Somogyi Néplap, 1984. március (40. évfolyam, 51-77. szám)
1984-03-01 / 51. szám
Mihály bronzérmes Kilenc szocialista ország birkózói vettek részt a hét végén a budapesti Körcsarnokban megrendezett szocialista országok BM-spar- takiádján. A Dózsa-váloga- tottban öt kaposvári sportoló is szőnyegre lépett, s közülük a 74 kg-os Mihály Miklós bronzérmet szerzett. Egy román és egy koreai birkózó ellen győzött, s csak egy bolgár ellenében maradt alul. A 68 kg-os Boros Attila szovjet és koreai sportolótól kapott ki, legyőzött viszont egy lengyelt, s így a pontszerző 6. helyen végzett Meláth Csaba, Keresztes Ferenc és Farkas Gábor nem ért el helyezést. • t • Kisz-kupa néven nagyszabású nemzetközi szabadfogású ifjúsági birkózóversenyt rendeztek Budapesten. Az erőpróbán a Kaposvári Dózsa sportolója, Boros Attila a 70 kg-osok 29 fős mezőnyében a második helyet szerezte meg. Eredménye alapján meghívták az ifjúsági válogatott keretbe is. • • • Kun szentmi ki ós on serdülők részére került sor olimpiai reménységek versenyére. Az 53 kg-os Fórián Lajos öt győzelemmel és két vereséggel a 39 induló közül az ötödik lett. Az igen népes mezőnyben a többiek 3-4 győzelemmel sem értek et helyezést. Három úszógyőzelem A Csík Ferenc uszodában került sorra az összevont megyei úszóbajnokság második fordulója. Somogy, Tolna, Baranya 8 egyesületének 200 versenyzője állt rajthoz. A lányok mezőnyében nem született somogyi győzelem. Két második és öt harmadik helyét szereztek a somogyiak. A fiúknál 100 m úttörő háton Kovács Cs. (1:22,5) 50 m delfin pillangóban Koczka (39,6) és 100 m béka gyorson Kardos G. (1:32,4) lett első. Valamennyien a Rákóczi úszói További öt második és öt harmadik helyet szereztek még a megyénket képviselő Rákóczi-úszók, Képünkön: a 100 m-es férfimellúszás rajtja. ORTsrSrtSPORTs^ort^SPOR' PC ISDor? Rajt ©lőtt Rákóczi : első hely, Nagyatád: középmezőny Teke NB 1/ Idegenben győzött a Közút A K. Közút tekecsapata két ér után először nyert idegenben másodosztályban. Ezzel nagy lépést tett a megkapaszkodás felé. A vesztsére álló mérkőzést Illyés és Varga nagyszerű küzdelmével fordította a maga javára a kaposvári csapat Fi. Közút—Győri ÊPFU 5J (2432-2397) Szilágyi 403, Laposa 42# Ládonyi 380, Kersei 418 Lőczi 426, Morva! 363 Bóka 348, Gruber 382 Illyés 434, Borárus 389 Varga 439, Töreki 418. Vasárnap négy csapatnnk lép pályára a területi bajnokságban. Közülük kettő nemesebb célokkal vág neki a folytatásnak. Mi újság a rajt előtt ? Érdeklődésünkre az alábbi választ kaptuk a két szakvezetőtől. Rakóctti Csaknem végig biztató jalett láttuk az idei fölkészülésnek. Az edzőmérkőzesek azt sejtettek, hogy a Rákóczival változatlanul számolni lehet az elsőségért vívott harc során. Aztán közvetlenül a rajt előtti hetekben megsokasodtak a gondok. Kutasi eltiltása miatt egy ideig kapus nélkül maradt a csapat Volt, amikor kölcsön portás, legutóbb pedig egy mezőnyjátékos őrizte a Rákóczi hálóját Békéi személyében van egy jó kapuvédője ma is a RákócziDaic, ő azonban a felkészülés során sérült volt íg7 sokat kihagyott Minden attól függ, hogy teljesen egészséges lesz-e a rajtra. Kiújult Zentai húzódása, Petőt Denari operálták, ő csak most kezdhette el az edzéseket Kakas pedig még egy ideig a maródiak listáján lesz, miként Gyurkó és