Somogyi Néplap, 1984. február (40. évfolyam, 26-50. szám)
1984-02-18 / 41. szám
Rádiónapló A BETŰRŐL Háttérfalu Házak a völgyben Fölhívtuk Sükösd Mihályt, a Valóság szerkesztőjét. Miután a betűhöz való jogró! beszéltünk, és ennek egyik oldala a kjadó, a szerkesztő, a folyóiratok joga, hadd kérdezzem meg, hogyan szerkesztenek, miként szűrnek? A Valóságban nagyon jó -írásokat olvashatunk, amelyek komoly információkat is közvetítenek nekünk. Legújabb számunkban az egyik téma éppen az értelmiség, i az információ és a demokrácia kérdésével foglalkozik. — Ha valakit, akkor engem, akinek egész életét részint írásos szövegek megtermelése, részint azok elolvasása és szerkesztése tölti ki, újra meg újra elfog a remény meg a kétségbeesés egyszerre. A riportokból is kiderült, hogy az egyik oldalon állunk mi, akik ebben a műsorban is okosakat mondunk egymásnak, és borzasztó okosakat mondunk egy feltételezett közönségnek a betű legalábbis relatív mindenhatóságáról. A másik oldalon nemcsak Indiában és Bangladesben ott allnak azok a kisebb-na- gyobb rétegek, akik Valóságot, regényt, Rakéta regényújságot sem olvasnak, akik ezen a betűmennyiségen és információáradaton valamiképp kívül rekednek. Fiemeny és csalódás együttesét említettem az előbb. Ebből rám, mint a Valóság egyik munkatársára, mostanában a reményből is jut meglehetősen szép adag. — Miért? — Ha arra gondolsz, hogy egy ilyen kicsi országban, mint a miénk, egy folyóiratot húszezren felüli példányszámban olvasnak, tehát egy olyan folyóiratot, amely egyetlen lírai verset sem közöl, egyetlen novellát sem ad közre, kizárólag cikkeket, tudományos vagy népszerűén tudományos tapui- manyokat. ez azért mégis csak nagy eredmény. Teljes mértékben osztom Somlyó György, Szecskő Tamás és mások véleményét. AícLu- han jóslata korai és negativ volt, az idő hálistennek nem valósított meg semmit belőle. Az a tény, hogy húszezernél több példányban kapós cilík egy társadalomtudományi folyóirat, ez nagyon jó dolog. Ugyanakkor tudatában kell lennünk valamennyiünknek, nekünk pedig, akik ezt a lapot csináljuk, elsősorban, hogy ezt a mai magyar társadalom keretei és körülményei között még mindig csak egy igen szűk és homogén, főként középkorú és fiatal értelmiségi réteg olvassa. — Szeretnék egy kicsit elrugaszkodni a Valóságtól, a laptól. Beszélhetünk általában a' szerkesztőről és általában a szerkesztő felelősségéről, aki Noéként próbálja átmenteni az írásokat a feledés vízözönén? — Nagyon szép a hasonlat, lírainak is mondhatnám, de nem egészen pontos. Akárhogy nézek szembe szerkesztőként vagy íróként a magam dolgával, főként egyről lehetek bizonyos: arról, hogy mi az én dolgom. Nevezetesen az, hogy szövegeket olvassak és bíráljak ' el egyfelől, szövegeket alkossak meg és továbbítsak másfelől. Utána következik valami, amire a jelen levő f zakemberék már nyomatékosan utaltak, hogy nem nagyon tudjuk, milyen közeghez, milyen közönséghez jut el a mi szavunk. / — Számomra az egész kerékasztal beszélgetésben az volt a legfontosabb tanulság, amely egyezik a személyes tapasztalataimmal is, hogy míg egyfelől világgazdasági válság van, s ennek következtében a könyvek és folyóiratok ára emelkedik, másfelől minden adatunk azt bizonyítja, hogy áz emberek nem vesznek kevesebb könyvet, folyóiratot. Ezután jön a nagy kérdőjel... — Nem vásárolnak kevesebb könyvet, csak nő az olvasatlan könyvek aránya. Nem tudjuk, hog> mikor fog telítődni a „piac”, lehet, hogy