Somogyi Néplap, 1984. február (40. évfolyam, 26-50. szám)

1984-02-25 / 47. szám

SAJTÓ FOTÓ Kiállítás a munkásmozgalmi múzeumban A múlt év legjobb ha­zai riportfotóiból rende­zett kiállítást Budapesten a Munkásmozgalmi Mú­zeum. Képeink ezekből mutatnak be néhányat. Felső képünkön: Balta De« meter: „Alexander Lang”. A középső sorban balról: Né­meth Ferenc: „Vaccaroni, a vi­lágbajnoknő”. Jobbra: Bernstein. Fejér Gábor felvétele. Alul: Wéber Lajos fotója: Mou- rois és Lékai László. ßencze /ózsef Ö, te íénytirádás... Oh, te fénytirádás bohém, pajzánszivü Balaton! Mért vagy ily zord költő fiadhoz? Balaton-part. A sápadt hold jégtükörre bámul, mezítelen fák, hűvös kövek, bőrkalapomon vijogó sirály. Hózivatar csatangol a parton. A sárga sásos parton néma istenek a szobor fák, csak a tihanyi templom bujdosik a ködben, i látom őszapát-arcát. Hol a mélység rettegése, a tó szelíd veszélye, nyári szenvedélye? Sok itt a szívkamra­kidudorodás, szívizom-érszűkület, érelmeszesedés. Képzelt Szívhangok Zenélő Otthona, ingyen előkelőség, egyhavi szálloda, barkochbázó főorvosasszony, azt mondják, még vénlány, de azért ért a szívekhez. Weöres Sándor Négy változat A meséhez mennyi umaüotn kell, hogy a boszorkányos madarak röppenjenek izgatott seregben s aprót-nagyot mulattassanak. A meséihez mennyi szánalom kell, mennyi gyűlölet és sérelem, hogy a gonosz mind pokolba vesszék, a jó végül győzelmes legyen. A meséhez mennyi bizalom kell, hogy kavicsmód sok legyen a kincs és a mondott rózsa illatozzék és nyisson az álmodott kilincs. A meséhez mennyi félelem kell, kályha mellett, hol semmi veszély, minden zugiból farkas lesikelődjék, dárdát döfjön a csillagos éj. A belső óhvoy Kálmán tábornok az ellenforradalmi rendszer Katonai Kasztjának tipikus Képviselője volt, akinek fél­teié iveló katonai és politi- Kai pályája a Horthy íöve- zérsege alatt szerveződő úgynevezett nemzeti hadse­reghez kapcsolódik. lSUi> novemberében Szegeden Horthy a helyi honveef Kor- letparancsnokság vezérkari ..önökévé nevezi ki. Határo- zottj energikus katonatiszt, aKi gyorsan halad federe a Katonai rangietrán. Az 1920- as évek eiejen duda pesten a honvedloparancsnok ve­zérkari fonóké, lylfs-ban már tábornok. 1930-ban a jzegedi vegyesdandár pa­rancsnokává nevezik ki, AUl-ben altábornagyi rend- rukozatot kap. Ennek az embernek az 1918—1945 között írott nap- lüjat és emlékiratát jelen­tette meg a Kossuth Könyv- Kiadó Perneki Mihály beve­zető szövegével és jegyzeté­vel. E tábornoki íerjegyzé- seK újszerűségét különösen az jelenti, hogy a helyi és az országos hatalmi csoport urgjainak életét, magatartá­sát belülről látja es ítéli meg. Naplóját szinte na­ponta vezette, megállapítá­sai, ítéletei tehát kora­beli véleményét, állásfogla­lását tükrözi. Emlékiratát viszont később vetette pa­pírra, ezért ebben már érez- nető a pályafutásából, ké­sőbbi tapasztalataiból levont tanulságok hatása. Milyennek látja Shvoy a rendszer vezetőit, táborno­kait, politikusait? Horthy- val 1919 nyarán Szegeden közvetlen kapcsolatba ke­rült. Szívvel-lélekkel támo. gatja az ellenforradalmi szerveszkedést, de észreve­szi a tanácshatalomra acsarkodó, szervezkedő poli­tikusok kicsinyességét, gyá­vaságát, tehetetlenséget is. Kénytelen megállapítani a fehértisztek szegedi grasz- szálásról: „Nagy mulatozá­sok és kártyázások folytak vagy a Kassban vagy a Re­gattában, a Csónakázó Egy­letben. Nagyon grasszáltak a huszárok, nyegle alakok, akik a francia tisztek után csináltatták az úgynevezett antantszíjat, s a csizmában revolverrel jártak egész nap ...” Azt is megállapítja, hogy Horthyt gyilkosok segítet­ték a kormányzói székbe. A kormányzóval tegező