Somogyi Néplap, 1984. február (40. évfolyam, 26-50. szám)
1984-02-25 / 47. szám
fl vezetők megbecsülése Mit jelent ma vezetőnek lenni? A jelek szerint túlságosán is sokat. A képesség, a szorgalom társadalmi elismerésének már-mái aránytalan mércéje az előléptetés, a kinevezés. Ilyenképpen sommázta véleményét az az ötven év körüli, szakmájában jó nevű mérnök ismerősöm, aki három évi elismerten sikeres irányító munka után állt fel az igazgatói asztaltól. Amikor vállalta a feladatot, hogy a szanálás határán tengődő gépgyár élére áll, kikötötte, hogy csupán eny- nyi ideig lesz direktor. Utána folytatja a kutatásait Most mégis rásütik a bélyeget: bukott ember. Paradox helyzet, hogy amíg a beosztás az egyén megítélésében oly súlyosan esik latba, a vezetői munkának, a felelős döntéshozók kiválasztásának nincs egységes, elfogadott, jól bevált értékelési rendje a honi gazdaságban. Ezért aztán nehéz pontosan körülhatárolható választ adni arra a kérdésre, hogy milyenek legyenek az irányítók? Kétségtelen javulást mutat — méghozzá elsősorban a szakmai színvonal erősödését, hogy a vezetők feöaöifct évről évne több a diplomás, nyelvtudással rendelkező szakember. A végzet! munkájuk értékelésének bizonytalanságai és a kiválasztás még ma is érzékelhető bürokratikus vonásai — amelyek az oklevelekkel, bizonyítványokkal igazolható érdemeket részesítik előnyben a valódi produktummal szemben — gyengítik a vezetői, posztok vonzását. Azaz: szűkítik azt a kört, amelyből válogatni lehet. Az utánpótlás színvonalára azonban egyértelműen a kereseti lehetőségek — ha ügy tetszik: a vezetői bérszegénység — nyomja rá a bélyegét leginkább. Ez leglátványosabban a termelés közvetlen irányítóinál érzékelhető. Ha készülhetne kimutatás arról, hogy egy esz- - tendő alatt hány kiváló szakmunkás szájából hangzik el a mondat: „... nem engedhetem meg mamagnak azt a luxust, hogy művezető legyek”, minden bizony nyal figyelemre méltó szá mot kapnánk. Tavaly nyolc vállalatnál száz vezető be-, osztású dolgozót kérdeztek meg arról, milyennek ítélik a saját helyzetüket. Háromféle válasz voit tipikus. A döntésekre munkatársaiknál jóval nagyobb a befolyásuk; közvetítő, s egyben ütköző szerepet töltenek be feletteseik és beosztottjaik között ; végül pedig felelős - ségükhöz, szaktudásukhoz, erőfeszítéseikhez képest rosszul vannak megfizetve, Kétségtelen tény, hogy az utóbbi évtizedben, a vezetők keresetnövekedése mintegy a fele volt az összes foglalkoztatott keresetnövekedésének. Ilyen körülmények között nehezen lehet eleget tenni 3 „megfelelő embert a megfelelő helyre” szépen csengő elvének. Különösen akkor, ha azt is hozzávesszük: a vállalatok mai helyzetében nem túlságoson népszerű feladat vezetőnek lenni. Ráadásul sok helyütt a vezetőellenes hangulatot még szítják is azzal a hibás, megcsontosodott áldemokratikus szemlélettel, amelynek hirdetői a vezetőket úgy tekintik, mint akikkel szemben kell megvédeni a dolgozók érdekeit. Az utóbbi két-három évben — különösen az említett nehézségek hatására — fontosságának megfelelő figyelmet kap a döntéshozók alaposabb kiszemelése és megbecsülése. A kormány 1982-ben hozott rendelete lehetővé tette a vezetők pályázat útján történő kiválasztását. Tavaly óta arra i« mód nyílt, hogy a vezér- igazgatók, igazgatók saját hatáskörükben határozhatnak arról, hogy helyetteseiket kinevezik vagy pályázatot hirdetnek a posztok betöltésére. A pályázatok kétségkívül fölpezsdítették a vezelöki- választást. Űj, vállalkozó szellemű emberele kerültek előtérbe, a