Somogyi Néplap, 1984. február (40. évfolyam, 26-50. szám)

1984-02-24 / 46. szám

Gyászjelentés Mély megrendüléssel és fáj­dalommal tudatjuk mindazok­kal, akik ismerték és szeret­ték, hogy szeretett lányom, testvérünk, édesanyám, anyó­som, drága mamikánk és ro­konunk, ÖZV. MÓGA DÉNESNÊ Tatai Teréz Volán nyugdíjas, autóbuszfor­galmi szolgálattevő, türelem­mel viselt, hosszú, súlyos be­tegségben, 1984. február 20-án, 64 éves korában váratlanul el­hunyt. Hamvasztás utáni bú­csúztatásáról később értesí­tünk. A gyászoló család. * * * Mely fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk, SZILI JANOSNÊ, volt antalszállási lakos, hosszú szenvedés után, 1984. január 18-án elhunyt. Temetése 1984. február 28-án délután 14.30 órakor lesz a kaposvári Keleti temetőben. Gyászolják gyermekei, unokái, és dédunokái. • • • A DÉDASZ Szigetvári Üzem­igazgatósága és Barcsi Kiren­deltsége mély fájdalommal tu­datja, hogy BUNKED TIBOR, a barcsi kirendeltség volt dol­gozója február 18-án elhunyt. Temetése 1984. február 27-én, hétfőn 14.30 órakor lesz a bar­csi Béke utcai temetőben. A DEDASZ Üzemigazgatósága. • • * Fájdalommal tudatom mind­azokkal, akik szerették és is­merték, hogy felejthetetlen férjem* BOSENBECKER SEBESTYÉN (Lottyos) Kaposvár, Május 1. u. 66. szám alatti lakos, január 20-án, 77 éves korában meghalt. Ham­vait 1984. február 28-án, dél­után fel kettő órakor helyez­zük örök nyugalomra a ka­posvári Keleti temetőben. Gyászoló felesége. INGATLAN Fonyódon, az Ibolya u. 84. sz. alatti háromszobás, összkomfortos csa­ládi ház (400 n-öles telekkel) eladó. Érdeklődni : a hely­színen, csak va­sárnap. (69527) Kaposváron, a Kaposhegy 18. sz. (Sallai u. végén) háromsizüba-hall, összkomfortos csa­ládi ház — mellék- épületekkel, nagy kerttel — beköl­tözhetően eladó. Irányár: 450 ezer Ft. Ugyanott szőlő és gyümöl­csös is eladó. Ér­deklődni a helyszí­nen : szombaton és vasárnap, Szombat- helyiékncl. (380218) 53 négyzetméte­res összkomfortos öröklakás kész­pénzért plusz OTP- vcl eladó. Kapos­vár, Kinizsi-ltp. IV. ép., V. em. 2. (380234) Üzlet kialakítá­sára alkalmas szo­ba-kon y hás ház­rész az északnyuga­ti városrészben el­adó. Érdeklődni 13 óra után: Kapos­vár, Honvéd u. 23., IX. em. 3. (3226) Somogy aszalóban zártkertben 600 n- öl építkezésre is al­kalmas telek eladó. Érdeklődni : Ka­posvár, 48-as if­júság útja 34. I. 44 (38029J) Eladó kétszobás, összkomfortos ház­rész kerttel, ga­rázzsal ; esetleg Ka­posvárhoz közeli háiomszobás falu­si házra cserélhető, megegyezéssel. Ka­posvár, Rózsa u. 17. (3272) A kaposméröi szőlőhegyben 160.) n-öl szántó egyben vagy megosztva el­adó. Szőlő, gyümöl­csös telepítésére alkalmas. Érdek­lődni: Kaposmérő, Kossuth L. u. 104.. 