Somogyi Néplap, 1984. március (40. évfolyam, 51-77. szám)
1984-03-01 / 51. szám
Fölmérhetetlen kincs Az Együd-hagyaték sorsáról Akinek megadatott a szerencse, hogy vendége lehetett Együd Árpádnak a kaposvári Latinka múzeumban levő dolgozószobájában, ámulva nézett körül. Kéziratok vastak kötegei feküdtek íróasztalán, ritka könyvek között lapozhatott könyv- szekrényében; óriási meny- nyiségű néprajzi gyűjteményét, filmeket, magnószalagokat őriztek a mennyezetig érő polcok. Sokszor ő maga is csak hosszas keresgélés után akadt rá a keresett szalagra, kéziratra. Ide tettem valahová, mondta ... A somogyi népi élet felbecsülhetetlen kincsestárának útvesztőjében -sikerült-e valamilyen fölmérést, rendtevést végezni — ezzel a kérdéssel kerestem meg Winkler Ferencet, a megyei múzeum néprajzi csoportjának vezetőjét. — A legfontosabbá! kezdem: a magnófelvételek, kéziratok, filmanyagok, könyvek, fényképek a néprajzi csoportnál vannak hiánytalanul. A kéziratos anyag (géppel és kézzel írott) több tízezer lap a hangzóanyag — a magnószalagra vett — több mint ezer óra. A kazettás még további három százhúsz óra. A filmanyag körülbelül nyolcvan—kilencven óra, a fényképek száma is több száz. Ehhez hasonló méretű néprajzi anyag Magyarországon nincs a vidéki múzeumokban. Az anyag nagy része . népköltészeti jellegű. Vannak köztük búcsúi szokásokat, cigányfolklórt megörökítő gyűjtések is, és vallásos felvételek. Több száz értékes, ma már fellelhetetlen könyvet is találtunk a hagyatékban. Sajnos, ezeknek a könyveknek egy részéről nem állapítható meg, kinek a tulajdona. Alá egy éven belül hitelt érdemlően igazolni tudja jogosultságát, az visszakapja, illetve a múzeum a jogszabály értelmében a kiemelten értékes anyagokat megvásárolja a jelentkezőktől. — Hol tart a néprajzi csoport a rendszerezésben? Kik segítik a munkájukat? — Sajnos, olyan szakértő, aki elsősorban zenefolklorisztikai szempontból az egész anyagot ellenőrizné és rendszerezné, az időközben elhunyt Martin György halála óta csak egy van: Ölsvai Imre, a magyar népzenekutató csoport szakmunkatársa; őt kértük fel a szaktanácsadásra. Olsvai Imre több tucat anonim fotóról meg tudta mondani, hogy kik vannak rajta, melyik községben készültek. A rendezést nehezíti, hogy a hangzó- és filmanyag állapota katasztrofálisan rossz. Régiek a felvételek, a filmek zöme 30- 40 centis darabokban van. Sok hangzóanyagról, sajnos, még azt sem állapítható meg, hogy ráilyen szalagsebeassg- gel készült a felvétel. A megyei tanácsra beadtunk egy kétlépcsős póthiíelkérvényt. Körü’belül hétszázezer fo- ! rintról van szó; ebből az összegből szeretnénk beszerezni azokat a feltétlenül fontos technikai eszközöket, amelyekre a hagyaték rendezéséhez feltétlenül szükségünk van. — Együd Árpád szinte élő tárháza volt a somogyi folklórnak. Mégis viszonylag kevés munkája jelent meg. Várható-e, hogy a közeljövőben _ filmen, kazettán vagy könyvben napvilágot lát valami? — Együd Árpád nem sokkal a halála előtt eljuttatott a Magyar Tudományos Akadémia néprajzi kutatócsoportjához egy kétkötetes somogyi folklórkéziratot. Ennek a lektorálása előrehaladott állapotban van, s valószínűleg 1985-ben megjelenik. B. J. Könyvtárügy Tájékoztató és olvasmány A napokban látott napvilágot a Somogyi könyvtárak című kiadvány-sorozat ösz- szevont száma. A tájékoztató jellegű füzet élén Szita Ferenc írása áll a somogyi iskolai könyvtárak módszertani gondozásáról Ez mintegy bevezeti, magyarázza a megyei tanács végrehajtó bizottsága művelődésügyi osztályának állásfoglalását e kérdésben. Az osztályvezetői aláírású állásfoglalás a felügyeleti és módszertani irányításról, az iskolai és a közművelődési könyvtárhálózat együttműködéséről is szól. Kellner Bemát az előző év — még 1982 — eredményeit, gondjait tette mérlegre. A könyvtár nyitva szombaton 9-től címmel Varga Róbert a hedrehelyi általános iskola nyugalmazott igazgatójáról, a község könyvtárosáról — Márton Istvánról — ír, őt is megszólaltatva. Három évtizedes könyvtárosi tapasztalatait adja át a község Pista bácsi ja. Prang Józseffel, a marcali városi-járási könyvtár nyugállományba voroitt igazgatójával ugyancsak Varga Róbert készített ÍKterjút. Turbók Károly az oktatáspolitikai határozat végrehajtásának fel- leléteÉt, eredményeit vizsgáztatja a nagyatádi könyvtárakban. A iftérfcSzségefc gondját vette vállára Bölevácz József tahi könyvtárvezető, míg egy kaposvári kísérletről — a városi könyvtárban folyik — Nagy Gabriella számot be a Somogyi Könyvtárak lapjain. Gelmczky Teréz a Fonómunkás kflwtakönyvtárban az olvasói szokásokat vizsgálta meg, erről ad számot a tájékoztatóban. Pálné Leinber- ger Ágota, a megyei könyvtár gyerrnekiésalegénék vezetője arról a munkáról is beszámol, mely közvetve segíti a gyermekek olvasóvá nevelését. Egy gyakornok az fJmiáaml nú la r.ha n címmel Szeles Judit ír élményeire?!, Magai Margit pedig három tábori emlékét teszi köz- kinccsé; ezeket a fenyvesi „Jó egészség” tábor könyvtá- ros -foglalkozásvezető jeként szerezte. A Fonyódon megrendezett táborról — melynek résztvevői cigánycsaládok gyermekei voltak — Fo- dorné Szegedi Gyöngyi számol be. Magyar Józsefné pedig az „őszi napfény” tábor napjait eleveníti fel a tájékoztatójában. Dr. Sipos Csaba, a megyei könyvtár hely- történész könyvtárosa a Pai- miro Togliatti Megyei Könyvtár kiadói tevékenységét elemzi; a cikk egy felszólalása a zalaegerszegi regionális tanácskozáson. A tájékoztató a könyvtárügy legfontosabb híreiről, rendezvényeiről is áttekintést ad. D mér az ötödik kólát rendelte a beépített * pincértől, aki féldeci konyakkal erősítgette az ártatlan italt, s D. azt hitte, erről senki sem tud a társaságban. Nem volt nehéz megjátszani a jóhiszemű tudatlant, hiszen senkit sem érdekelt, mit iszik D., ö viszont nagy súlyt fektetett rá, hogy mi azt higgyük, sohasem fogyaszt alkoholt. A fiúk fásultan néztek át a fején, melyen izzadságcsöppek és rózsaszínű foltok tűntek föl, elfáradtak a vitában, s hagyták, hogy most már arról szónokoljon, amiről akar. Az asztal közepén üres sö- rösüvegerdöben bolyongtak az elfogyott vifa utolsó érvei, s D. szokása szerint kiválasztott magának egy faramuci témát, amelyhez, úgy vélte, senki sem ért közülünk, és arról tartott előadást. Láttam, kogy a fiúk hálásak a füst pácolta falaknak, amiért elnyelik D. szavait, s zavartalanul tovább VITA Tisztázzuk a fogalmakat A múlt évi, hagyományos Kapó fi-toj ál Irtás toposán vita kerekedett a pályázat és kiállítás szervezőinek, irányítóinak felfogásáról, a zsűri döntéséről. A faragók egy részének képviseletében Kustos János marcali népi faragó mondta el véleményét. Ehhez kapcsolódik dr. Nagy Lászlónak, a Népi Iparművészeti Tanács elnökének álláspontja. A kettőt együtt közöljük, remélve, hogy így tisztázódhatnak a félreértések. Kiszorult a népművészet Nagyon jónak tartom a Kapoli-kiállítás kétévenkénti megrendezését, mert a Kapoli név a pásztoréletre, a pásztorfaragásra emlékezteti a népművészet kedvelőinek népes táborát Id. Kapoli Antal Kossuth-díjas faragópásztor, a népművészet mestere Somogy megyei születésű volt, ezért fontosnak tartom, hogy szót emeljek a pásztorfaragás, illetve a p asz torművészet védelmében. Először is: ez a kiállítás nem teljes joggal viselte • a „Kapoli kiállítás” elnevezést Hogy miért? Azért, mert a kiállított tárgyaknak csak egy része mondható pásztorfaragásnak, a többi vésett és különböző technikával készített munka volt. Szerintem a pásztorfaragások és a hasonló technikával készített alkotások döntő része a raktárban maradt, nem került kiállításra. Ki tudja miért. A kiállított tárgyak döntő része a népi iparművészeihez, Illetve az iparművészethez tartozott, kiszorítva a kiállításról az igazi népművészetet. Ügy érzem, valami fogalmi zavarban élünk. Ügy tudom, hogy a különböző alapítványok azért alapittattak, hogy az alapító az 'általa