nyilvánosság erősítette a bizalmat „fönn” és „lenn” egyaránt. S nóvum az is hogy a jelölteknek kész, konkrét programmal kell előállniuk. Jellemző a pályázatok sikerére, hogy az ipari tárca területén idén tíz vállalatnál terveznek igazgatócserét, s ebből kilenc igazgatói posztot ilyen módon kívánnak betölteni. A kereseti viszonyokra várhatóan jótékonyan hat majd, hogy 1984 januárjától a vezetők bérének vállalati mérettől függő differenciálás a korábbi négy kategóriáról háromra szűkült. A jövőben nem annyira a mennyiségi mutatók nagysága számít, hanem az, hogy az adott cég milyen szerepel vállal a népgazdasági célok — mint például a fizetőképesség javításának — valóra váltásában. Az alapbérrendszer módosítása ~- amely a besorolások alsó határát tíz, a felsőt pedig 25 százalékkal növeli — bizonyára ugyancsak _ abba az irányba hat majd, hogy a rátermett szakemberek vál lalják a nagyobb felelősséget és a több munkát jelentő irányító tevékenységet. • Természetesen sem a pályázati rendszer, sem a bérarányt* némi javulása nem tekinthető csodaszernek. Ütjelzők viszont, amelyek azt az irányt mutatják, amely eltávolít a középszerű, kockázattól rettegő, rugalmatlan irányítói magatartás zsákutcájából. G. L. F. Paníffa pynnrfra A meS?ei fagazdasági együttműködés keretében több somogyi termelő- rdpilld CA|»UI II u. szövetkezettel alakított ki szoros munkakapcsolatot a Sefag. Szolgáltatásként például elvégzi a fa kérgezéset is azok nak a téeszeknek, melyek igényt tartanak ra. Erről a munkáról készült felvételünk a belegi vasútállomáson. ANDORMAÜORI ZSUR Már 3 f3V3Ç773 tÓC 7iilnpk az Agrokémiai Központban. A Fejér megyei Aba határában tűül u IdVuJllu ilöo tüiüCal épült központban 24 ezer tonna — folyékony és szemcsés — műtrágyát készítenek elő a kiszállításhoz. (MTI-fotó: Kabáczy Szilárd felv. — KS) Az ót&ársam hátát látom csak a szállingózó hóesésben. Biztos lábbal lépdel a százéves harsak alatt. Megáll, felém fordul: — Ez volt az tinaság «- teere — mutat a gyönyörű, néma kúria homlokzatára. — Mt dőlt el az én sorsom 1939-ben. A márványlapon egymással viaskodó oroszlánok, felette három fiát etető madár. Körbejárjuk az épületet. Romlásnak semmi jele, csak az elhagyatottság és a negyvenéves gazdátlanság öregíti az épület egykori szép arcát. — Zabkévék kötözéséhez csináltunk köteles szárból. Négyhónapos terhes volt a feleségem, de alig jutott neki falat. Hogy én eszem-e az mindegy volt. Szóval, itt készültünk az aratáshoz, amikor azt mondtam a Herte- lendi uraságnak: ez nem járja! Ott fönn az ablakban pezsgő durrog, fehér ruhás hölgyek, urak mulatoznak, mi meg éhen döglünk itt a tarlón. Közelebb lépett, belenézett az arcomba, amúgy jóban voltam nagyon vele: —» Igazad van, Horváth Jóska. A nagyságos asszony akarta, nem én. Elgondolkodik, aztán folytatja: Azzal bíztattam az asz- szonyt: „Csak még télig bírjuk ki.” Akkor a kaposvári téli gazdasági szakiskolába tejfölöző és túrósmesteri tanfolyamra iratkoztam be. Kiváltam a paraszti munkából, tejátvevő lettem. A szegénység ugyanúgy megmaradt. Meggyesen laktunk fél házban a szülőkkel. A konyhában aludtunk, nyáron meg a kocsiszínben szekéren. — Pi- rulós mosollyal mondja: — No csak én, az asszonyt ottbení fogták ; pihenjetek, holnap sok lesz a munka. A kemény havon körbejár, juk a parkot. Most látjuk csak: a hársfák ágait csúnya pusztítás érte. — A hóvihar? — kérdem Horváth Józseftől. Szomorúan mondja: — Rosszabb ez a hóviharnál! A hársvirágszedők fejszéz- ték, fűrészelték, csonkították meg vandál