15 óra után. (3127) Családi ház (2 szoba, konyha) gaz­dasági épülettel sürgősen eladó Te- recsenypuszta 7. sz. alatt. Érdeklődni : mindennap, a hely­színen. (380259) Juta, Kossuth u. 6. sz. alatti lakóház 600 n-öle.s telekkel, mellékhelyiséggel eladó. Buszmegál­ló: 100 m-re. (380324) Lengyeltótiban a Mohácsi-hegyen bel­terület (1800 n-öl) két részben is el­adó. Érdeklődni: Göncz. József, öreg­lak, Kis u. 61. (69542) Eladó háromszo­bás családi ház 416 n-öles telekkel. Ka­posmérő, Kossuth Lajos u. 7. Érdek­lődni ugyanott. (69570) Közművesített te­lek — 10 m széles, kb. 290 n-öl — el­adó. Nagyatád, Mező I. u. 2. Ér­deklődni: ugyan­ott. (R9598) Fonyódon a hegy­oldalban 3 szintes, összkomfortos, pa­norámás családi ház eladó. ,,2,5 millió” jeligére, a pécsi Hunyadi úti hirdetőbe. (78628) Mernyén a Vörös Hadsereg útja 47. szám alatti kertes családi ház eladó. Érdeklődni: Csapó János, Somogy- acsa, Táncsics út 42. sz. alatt, min­dennap. (316C) Barcson három- szoba-Összkomfor- tos társasházrész eladó, nagy garázs- zsal és kerttel. Sző­lőéi Lajosi, Barcs, Lewin S. u. 11. Te­lefon : 509, este. (69605) Kaposvár belvá­rosában négyszo­bás, gázos családi ház műhelynek megfelelő résszel eladó. Érdeklődni: minden szombaton délelőtt, Kaposvár, József Attila u. 14. Lugosi. (3191) Kossuth u, 31, sz. alatt ké*EKoba-őssz- komfortos családi ház gazdasági épü­letekkel, nagy te­lekkel eladó. Ér­deklődni: a hely­színen. (3221) Kétszobás, kom­fortos házrész el­adó. Kaposvár, Cseri u. 16. Vár­hegyi (az ÁG iro­daház mellett). Ér­deklődni: 17 óra után. (376561) Kétszobás hallos, összkomfortos, alá­pincézett, téliesí­tett nyaraló azonnal eladó. Megtekinthe­tő állandóan : Sió­fok-Sóstó, Lotz K. U. 8. (69345) 1972-cs benzines Mercedes 200-as és Zsuk platós teher­autó 19 000 km-rel eladó. Lászik Fe­renc, Dunakeszi, Katona József u. 6. (3119) Wartburg de Lux (3 éves) újszerű ál­lapotban eladó. Ka­posvár, Eger u. 11. vagy a 12-924-es te­lefonon. (3110) IF-es Trabant eladó. Érdeklődni : Kálmán Viktor, KJsberény, Arany János út 18. (69513) Dacia eladó. Ér­deklődni: Kapos­vár, Jedlik Ányos u. 9. Í33037Î) Volga M—24-es 7 éves személygép­kocsi kifogástalan állapotban eladó. Kaposvár, Széché­nyi tér 9., I. 2. Megtekinthető egész nap. Hortobágyi. (380543) Hároméves Tra­bant, valamint, fel­újított komplel*, motor eladó. Ka­posvár, Kodály Z. U. 26. (380547) Üj 1500-as Ladái vennék üzemben­tartói engedéllyel. Új Skoda 120 L S üzem ben fartői en­gedéllyel eladó. Nagyatád, AFOR- benzinkút. (380337) ZK-s Lada Com­bi ■'1088-ig érvényes műszakival eladó. Érdeklődni: Ka­posvár, Dimitrov u 55. sz. 17 óra után. (3225) 1600'as Lada — négy és fél éves — eladó. Érdeklődni : Somogyaszaló, Kos­suth u. 14., min­dennap, 16 óra után. (2347) LAKÁS Budapesti egy- szoba-összkomfor- tos, tanácsa lakáso­mat kaposvárira cserélem. Ajánla­tokat a 78. számra, a Lapkiadó Válla­lathoz kérek, Ka­posvárra. (78) ÁLLÁS ötvenöt éves nyugdíjas. érettsé­gizett nő elhelyez­kedne adminisztra­tív munkakörben. Ajánlatokat a 380278. számra, a hirdetőbe kér. (380278) Most nyugdíjba menő szakácsnő balatoni üdülőben munkát vállalna a nyári idényben, május 1-től. Aján­latokat ,.Nyári” jel­igére, a marcali könyvesboltba. (69562) 50 milliméter vas­tag cseresznyefa­palló eladó. Ér­deklődni: Kapos­vár, Kassa u. 2/a. (78/a> TF-en