Somogyi Néplap, 1984. március (40. évfolyam, 51-77. szám)

1984-03-31 / 77. szám

A

ngolul saját elhatározásomból akartam megtanulni, nem kényszerített rá senki, semmi. Egész egyszerűen irigykedtem mindenkire, aki tud angolul, míg én nem.

Engem, ha megszólít egy angol az utcán, mit mondok neki? Semmit, csak azt a nyafogós plizt. „Pliz, pliz.” Mennyivel másképpen hangzana, ha el tudnám neki magyarázni, merre találja a Hiltont, a Margitszigetet, nem is beszélve annak előnyéről, ha majd én megyek Angliába.

Kiválasztottam hát egy taníolyamot, úgy hirdették KRASZNAI-FÉLE NYELVSTÚDIÓ, és beiratkoztam. Az iskola a szomszéd utcában volt, és talán ez a jótékony közelség tette, hogy ősztől tavaszig nem sok órát mtriasztottam. •

Az órákat egy iskolává átalakított alagsori lakásban tartották, tantermünk ablaka egy sötét, belső udvarra nézett. Szeptemberben ebbe a kertbe — néhány percre — a nap is besütött, de miikor JOtt a tél, a teremben csak meny- nyezetről lógó, csupasz körték világítottak.

A tankönyveket a Krasz- nai-féle nyelviskola tanárai írták, egy harminc évvel korábbi politika várakozásainak megfelelően. így szerepelt benne mezőgazdasági kombinát, ahol eredményesen kísérleteztek a gyapot és cukornád hazai meghonosításával, és az új civilizáció, amely holnapra megváltoztatja a világot.

Szerepeltek még hevenyészve fogalmazott, hosszú, ran almas olvasmányok, és ezeket ellensúlyozó anekdoták.

„Haldoklik a iricót felesége, és utoljára azt kéri férjétől, ígérje meg, hogy temetésére sógornőjével, Jannel fog elmenni. A skót hosszú gondolkodás után azt válaszolja, non bánom, Margaret, megteszem, de az egész napom el lesz rontva.”

Fiatal tanárnőnket AKce- nek hívták. Alice-nek derékig érő, lenszőke haja volt, hátul — a divatnak megfelelően — durva, nagy csattal volt összefogva. Ezek a színes csatok úgy lógtak hátul a hajában, mint egy-egy eldobott borotva. Alice az órákra sportos nadrágban és pulóverben járt, de szolid öltözékéhez ragyogó gyűrűket, karpereceket, súlyos aranyláncokat hordott. Talányos ember volt Alice, igazi öröm csak akkor volt az arcán, ha megszakítás nélkül, hosszan beszélhetett angolul.

H

amarosan rájöttünk, tanárnőnk úgy szenved itt, ebben a nyelviskolában, mint egy kalitkába zárt madár. Egy büdös, sötét kalitkába zárt madár, akinek fiatal élete örömtele- nül, föld alatti robotban telik el. „Miattatok van” — vádolt bennünket tekintete —, „ti vagytok az okai, hogy fiyen nyomorult az életem.”

A legelső órán történt: tantermünk ajtaján hórihorgas, idős férfi rontott be, végig- esőrtetíet a termen, és mikor Alice-hez ért, ordítani kez«Vathy Zsuzsa írása a Központi Sajtószolgálat 1983. évi novella- és tárcapályázatán III. dijat nyert novellakategóriában.

dett: „Miért nem fejezi be? Nem látja, hogy véget ért az óra? Azonnal fejezze be!“ A tanárnő mozdulatlan arccal nézett, rrri, tanítványok pedig megszégyenüMen hallgattunk. „Mit akar itt ez a fiatal nő?” — találgattuk. — „Mi kényszeríti rá, hogy ebben a föld alatti iskolában, a pálya szélére sodródott emberek között keresse kenyerét?” De hiába törtük a fejünket, a rejtélyt nem tad- tud megoldani.

Délelőtti kurzus lévén társaságunk nagyrészt nyugdíjasokból, családdal és háztartással foglalkozó asszonyokból állt. Néha fiatalok is föltűntek; ezek a fiatalok két- három hétnél tovább sohase maradtak. Mire megszoktuk volna nevüket, eltűntek, elrepültek, mint a véletlenül ide tévedt, színes madarak. Végül is csak mi maradtunk, öten-hatan, mindenre eltökélt, elszánt önberek.

