Somogyi Néplap, 1984. március (40. évfolyam, 51-77. szám)
1984-03-31 / 77. szám
Győri László Körömpörkölt A konyhában minden eltört, de főleg a körömpörkölt. V Tányérostul lecsörömpölt a kés meg a körömpörkölt. Hívjátok a különmentőt, — halálán a körömpörkölt ! Fehér kötényben doktor úr sürög-forog, majd elgurul. A tűzhelyen műt, operál, körömpörköltet reperál. A bécsi Museum Moderner Kunst budapesti kiállításának anyagából. M. nélkül Oehlen: Cím BALOGH ÖDÖN Ember a bölcsőben Elöhang — Hát megszületett. — Meg. — Pedig nem akartátok. — A harmadikat, tizenháromévi bölcsőnyugvás után, az ember nem úgy várja, mint a messiást. — És akkor ...? — Egyedül ő akarta. Az életet választotta. — Áldásunk rá. — Most mi is azt mondjuk: ha nem volna, ki kéne találni. Tűnődés Ember a bölcsőben, mondjuk megszokásból. De hol van már a bölcső, a iából ácsolt? Megőriztük nevében, eldobtuk testi mivoltában Csak a nevét kuporgatjuk kezünkben-szivünkben, mert érezzük: valami ősit, valami örök emberit jelez. A születést, a teremtést, a felcseperedést. Tudom, ezek szavak. Mondhatni, nagy szavak, semmi több. De mihelyt kézbe veszed a törékeny emberkét, eltűnnek a szavak, a lélek befogadja, ele' te, érzelemmé melegíti. Kinek kisgyermeke van. tud- já : van ilyen csoda tétéi. Reggelente a bölcsőben valami ragyogás kél, akár a föld horizontján napfeljöt- tefcor. Ezt az édesanya érzékeli igazán, aki az új élethez a lélek-meleget is »«gározza. Mit jelent egy kisgyermek érkezése a családban? És mit a világba? Válaszunk fontolgatandó. Nekünk, embereknek két énünk van: az egyik azzal érvel, hogy a gyermek lemondással, küszködéssel jár, jobb, ha nincs; a másik meg azzal csábít: csak vele együtt teljes az életed Velük, a kisgyerekekké együtt- kerek a föld. És a világ? Egyik kezével áldást oszt, másikkal halált. Egyfelől a gyermeki ajándékokkal bíbelődik, másfelől a rakéták játszótereit egyengeti az emberiség számára, megváltásul. Ki-ki természete szerint. Beszélünk a békéről, tiltakozunk, aláírunk. 1 Mindannyian átérez- zük-e? Ha egy kisgyereke' aludni láttál, elnézed vibráló arcát, csukott szernél, nyugodt lélegzését, tőré kény kiszolgáltatottságát — elmondhatod,; lá*tad 'v- két. Hétköznapom Munkából hazatérsz, la- radt vagy, jó volna fél órát pihenni. Es mi vár otthon: A napi bevásárlás, boltban a sorállás, fürdőszobában a pelenka mosás. Zsörtölődő!, kulizás az élet. Már sértegetnéd párodat, ki szintén munkából jött, fáradtan, la kásán rázúdul a családi „műszak”, főzni, rendet tenni, kisgyermeket meg- szeretgetni. A háromból egy elég volna. Mondom, mar morgolódnál, amikor szembe jön veled botladozó léptekkel, kérő kezekkel, sugárzó szemekkel az egyéves kisgyerek. És megáll benned a haragos szusz. A kér ménység, a kérgesség, am5 évtizedek hajszájában az idegzetedre, a lelkedre rárakódott, lassan fölenged. Valami melegséget érzel. Ember lettél, érző ember. A kisgyerek terhe valami ősi együvétartozássá válik. Életed jobbik része. Néha eszedbe jut, hogy annak idején asszonyoddal elmentél az SZTK-ba, várni kellett, már érezted, terhes. Aztán megütötte szemedet a felirat: terhesgondozás. Kinek terhes? Hiszen ez a .teher” az élet legszentebb dolga: az ember örökös újjászületése. Mennyivel jobban érezték parasztasszo nyaink a nyelv édes ízét, meg a szülés létfontosságát. midőn a gömbölyödő asz- szonykára azt mondták: áldott állapotban van . .. Kenyérkereső vagy, reggel .sietnél munkába, de hallod az anyai hangot: „Nem maradhatnál kicsit a