végzett te­nárokat, edzőket, szervezőket kere­sünk fő- vagy mellékállásba úszás, tenisz, vitorlázás, szörf, sí, vízisí stb. sportágakban. ,,Be­mutatkozó levél, te­lefonszám 174638” jeligére, a budapes­ti Felszabadulás té­ri hirdetőbe. (8451) „Rokonszenv” Társkereső és Pót­mamaszolgálatot Szervező GMK. Há­zastárs, élettárs, szabadidőpartner keresése az ország területén. Kérje tájékoztatónkat! Le­vélcím: Siófok 1. Pf. 101. Fogadó­órák: kedd, csü­törtök 16-tól 19 órá­ig. Siófok, Fő u. 226. (69450» Bsftfi v ölruha kflm íőnlegességek köl­csönzése a Délinél, szombati nyitva- tartással. Buda­pest XII., Greguss U. 8. (3782) ötévi garanciá­val vállalom: lá­bazati falak utóla­gos szigetelésiét, helyszínen öntött melegpadló-burko­lat készítését Tipox- rendszer alkalma­zásával, lapos te­tők szigetelését, fel­újítását, szenny­vízgyűjtők, víztar­tályok, pincehelyi­ségek szigetelését. Szalai Árpád oki. építész üzemmér­nök, kisti páros, 8800 Nagykanizsa, Pos­tafiók: 151. Telefon: 93-J2-185. (444648) Főiskolai hallga­tók minden házi­munkát vállalnak. Gyermekmegőr­zést, állatápolást ja. Telefon: 13-570. Kollégium, Vagyoc- ky Imre. (380302) Fájdalommentes fülfúrás: Kapos­vár, Erdősor u. 21., szombatonként 14-től 17 óráig. Ér­deklődni telefonon 17 óra után. 11-345. (380399) Fiatal, energikus szobafestő keresi az együttműködést kiterjedt megren­delőkörrel rendel­kező idősebb szak- torssal, Kaposvá­ron és környékén. Ajánlatokat a 3177. számra, a kiadóba kér. (3177) EXPRESSZ HIRDETÉSEK Kaposvárra koz­metikus tanulót felveszek. Ajánla­tot „Érettségizett 3297” jeligére, a ki­adóba kérek. (3297) Nagyatádon két és fél szobás, gázos családi ház eladó. Érdeklődni: Ság­vári u. 8., hétköz­nap 16 óra után. (69611) Kaposváron az Egyenesi út 23. sz. családi ház eladó. (380472) Saroktelek eladó a Róma-hcgyi úton, a 15-öfi buszfordu­lónál. Érdeklődni: Kaposvár, Sallai u. 2. (380480) Különleges kivi­telű, panorámád, egyéves családi ház igényesnek eladó. Kaposvár, Eger u. 46/a. (380482) Árverésen eladó a Balatonkeresztúr, Rákóczi utca 93. házszám alatt 120 n.egyzetméter alap- terű le tű és tetőt ór- beépítéses lakóház, üdülőnek és üzlet- helyiség kialakítá­sára is alkalmas, 1192 négyzetméter nagyságú telken, melléképületekkel, garázzsal. A kikiál­tási ár 750 ezer Ft. Az árverés a -hely­színen, 1984. márci­us 5-e*n, hétfőn 10.30 órakor. (380357) kvuumalló ker­tes házrész sürgő­sen eladó vagy ki­adó. Érdeklődni : Kaposvár, Zrínyi u. 24. (3205) Háromszobás összkomfortos csa­ládi ház, hőtárolós villanyfűtéssel, ga' rázs, műhely, pince stb. helyiségekkel, fiatal termő gyü­mölcsös eladó. Ér­deklődni a helyszí­nen: Kaposvár, Já­nos u. 1. (Donner). Peresa János. Szombaton, vasár­nap 9-től 15 óráig. (380402) 1985’ös beköltözés­sel kétszobás, OTP-s lakás kész­pénzért plusz OTP- a (vállalással eladó. Építőanyagot be­számítok. Kurucz. Kaposvár, Füredi u. 8.. IV/16. (380499) Első çrneleti össz­komfortos szövet­kezeti lakás eladó, készpénzért -f- OTP átvállalással. Ka­posvár. Béke u. 97., I. 