kialakított művészetet fenntartsa, illetve az azonos művészetet képviselőket támogassa művészetének gyakorlásában. Vagyis a „Kapoii”-alapítványnak a népművészetet, illetve a ía- ragóművészetet kellene szolgálnia, a legtárgyilagosabb zsűrizés mellett. Feltétlenül külön kellene választani a pásztorfaragó népművészetet az iparművészeitől. Talán még nem késő. Azt hiszem, hogy véleményemmel nem vagyok egyedül. Helyes lenne, ha a • felső vezetés — amely már oly sokat tett a népművészet fennmaradásáért — helyére tenné a felvetett problémát. Ezzel sokat segítene a faragók népes táborának és a kiállítás rendezőinek is, hogy ne tévesszék össze a népművészeti tárgyakat az iparművészeti tárgyakkal. Szerintem külön kell megrendezni mindkét művészeti ág kiállításait. Annál inkább, mert a pásztorfaragó népművészetet a farigcsáló emberek döntő része szabad idejében, kedvtelésből végzi, hogy valami maradandó szépet, kedveset és hasznosat alkosson magának vagy embertársainak, stb. Az is igaz, hogy a népi faragók egy része az utóbbi évtizedekben a háziipari szövetkezetbe bedolgozó munkát végez főfoglalkozásban, de döntően a népi motívumokat faragják. Szólni kell arról is', hogy a Kapoli képviselte pásztor- faragó" népművészet sohasem volt Budapest-ceníri- kus. A pásztorok mindig a környezetükből vették termájukat és a különböző motívumokat. Ortutay Gyula írta, hogy a történelem és a társadalom erői tájanként más és más hatásokat fejtettek ki, s ezzel is hozzájárultak — hasonlatosan a népköltészeti és népzenei dialektusokhoz — a népművészet sokszínű táji eltéréseinek kihalásához, másutt a népművészet teljes kiszikkadásához, elpusztulásához. Hogy ez utóbbi be ne következzen — legalábbis Somogybán —, ezért dolgoztak elődeink: id. Kapoli Antal, Boszkovics János, Tóth Mihály, Kálmán István, Varga János, if j, Kapoli Antal, Varga László, Nagy Ferenc, Jancsikity János, Fehér Lajos, valamennyien a népművészet mesterei. Azt, hogy ki ne haljon Somogybán a pásztorfaragás, a gazdag népművészeti motívumok világa, erről gondoskodik a megyében még vagy ötven aktív faragó. Ügy érzem, hogy megyénkben megoldható lenne e népes faragógárda összefogása. Olyan összefogásra Ihletet merítve... Kustos János népi fafaragónak az 1983. évi Kapoli- kiáliításhoz fűzött észrevételeihez legyen szabad nekünk is megjegyzéseket tenni. Mindenekelőtt egy alapvető fogalmi tévedést szeretnék tisztázni: ez nem egyéb, mint a népművészet és a népi iparművészet fogalmi körének pontosabb meghatározása. Id. Kapoli és ifj. Kapoli Antal munkáikkal bizonyították, hogy a dunántúli pásztorfaragásnak magas szintű darabjait készítik, amely átmenet a múlt század végén befejeződött tárgyformáló népművészet és a XX. század első évtizedében megszületett népi iparművészet között. Az idős és a fiatalabb Kapoli munkássága ennek a nagyszerű átmenetnek a példája. Ezt Domanovszky György barátunk nem olyan gondolhatják — ki-lci a meggyőződése szabta irányban — az előbbi eszmecserét az irodalomról. A táskákban lapuló kéziratok betűi fölszálltak, fölizzottak a cigaretta- füstben, s összeálltak verssorokká, rövid, hemingway-s mondatokká a novellákban. Én is örültem D. figyelmet sem igénylő szóáradatának, mert a vendéglőbe zúzmarái, havas estét hozott be néhány lány, s mintha messzebbről jöttek volna, mint az itt ücsörgők valamennyien. Nem a környékbeli utcákból, hanem valamelyik faluból a Hanság mentén, ahol minden bizonnyal olyan tél van, amilyen csak azon a vidéken lehet, de ott is csak olyankor, ha én máshol vagyok, mert csak máshol tudom olyannak látni az otthoni telet, mint amilyennek akkoriban láttam, amikor még nagyapám bajuszán, bekecsgallérján szikrázott. „Aha" — bólintottam D.