Czabula is. Ráadásul Gyurics László és Hanusz bevonult így lényegében nyolc olyan labdarúgó hiányzik majd a rajtnál, akik az ősszel a legtöbbször szerepeitek. Még sincs pánikhangulat a csapatnál. .Varga leszerelt és vele a baloldali középpályás gond megodódik (bár jelenleg 6 is sérült), és előbbre lép több fiatal, aki az előkészületek során többször biztató formát árult eL Hatvan edzéssel és tizenhét mérkőzéssel a háta mögött várja a PBTC-t a Rákóczi Bő- zsöny János edző gondjai ugyan megsokasodtak, mégis azt mondja, hogy szerencsére olyan labdarúgók állnak készenlétben a hiányzók SOMOGYI NÉPLAP mögött akikre váltig számíthat Az edző most már csak abban bízik, hogy a betegek és sérültek rendbe jönnek, és akkor olyan rivalizálás indul meg a csapatba való kerüléséi t, amely serkentően hat az eredményekre. A Rákóczinál a módosított cél egyértelmű: igyekezzenek megnyerni a bajnokságot Nagyatád Atádon új edzővel kezdte meg fölkészülését a VSE a tavaszra. Fuisz János helyett. Váradi Lajos vezeti a munkát Január 4rtöl terem ber és a szabadban folyt a munka. Már túl vannak a hatvanadik edzésen ok is, Részt vett a gárda a Tanács-kupában, megnyerte, és ezt szép sikernek, biztató jelnek könyvelik el me- gyeszerte, különösen pedig odahaza. Megsokasodtak Váradi edző gondjai. Pintér megsérült Czár a totóügy miatti eltiltását tölti, ezen a héten pedig bevonult Miklós Kovács és Dekanics. Így a ■tervezett együttes nem léphet pályára, és új szerkezeti változtatásra kényszerül az edző. Tizennyolc labdarúgó várja a rajtot jelző sípszót Atádon, de hogy melyi tizenegy fut ki odahaza vasárnap a pályára, még a hét elején bizonytalan volt. Nyűt titok a városban, bogy erősíteni szeretne egy leszerelővei a VSE, a hét végére kiderül, bogy lesz-e „új” játékos. Bár, úgy ítélik meg, hogy gyengült a csapat, azért mindenképpen szeretnének az első nyolc között megkapaszkodni, Az első forduló érdekessége hogy éppen a Tanácskupa döntőbeli ellenfele, a. Kaposváron legyőzött Táncsics utazik Nagyatádra, így bét nap alatt másodszor találkozik a két somogyi csapat Elbizakodottságtól azonban óvja Váradi Lajos játékosait, hisz a Táncsics várhatóan a héten újabb labdarúgókkal erősödik, igy mondhatjuk úgy is: pillanatnyilag „sötét ló” az ellenlábas. t- __________■ -si í* S? A l egjobb nyolc között az MfflK-ban Siófok—Keszthely 2:0 (1:0) Siófok, 1500 néző. V.; Nagy L. Siófok: Horváth IL — Brettner, Onhausz, Takács. Virág — Szajcz, Bódi, Olajos — Szabó (Ruppert), Horváth L, Tieber (Csáti). Edző: Szőke Miklós. Keszthely: Németh Gy. — EngLóner, Földházi, Bagó (Nagy), Nikitscher — Németh L Halász, Major (Kiss) — Bócz, Rácz, Horváth Z, Edző: Kiss László. Nagy iramban kezdtek a csapatok, s a 10. percben Olajos közeli fejesét nagyszerű érzékkel védte Németh. Ugyanebben a percben ordító gólhelyzetben Szabó közelről a kapust találta telibe. A 13. percben megszerezte a vezetést a Bányász: Bódi 30 méteres keresztlabdájára a felfutó Brettner jókor érkezett, és a kimozduló kapus mellett a kapu középébe lőtt. 1:0. A 15. percben megismétlődött a gól előtti akció, Bódi újabb remek labdáját azonban Szajcz hiába fejelte kapuba, a játékvezető les címén nem adta meg a teljesen szabályos gólt. Szünet után a 72. percben eldőlt a mérkőzés sorsa. Olajos baloldalon