már jövőre. Nemcsak a könyvespolcok befogadó- képességére gondolok. Nagy kérdés, hogy hány emberrel lehet megszorozni a Valóság olvasóit. Van a húszezerben ezer olyan, akit meg lehet ötvennel. Ha mondjuk tanárok vagy népművelők, akkor ez sokkal nagyobb szám. Olvasatlan Valóságszám kevés Van, de kérdés: hogyan olvassunk Valóságot? Ez valamennyiünk alapproblémája. — Rengeteg betűkérdésben pesszimista vagyok, de egy valamiben optimista. Nevezetesen: ha egy könyvet megvásárolnak, ha egy folyóiratszám eljut egy akármilyen kicsi emberi közösségbe a családtól az iskolai osztályig vagy egy brigádba, azt hiszem, akkor már kézbe kerül, forgatják, beleolvasnak. Ez a pusAa tény is rengeteget jelent, függetlenül attól, hogy a nálunk sok tízezres példányban elkelt Tolsztoj, vagy Haming- way-regényt hányán olvasnak el elejétől végéig. Ebben tehát rendkívül optimista vagyok. — Ha bővítjük a kört, mondjuk a magán könyvkiadás bővülésére gondolok, akkor valamiféle eredményorientált felfogás van kialakulóban. Vagyis azt adjuk ki, ami jövedelmező, ami érdekli az embereket. — Ezt rendkívül nehezen megfogható kérdésnek tartom. Nehéz eldönteni, mi az, ami közvetlen hasznot hoz, és mi az, ahova a közvetlen eredmény szempontjából kérdőjelet kell tenni. Nincs sok id ónk, tehát nem tudunk eljátszani azzal, hogy csak az elmúlt egy hónapban megjelent magyar és nem magyar, pusztán szépirodalmi művek címeit beolvassuk a rádióhallgatóknak. (Folytatjuk.) Kameraközei ben Randevúk, remények A televízió ifjúsági osztályán randevúzgatnak mostanában. Hetenként érdekes személyiségekkel, kéthetenként pénteken a hétvégéjüket kezdőkkel, s legújabban havonta egyszer a tinédzserekkel . .. Miért éppen randevútipusúak ezek a műsorok? Ezek az állandó találkozások nemcsak az ifjú nézőknek, a nekik szólni kívánó tévéseknek is jót tesznek. Az ifjúsági osztály műsorai eddig rendszertelenül, elszórva kaptak helyet a televíziós programokban. Éppen ezért választ most már a PER stábja átfogó, sokakat érdeklő kérdéseket műsor témául. Ilyen lesz a fiatal vezetőkről, vagy a mostani fiatalság példaképeiről szóié adás is. A legújabb randevú, a MFTIÖK pedig kifejezetten a tinédzsereké ! Illetve... — 11. tinirandevú, valóban ez a műsor alcíme — mondja Balogh Mária, az ifjúsági osztály vezetője. — Am azt szeretnénk, ha az idősebbe*, szülők, nagyszülők is néznék. Hogy jobban megismerjék az olykor érthetetlen, sokszor bosszantóan bonyolult és érzékeny kamaszlelket. Nem tetszelgőnk a békítő szerepkörében. A megismertető, közelíthető feladatot azonban szívesen vállaljuk. Tinik. A felnőttek egy kalap alá veszik ezt a korosztályt. Pedig a kamaszok között is léteznek generációs fentetek. Egy tizennégy éves fiú alig nőtt ki az át- tőrőkorból, egy tizenkét éves lány már táncolná jár, párválasztásra, családra gondol. És kamaszok mind a ketten. — Éppen ezért a MITIÖK mindig egy-egy középiskolába látogat el. Gimnáziumokba, szakközépiskoláikba, szakmunkásképző intézetekbe — mondja Petnecz Miklós, aki Pápai Judit társszerkesztővel együtt a műsor kiötlője. — A televíziós stáb mindig egy laza vázat állít össze; a műsort valójában a mindenkori résztvevők határozzák meg. Szeretnénk, ha bármiről szó esne, ami a 14—18 éveseket foglalkoztatja. M. L Döntés előtt Egy hónapjuk van még hátra az általános iskolát befejező nyolcadikos tanulóknak a továbbtanulásra jelentkezés határidejéből. Kínzó hónap ez, nemcsak azoknak, akik még tétováznak, hogy