4. Kozári. (3244) Háromszobás szö­vetkezeti lakás é? garázs eladó. Ka­posvár, Bú^wirág u. 28., II/l. (380546 Elcserélném 54 négyzetméteres, OTP-s, gázos örök­lakásomat másfél- kétszobás tanácsi bérlakásra II. eme­letig, készpénzért plusz OTP-átválla- lással, Kisfalusi, Kaposvár, Arany köz 7., földszint 4. Érdeklődni egész nap lehet. Telefon : 13-744. (3235) Üzlethelyiség ol­csón eladó. Érdek­lődni : Kaposvár, Pázmány Péter u. 116. (380583) Kaposváron a Kaposfüredi u. 201. sz. alatti lakóház, gazdasági épület­tel és 600 n-öles te­lekkel eladó. Ér­deklődni: a 159. vagy a 214. szám alatt. (380550) Zalakaros üdü­lőövezetében 200 n-öl — kordonos szőlővél betelepí­tett — telek eladó építési lehetőség­gel. Víz, villany van. Érdeklődni : Nagykanizsa. Sem­melweis u. 26. Te­lefon: 93-11-917. (3255) PE-s rendszámú Trabant Limousine eladó. Érdeklődni 16 órától: Káposvár, Búzavirág u. 35., IV. em. 17. (380533) UP-8 írsz. Tra­bant 601-es friss műszaki vizsgával eladó. Halász Gyu­la, Kaposvár, Ki- nizsi-ltp. 42. (380563) 250“es MZ TS-es eladó. Érdeklődni: 15 óra után. Nagy­atád, Mező u. 93. (380556) Három és fél éves Wartburg de Luxe személygépkocsi el­adó. Érdeklődni egész nap: Kapos­vár, Zaranyi-ltp. 17., II. lph. íszt. 1. Ürge. (380552) 601-es Trabant kétéves friS6 mű­szakival eladó. Balatonújlak, Kos­suth u. 52. (6964«) Skoda 105—S — 4 éves — eladó. Ér­deklődni : Kapos­vár, Jutai út 27. Telefon: 13-782. (380595) ID-s Fiat 850-es harmadik kézből eladó. Kaposvár. Zalka Máté u. 39. A boltban vagy Hársfa u. 25. Ékes. (380579) 1200-as US-cs gépkocsi (garázs­ban tartott) jó ál­lapotban, első kéz­ből eladó. Érdek­lődni: Borbély. Kaposvár, Léva köz 4. vagy 14-497-es telefon. (3249) Hároméves Tra­bant Combi eladó. Tab, Kossuth u. 44., II. em. 11. (3250) Előnevelt csirkék eladók. Nagyba­jom, Mező u. 38. (3213) Muskátli, gumós begóniamag: sír­begónia, szalvia, szegfű kapható. Nagyban kedvez­mény! Szalai-ker- tészet, Szólád. (380487) Vadászok, fi­gyelem! Pajti név­re hallgató hanno­veri vérebem (kan) február 15-én, után keresés közben el­veszett a Ráki-er­dőben. Ismertető­jele: őzvörös színű, mellén fehér folt. az orra balesettől görbe. Kérem azo­kat. akik tudnak róla, szíveskedje­nek értesíteni. Cím: Bácsai Imre, So- inogybabod. (380523) 158 kg-os mázsa, 200 literes olajos­hordó, Szieszta gázkályha és egy sarok-ülőgarnitúra eladó. Somogy-* aszaló, Kossuth u. 111. (330525) Garázs eladó. Ka­posvár, Április 4. köz 2., II. cm. Kompák. (3805'7?) Garázs eladó a Kanizsai utcában. Irányár: 40 000 Ft. Érdeklődni : Ka­posvár, Ezredév u. 19. Bátorít. (380568) Nyugdíjas házas­pár kaposvári ma­gánvállalkozók, kis­iparosok részére telefonos ügyinté­zést vállal. Ajánla­tokat a lapkiadóba, a 3234 svamra. (3234) Négyéves vtehén hathónapos üsző­borjával eladó. Ta­kács Ferencnél, Mosdós, Rákóczi u. 97. szám alatt. (322?) Orosz agár, 7 hó­napos szuka, fe­hér-barna foltos, elveszett. Kérem, aki tud róla, juta­lom ellenében érte­sítsen ! Gosztonyi Ferenc, Libickoz- ma, Fő u. 16. (380600) Február 20-án Kaposváron elve­szett Bojsza névre hallgató fekete pu­li kölyökkutyám. Kérem a becsületes megtalálót, jutalom ellenében szíves­kedjen visszahoz­ni. Kálmán József, Kaposvár, Berzse­nyi u. 32. (3263) Törzskönyvezeti kuvasz és törzs­könyv nélküli ma­gyar vizslakölykök eladók. Somogy- csicsó, halgazda­ság. (69651) Kaposváron már­cius 1-től május 31- ig albérleti szobát keresek, fizetés­megjelöléssel. Aján­latokat „Panel előnyben” jeligére, a 380500. számra, a hirdetőbe kérek. (380500 Külön bejáratú szoba-konyhás, fürdőszobás, köz­ponti fűtéses al­bérlet üresten ki­adó házaspárnak. Érdeklődni : Ka­posvár, Badacso­nyi út 16. Gulyás. 17 óra után, szom- I bat-vasárnap egész I nap. (380574) • A Somogy megyei Sütő- és Édesipari Vállalat május 1-től, három évre bérbe adja vagy szerződéses üzemeltetésre átadja Balatonbercnyben levő, 4 sütőteres, 2 magyar kemencével rendelkező, olajtüzelésű sütödéjét. A versenytárgyalás időpontja: 1984. már­cius 26., de. 10 óra. Helye: a vállalat tanácsterme, Kaposvár, Dombóvári u. 3., II. emelet A pályázatokat a versenytárgyalás előtt 8 nappal, de legkésőbb március 22-ig kell írásban benyújtani az alábbi címre: Somogy megyei Sütő- és Édesipari Vállalat, Kaposvár, Dombóvári a. 3. Tájékoztató adatokat és üzemeltetéssel kapcsolatos egyéb felvilágosítást — ugyan­ezen a címen — a gazdasági igazgatóhe­lyettes ad. (Telefon: 13-455) C35i62) 3 MŰSOR Csiky Gergely Színház: 19 órakor: A KERT. Tancsies-bcr- let. Kaposvár, Vörös Csillag: du. 5 órakor: TE, RONGYOS ELET (14). Este 7 órakor: SZUPER­MODELL (16). Szabad Ifjúság: de. 10, du. 6 és este 8 órakor: A FRANCIA HADNAGY SZE­RETŐJE (16), du. 4 órakor: HÓFEHÉRKE ÉS A HÉT TÖR­PE. Moziinúzeum: FILMKLUB. Siófok: este 7 óratfor: AZ UTOLSO METRO (14). Marcali: este 7 órakor: NEVEM: SEN­KI. Nagyatád : du. S és este fel 8 órakor: HOSSZÚ VÁGTA. TELEVÍZIÓ Budapest 1. 8.00: Idősebbek is elkezdhetik. 8.Q5—9.45: Iskolatévé. 9.50: Lot­tósorsolás. 10.00: A Fekete Na­póleon. 10.40: A korona lovai. 11.00: A perzsaszőnyeg. 11.25: Képújság. 15.00—16.20: Iskolaté­vé. 16.27: Műsorismertetés. 16.30: Hírek. 16.40: Bors. 17.40: 55 éves lenne... 17.50: Kép­újság. 18.00: Ablak.- 19.00: Rek­lám. 19.10: Idősebbek is elkezd­hetik. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Csak ülök és mesélek. 21.05: Faustus doktor boLdogságos pokoljárása. 21.55: A fele sem igaz! 22.25: Mester­sége: a színház. 23.00: Tv-hir- adó 3. Budapest 2. 17.25: Képújság, 17.30: Ter­mészetbarát. 17.50: Csali. 18.00: Középkori bolgár festészet. 18.20: Még egyszer gyerekek­nek. 19.00: Ablak. 19.30 : Antonia Kowtunowa énekel. 20.00: Fül­bemászó dallamok. 20.30: Al- löldi antenna. 21.00: Tv-híradó 2. 21.20: Joe Dassin műsora. 22.15: Latin-amerikai írók. Holttestek reklámcélokra. Spa­nyol tévéfilin. 23.05: Képújság. Jugoszláv tv 16.30: Videooldalak. 16.40: Orosz nyelv. 17.00: Magyar nyelvű tv-napló. 17.10: Az önök olvasmányából : Mihovil Pavlek Miskina. 17.40: Hírek. 17.45: A hübeLebalázsok. 18.15: Jobb megelőzni. 18.45: Aktualitások. 19.15: Rajzfilm. 19.27: Ma este. 19.30: Tv-napló. 19.55: Reklám. 20.00: Marco Polo. 21.30: Rek­lám. 21.35: Könnyűzenei adás. 22.20: Tv-napló. 22.35: Pénteken 22-kor. KOSSUTH RADIO 4.25—7.59: Jó reggelt! 8.96: Hírek. 8.20: Mai kulturális programok. 8.27: Egy kia fi­gyelmet kérek! 8.37: Kórusok, hangszerszólók. 9.30: Jó a dal. 9.50: Lottósorsolás. 10.00: Hírek. 10.05: Hétszinvirág. 10.35: A fo­gadástétel. 10.40: Liszt: A hól­esőtől a sírig. 10.59: Lottóered­mények. 11.00: Harang szavak , 12.00: Déli krónika. 12.30: KI nyer ma? 12.45: Hétvégi pano­rama. 14.02: Zenekari muzsika. 11.44: Magyarán szólva. 15.W: Hírek. 15.05: Révkalauz. 15.35: A bányamester. 15.53: Hallga­tóink figyelmébe! 16.00: Föld­részek fuvarosa. 17.00: Hírek. 17.05: Lakatos Sándor népi ze­nekara játszik. 17.35: Ami :k számok mögött van. 18.00 : A Szovjetunió népeinek zenéjéből. 18.12: Reklámkalauz. 18.15: Hol volt, hol nem volt... 18.25: Mai könyvajánlatunk. 18.28: Hallga­tóink figyelmébe. 18.30: Esti magazin. 19.15: ördögváltozáa Csíkban és Szótartó Fütyög*. 19.35; Az MRT szimfonikus ze­nekarának hangversenye az if­júságnak. Közben: Kb. 20.20— 20.40: verses összeállítás. Kb. 21.25: Népdalok. 21.40: A köt­vény lélektana. 22.00; Híreki 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: Pászthy Júlia énekel. Kb. 23.30: Zenekari opcrarészletek. 24.00: Hírek. 0.10. Melódiákok­tól. 1.25: Himnusz. PETŐFI RÁDIÓ 4.25—7.59: A Petőfi rádió reg-i geii zenés műsora. 8.00: Hírek. 8.05: Furulya és citeramuzsikaJ 8.20: Tíz perc külpolitika. 8.30: Hírek. 8.35: Slágermúzeum. 9.18: Háttérbeszélgetés. 9.56 2 Lottósorsolás. 10.00 : Zenedéi- clött. 11.30: Hírek. 11.35: Tánc-^ zenei koktél. 12.30: Hírek. 12.35: Édes anyanyelvűnk. 12.40: Né­pi muzsika. 13.15: A szelistyci asszonyok. 13.45: Időjárás- éu vízállásjelentés. 14.00: zenédél­után. 17.30: ötödik sebesség, 13.30: Hírek. 18.35: Popzénca sztereóban. 19.40: Régi nótaj hires nóta. 20.30: Hírek- 20.35: Sokféle. 21.35: Santana összes albuma, 22.18: Görög népi dal­lamok. 22.30 : Igen is, nem i.flü 23.00: Hírek. 23.20: A mii dzsessz. 24.00: Hírek. 0.10: Ma­gyar és idegen nyelvű vizjelzü^ szolgálat. 3. MŰSOR 8.27: A kiállítótermek prog­ramjából. 9.00: A magyar peda­gógia évszázadai. 9.33: A Mclo3 vonósnégyes játszik. 10.20: B lu esf elvételekből. 10.49: Kosa György: Damján és Rémanyó. 11.00: Hírek. 11.05: SosztakovicsJ VII. szimfónia. 12.21: Theo Adam operaáriákat énekel. 12.53: Felhívjuk a figyelmet! 13.00: Hírek. 13.07: Fiataloknak! 13.57: Oláh János: Az őrült. 14.07: Kartáncosok, 14.45: Bai rokk zene. 15.13: Beszélő 6zó- kek. 16.03: Új kamarazene-fcJ - vételeinkből. 16.48: Gluck: Ar-j mida. öífelvonásos opera. 19.00: Hírek. 19.05: Concertino Praga 83. 19.31: Világújság. 19.51: Egy rádiós naplójából. 21.06: Johnny Gibbs zenekara filmzenét ját­szik. 21.22: Üj Beethoven-lemé- zeinkből. 22.30: Adriano Celen- tano énekel. 22.59: Leopold el­vész. Hangjáték. 23.30—23.332 Hírek. Időjárás. MAI

Next

/
Thumbnails
Contents