumbnails
Contents