Somogyi Néplap, 1984. március (40. évfolyam, 51-77. szám)
1984-03-20 / 67. szám
Megyei labdarúgó=bafaokság Kosárlabda NB I A Csurgó nyerte a megyei rangadót A megyei labdarúgó-bajnokság 17. fordulójának rangadójára Csurgón került sor, ahol a listavezető hazai együttes 1:0-ra legyőzte a mindeddig veretlen Tahi MSC-t. A Marcali VSE otthon, a Kaposgép VL idegenben nyert, s ezzel pontszám- ban beérte a Tabot. Kapo- lyon a honvéd együttesek összecsapásán pontosztozkodás történt. A dobogós helyekért megindult a felzárkózás, és nagy a küzdelem a kiesés elkerüléséért. A Fonyód pontot rabolt a Gazdász otthonában, a Szőnyi SE pedig legyőzte Kadarkút együttesét. zaiak a 90. percben egyenlítették, igazságos döntetlen született. Góllövők: Németh, Bencze, illetve Fekete, Kovács. Jók: Gulyás, Murányi, Németh, illetve Páli, Fekete, Kovács. Kálmán Ferenc Marcali VSE—Somogysárd 1:0 (1:0) Marcali, 500 néző. V.: Fodor. A végig mezőnyfölényben játszó hazaiak nagyobb arányú győzelmét a lelkes vendégek megakadályozták. Góllövő: Ilia. Jók: Hajdú X., Kis-Dömyei, Babina, Ilia, Czuczuka, illetve Baranyai, Máli, Sturm, Páli. Párharc a labdáért a Vasas—Karád összecsapáson Csurgó—Tab 1:0 (0:0) Csurgó, 500 néző. V.: Hosz- szú. Marcali ifi—Somogysárd ifi 3:0 Beke Sándor Kaposvár, 50 néző. V. : Bodnár. Második félidei gyenge teljesítménye miatt a Gazdász örülhet az egy pontnak. Góllövők: Horváth (3), illetve Pintér (2), Lepenye. Jók: Horváth, Bácsics, illetve Fe- nesi. Pintér, Pető. K. Gazdász ifi—Fonyód ifi 13:0 Pócza Kálmán Szőnyi SE—Kadarkút 3:2 (2:1) Tas zár, 200 néző. V.: Lacz- kovics. Jó iramú, változatos mérkőzésen a második félidőben a hazai csapat számos gólhelyzetet hagyott ki. Góllövőik: Zelizi (2), Ágoston, illetve Szigeti (11-esből), Er- nyes. Jók: Zelizi, a mezőny legjobbja, Ágoston, Horváth, Kora, illetve Kujbus. Gréczi Zoltán Kaposgép VL—Somogytarnó- ca 1:0 (0:0) Somogytarnóca, 200 néző. V.: Laskai. A sportszerű mérkőzésen egy szerencsés góllal nyert a vendégegyüttes. Góllövő: Fazekas. Jók: Bagladi, Fazekas, Nagy Z. Kaposgép VL ifi—Somogytarnóca ifi 3:1. Horváth József 1. Csurgó 17 1* 3 2 40-14 27 2. Marcali 17 11 2 4 58-18 24 3. Tab 17 8 8 1 32-15 24 4. Kaposgép 17 11 2 4 35-20 21 5. VBKM V. 17 1.0 2 5 47-24 22 6. Kiss J. SE 17 8 fi 3 34-15 22 7. Ea tinea SE 17 8 5 4 32-18 21 8. Barcs 17 6 7 4 19-18 19 9. Zimány 17 6 4 7 28-35 18 10. S.-sárd 17 4 5 8 19-25 13 11. S.-tarnóca 17 3 7 7 20-29 13 12. Kadarkút 17 5 2 10 25-34 12 13. K. Gazdász 17 2 7 8 22-40 11 14. Karád 17 2 5 10 23-48 9 15. Szőnyi SE 17 3 2 12 23-57 8 16. Fonyód 17 1 5 11 16-63 7 Teljes hét végi siker Teljes sikerrel zárta a hét végi kettős fordulót a kaposvári SÁÉV SC férfi kosárlabdacsapata. A szombati két pont után vasárnap is ugyanennyit szerzett, s ezzel nagy lépést tett a bentmaradás felé. SjjÉY se ___ G aaz-Mávag 91:77 (47:40) Kaposvár, Sportcsarnoa, 700 néző. Vezette: Szabó IV., Elmauer. SÁÉV: Kostenczki (13), Frolow (6), Gosztonyi (14), Magyar (25), Tóth. Csere. Monok (12), Gálosi (5), Juhos. Edző: Simon Károly A SÁÉV szerezte meg a feldobott labdát, s vezethette az első támadást, amelynek végén Tóth kezdte meg a „pontgyártást”. Ezután szokatlanul jól szervezett védekezés és gyors ellentámadások jellemezték a hazaiak játékát, ez 10:4-es vezetést eredményezett. A Ganz-MÁVAG edzője időkéréssel próbálta kizökkenteni a lendületből az együttest, de hiába próbálkozott: a somogyiak továbbra is magabiztosan őrizték előnyüket. 