módon a nemes fákat. Szünetet tart. — Ez éppen olyan seb, mintha személy szerint bántottak volna meg. Ügy néz a kétszáranyas kúria teraszáról a hóesésben, hogy rögtön megsejtem, ez a komorság az ötvenes évek miatt tükröződik az arcán. — Máig sem tudom, hol romlott el. Alapító párttag voltam, első szóra ugráskész. Szerettek a faluban, s miután kereskedőd szakképzettségem volt, rám szavaztak: vezessem én a kocsmát. Belefogtam szívesen, volt két maszek is, de hamar kidőltek. Akkoriban országos vásárok voltak Vi- don, volt olyan nap, hogy még ki sem virradt, százötven szalontüdőt eladtunk. Ment minden, mint a karika- csapás 1951-ig. Akkor osztályidegen lettem, amerikai rokonság miatt. Elkerültem állatgondozónak, később ugyanebbe fogtam itt a tsz- nél is. 1953-ban aztán robbant a bomba az életemben. A tsz felkért, hogy amelyik disznót nem tudja értékesíteni az állatforgalmin Á kislakásépítés helyzete Somogybán Nagy fába vágta a fejszéjét a Fogyasztók Somogy megyei Tanácsa, amikor arra vállalkozott, hogy széles körű kérdőíves felmérés során térképezi föl a somogyi kislakásépítők gondjait. Az első nehézségek már az építkezők névsorának ösz- szegyűjtéSekor jelentkeztek. Nem fest jó képet 3 tanácsi adatnyilvántartásról, hogy például az álta- ,luk .megadott címzettek jó része ismeretlen vagy épp sohasem építkezett. A csaknem 1400 kiküldött kérdőív közül csupán 320 jött visz- sza értékelhető véleményekkel. A kérdések elsősorban a tervezés, kivitelezés^ valamint az engedélyezés és anyagellátás gondjait tudakolták. A sokrétűen értékelt válaszokból összességében nem derült ki azonban egyetlen olyan gond sem, amelyik ne volna közismert. A nemegyszer kálváriájuk részletes leírását is melleklő építkezőknek továbbra is általános panasza az ügyintézés körülményes lassúsága, a sokfelé tapasztalható hatóságosdi, az anyagbeszerzésnek a pénztárcát és az idegeket egyaránt próbára tevő tortúrája vagy ezzel összefüggésben a protekció és csúszópénz. Az alapanyagok beszerzése során például a megkérdezettek 82 százalékának voltak nehézségei. Különösen sokan panaszolták a téglahiányt. A különféle szervek és vállalatok munkájával kapcsolatban bíráló és dicsérő vélemények is voltak. Különösen sokan kifogásolták a tanácsi ügyintézés bürokratizmusát, ugyanakkor többen írtak elismerően egyebek közt az OTP, a Dédász vagy a vízművek segitőkész- segéről. Mindez csupán arra utal, hogy az egyes ügyintézők magatartásában és lel- ki ismeretességében nagyok a különbségek. A felmérés mégis hasznos, és eredményes volt, hiszen a tegnapi fórumon jelen voltak a különböző szervek és vállalatok képviselői, a felvetett konkrét panaszokra és a fogyasztók tanácsának ajánlásaira — ha nem is mindig biztató —, de nyílt válaszokat adtak. A tégla és cserépipari vállalat igazgatója elmondta, hogy az igényekhez képest évtizedes lemaradás van az iparág fejlesztésében. Néhány éve a téglagyártás elsorvadásáról szóltak a jóslatok, 1978-ban az eladatlan készletek 1 miatt még vissza kellett fogni a termelést. Most, hogy a kislakásépítés előtérbe került, képtelenek megfelelni a két-háromszo- rosára nőtt igényeknek. Az időközben beindult rekonstrukciók sem képesek egyik évről a másikra csökkenteni 3 lépéshátrányt Kaposváron például új téglagyái építésé kezdődik ez azonban csekély vigasz annak, aki most akar építkezni. A dél-dunántúli Tüzép igazgatója a többcsatornás értékesítési rendszer korlátáiról mondta: ha kevés az áru, mindegy, hogy azt hányán adják el. Idén sem rövidült a hiánycikkek