gyerekkel? Míg jön a Mami .. Nyelsz egyet. Meglehet, az édesanyának fontos dolga van munkahelyén. De hát lehet-e fontosabb, nagyobb dolog, mint egy emberke testét, lelkét, jellemét naponta „termelni”, nevelni, formálni. Egésszé tenni. Eszedbe jut, hogy a méhek társadalmában az anyaméh királynői státuszban van. De hát ők oktondi állatok Gólyahír Mondják, vannak újszülöttek, akiket a gólya hozott. A mi emberkénk is észrevétlenül jött. Az anya ugyan megsejtett valamit, az orvosi vizsgálat nyugtatta meg: semmi vész. Mire bizonysággá lett a gólya jötte, már úgy megfészkeit, nem lehetett elhessenteni. Mulatságos, hogy éppen az orvostudomány ... Csak annyi történt: a békáreak- eiónál biztosabb vizsgálatot alkalmazták, és az újfajta, tévedhetetlen műszer melléfogott. Igaz lenne, hogy a béka megbízhatóbb a tudományos műszereknél? Meglehet. Az mindenesetre mellette szól, hogy a békának létkérdés pontosan jelezni a gólya érkezését, mert ahol föltűnik a gólya, onnan a békának nyomban el kell tűnnie. Lám, olykor egy kis tévedés kell ahhoz, hogy egy emberke napvilágot lásson. — Szervusz, kenyeres! Ezer éve nem láttalak.. Mi van veled? Hogyan „élsz? — Szorongatta rég nem látott barátja kezét Szakolcai. — Mikor is találkoztunk utoljára? — Tíz éve, az érettségi találkozón. — Valóban, már tíz éve. Micsoda buti vott. . . Mondd: még mindig olyan szép és kedves a feleséged? Emlékszel, akkorát láncoltunk ... — öt éve eivetttunk. Otthagyott a gyerekekkel együtt. — Csodálatos asszony. Kérlek, add át neki a fcéscsó- konuit! De mondd, ho(ty a fenébe lettél te pszichiáter? Gyakran olvasom az újságban a lelki tanácsaidat. — Az nem én vagyok, csak névrokonság ... Tudod, én lakberendező lettem. És a te családod? Bizonyosan nagyok már a gyerekeid. — Nem lehet gyerekünk. Tudod, az a régi baleset 1.. szóval nekem nem lehet. — Gratulálok, öregem! Persze sokat lehetne beszélni arról, miként állja körűi a bölcsőt a társadalom a maga sokféle gondoskodásával, segítségével. Hogy az új szülöttnek egészsége, növekedése, jövője legyen. De hát ezt mindenki ismeri, minek mondanám. Talpra állás Ha kisgyermeked van, tanúja lehetsz saját fölcsepe- redésednek. Látod, így let tél ember. Rájössz, milyen nagy dolgok a kicsi dolgok. Az, hogy az újszülöttnek meglegyen a két füle, a két szeme, a két lába, és hogy ezekkel halljon, lásson, majd talpra álljon, ű*- nak induljon a világba. A gyerek fölcseperedésé- ben végigkísérted az ember kialakulásának több évmilliós útját, amit gyereked másfél-két év alatt megtesz. Hiába,, ő már gyorsuló időben született... Nagy pillanata a kisgyermeknek (akárcsak az ősembernek) az első talpra állás. Amikor bizonytalan léptekkel elindul a lakást földeríteni. Számára itt, a házban kezdődik a haza. Később bejárja lakóhelyét, a közeli dombokat, távolabbi tájakat. És számára ott a haza, ahol gondoskodás és szeretet várja. Emlékszem: nagyobbik lányom két-háro.n éves korában, amikor a messzi borsodi tájra utaztunk, úgy érezte, más országokon megyijnk át, csak a nagyszülők városára ráismerve csillant föl szeme és szava: ugye, ez már Magyarország ? A bölcsőből kilépő így jut haza. A háztól a hazáig, A maga bölcsőjétől a nemzet bölcsőjéig. CHyan szépek és okosak, mint az anyjuk? — Már többször fel előirtalak hívni telefonon, de valahogy nem jött össze a dolog. Emiatt a baleset miatt szorongásaim vannak néha. Gondoltam, egy jóbarát bizonyosan tud segíteni. No, de ez nem utcára való téma ... — A múltkor ajánlottak egy telket a szigeten. Valami