megszerzett egy labdát, jó érzékkel gurított középre, s a befutó Horváth L közelről nem hibázott 2:0. Nagyszerűen c iőkészltett edzőpályán végig jó iramú volt a mérkőzés. A Bányász döntő fölényben játszott, a támadások sorozatát vezette, s legalább egy féltucat gólhelyzetet hagyott ki. A hazai győzelem és a továbbjutás egy pillanatra nem forgott veszélyben. Jók: Brettner, Onhausz, Virág, Takács, Horváth I, ill. Németh, Englóner, Földházi, Nagy és Halász. Molnár József OrszágotI terádlő kupa ZTE—Rákóczi 2:1 (0:0) Az egerszegiek jutottak a legjobb nyolc közé. Divatosat, praktikusat — olcsón ! Női esőkabát Bakfis szövet félkabát Női kordblézer Női munkaköpeny Női garnitúra (atléta + nadrág) Pamutjersey 400 Ft 460—778 Ft-ig 683 Ft 110 és 180 Ft 105 Ft 65 Ft/m Olcsó Áruk Boltja, Kaposvár; Noszlopy Gáspár u. 6. <7978® p-í't'}1 piáid LJÍDEI/ nlntlv S' ■ ' v. ' . • ' O ' MÁRCIUS A na, CJB teakar M, ■ tlJ* teakor nyugszik) a hold *JH teakor kél, « MAI teakor nyugszflb 1 A várható időjárás: 1 A és nyugati országrészben túlnyomóan borult, párás, helyenként ködös idő, ködCSÜTÖRTÖK szi tálás, néhol gyönge eső várható. A délkeleti szél napközben kissé megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörAlbin tökön S, U fok között várhat«. — Koszorúzás! ünnepségei rendeztek szerdán a Mezó Imre úti temetőben Novo- bátzky Károly, a magyar szocialista tudományos és kulturális élet egyik alapítója és szervezője születésnek 100. évfordulója alkalmából. — A Bakaion környéki szennyvizek megélést és elvezetési rendszeréről is szó esett azon a szakmai tanácskozáson, melyet tegnap rendezett a Magyar Hidrológiai Társaság Budapesten, a MTESZ székhazában. A szakosztályi ülésen a rendszer fejlesztési terveit is is— Világ járásra indáinak a napokban két kaposvári fotós képei. Péter János és Szenti ványi Árpád felvételeit San Sebastianban, Nantes-ben, Hogkongban, Szingapúrban, Macaóban és a brazíliai J au ban mutatják be vándorkiállításom. — A liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola előkészítő tagozata felvételt hirdet az 1984/85-ös tauówre, zongora, hegedű, gordonka s-rvkra, olyan rendkívül tehetséges gyermekeik részére, akik 8. életévüket betöltötték, de az általános iskola 8. osztályát még nem kezdték meg. Jelentkezési lap igényelhető a Zeneművészen Főiskola tanulmányi osztályán (Bp, VL Liszt Ferenc tér 8J. — 14 millió forint értékű árut adnak közfogyasztásra a nagyüzemen keresztül a hetes: Vikár Béla Tsz tagjai. Többek között csaknem kétezer-háromszáz hízósertést, 1350 hektoliter tejet adtak eL — Nyugdíjasoknak engedményes ruházai vásárt rendezett tegnap Kaposváron a La tinea Művelődési Központban, a háziasszonyok klubjában a Somogy Aruház. A délutáni 30 százalék engedményt kínáló kiárusítás több mint máz klubtagot vonzott. — Bagó Bertalan somogyi festőművész tizennyolcadik egyéni kiállításét nyitották meg a napokban Budapesten a Duna Inter-Continen- tái-szállóban. A tárlatot március 3-ig tekinthetik meg az érdeklődők Új korrózióvédő anyag Legalább két évtizeden át biztonságosan védi a korróziótól a nagyfeszültségű távvezetékeket a Magyar Ásványolaj- és Föidgáz- kísérleö Intézet új kenőanyaga. Az új kábelvédöből az idén 100 tonnányit állítanak elő a Tiszai Kőolajipari V általat nyírbogdányi