listája, melyen első helyen most a tetőfedő anyagok állnak. A drágább és nem is mindig kifogástalan minőségű import sem oldja meg a gondot A csúszópénzzel kapcsolatban hangzott el: sokan kifogásolják, de még többen adják. Minden konkrét panaszt azonnali intézkedés követ, sajnos azonban, a „kárvallott” — kivált, ha sikerült megkapnia az anyagot — ritkán mond neveket. Ugyancsak sokan fölvetettek: a fuvarosoknál — igaz drágábban — akkor is van tégla, ha a telepen nincs. Kévéssé ismert hogy a fuvarosok jó részének cuij agbesztrzésre is szól az iparengedélye, így nem tagadhatjuk meg kiszolgálásukat. Az ellátás javulását ígérő hír, hogy áprilisban kezdődik a kaposvári Fészek Aruház építése, A vitában hangzott H, hogy az érvényes rendelet kiskapukat hagy, a kisiparosok rezsióradíjának meghatározásánál, s az is, hogy az építési típustervek nem felelnek meg az új hőszigetelési szabványoknak. Szó volt arról is, hogy a tervező változatlanul a drágább megoldások keresésében érdekéit A megyei tanács főépítésze mondta, hogy a tervező kötelezettségei korántsem érnek véget a rajzok átadásával. A felmérésből is kitűnt, a magántervezők fele nem végez művezetési. A magánerős lakásépítés támogatásáról és ösztönzéséről sokat beszélnek, azonban tenni is többet kellene. Mint a vitából is kitűnt, ehhez kevés önmagában a jó szándék. További hathatós — s korántsem csupán megyen belüli — intézkedésekre is szükség »an, B F. keresztül, hét az se vesszék kárba, találjunk ki valamit. Vágás, füstölés, úgy eladni, ez volt a terv. Ez másfél év vizsgálati fogságba került nekem. Tiltott, rosszul engedélyezett sertésvágás miatt vittek el. Sokat tanultam ebbőL A legfontosabb: az ellenséged kiszámíthatóbb, mint a barátod. A fogság alatt sertéstelepen brigádot vezettem. Többet kerestem, mint a tsz-nél. 54-ben rehabilitáltak... — Ügy hallottam, valaki megkereste a vései tsz-t — Neimesvid oda tartozik —, hogy szerződést kössön Andorran j orra. Penziót nyitna itt. Ez az egy hibája van, hogy ennyire eldugott, a marcali mechanikái müvek tárol benn ládát. — végigmegyünk a leszakadt pinca mellett, Horváth József üzletemberként mondja: — Hatalmas pincerendszer van alatta, gombának kitűnő lenne. — Az ellenforradalom után rendbe jött az életünk. Kitisztultak, rendeződtek a viszonyok. Somogysimonyi- ban vezettem italboltot, aztán t’zenegy évig itt Nemes- vidon. 1981-től nyugdíjban vagyok, szabad időmben a fiammal méhészkedem. Marcaliban már megvolt a házhelyük, az építési engedély- lyel. Az utolsó órában mégis azt mondták: ittmaradnak Vidon. Hat aranyos unokám van, a fiamé meg a két lányomé. — Mi volt a kedvtelése Jóska bácsi? — A futball. Negyvenévesen hagytam abba, éltem, haltam érte. Az aranycsapatot megnézni Pestre is fölutaztunk. Itt Kanizsán is láttam őket kétszer. Erről van egy aranyos eset is. Az egyik meccs után egy nagy után egy nagy lódenkabát- ban magas férfi szaladt be a pályára. Mindenki összenézett, mi lesz most? A férfi Kocsis Sanyi elé lépett, és a kabát alól előhúzott egy ludat. Mivel a Kocsis igen tudott fejelni, hosszú nyakúnak titulálták ... Mindenki dőlt a nevetéstől. Ahogy kiérünk az andor- majori parkból a szovjet katonák emlékművénél Jóska bácsi megáll: — Azt mondtam, 1939-ben dőlt el a sorsom, amiatt a zsúr miatt. Az dőlt el, hogy kereskedő lettem akkor. Ez pedig, ha az itt fekvő katonák sírjára nézek, a gondolkodásomat döntötte el. Bármi történt is velem, én azoknak a pártján maradtam, akik lehetőséget adtak becsületesen élni. „ Békés József SOMOGYI NÉPLAP