csinos vhtyiMót szeretnék építeni rá. Gondoltam, megtervezhetnéd. — Ntiïiêz ügy, én ugyanis kohómérnök vagyok. — Nagyszerű! Tudtam, hogy számíthatok rád. Hogy van a marnád, a kedves Mariska néni? Micsoda kapu- cinereket tudott csinálni ... Még most is a számban érzem az ízét. — Ne ízellenkcdj, pajtás! Tudhatnád, hogy árva gyerek vagyo'k, se apám, se anyám. — Hát ennek szívből őrá (öt Add at neki kézcsoko- matl Haliam, he tervezted Kapcsolatok Az olvasás varázsa A két világháború között működött hazánkban a Dante Könyvkiadó. E cég választotta mottójául, hogy „a szép élet titka az olvasás”. Akikor nagyon igaznak éreztem. Később valamennyire módosítottam véleményemet, mert ráébredtem, hogy a szép életnek bizony rengeteg titka van. Abban vásaont ma sem kételkedem, hogy a titkok közül az egy*, méghozzá nem is a jelentéktelenek közül való mindenképpen az olvasás. A könyvet gyerekkoromtól kezdve szerettem. Apárn- anyám szintén könyvszerető emiberék voltak, csak hát abbeli érzelmeiknek szigorú határt szabott a szegénység. Bizony nagyon kevés könyvünk volt. Egy hatkötetes Móra-sorozat — sárga vászonkötéaben —, amelyet nászajándékul kaptak szüleim, ebből állt egész könyvtárunk. Móra persze jó tsI kólának bizonyult az olvasás örökre való megszerelése felé vezető úton. Sokáig úgy éreztem, mintha ott ülne mellettem egy kényelmes fotelban, illatos szivar- füstbe bunkolózottan, és mesélne, egyre csak mesélne; könnyedén, lebilámcselően, a fáradság jelét egyetlen pillanatra sem mutatva. Hálát, szeretetet éreztem iránta. Egy idő után azonban észrevettem Móra íxásművésze- tének fogyatékosságait is. Az olvasó ember világa nem statikus. Állandóan mozog, változik. Ami tegnap megtetszett, az holnap esetleg már a fölöslegesnek vélt olvasmányok listájára kerül. Szükségszerű folyamat, nem lehet sem el-, sem megkerülni, mindenkinek át kell esnie rajta, és ez néha megrázkódtatásokkal is jár, hiszen előfordul, hogy az ember rákényszerül tegnapi önmagának részleges megtagadására. Ennek megfelelően alakult, módosult könyvgyűjteményem sorsa is. Lassacskán kialakítottam azt a gyakorlatot, hogy évenként átbön- ' gesztem az állományt És selejteztem. Antikváriumba vándoroltak azok a kötetek, amelyekről úgy éreztem, nem érdemes őket tovább őrizgetni, csak a helyet foglalják. — Persze — minek tagadjam — akadtak néha afféle vargabetűk is. Előfordult, hogy amiből kiszerettem, és amin aztán könnyű szívvel túladtam, az iránt későDb újfent feltámadt bennem az érdeklődés. Ilyenkor nem volt mit termi, vissza kellett ballagni az antikváriumba, hétről hétre átböngészni a polcokat, miikor akadok rá, hogy — újra megvásárolhassam. Az olvasás olyan szenvedély, amely fokozatosan keríti hatalmába az embert, s végül egészen elhatalmasodik rajta. Már nem törőd k azzal, hogy a könyvek egyaz új kultúrcentrumot. Gondolhatnál rám a berendezésnél. Csinálhatnánk egy kisvállalkozást. Manapság divat a szakcsoport. Amúgy is állást kell vlátoztatnom, mert a főnököm nagyon pikkel rám. — Ragyogó ötlet. Hozzunk össze egy magánszanatóriumot. A pácienseidnek én tartom majd a munkaterápiás foglalkozásokat. Csinálunk egy népi kohót kínai mintára, és én leszek a póré. Elegem van már a főmérnök úr szekatúráiból. De most már mennem kell, öregem. Hívj fel holnap, és mindent megbeszélünk. Kézcsókom a nejednek, és ne feledd: népi kohó! — Üdvözlöm a kedves Marisaké, nénit. Ugórjatok föl hozzám egy este. Feltétlenül hozzátok el a gyerekeket is! Azután majd megbeszéljük a