A tél valahogy eltelt, tűrhetően megtanultam a feltételes módot, és szókincsem is gyarapodott. Megismertem néhány diplomáciai kifejezést is, mint ahogy extraordinary and plenipotentiary = rendkívüli és meghatalmazott, az állatkert összes állatát, a teljes zöldségeskertet rebarbarától a fekete retekig és a fizikára áttérve, hogy „a föld, mint tudjuk, lebeg a világűrben” ...

Időközben áttanulmányoztam néhány angol nyelvkönyvet is, és egy kicsit javult a véleményem a miénkről. A többi sem volt fenomenális. Csupa szófogadó gyerekről szólt, akik nagyapjukat születésnapjukon virággal köszöntik, lunch-re mindig pontosan hazaérnek, este a kertben segítenek szüleiknek, és ezután — de csak ezután — televíziót néznek.

Így, mikor vasárnap este

házi feladatomat körmöltem, már semmi kivetnivalót nem találtam az ilyen példamondatokban: „Ha azonnal nem hagyja abba az ivást, tönkreteszi egészségét és jövőjét.”

Elmúlt a tél, és hirtelen tavasz lett. Egyik reggel, mikor órára mentem, az utcán kóbor illat csapott meg: akác. S két nap múlva, mikor újra arra mentem, az akácszag olyan erős volt, hogy valósággal földhöz szögezett. Álldogáltam az utcán, téblábol- tam, alig tudtam elszánni magam, hogy tovább menjek.

És láss csodát, a romos udvarba, ahova tantermünk nézett, hosszú idő után besütött a nap! A mohos, megfeketedett téglákon nedves fény csurgóit le, és megvilágította a porból, törmelékből kinőtt, ismeretlen növényt. Öt perc múlva a nap elment,

és as etóbi kép helyé» ragacsos sötétség tátongott

Az osztályban csönd volt. A szomszéd teremből áthallatszott a másik csoport tanárjának szenvedélyes magyarázata. Nem lehetett érteni, miint mond, csak hangja hallatszott, amint fölszökken, elhalkul, megint fölszökken, megint elhalkul.

„Senki se csinálta meg a házi feladatot?” — kérdezte Alice angolul, és tekintetében egyszerre volt csodálkozás, megrökönyödés, közöny.

Május végére, mikor a jó

idő tartás lett, csoportunk kezdett elfogyni. Először Erzsiké m^-adt el, aki házi feladatát mindig szorgalmasan megírta, aztán elmaradt a főiskolás lány, majd elmaradt a csoport egyetlen férfi tagja is. Kíváncsian figyeltem ezt a fogyatkozást, míg lassan, bennem is megérlelődött a szakítás gondolata. Véglegesen akkor, amikor a „Letakart üvegszem” című olvasmány következett.

„Volt egyszer egy falusi tanító, akit részleges vakság sújtott. Egy kutyától való fertőzés következtében fél szemét elveszítette, és a kivett szem üregébe üvegszemet tettek. Ez érintésre ugyan kemény volt, de másként jó! mutatott.”

A történet úgy folytatódott, hogy a tanító ki akar menni a kocsmába, egy pohár bort meginni, ezért kiteszi az asztalra üvegszemét, és a gyerekeknek meghagyja, hogy viselkedjenek rendesen, mert ő ugyan elmegy, de a szeme itt marad, és mindent lát. A gyerkek egy kalappal letakarják az üvegszemet, és mire a tanító visz- szajön, földfordítják az osztályt.

H

árman álltunk az iskola várójában, egy Ildikó nevű gyógyszerész lány, Alice és én. Hétfő volt, tanárnőnk haja friss elektromossággal szálldosott a bársony pánt alatt, cigarettát tartó vékony ujjam gyűrűk, csuklóján arany lánc, karperec. Mikor ránéztem társamra és arra gondoltam, hogy két órán át fölváltva fogjuk olvasni a „Letakart üvegszem”-et, jeges kéz futott végig a hátamon.