üzemében. — Tízmillió köbméter főid mozdult el az ÍJ kilométeres csúszás következtében húsz évvel ezelőtt, a dunaújvárosi partszakadásnál. Az akkori eseményekre és az azóta végzett partvédelmi munkákra emlékeztek tegnap a fiatal szakemberek a Fővárosi Vízműveknél. Szerfcesztőségi ügyelet este 8-ig Telefon: v 11-510 65 Évvel ezelőtt, 1913. március 1-én ismét Budapesten jelent meg rendszeresen az első magyar kommunista lap, a Vörös Újság. A Kommunisták Magyarországi Pártjának hivatalos sajtóorgánumaként a polgári demokratikus forradalom napjaiban, 19IS. december 7- én látót* először napvilágot a négyoldalas, szerény külsejű újság, címlapján: Világ proletárjai, egyesüljetek! Megjelenése új fejezetet nyitott a magyar sajtó történetében. A lap szerkesztőségét 1919. február 3-án, annak kapcsán, hogy őrizetbe vették a KMP vezetőit, egy rendőri különítmény feldúlta, berendezését összetörte, s az ott talált nyomtatványokat lefoglalta. A párt vezetőinek február 21-1 letartóztatását követően a lapot a Nagyváradon kiadott Nagyváradi Vörös Ojság helyettesítette, hogy azután március 1-től Ismét a fővárosban jelenjen meg. A lap szerkesztői — Kun Béla, Szamuely Tibor, Rudas László, Vágó Béla, László Jenő — a magyar munkásosztály öntudatra ébresztéséért küzdöttek. A hetenként két- ?ner, IMS. január közepétől háromszor megjelenő újság népszerűsége gyorsan nőtt: Jegltaláresabb cikkírói között ott találjuk Lukács György, Alpári Gyula, Bolgár Elek, Révai József nevét. Kivégezték a törökbálinti gyilkost A Pest megyei Bíróság Toldi László törökbálinti lakost aljas indokból, különös kegyetlenséggel elkövetett embeirölés bűntette miatt halálbüntetésre ítélte. A Legfelsőbb Bíróság 1984. január 20-án kelt határozatával az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. Az iszákos életmódot folytató Toldi László — aki korábban felesége megölése miatt már 15 évet töltött börtönben — 1982. október 1-én hajnalban — hogy életiársún bosszút áll jóm —■ 4 éves leánygyertnekükne rágyújtotta a házat, és az alvó kislány meghalt. A kegyeim kérvény elutasítása után az ítéletet szerdán hajnalban végrehajtották. — Laposkúszás címmel jelenik meg a napokban az egykori kaposvári költő, Győri László új kötete a Magvető Kiadónál. Ez lesz a harmadik könyve. — A Szerencsi Édesipart Vállalat diósgyőri gyárában újdonságként diabetikus étés tejcsokoládéból is készítenek nyúl- és tojásfigurákat Ezeket narancssárga jelzéssel látják eL Gázpalack-robbanás özvegy Gyöngy Vincéná 81 éves nyugdíjas Budapesten, a XVII. kerület Hidasnémeti utca 50. szám alatti családi házában a bekapcsolt elektromos tűzhelyre helye-ett egy 2 kilogrammos PB-gáznalackot kedden. A melogtól a palack felrobbant, ennek következtében a lakóház összedőlt. Az anyagi kár jelentős, özvegy Gyöngy Vincémé könnyű sérüléseket szevedett. — Expressz-hírek, HOHNSTEIN (DREZDA). Indulás: 1934. már- cius 31. — április 5. Utazás vonattal! Étkezés: teljes ellátás. A részvételi díj: 2200 Ft. Jelentkezés és felvilágosítás az Expressz Utazási Irodában: Kaposvár, Ady u. 2. Telefon: 13-556. (78732) — A TUNGSRAM Rt. Kaposvári Elektronikai Gyár gazdasági és társadalmi vezetői tisztelettel meghívják 9 nyugdija* és gyesen levő dolgozókat március 6-án délután fél 3 órako# az ebédlőben tolandó nőnapi ttB&ep&égra.