vityillót, meg azt a kultúr- cerUrumot. Kösz, hogy segítesz, öregem. Mindig tudtam, hogy számíthatok rád. Ha mi ketten összedugjuk a fejünket meg a kapcsolatainkat, felvirágzik s hazai építőművészet. T. stss Lá«Éo re drágulnak, azzal sem, hogy nem tudja elhelyezni őket, csak vásárol, egyre csak vásáxoH. Könyvvásárlás, olvasás közben jön rá az ember, hogy olyan szenvedély karinaiba került, amelynek étvágyát nagyon nehezen lehet lecsillapítani. Észreveszi például, hogy az idő múlásával kezd mind szerteágazóbbá válni érdeklődése. Olyan tárgykörök felé fordul, amelyékről korábban esetleg tán tudomása sem volt — vagy teljesen közömbösen hagyták —, és egyszerre csak azon veszi magát észre, hogy már nyakig belemerült a régészet, a történelem, a filológia, a csillagászait, netán éppen az orvostudomány tanulmányozásába. Ily módon természetesen rengeteg ismeretre tesz szert. Am észreveszi azt is, hogy étvágya ennek ellenére sem csökken, sót még tovább növekszik. Afféle szellemi láncreakció ez. Minden megszerzett ismeret további ismeretek elsajátítására ösztönöz, új és új ösvényeket nyit az ember számára a szellemi élet igen kiterjedt, szerteágazó .birodalmában. S ahogy telik-mű lük az idő, kiderült, hogy egymásnak távolinak tűnő dolgok között megmagyarázhatatlan — később aztán érthetővé, nyilvánvalóvá váló — kapcsolat van. Előderengenek az összefüggések, a struktúra körvonalai. Ez az a pillanat, amikor az ember úgy érzi, hogy újra birtokba veszi azt a világot, amelyről már azt hitte, véglegesen és visszavonhatatlanul a tulajdonában van. Hegel mondotta valahol, hogy aki a világra értelmesen néz, arra a világ hasonlóképpen tekint vissza. Meghökkentően eredeti meghatározás, és mélységesen igaz. Igazságára azonban csak akkor és úgy döbbenhet rá az ember, ha végigmegy az úton, há sok száz, több ezer könyvön átrágja magát, és eljut — szenvedések, örömök, örv- kínzás. gyönyörűségek útján — odáig, hogy valóban értelmesként szemlélje a mindannyiunikat körülvevő nagyon bonyolult világot. A közelmúltban hurcolko- dásra kényszeri lett a sors. Nem vagyok az a típus, aki akkor érzi elégedettnek — boldognak — magát, ha mindenféle kaeattel teletömi a lakását. így hát mo- tyóm meglehetősen kicsinek bizonyult. Nem számítva persze a könyveket, amelyeket ruháskosarákkal kellett felliflezmi a hetedik emeleten levő új otthonomba. A költözés mindig ideiglenességet szül. Nem történt másként most sam. A kisebbik szobába kerültek — ömlesztve — a könyvek, a nagyobbik'ba a polc nagy vaslétrái, különböző méretű, barnára pácolódott deszkaszálai — szintén halomba rakottam. Időközben megbetegedtem, úgyhogy két hónap is beletelt, mire a polcok új helyükön fölállítta- tódtak és a könyvek — ha egyelőre még rendezetlenül is, de — fölkerülték a polcokra. Amikor a nagy munkával elkészültem, ott álltam izzad tan, csap zol tan. kimerültem. S akkor valami különös érzés kerített hatalmába. A lakás, amelyet eddig idegennek, sivárnak, unalmasnak éreztem, egyszeriben élni, mocorogmi kezdett. A falak — a levegő minden köbmétere — megtelt fénnyel, színnel, ragyogással. Csak álltam, egyre csak álltam, és néztem a hatalmas, mennyezetig érő könyvfallat. Leemeltem egy Thomas Mann-kötetet a polcról, belevetettem magam a fotelba, és meggyúj- tottam az állólámpát. A körte sárga fénykort vetett: centrumában én — és a könyv. S már zizeglek is a feneketlenül nagy csöndben a könyvoldalak. Kezdtaos otthon érezni magam. «r £ Fwifo Tceehio, Halász Endre grafikája rapt» Zsfiá»