melyik iskolában folytassák tanulmányaikat, hanem a biztos döntésűek- nek is. Gyermek és szülő azon töpreng, vajon jól választott-e. Merre vezet az út? Egy — esetleg a szült: akaratából választott — pénztől csillogó sikerszakma vagy a fiatalnak tetsző fog lalatosság felé? Somogybán 45QS diák áll e kérdések előtt. Számuk — a múlt évihez viszonyítva — hat százalékkal nőtt. A négy és fél ezer tanulónak a felét szakmunkásképzőbe vár ják. Érdeke* eredményeket mutat, ha megvizsgáljuk az egyes szakmunkásképzők szakmáinak felvételi számait és a tanulói szándék egybeesését. (A mostani végzősökkel hetedikes koruk ban végeztek továbbtanulá si felmérést. Természetesen ez azóta sokat változott, hiszen sokszor minden héten más akar lenni a gyerek, de mindenképpen iigyelemre méltóak a szakmák iránti érdeklődés tekintetében.) Hét szakmáinál kiugróan nagy az érdeklődés. Ezek autószerelő, karosszériáid katos, női szabó, fodrász szobafestő, mezőgazdaság gépszerelő, ruházati eladó Közülük a fodrásznál a leg nagyobb a túljelentkezés, csaknem tízszeres. Elgondolkodtató ez az előrejelzés. Talán a borravaló motiválja ezt a nagy fokú túljelentkezést, de valószínű kevesen tartják szem előtt, hogy milyen fizikailag is megterhelő szakma ez, s ráadásul jó adag kézügyesség, leleményesség is kell hozzá. A két autószerelő-szakma iránti nagy felbuzdulás az autótulajdonos és a szerelő titokzatos kapcsolatának következménye lebet — amellett, hogy ez is borravalós szakma. Hogy padlóburkoló, ács, lakatos, hegesztő, élelmiszereladó, kőműves, marós megjelölésekkel ritkábban találkozhatunk a felveted lapokon, az téay A tél így rajzol grafikát: fehér papírlapként havat terít alapnak, erre fenyő egyenesét, tölgy csupasz koronáját, bokrok ákombákomait, házak mértani alakzatait fir- kantja feketével. A házak völgyben állnak, és fázni látszanak. Fölöttük ólomszínű az ég. A tetőn megállunk, gyönyörködünk az alattunk kitakaródzó falu látványában. Már innen megállapítjuk: Töröcsfcén, Kaposvár háttérfalujában nagyon sok az új ház. A Fenyves utcában kettőnek az ajtaján kopogunk. Kitérővel Töröcskére Apró épület az egyik, nem óriás a gazda sem. Darázs Jenó, a 74. számú ház tulajdonosa. Csizmanadrágban, amúgy papucsban, erős színű pulóverben jön elénk. — Kérdezzenek. — Mikor épülte ezt a hajlékot? — Nem innen kanyarltom a szót Hanem volt egy kis — Vásárolni bejárónk a városba. szükségesebbek kaphatók. Vásárolni bejárunk a városba. Busz meg egyáltalán nincs háromnegyed egytől háromnegyed háromig. — Hogyan találtak ide? — Én Nakon születtem, da Kapospulán éltünk. Aztán beköltöztünk Kaposvárra. A Kapos-rét utcai lakásunk sok lehetőséget nem biztosított, ezért építkeztünk ide. — Már asszonyként lett tör öcskei lakos? — Igen: a férjemet és engem, mondhatom, a MÁV hozott össze, ö is, én is ugyanazon a vonaton utaztunk: 5 Dombóvárra, a vasútra, es haza, Pulába műszak után. A férjem akkori pályáját kicsit Csaba fiunk folytatja: dízelszerelő; most érettségizik majd esti tagozaton. Technikus szeretne lenni. Csaba ugyan nincs itthon; de egy dízel-modellgyűjte- mény ide idézi őt is. Szép nagy lakás ez. Három szoba, kiegészítő helyiségek, üveges veranda, amely a tájra ad kilátást. — Nagyon sokat kirándulunk a Malom-erdőben ; Anikónak kell is a jó levegő. Igazság szerint hegyi vidék volna jó, mert asztmás a kislány, de hát Somogybán nincsenek hegyek! Nyolc éve, hogy épültük ezt a házat, a veranda üvegezése később' ment