Öt perc volt órakezdésig. Ök ketten halkan beszélgettek, én kimentem a napra, melegedni. Az utca túlsó oldalán két hatalmas nyárfa állt, bolyhos fürtök borították. Ahányszor megmozdultak az ágak, a fürtökről fehérruhás magocskák váltak le, és boldogan úsztak a levegőben.

I Marta Stepanova kinyitotta lakása ajtaját, és kömé dermedt: az előszoba padlója felsúrolva, az ajtókilincsek ragyogó tiszták, a tükör csillog, a hálószobából porszívó zúgása hallatszik. Nem tévesztette el véletlenül az emeletet, nem került egy idegen lakásba? Maria mindenesetre lassan résre nyitotta a szalon ajtaját — és észrevette, hogy a férje — éppen az ő élete párja, nem valaki másé — gondosan tisztogatja a szőnyeget.

— Jarous! — kiáltotta álmélkodva.

A férfi megfordult. Marija

legszívesebben odafutott volna hozzá, hogy a nyakába boruljon, és összevissza csókolja. Nem íréfadolog: húszévi házaséletük alatt Jarous most először takarított.

— Végre-valahára hazatipegtél! — rivallt rá Jarous, és nem engedte, hogy a felesége szóban is kifejezze elragadtatását. — Nosza, mosd el a reggeliről maradt edényt, de szaporán, fényes' ' ki a csempét a. f ürdőszoba van, és tisztítsd ki a kádat, én meg addig végzek a szőnyeggel, és megigazítom a* ágyat ■ **aVathy Zsuzsa*

Rendkívüli és meghatalmazott

Sámson és Défila Szalay ÍMjos grafikája

SZIRMAY ENDRE VERSEI

Március virága

Ärod a víz tűt a parton, réten, útjaidat én sohase kérdem;

árad a fény résülő szemedből, fut a sugár féltő szerelemtől.

Honnan jönnek szeleburdi felhők, üzent nékem, aki veled nem jött?

ha nem üzent, mért zsongatja vágyad, mért fogja le szólni nyíló szádat?

JátszSc a szél, megcibál, megforgat holnap éjjel elsepri a Holdat;

arany por száft seprője nyomába, rászitál‘1 majd nagyanyám kontyára.

üveggyöngyben titkok csilingelnek, hajnalfényű titkot énekeinek;

megvonaglik a kopasz fa ága, reggel virul március virága.

Tenyerem tükrében

Arcom elé emelem tenyerem: visszalapozok életem könyvében, visszaforgatom éveim mutatóját, visszakanyargom megtett útjaimat, visszaúszom az átlábalt vizeket;

mór nem ts vagyok én — mint én csak egyetlen magam-lehetőség egy szándékolt lobogás parázs heve, egy akarat csillapíthatatlan izzása, egy valaha vágyott szenvedélyes vágy, egy időtlen emberi készülődés

az igazuló emberségre. Magányom nyitott tenyerét selymével átköti a csend.

Vit Spaniel

LAKÁSCSERE

Ahogy néztem 9 játékos, májusa hóesést, valaki megszólított.

— Mit csinálsz üt?

Barátom volt, húsz éve jó ismerősöm, akivel mindig a legváratlanabb pillanatban találkoztam össze.

— Angol órára jöttem —

mondtam csodálkozva, pedig valójában nem is voltam meglepve.

— Ma nem megyünk órára — mondta barátom, és megindult a járdán, a nyárfák felé.

— Mit csinálunk helyette? — kérdeztem.

Barátom nevetett.

— Semmit. Semmittevéssel töltjük a napot.

Eddig ellenkezés nélkül követtem, de ekkor megtorpantam.

— És a tanárnő? Már csak egy hallgatója maradt.

Barátom hátranézett az iskolára. — Tanárnő? Érdekli is öt! A jövő héten lesz az esküvője.

Ez a hír megnyugtatott. — Biztos vagy benne? Ki veszi el?

— Egy afrikai diplomata. Nem hallottál róla? — Barátom egy nevet, mondott. — Rendkívüli és meghatalmazott nagykövet.

— Extraordineri end ple- nipotensöri — mondtam tisztelettel.

— De nem maradnak M —

világosított föl barátom —, esküvő után hazamennek. A nagykövetet hazahívták miniszterelnöknek, és magával viszi a feleségét.