vi­szonyban volt, többször járt nála, s naplójában mindig arról számol be, hogy szívé­lyes, barátságos fogadtatás­ban volt része. Mégis, fel­jegyzéseiben a következő­képpen jellemzi a kormány­zót és környezetét: „Horthy egy katonaember, egy igen gavallér, derék úr volt, de nem volt meg az ítélőké­pessége, az önálló akarata, annak volt igaza, aki utol­jára volt nála, ezért uralta a környezete, az pedig ka­landorokból, stréberekből, tökfilkókból s osztrák szol- dateszka gazemberekből állt.” Gömbössel mindvégig ro­konszenvezett, de keserű ta­Szűcs Mariann Kapaszkodók Én nem a pénzbe, a minden dolgok kilincsébe kapásé­it odókra gondolok. És nem a kocsikait váltogató, villákat építőkre. Én a valakibe kapaszkodni vágyóikra gondolok. Azokra, akik paralízises presszó-asztalok fölé hajolnak, és látomásaikból cigarettát sodornak. És maguk elé motyognak hiába formált szavakat. Azokra, akik lompos vakkantású tanyákon élnek és hiába várják fiaikat haza. Ajtajukban csak a csend hentereg. Le­vél, ha jön, régi ígéret: majd legközelebb jövünk, most nem tudunk. Azokra gondolok, akiknek árnyéka borospohár, sze­mük zöld, fejük szürke és zsebükből már rég kitántorgott a család. Azokra gondolok, azokra a seprűbe font öregasszonyokra, akik a villamoson rögtön beszélni kezdenek, s mi egyked­vűen hallgatjuk őket. A vaktában tárcsázó telefonálókra. A beszélgetni vágyókra. Az egymást-érinteni akarókra. Rájuk gondolok, miközben újra és újra bezárnak az üz­letek, a vendéglők, a forgalom leáll, harmat gunnyaszt a leveleken, és mindenki hazatér. A kabátokkal együtt fel­akasztjuk a szavainkat is az előszobában, talán még egy­másra is nézünk, mint ártatlan amnéziások. De beszélgetni? Minek, hisz’ ismerjük egymást, vagyba nem, úgy is élhetünk egymás mellett. S a kapaszkodók ágyunk mellett gyülekeznek. Semmit éricr.ck és minket sem értenek. In hivatalban jártam ■ minap. Gyakran járok hiva­talokba, mert annyi van be­lőlük, hogy bármerről indul az ember, mindenféleképpen hivatalba ütközik. Mint a golyó a rexasztalon. Gurul, gurul, de nem tudja sokáig elkerülni, hogy a sok lyuk közül valamelyikbe bele ne essék. A hivatalban, afcof « mi­nap jártam, a gépíró lány­nyal beszélgettem éppen, amikor belépett a szobába valaki, egy köteg teleirt pa­pírral a kezében. — Elkészítettem az anya­got — mondta. — Hová te­gyem? — Egyetért sehova, Kovács szaktárs — válaszon a gép­író. — Most egy másik anya­got csinálok — és a gépe mellett fekvő papírhalomra mutatott. Aha gondoltam — így ké­szül az Anyag. De hígra« ez akkor maga a teremtés. Mi­csoda nagy misztériumba csöppentem én bele! Kováci Mester Attila Az anyag szaktárs anyagot csinál, és Mancika is. De lehet, hogy amit Mancika teremt most éppen, antianyag. És ha az anyag meg az antianyag ta­lálkozik, rendkívüli energiák szabadulnak fel. Átfutottak agyamon a kép­letek, amiket a hajdani fizi­kaórákon tanultam. A Ko­vács szaktárs kezében levő papírköteg legalább másfél kiló. Ami a gép mellett van, az is majdnem annyi. Ha ezek találkoznak, itt altkora robbanás lesz, hogy okhoz képest egy közönséges hidra - yénbomba Hugos gyerekpus- ka. Kivert a hideg veríték. Szerencsére Kovács szaktárs nem tette le a papírjait, ha­nem ahogy jött, távozott. — Ezúttal a robbanás el­maradt — töröltem meg a homlokomat, és megjelent előttem az Űr, Lucifer és az angyalok kíséretében. Az em­ber tragédiája legutóbb lá­tott előadásából. — Te anyagot szültél, én tért nyerék — zengte Luci­fer öblös megafon hangon. —Mit fecsegsz te itt ősz-. sze, Lucifer? Nem csináltam én semmiféle anyagot. Avagy látsz egyetlen egy gépírót is az angyalok között?! —dör- gött, ha lehet még öblöseb­ben, az Űr. — Én világot