végbe, meg a központi fűtés beszerelése is. A férjem nagyon jól megszokott itt, a szüleim Is. Csak én nem igazán. — Lehet gond egy ekkora házzal. — Van. Takarítok bent a városban a KPM-nél, ahol a férjem gondnok. Aztán itt van a húsz coca gondja.. ; Főzés, takarítás, házi munkák. Anikóval is csak kell foglalkozni; zenét tanul, németet magol. De nem panaszképpen mondja. Bujkál a hangjában valami. Azt hiszem: a jó érzés. Leskó László Grafikát rajzol a t£L — Csak hasa, minél előbb hasa! kitérő, tudják ... Kutas! gyerek voltam én, de átpattantam Baranyába, Pécs-Nagy- árpádra. Előbb vasúti voltam, aztán abban kevés pénzt láttam, akkor a téesztej- üzem kazánfűtője lettem. Szolgálati lakásban éldegéltünk; amíg a betegség be nem kopogtatott az ajtón: „Itt vagyok!” De azt már nem kérdezte, szabad-e bejönni. leszázalékoltak, nyugdíjba küldtek. Utána kerültem ide a családdal. — Kerekedik a történet. ; — Ez még mindig csak az egyik karója. Mert először Pedig nem megnyugtató, ha az érdeklődés és az irányulás csak a csillogó állások felé fordul. Egyszerű lenne kijelenteni: iskoláknak, munkahelyeknek azon kell munkálkodniuk, hogy még ebben a hátralevő rövid időben is felkeltsék az érdeklődést néhány halványulni látszó szakma iránt. Ez társadalmi ügy, tehát nem lehet kampányfeladat. Már a múlt év tapasztalata is az volt, hogy megnőtt az érdeklődés a gimnáziumok iránt Az idén az ösz- szes végzős húsz százaléka léphet a tanintézetek osztálytermeibe szeptember elsején. Azok a tehetségesen induló gyerekek kerüljenek oda, akiktől elvárható: négy év múltán általános műveltség birtokosaként, korszerű ismeretekkel felruházva pályázzák meg a főiskolákat vagy az egyetemeket Ne a tétovaság elodázása vagy apáról fiúra szálló örökség legyen a gimnáziumi beíratta indítéka! Aki pedig szakközépiskolába jelentkezik, képzett szakemberként állhat munkába, de jó végbizonyítvánnyal a főiskola vagy az egyetem kapuja is nyitva áll »lőtte. Bek«« József Szerdahelyen néztünk meg egy épületet, de drágálltuk nagyon. A földes úton átléptünk ide, itt aztán rátalál- ttmk egy régi épületre. Azt megvettük. Ugye, az öreget a fiatal magához menekíti. Így volt ez ennek a háznak a gazdájával is. Mi meg beköltöztünk. Majd aztán 71- ben elbontottuk, és ezt tettük a helyébe. Szoba, konyha, fürdő, kamra. És alul, a szuterénban is. — Hányán lakják? — A feleségem, a fiam meg én. Ez második házasság. Az elsőből két lány származott; van már három unokám is. A fiam, akivel együtt élünk, 19 éves. Trak- torozik a mérei téeszben. Jön érte minden reggel a Zsuk. — Megszokta Töröcskét? — Ha jaj, de még hogy! Ha fél órára bebuszozok a városba, már fulladok. Csak haza, minél előbb haza! Itt a jó levegőn helyre jövők. Van hétszáz négyszögölnyi területünk az erdő alatt; fele szántó, fele szőlő. Itt a kaszáló is: ezt feltörtem, fel- ásóztam. Hadd teremje meg, ami kell a háztartásban! — Elégedett ember. — Hogyne! A boltban mindent megkapunk, a busz mindig jár. A dombok, völgyek, erdők szomszédságában élünk. Nyaranta gombászni járok: ellát az erdő galambicával, vargányával, nyúlgombávai. Naki lány volt A másik épület kétezer ekkora. Lakói szintén máshonnan költöztek ide. A gazdaasszony jön kaput nyitni. Rövid, barna haj, kék szem, keskeny arc. Meg nem mondanánk, hogy már húszéves, kész ember a fia. Inkább a kislányt, a harmadikos Anikót hisszük el neki. Kiss Jó- zsefné, Mária asszony kevésbé elégedett. _ — A bojtban csak a leg