- nek, mert kérdőn nézett rám, s közben apró befagyott tavakat láttam, csigaszeggel, patkóval rajzolt köröket, vonalakat a mézszínű jégen, s egykedvű fűzeket a tavak partján, s a fagyos földből jöldudorodó százéves gyökereket, és öregasszony-hangon jajgató nádakat a partok mentén. Mi lehet az oka, tűnődtem a sörösüvegerdö fölé hajolva, hogy elfogytak ezek a tavak, hogy két évtized elég volt ahhoz, hogy eltüntesse őket a természet, mit vétettünk a Hanságnak, hogy elvarázsolta, elvette ezeket a szikrázó kis gyé- mánldara-bokat az egykedvű ■ fűzek lába dől, $ velük együtt elfogytak a doromboló kályha mellé igyekvő, kipirult arcú alkonyotok is. . Nem tudom hogyan történhetett, de ez a két évtized elég volt ahhoz, hogy már csak bennem épek a tavak, s a jégtükörre rajzolt körök és egyenesek, nagyapám bajusza, tenyere, amelyen a legszebb csillagokat tartotta elém, nagynéném tisztaság- szögű konyhája, nagybátyám kék pillantása az udvarunk felett, ÊLM ilyen jó, hogy messze /y\ vagyok a szülőföldemtől, mert így minden este hazamehetek, gondoltam, i néztem a lányokat, akik hosszú szárú csizmát és rövid, szoknyát viseltek. B., a fiatal költő felállt az asztaltól, s erre mindenki szedelőzködni kezdett. „En még iszom egy kólát” — mondta D. és magához intette a beépített pmSzapudi András gondolok, amely nem korlátozná a faragókat a témák és motívumok megválasztásában, de irányt mutatna az igazi pásztorfaragás e]-i sajátításához, a jelen ígé-j nyernek kielégítése mellett1 Olyan tájékoztató előadá-j sokra is gondolok, ahol az elméleti előadást gyakorlati bemutató követné. Szerintem ezen az úton kellene járni, hogy meg tudjuk menteni a pásztor- művészet gazdag motívumé kincsét az utókor számára. Mert amíg központi irányi tással próbálják meghatározni azt hogy mit és hogyan faragjanak a mai faragók, addig azok nem teljesíthetik valódi hivatásukat. Kustos János népi faragó Marcali, Berzsenyi u. it. rég megjelent: „A két Kapoli” című könyvében szépén megírta. Ezért lett tehát a Kapoli név jelkép, amely nemcsak egy nagy népi faragó emlékéi, őrzi, és nemcsak a pásztorfaragásét, hanem az egész magyar népi faragásnak hivatott emléket állítani. A népi iparművészet — és ez a fafaragásra is vonatkozik — a tárgyi népművészet hagyományaiból indul ki, azt fejleszti tovább, hozzáadva az alkotó készségét és művészi képességeit. A 20. alkalommal megrendezett Kapoli-kiállítás országos pályázatán a legkülönbözőbb tájak és technikák jelentek meg, a legkülönfélébb megformálásban. Korunk népművészete, a népi iparművészet mindezek folytán nem lehet azonos a régi pásztorfaragó művészettel, melyet valamikor a „farigcsáló embernek” kedvtelésből végezitek. A mai társadalmi viszonyok mások. A történelem és társadalom erői az élő népművészetre épp úgy hatnak, mipt más művészetre. A népi iparművészet is történelmi kategória A mai népi iparművészet tárgyai nem _ múzeumokban levő vagy ’ egyéb régi művészeti tárgyak másolatai. A somogyi pásztorfaragás országos hírű, és hatása rendkívül nagy a hazánkban élő fafaragókra A mai somogyi fafaragók azonban nem akkor teljesítik hivatásukat, ha másolják Kapolit, hanem őt korszerűen, a hagyományok figyelembevételével továbbfejlesztik. Munkáikat nemcsak a szűk környezetnek, hanem az egész országnak készítik. Az 1983. évi Kapolí-pályázat a mi véleményünk szerint — ellentétben. Kustos Jánoséval — jól sikerült. Célját elérte azzal is, hogy stílusában, a technikákban és a tárgyak célszerűségében olyan alkotásokat mutatott be, amelyek a hagyomány figyelembevétele mellett továbblépést jelentettek a népi iparművészet területén. A Kustos János által említett népi fafaragók többsége a Népi Iparművészeti Tanács által elismert és megbecsült személyiség. Alkotásaik egy része a Népi Iparművészeti Tanács gyűjteményében van, s az időnként megrendezett kiállításokon azokat be is mutatjuk. Ügy érzem, akkor szolgáljuk a Kapoliak ügyét, ha nem csupán a farigcsáló pásztorok régi világát mutatjuk be, hanem ösztönözzük a mai „farigcsálókat" arra, hogy ihletet és erőt merítve a Kapoliakból, újat és szépet mutassanak be. Dr. Nagy Laszti, a Népi Iparművészeti Ta nias etaai(«