34:22-es vezetésnél Magyar helyett Monok lépett pályára, aki rögtön ezután három büntetőből egyet sem tudott értékesíteni. Hiba iát azonban hamarosan korrigálta távoli találatokkal. Néhány percnyi kapkodás következtében 44:38-ra dolgozta le hátrányát a vendég együttes. A hullámvölgybő: szerencsére hamar sikerült I kilábalni, miközben Gálos: is pályára lépett. Fordulás után újra a SÁÉV szerezte meg a feldobott labdát, s rövid idő alatt négy ponttal növelte előnyét. 66 : 56-os állásnál Kostenczki helyett Juhos lépett pályára. A közönség hangulatát Szabó IV. játékvezető ezúttal is hevítette néhány (mindkét fél terhére történő) érthetetlen ítéletével, a kaposvári sportolók azonban szerencsére inkább a játékkal törődték. A szurkolók 80:66- nál kezdtek vastapsba, s ez csak tovább fokozta a haziaialk játékkedvét. Öt perccel a mérkőzés vége eiótt már biztossá vált a SÁÉV győzelme. A két bajnoki pont megszerzése rendkívül fontos volt a SÁÉV számára. Ezúttal a nagy tét nem bénítot- 'a meg a játékosokat, hanem magabiztosan, tudatosan próbáltak védekezni és támadni, s ez az eredményességen is meglátszott. A szombati „egy félidős” jó teljesítményt ezúttal két félidősre bővítették. Szükség is -volt erre a Hódmezővásárhelynél jóval nagyobb játékerőt képviselő fővárosiak ellen. Különösen jó teljesítményt nyújtott Tóth, Magyar, Gosztonyi. Gyarmati László A bajnokság állása: 11. BSK 12. Videoton 13. KSC 14. Ganz-M. 15. SAÊV 16. Sopron 11. AR Ép. 18. Eger is. Alt. o. 20. HVSE 14 41 IHS-tOSl .9 12 12 1980-2029 96 11 14 2001-2138 36 10 13 2086-2240 35 9 16 2048-2031 94 9 16 2037-2199 34 8 17 1885-2168 .73 7 18 1914-3079 32 4 21 1949-2203 29 1 23 1766-2411 25 Üzenet az ENSZ-nek Olympiából Csurgó: Major — Czink (Kiss), C. Kovács, Kovács .1., Novak, Tátrai, Mód, Bó- dis, Dcme, Takács, Elcki (Krcnusz). Edző: Kütsön László. Tab: Kiss F. — Reichert Z„ Reichert J., Kiss L., Molnár, Kiss K. (Szabó), Vinklcr, Györkc, Kurucz, Kovács, Berki. Edző: Puha József. A szikrázó keménységgel védekező vendég csapatnak kis híján sikerült a pontrablás. A végig fölényben játszó Csurgó kihagyott helyzetei alapján az eredmény a tabiakra nézve hízelgő. Gól- lövő: Takács. Jók: C. Kovács, Novák, Mód, Takács, Demc, illetve Kiss F., Kiss L., Györke, Reichert J., Reichert Z. Kovács Antal Kiss J. SE—Latinca SE 2:2 (0:0) Kapoly, 200 néző. V.: Szentgyörgyi. Mindkét csapat idegesen, sok hibával játszott. A haVBKM Vasas—Karád 4:1 (2:0) Kaposvár, 200 néző. V.: Kercza. A minden csapatrészében jobb Vasas megérdemelten nyert a lelkesen küzdő ka- rádiak ellen. Góllövők: Papp (2), Buxbaum, Fábián, illetve Takács. Jók: Tóth a mezőny legjobbja, Szentgróti, Buxbaum, Szabó, Papp, illetve Komáromi I., Horváth, Buzsáki, Lázár. Vasas ifi—Karád ifi 6:0. Csupor Gyula Barcs—Zimány 2:1 (1:1) Zimány, 150 néző. V.: Per- ger. Változatos, jó iramú mérkőzésen a szerencsésebb csapat nyert. Góllövők: Csu- hány, Monguit, illetve Tresz- ler. Jóik: Csonka, Erdeleez, Gulyás, Illetve Barna, Tresz- ler, Hideg, Szita. Barcs ifi—Zimány ifi 10:1 Gulyás Lajos K. Gazdász—Fonyód 3:3 (2:1) Röplabda NB II A hét végi forduló somogyi eredményei: Nők KASI—Pécsi VM 3:2 (-2, 12, -9, 12, 8) KASI: Marek, Szabolcsi, Balogh, Botka, Horváth, Varga. Csere: Sass, Papp, Vermes. Edző: Kökényesi Péter. Küzdelmes mérkőzésen, vesztett állásból nyert a jobb erőben levő hazai csapat. Különösen Mairelk és Balogh játszott jól. Pécsi VM ifi—KASI ifi 3:1 KASI—Szombathelyi TK 3:2 (9, 11, -11, -9, 16) Remek kezdés után kiengedett a somogyi együttes. A döntő játszmában a szombathelyieknek hat mérkőzéslabdájuk volt, ennek ellenére mégis a kaposváriak szerezték meg a két bajnoki pontot. Jók: Varga, Botka. Bakony Vegyész—Tabi Videoton 3:0 (1, 5, 6) Tab: Guzmics, Zalaiamé, Ángyán, Szabó, Czabuláne, Kuszovszky. Csere: Major. A tabi együttes nem tudta megszorítani rutinosabb, nagyobb játékerőt képviselő ellenfelet. Bakony \ egycsz ifi—Tab th J.O Férfiak: Tabi Videoton—Asbóth SC 3:0 (8, 8, 9) Tab: Nagy, Horváth, Schmidt, Barczi, Patakfalvi, Szabó. Csere: Sternóczky. Edző: Nagy Károly. A tabiak mérsékelt teljesítménye is elégnek bizonyult a magabiztos győzelemhez. Jók: Nagy, Patak- falvi. Szombathelyi TK—K. Dózsa 3:0 (14, 12, 13) K. Dózsa: Angyal, Gál, Gelencsér, Agócs, Jezeri, Horváth P. Csere: Hováth S., Búzás, Edző: Zádor Tibor. Könnyedén vette a játékot a Dózsa, ezért szenvedett vereséget. Dunaiíjvárosi Volán—Balatoni Hajózás 3:1 (-5, 12, 13, 13) B. Hajózás: Tóth, Tyúkos, Sudár, Csizmadia, Végli, Balázs. Csere: Molnár, Hor váth L. Edző: Csizmadia Nándor. Magabiztosan nyerte az első játszmát a siófoki együttes, utána azonban nagy küzdelemben, szoros mérkőzésen fordítani tudott a dunaújvárosi gárda. Dunaújvárosi ifi—B. Hajózás ifi 3;2 Röplabda NB I Csepelen is remekelt az Izzó Kevés eséllyel kelt útra a fővárosba a KV Izzó NB I- es női röplabdacsapata. Az előjelek elég baljósak volt- tak. A csapat kulcsjátékosad közül többen betegeskedtek a múlt héten, és rókáig kérdéses volt, hogy milyen összeállításban lépnek küzdőtérre ezen a fontos mérkőzésen. A végén aztán minden. jóra fordult. A csapat újabb győzelmével javított a helyzetén. KV. Izzó—Csepeli Duna SK 3:2 (-11, 8, 9, -10, 6) Izzó: Sántosiné, Csonka, Gallainé, Simonné, dr. Csorba, Varga. Csere: Nagyné, Novák, Majomé. Edző: Vermes Károlyné. Az első játszmában sok hibával játszottak a kaposváriak, de így is 9-ig együtt haladt a két csapat. 13 dire még sikerült felzárkózni, innen azonban biztosan győzött a pályaválasztó. A második és a harmadik szettben nagy lendületet adott a csapatnak dr. Csorba játékának feljavulása, aíki a kitűnő Sántosinéval és Simonnéval együtt, magával ragadta a többieket is. Ez a két játszma sima győzelmet eredményezett. A negyedik játszmában is jól kezdtek az izzósok, már 4:0- ra vezettek, amikor érthetetlenül megtorpantak, rossz nyitások és fogadások következtében a Csepel 8:4-ne elhúzott, 10-nél még egyenlített az Izzó, de ezután sorozatos elemi hibákkal vesztett. A döntő játszmában mindkét csapat sokat kapkodott. Váltott vezetés után 5:5-re alakult az eredmény. Ezután a kaposváriak higgadlak le hamarabb, és ez az eredményen is meglátszott. Már csak egy pont szerzését „engedélyezték” ellenfelüknek, Emlékezetes másfél őrás küzdelmet vívott a kel «%yuU«« ezen a sorsdöntő Sántosinc a mezőny legjobbja találkozón. Miután az ellenlábasok kikaptak, az Izzó előtt fölcsillant a megkapaszkodás újabb lehetősége. A mérkőzés az ellenfélnek is nagyon fontos volt, nem véletlenül állították ismét csatasorba a két volt válogatott Biszku testvért. Döntőnek bizonyult, hogy a legfontosabb periódusokban a