te­remtettem. Azon persze majd lesznek hivatalok, és bennök fog készülni az Anyag. — El Isten színétől, meg­átkozott! Hozsánna az Úrnak, lu törvényt hozott! — szaval­ta lelkesen az angyalok ka­ra. Mrsfcr Attila bírálat pasztalatai alapján a követ­kező portiét kénytelen raj­zolni róla: „Gömbös ubor­kaián felkapaszkodott ka­landor . .. minden eszközzel a hatalomra törekszik, s e téren az eszközökben nem válogatós.” Lesújtó a véleménye tá- öornoktársainak többségé­ről, akiknek jelentős részé nem is magyar- származású es akik a nemetek szekerét tolják, mások, pedig titkos hívei a rzersöjooboidali mozgalmaknak, a nyilasoK- nak. Az utóbbi időben néhány volt horthysta tábornok, ka­tonai vezető meuiett perdais! Szombathelyi Ferencnek, a háborús évek vezérkari fő­nökének alakját előnyösen igyekeztek ábrázolni, hang­súlyozván emberségét, sze- iesiátoköi'üséget, katonai felkészültséget, Shvoy így ír 1941-ben róla: „Wenn Henrik vezérezredes, a ve­zérkar lonóke állásából lej ielt mentve. Werth ellen a politikusok indítottak akci­ót, annak az áldozata. Utó­da Szombathelyi Ferenc ^azelőtt Knausz) altábor­nagy, akit csúnya jellemű, stréber, rosszindulatú, nem magyarnak ismertem meg » háborúban, ahol a 39. had­osztálynál alattam szolgáit. Szombathelyi nem odavaló, makacs, beképzelt, kiskjipa- citású ember, aki amellett erőszakos.” A naplóban jellemző rész­leteket olvasna l.unk a hata­lom helyi, szegedi urainak korruptságárol, egymás el­leni áskátodásarói is. Shvoyt 1934-ben nyugdíjazták, mert beszédet mondott az 1. vi­lágháborúban elesett zsidó katonák szegedi hősi em­lékművének avatásán. A politikai eleiben, a katona- trszttársak között levő el­lenségei hajszát indítanak ellene, s elerik, hogy 53 éves korában altábornagyként nyugállományba helyezzék. ügy érzi, hogy az ellen­forradalmi renukzer szem­pontjából sem követett él hibát: az I. világháborúd, hősök. iránti tisztelet és ke­gyelet, a> katonai lovagias- sag eszméi vezérelték besze. ele elmondásakor. Emlék­iratában meg is állapítja: „ .. ..tudhattam ki fogják ezt a beszédemet ellenem hasz­nálni, de nem törődtem ve­le, az igazat mondtam, jöj- jón, aminek jönni kell.” Igazának a tudatában lor­dul segítségért laoornoktár- saihojz a rendszer vezető személyiségeihez, akik azon­ban mást mondtak neki és mást a háta mögött. Keserű tapasztalatai megdöbben­tik: „Ilyen arcátlanul tud­tak a vezető urak — akik folytön a tiszti állásról be­szélnek és akik becsület­ügyekben döntenek — ha­zudni. Bőr — az van az ar­cukon. Szemrebbenés nélkül beszéltek így, és az embert a háta mögött legyilkolják.” Nyugalmazott tábornok­ként bekapcsolódik a politi­kai életbe. A rendszer ural­kodó pártjának szegedi ve­zetője lesz és 1935-ben or­szággyűlési képviselővé vá­lasztják. Megismeri a kormánypárt vezető politi­kusait, az akkori politikai élet kulisszatitkait. A poli­tikai életben is komolyan vette a katonaéletben hir­detett lovagiasságot, az úgy­nevezett úri becsületet s ezen keresztül ítélte meg a politikusok magatartását. Mi az az erkölcsi alap, amelyről kiindulva Shvoy megítéli és bírálja az el­lenforradalmi rendszert? Ea annál is inkább tisztázandó, mert — noha a harmincas évek végén belép az ellen­zéki Kisgazdapártba — mindvégig a Horthy-rend- szer híve marad, s komo­lyan vette meghirdetett esz­ményeit. Éles, megsemmisí­tő bírálata az ellenforradal­mi rendszer keretein belül marad. A mai olvasó szá­mára szemléltetően bizo­nyítja, hogy a letűnt világ képviselői mennyire sárba tiporták saját eszményeiket, és saját mércéjükkel mérv« is, mennyi megdöbbentő visszásság jellemezte ural­mukat. T. K-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents