Somogyi Néplap, 1984. február (40. évfolyam, 26-50. szám)
1984-02-24 / 46. szám
Tisztelt Szerkesztőség! Mélységesen felháborodtam Szabó Ferenc — Kaposvár Dési H. I. u. 2. IV. 64. sz. alatti lakos — panaszon. Moziba járó ember vagyok, s nem olyan, aki csak a „menő” filmeket szereti. Megnézem a magyar rendezők alkotásait éppúgy, mint a divatos filmeket. Nem érdekem a „főnök ironikus mosolyát” védeni, de szeretném, ha más is tudomásul venné, hogy az elővételi pénztár jó dolog. Aki a fáradságot sem veszi jegyének ellenőrzésére, az ne az elővételi pénztárnál vásároljon, hanem a film vetítése előtt öt perccel, akkor nem tévesztheti el az előadás napját s idejét. Tapasztalatos szerint a „főnök” udvarias (igaz, a mosolyát nem szoktam nézni); a slag er filmeknél az ajtóban állva segíti munkatársait, s lehetőségeihez képest pótszéket is ad a kintszorulóknak. Tisztelettel: Horváth László Kaposvár, Dózsa Gy. u. 22. Tisztelt Szerkesztőség! Balatonmária rendezési tervét az 19S4. januári tanácsülés elfogadta. Előzőleg a tervet hivatalos időben bárki megtekinthette, felvilágosítást kérhetett és kapott, észrevételét egy füzetbe írhatta, vc.gy külön levélben közölhette. Az észrevételeket, véleményeket elbírálták, és sok esetben a tervet ennek megfelelően módosították. Ez dicséretes dolog. Balatonmárián döntő többségben üdülőtulajdonosok vannak, akik ugyancsak érdekeltek az ügyben, de akik a tervről nem tudtak, igy véleményt sem nyilváníthattak. Jó volna, ha a nyári idényben az üdülőtulajdonosok figyelmét is felhívnák a terv megtekintésére és a véleméhynyiltállításra. Tisztelettel: Somos ferencné Budapest, Majakovszkij u. 3. Fekete Zsigmondné Budapest, Ratify u. 16. EL 29. Két év alatt Kéthelyen Tizenhatmillió a gázhálózatra 1981 őszén láttak hozzá a földgázhálózat építéséhez Kéthelyen- Még abban az évben, illetve 1982-ben és tavaly számos lakást és intézményt bekapcsoltak a gázszolgáltatásba. Az Arany János és az Ady Eridre uí- cát az Ifjúság utca követte — itt a múlt évben fejeződtek be a munkálatok Ezen a területen az itt lakók lakásain kívül gázt kaptak a tanács intézményei és az áfész egységei, továbbá a helyi Aranykalász Termelőszövetkezet központi irodája és varrodájaAz idén tovább épül Kéthelyen a hálózat, melynek elkészült az egész községre vonatkozó terve. A külső vezetékhálózat teljes kiépítésének terve, a bemérés és a kivitelezés együttvéve — az eddig végzett munkákat az ide számolva — 22 millió forintba kerül. Ebből az idén és jövőre összesen 16 milliót használnak fel, s ezzel megvalósul Kéthely gázellátásának komplex programja. A község életében jelentős beruházás, kivitelezését az Aranykalász Tsz építőbrigádja végzi. A hálózat kiépítése 1985- ben fejeződik be, s a költségek a jelenlegi, illetve várható fogyasztás arányában oszlanak meg a lakások és az intézmények között. Az anyagi teherviselésben például a tanács három, a művelődési ház négy-öt, a termelőszövetkezeti iroda pedig hat-nyolc lakásnak felei meg- A lakosság OTP-kölcsönt is igénybe vehet a földgáz bevezetéséhez, háztartási hasznosításához. A kölcsön összege a kivitelezési költségek 70 százalékáig terjedhet, de kivételes esetekben — ha például a szociális körülmények indokolják — a 90 százalékot is elérheti. Diákos frisseséggel A kaposvári Táncsics Mihály gimnázium szép kivitelű, nyomtatott lappal büszkélkedhet immár tizenhatodik esztendeje. A diáklapok között rangosnak számit, de nem pusztán külalakja miatt, hanem a tartalmáért. Tehetséges fiatalos készítik. A legújabb szám is bizonyítja: nem a felnőtteket akarják utánozni, hanem egyéni hangvételre törekszenek. Legyen szó az iskolai életről vagy a poétái próbái- kínzásokról, korukat megha- iidtoló éleslátásról adnak számot. Figyelemre méltó Vajay Zsófia Üzenjünk hadat a trágárságnak című írása, melynek mottója: „Csak a színháznak tesz jót, ha közönséges!” Megszívlelendő javaslata: az iskolákban elharapódzott káromlások ürügyén nyelvújítási módjaimat kellene indítani. A V. Cs. monogrammá — fiú vagy lány? — a szellemes Uk- muk-FUK címmel és — a név nem kínaiul, a vacsora viszont úgy volt — alcímmel az iskolai fiatal utazók klubjának sajátos megszűnéséről tudósít, mellékelve az est kínai vacsorájának receptjét. Öröm lapozgatni abbén az újságban. A nosztalgia jegyébe% Régi filmek Divat a nosztalgia. A harmincasok a rock hőskorára, a hatvanasok Jávor Pál és Karády Katalin filmjeire emlékeznek, ök voltak a bálványok és a példaképek nagyapáink és szüléink szemében. Ezekben a napokban a Kaposvári Mozimúzeum kamarakiáliiíását régi plakátok idézik a film hőskorát. Hogy mit láthattak öregjeink a régi idők mozijában? Például Johnny Weismuller főszereplésével a Tarzan és fiát. Aztán ott volt a ;,Z”, a fekete lovas, Z, a legendás hős, Z a gyengék védelmezője, Z, az élő igazság. Vagyis az újabb keletű Zorró filmek őse. No és a hazai filmgyártás egykor népszerű, ma alig látható remekei! Például a/ őrségváltás, kiváló szerep- osztásban: Páger, Csortos, Hidvéghy. És természetesen a Karády-filmek, melyeknek sorát ugyancsak nehéz lenne felidézni. Nem kis büszkeséggel mondhatjuk, akkor sikernek számított a nagyatádi születésű Babay József Ró- zsafabot című regényéből forgatott film. A rendezője Galánthai Balogh Béla, zenéjét pedig Polgár Tibor sze- reate. A szereplők között Szeleczky Zita. Tímár József, Rózsahegyi Kálmán, Gőzön Gyula jeleskedett. De jó volna újra látni ezt a filmet — mint a többit is. Reménykedjünk, talán egyszer elő XL. évfolyam, 46, szám 1984. február 24-, péntek Miénk a ház! KISZ-NAP A KILLIÁNBAN Igaz volt ez szó szerint, hiszen a kaposvári kereskedelmi szakközép, és szakmunkásképző iskola 790 diákja és a pedagógusok, valamint a szülői munkaközösség tagjai „elfoglalták” tegnap a Killian művelődési központot, hogy fergeteges, színes műsorokkal tűzdelt KISZ-napot rendezzenek az ifjúsági házban. Diákok és felnőttek ösz- szehangc’t munkáját dicsérte a sok nevető arc, a kifogyhatatlan vidámság, a harsogó jókedv. A nap Madách emlékmű- sorral kezdődött. Az ezt követő — a kereskedelem történetét bemutató — műsoron a közönség dőlt a nevetéstől. A történelmi hitelességet nem sértette a humoros feldolgozás. Böhm András, a kaposvári mozgássérült festő és költő a rendezvény díszvendége volt. Nemcsak kiállított képeiben, de verseiben is gyönyörködött a több száz tizenéves fiatal. Ezen az igazán „tinis” rendezvényen több tolókocsit is láthattunk. Az iskola vöröskeresztes alapszervezete meghívta a KISZ- napra az általuk patronált mozgássérült embereket, akik plakátjai keríti a Mozimúzeum a régi tekercseket... remekül érezték magukat a számukra szokatlan környezetben. De itt voltak az intézmény nyugdíjas pedagó. gusái'-is. Valamennyien megnézték az iskola saját csapatának aerobic bemutatóját, és Herczeg Anita tanuló diszkótáncát.. Élvezhették az irodalmi színpad műsorát, a harmadikosok paródiáját, a szülő—tanár—diák vetélkedőt, a filmvetítést, a koncertet és a terítési bemutatót is. A büfében a szakácstanulók saját készítésű szendvicseket árultak. A bevételt ifjúgárdista felszerelésre fordítják. A divatbemutatót követő építőtábori butikban a gyerekek fillérekért kaphatták csinos ruhadarabokat. Á tombolához a szülői munkaközösség és a szakmunkástanulókat foglal. koztató vállalatok ajánlottak fel értékes díjakat. A rendezvényre meghívták azokat a végzős általános iskolásokat is, akik tanulmányaikat a kereskedelmiben szeretnék folytatni. S — hála az iskolák vezetőinek — jöttek is szép számmal. — Hogy rendezvényünk ilyen sikeres, azt elsősorban diákjainknak köszönhetjük — mondta Banga Jánosné KISZ-tanácsadó tanár. — De a szülői munkaközösség tagjai s a kollégák is szinte Kivétel nélkül vállaltak felada. tot. A művelődési központ ellenszolgáltatás nélkül bizto- sítoftta nekünk a házat, a munkatársak pedig segítettek a szervezésben. A. A. Szakemberek vitáztak Gömblámpák kerülnek a séláláulcába A sétálóutca, vagyis a kaposvári Május 1. utca Kossuth tér és a Dorottya-szálló közti szakasza a megye- székhely egyik büszkesége lehet. Ám még mindig heves viták dúlnak arról, hogy hová mi kerüljön- Tegnap délelőtt például a város vezetői, a Dédász szakemberei, építészek, egy festőművész és egy grafikus bevonásával arról tárgyaltak, milyen legyen a közvilágítás. Csupán a vezetékek elhelyezéséről háromféle elképzelés született. Eszerint mód lehetett volna arra, hogy az utca két oldalán párhuzamosan rakják le a vezetéket, s egymással szemben helyezzék el a lámpákat- Felvetődtek más varáeiök is. Végül is úgy döntöttek, hogy a sétálóutca lámpái az úttest közepén lesznek. Nemcsak gazdasági érvek szólnak e megoldás mellett, hanem a környezet is így kívánja — — állítják a hozzáértőkEldőlt tehat a lámpák helyének kérdése, ám határozni kellett arról is. hogy milyen oszlopokat állítsanak löl. Szóba került például az is, hogy milyen oszlopokat állítsanak föl. Szóba került például az is, hogy a századfordulót idéző, öntöttvas kancialábereket készítsenek, csakhogy ilyenből egyetlen darab is ötven- hatvanezer forintba kerül Ésszerűbb, s a vegyes képet mutató házak között jól hat az egyenes vonalvezetésű alumíniumoszlop, melynek darabja ötezer forint Az oszlopokra gömbiám. pák kerülnek majd — hallhattuk a Dédásznál, mint azt is, hogy ilyet egyelőre nem lehet kapni. Gyártót kell keresni- Ezért nem tudni, mikortól láthatjuk az új lámpákat. Csupán annyi bizonyos, hogy a formai elképzelés megvan, s a kiviteli terveket májusig elkészítik a Dédász szakemberei. Öt és fél év rablásért A két lengyel fiatalember Összesen öt és fél év börtönbüntetést kapott azért, mert a nyáron volt szállásadójuktól harmincháromezer forintot erőszakkal elvett. A rablás mellett Wo- lanski Leszek és Marzec Zbigniew egy kis ügyeskedéssel is igyekezett növelni anyagi javait- Forintért külföldi fizetési eszközt adtak el és vásároltak a hivatalostól eltérő árfolyamon, valamint engedely nélkül lengyelektől , nagyobb mennyiségű étkezési jegyet is vásároltak. így az első rendű vádlott több míat ötven, a másodrendű vádlott több mint huszonhárom ezer forint birtokába jutott. A Kaposvári Városi Bíróságon dr. Ifkovics István tanácsa a vádlottakat bűnösnek mondta ki társtettesként elkövetett rablásban, valamint folytatólagosan elkövetett devizagazdálkodás megsértésének bűntettében. Ezért Wolanski Le- szeket háromévi, Marzec Zbigniewet két év, hat hónapi szabadságvesztésre ítélte. A vádlottak és védőik felmentésért, illetve enyhítésért feilebeztek. SOROK Jó kérdés — Főnök, rájöttem, hogy lehet a legegyszerűbb módon megtakarítani évi 30 ezer koronát! — Csak nem akar felmondani? Kölcsön — Tudna kölcsönözni holnapig 100 koronát? — Rendben van .. ; de ha holnap nem adja meg, akkor soha többet nem adok magának kölcsön! — Akikor inkább adjon 300-at! Könyvdráma Agika eretteegire készül, és megkérdezi az apjától: — Apu, mi áz a könyvdráma? A papának fogalma sincs róla, de kivágja magát: — Könyvdráma az, amikor egy fiatal író ír egy könyvet, * es nem lalaí rá'kiadót Hajszál A cirkusza ktométónó kezével szétfeszíti a tigris száját, majd óvatosan beledugja szépen feltu-píro- aofct fejét. — Erre nem lennék képes — mondja az egyik néző. — Én sem — mondja a mellette ülő —, még azt sem tudom elviselni, ha egyetlen hajszál kerül a számba! Tanú A bíró kihailgatja a tanút, es felteszi a kérdést: — Önnek tehat az a véleménye, hogy a vádlott alkoholista ? — Ezt nem merem egészen határozattam allitarn, bíró úr, de ha én egy üveg konyak volnék, nem élezném magam mellette biztonságban. Csodálatos A horgász megkérdi társától, aki már régóta gumnyasat, horgásabototai a kezében : — Nos. mi3ye© a víz ma? — Csodálatos! A halnak egyáltalán nincs kedve kimászni belőle!--------------------------------------------1 s o mm NÉPlAPj Aj MSZMP Somogy megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő : JÁVORI 6£U Főszerkesztő-b. : dr. Kcrcz* fail’* Szerkesztőség; Kaposvár, Latine» Sándor a. 2. Postacím; Kaposvár Pt.î 31. 7401. Telefon; U• 51«, 11 "511* I1-5L&. Kiadja a Somogy megyei Lapkiadó Vállalat. Kaposvár, Latinca Sándor Telefon: U-51*. Postacím: Kaposvár, Pt.s SI. Í4ti Felelős kiadó: Balajcza János. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hiriapkézbesltd posLa hivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 34 Ft, negyedért« 102 Ft, fél évre 20« PL, egy évre too FL Index: 25 OCT ISSN: 0133—040« Készült a Somogy megyei Nyomdaipari Vállalat kaposvári (izemében. Kaposvár. Május L u- UHL Felelős vesetői Kisdsák .József mb. LgazfefcS Kéziratot nem őrzQak meg, és sem küldünk visazä,