kaposváriak jól összpontosítottak, és a csapatban ezúttal is akadt néhány kiemelkedő teljesítmény. Az Izzóból Sántosiné a mezőny legjobbjának bizonyult, rajta kívül Simonné és a feljavult dr. Csorba dicsérhető elsősorban, de a többiek is derekasan harcoltak. A csepeliek legjobbjai: Biszku Zs., Hévízi. A tabella állása: 9. Sít. Volán 10. Szolnoki V. It. BVSC 12. Csep. DSK 13. Dulép SC 14. Eger SE 15. KV. Izzó 20 14 fi 48:31 34 20 13 7 49:36 33 20 11 9 44:33 31 20 10 10 37:42 30 19 10 9 39:35 29 20 n 12 36:43 28 20 7 13 30:47 27 f 13 58:44 25 VSE—Dutcp 31-én 16. Haladás 19 Megj.: a Haladas SC mérkőzést március játsszak. Már hosszú ideje foglalkoztatja a nemzetközi sportközvéleményt a Los Ange- les-i Olimpiai Szervező Bizottság (LAOOC) azon döntése, miszerint az Egyesült A.1 Lamok területén haladó olimpiai fáklyavivő stafétának bárki tagja lehet — 3 ezer dollár lefizetése után. Az elmúlt hét végén újabb fórumon vitatták meg a kérdést: az ókori olimpiák színhelyén, a görögországi Ottyrn- piában, ahol 15 ország — köztük a Szovjetunió és az Egyesült Államok — 350 képviselőjének részvételével rendeztek nemzetközi konferenciát. A tanácskozáson jelenlevő sportolók, politikusok, tudósok határozatot fogadtak el. A dokumentum élesen elítéli az olimpiai fáklya áruba bocsátását. A résztvevők kéréssel fordultak az ENSZ- hez, hogy a világszervezet mindent tegyen meg az „olimpia eszme kiárusítása” ellen. Szpirosz Fotinosz, a 700 lelket számláló görögorAsztalltenisz Sabaria SE—Kaposplast 10:6 Nem vári vereséget szenvedett a somogyi együttes a volt NB I-es szombathelyi csapattól. Gy.: Gazdag 3, Diószegi 2, Németh. * * • Budapesten ismét megkezdődött az L osztályú újonc szági városka polgármestere örömmel újságolta, hogy Javier Perez de Cuellar, ENSZ főtitkár táviratban kívánt sok sikert a konferencia munkájához, majd bejelentette : „Amennyiben a LAOOC nem változtat korábbi elképzelésein, Olympiából nem indul el az olimpiai láng az Egyesült Államok felé”. Kosárlabda NB II Férfiak: Győri KTMF—K. Gazdász, 107:103 (48:41) K. Gazdász: Dunajetz (0), Borovszky (6), Kőszegi (9), Bodor (30), Szabó T. (31). Csere: Hantal (22). Edző: Klenovics Endre. A Győrben játszott mérkőzésen végig kiélezett, nagy küzdelemben szenvedett vereséget a kaposvári gárda. Jók: Bodor, Szabó T„ Hantal. NB II csapatbajnokság osztályozé- ja, amelyen a Kaposplast fiataljai is részt vettek. A Rálk, Alkonyt, Végh összetételű gárda 3:1 arányú győzelmet aratott a Fővárosi Vízművek ellen. A Kaposplast jelenleg veretlenül álJ, és esélyes a Bp. I. osztályba kerülésre — NB II-es megyei rangadók. Ma délután 16 órakor a kaposvári Tóth Lajos iskolában a SÁÉV SC—Kaposvári Dózsa férfi röplab- damérkőzést, holnap 15.30 órakor a sportosam okban a K. Táncsics—Siófoki ÁG Medosz férfi kosáriátoda-te- lálkozót játsszák. — Az iskolások hagyományos Kardzsali Kupa mezei futóversenyét az idén bét napon rendezik. Szerdán 9 óratói rajtolnak a (ó- és a középiskolások, szombaton délután pedig az általános iskolások, A helyszín ezút- j tál is a kajxeváiri cseri park. I Négy telitalálat a totón A 11. játékhét nyertes szelvénye: 12 2x111 xxll1 1 + ]_ Négy fogadó ért ei 1341 találatot, nyereményük egyenként 892 588 forint. Ugyanennyi fogadónak van 13 találata, ezek mindegyikére 535 553 forint jut ~A 12-esek 14 573, a 11-esek 1008, a 10-esek 176 forintot érnek.