Most már elhárult az utolsó akadály is. Láttam a tanárnőt, fehér menyasszonyi ruhában, kecses volt, mint egy mangótiafa, és új hazájának szokásai szerint tetőtől talpig vékony aranyfátyolba volt burkolva.

— Gud báj, Btisz — intettem vissza elérzékenyülve —; menj férjhez, légy boldog, és többet ne taníts !

Most már semmiféle aggályom nem volt, felszabadultan követtem barátomat, aki megigazította vállán tarisznyáját, rámhunyorított, és elindult a hídon.

E

gész délelőtt a Gellérthegyen csavarogtunk. Lenn a Duna széles volt és sötét, itt fenn pedig emberek heverésztek a fűben, vércsék, fecskék és rigók röpködtek. A túloldalon Pest máskor ijesztő kőrengetege most fehéren fénylett.

— Extraordineri end ple- rwpotensöri — mondtam.

Barátom, aki éppen cigarettára gyújtott, elhúzta száját

— Ha csak ennyit tudsz

angolul, kár volt egy egy évig tanulnod.

Aztán később dűnmyögve, lassan ő is elismételte: „ext- raordineri end plemipotensö- ri”. De ekkor a szavak már egészen mást jelentettek — csupa olyan dolgot, aminek serrimá köze nem voit a nagykövethez.

lóban. De csipkedd magad — kevés az időnk. Fél hatkor itt lesznek.

— De kicsodák? — kérdezte ijedten Maria.

— Hát azok, akik válaszoltak a lakáscsere-hirdetésemre. Hát már elfelejtetted?

Jarous és Maria tizenöt év óta laktak itt, de most elhatározták, hogy közelebb költöznek a gyerekeikhez, meg a kedvenc unokáikhoz.

Maria azonnal munkához látott. Villámgyorsan teljesítette férje valamennyi utasítását. Öt óra huszonöt percet mutatott az óra, amikor leültek a konyhaasztalhoz.

— Mit gondolsz, tetszeni fog nekik? — tudakolta félénken az asszony. Jarous még ki sem tudta nyitni a száját, amikor az előszobában megszólalt a csengő.

— Milyen pontosak! — Jarous fölkelt « székről, bátorított* valló* permette « feleségét, és kiment, hogy ajtót nyisson.

— Igen — fuvolázta udvariasan az előszobában. — Mi hirdettünk az újságban. Fáradjanak beljebb, kérem. Mint látják, kétszoba-kony- hás a lakásunk, a ház kitűnő építésű, a beosztás nagyszerű, de mit is magyarázok — nézzék meg a saját szemükkel ... Hol is kezdjem? Talán a fürdőszobában. Mint láthatják, a falakat világoskék csempe borítja, a padlót kellemes színárnyalatú linóleum takarja, meleg víz van mindennap. Ugyan, vízhiány nálunk sosincs! Maria, mondj már te is néhány szót! A vécé mellette van. Nézzenek be: a kagyló rószaszínű, ugyanolyan árnyalatú, mint a fal, a tartály kifogástalanul működik. Az előszobát a minap tapétáztattuk ki- ■ ■ A tapéta mosható, német gyártmány. Itt faHszekrény & na*, na

gyón tágas. Erre szíveskedjenek! Ez itt a szalon, az ablakai nyugatra néznek, a nap délután süt ide, este pedig a loggiáról a csillagokban lehet gyönyörködni... A szobákat egy hónapja festettük ki, Ez az ajtó a hálóba nyílik. Tessék! Ugye, gyönyörű? Ez itt az előszoba. Tudom, itt már voltak. Ez a bejárati ajtó. A lépcsöházban ott a liftajtó ■.. Nyomják meg szépen a földszinti gombot! Nagyon örültünk a látogatásnak. Volt szerencsém .. .

A külső ajtó nagy zajjal becsapódott, Jarous pedig kimerültén a fogasnak támaszkodott. Maria zavartan nézett a férjére.

— Istenem, Jarous! Kidobtad őket?!

— Ki én — erősítette meg Jarous. — Most jöttem rá. Maria, hogy csak egy hatókör képes elcserélni egy ilyen pompás lakást!

Fordította : Gcllért György

iftth Gyikgy lelvctele