Somogyi Néplap, 1984. február (40. évfolyam, 26-50. szám)

1984-02-18 / 41. szám

Áz erdélyi proletárok írója 80 éve született Nagy István 1904. február 22-én született Kolozsvárott, és 1977-ben halt meg az erdélyi pcoletáriálus leg­nagyobb irodal­mi alakja. Apja az első világhá­borúban meghalt, anyja gyári mun­kás, akinek jobb karját letépte egy gép. A tízéves gyerek dolgozni kényszerül, s mint asztalosta- nonc bejárja Ro­mániát, ő gondos­kodik anyjáról és testvéreiről. Ez a kemény sors vá- i ük teljessé, ami­kor kapcsolatba kerül az illegális kommunista párt­tal, mert tulaj­donképpen a for­radalmi mozgalom íróvá Gaál Gábor, a Korunk le­gendás szerkesztője segíti, ö az, aki a fiatal munkást megismerteti az irodalom világával, és azzal a felelős­séggel, amit a nyomtatott szó jelent. 1932-ben jelent meg első kisregénye, a Föl­di Jánost bekapta a város, ezt követte a Nincs megál­lás a következő évben, me­lyért perbe fogják, majd szervezkedésért egy évre be_ börtönzik. Kiszabadul, de 1935- ben ismét lecsukják, s közben az Erdély: Szépmi- ves Cég drámapályázatán 1936- ban díjat nyer Özön­víz előtt című drámájával. Ezt a müvét 1937-ben mu­tatja be a ' kolozsvári Ma­gyar Színház. A bemutatón valóságos politikai tüntetés­re kerül sor, hatalmas saj­tópolémia követi, dé azért minden erdélyi magyar neveli köze van egymáshoz, mint az azonos nyelvűeknek, de más osztályból származók­nak, hanem azt is, hogy a közős sors a nemzetiségi előítéletek ellenére hogyan kovácsol egy célért harcoló közösséget a német, román magyar szegényparasztokból munkásokból. A szovjetelle- nes háború idején ez a ma­gas színvonalú regény ha­talmas tett volt a szocializ­mus, a proletárinternaciona­lizmus eszméje mellett. A felszabadulás után pártmunkás, egyetemi ta­nár, rektor, akadémikus, szerkesztő, országgyűlési képviselő, a romániai író- szövetség egyik vezetője Természetesen kísérletet tesz az új szocialista élet irodalmi ábrázolására. A legmagasabb hőfokon című rtgépye tulajdonképpen an­nak bemutatása, hogyan ve­szi a munkásosztály birto­Csakhogy ebből egyrészt, di­daktika, másrészt szépítő lakkozás válik. E-zeknél a műveknél fontosabbak ön­életrajzi írói vállalkozásai, amelyekből haláláig négy kötet készült el, a Sáncalja (1968), Ki a sánc alól (1969). Hogyan tovább? (1971) és Szemben az árral (1974). Ezek tulajdonképpen az író élettörténetén keresztül, be­mutatják a két világháború közötti erdélyi és romániai elet jellegzetes alakjait, a munkásmozgalom történe­tét; megmagyarázzák, ho­gyan válik forradalmárrá egy' nagyon alulról jövő pro. letárfiú. Hatalmas arckép- csarnok ez az önéletírás! vállalkozás, a társadalom minden rétegének és ka­rakterének helye van ben­ne, amely a személyes em­léksor szerkezeti egybeépí­tésével egy szélesen höm­pölygő, szocialista „család- regénnyé” vált. Mert Nagy István sok műfajú, hatal­mas életművet rendelkező alkotó volt. De karcolatok­ban, novellákban, útirajzok­ban, regényekben, drámák­ban és ifjúsági művekben gazdag életművének min­den sora a munkásmozga­lomhoz vezet. Utoljára 1976-ban volt Budapesten. Akkor decem­ber 15-én mutatta be a Nemzeti Színház az Özön­víz előtt című drámáját. Beteg volt már, de friss, fi­gyelő szellemmel beszélt a mai romániai magyar iro­dalom legjelentősebb mű­veiről és alkotóiról. Alakjá­ban a két világháború kö­zött kibontakozó nagy alko tónemzedék egyik legjelen­tősebb írója búcsúzott ak­kor tőlünk. Ma lenne 80 éves. Szdlontay Mihály Nagy István (középen) az 1943 as balatonszár szói mnnpás—paraszt—értelmiségi találkozón. színház játssza. A darab egy Bukarestben élő széteső magyar család életét vázoi- • ja fel a kor politikai erőte­rében. Felbukkan már az erősödő fasizmus, és az ez­zel a harcot felvevő mun­kásmozgalom képviselője is. A második világháború alatt Nagy István művei Ma­gyarországon jelennek meg. Ekkor adja ki talán legje­lentősebb regényét az Ol- tyánok unokái címmel. A nagylélegzetű regény ' egy román szegényparaszt csa­lád sorsán keresztül mutat­ja be a kapitalizmus csont- őrlő természetét. Ez a re­gény nemcsak azt érzékel­teti, hogy a román és ma­gyar munkásosztálynak több Takáts Gyufa Magyar paravánképek Hiroshige modorában Már a téfi venyigék kékek, mint e dombok. Fut a szekér ... A vidék csörget jeges lombot Ezüst szitán át a zúz zizeg, s mint az alma, gyémánt boglyáról ragyog a nap tüzes arca. 2. Tizennégy vadlúd száll az égen. Akár a gyöngy ragyog a tollúk. Egy pásztor áll a nád-cserén yben s leszól hozzá az első vadlúd. Szavát fölrajzolja késpenge. Barbár kicsit, mert nem ecset. de mégis mintha tündér lengne bikák szarván s a nád felett. Varsa Zoltán Aki szeret... AKI SZERET — ÚGY SZERESSEN A RUHÁJA LÁNGOT VESSEN LEGYEN VIRRADÓ SZIVÁRVÁNY GYERTYA-HITEM Árva iángjAn Ha madaram: fölrepülhet, I éjszakámban esöndesülhet. Ha virágom: hajladozhat, a világra nyiladozhat. Ha hűs vizem, ha kenyerem: őt szomjazom, őt éhezem. CSAK SZERESSEN — JAJ — SZERESSEN A RUHÁJA LÁNGOT VESSEN SORSOM VIRRASZTÓ SZIVÁRVÁNY LEGYEN HITEM Árva lángján Mikor hajával palástol, rejtőzhessen a haláltól, gyönyörökbe rej tört essen, tűztoől, fagyból is kimentsen, tenyerébe csodaiákat leljek, fészekrejtő ágat. ERTEM LOBOT, LÁNGOT VESSEN A HALÁLTÓL ELSZERESSEN HITEM HÖKÖLT, CSORBA LÁNGJÁN LEGYEN VÉRREL SZŐTT SZIVÁRVÁNY Arcok, világok szakadnak, látomások riogatnak, szegődjön hozzám vigasznak, szerelemnek, kárhozatnak. AKI SZERET — MEGMENT ENGEM Ments meg engem, ments meg engem! „Szemük van, de nem látnak..." A múzeumlátogatásról Napról napra több lesz nálunk a múzeum. Ha vala­ki az aulóutakon jár, sok­szor szemébe ötlik egy-egy tábla, amely vagy múzeumot jelez, vagy értékes műemlé­ket. Sokan úgy gondolják, hogy mindegyik táblánál meg kellene állni, mert nem szabad kihagyni egyetlen mű­kincset sem, akár régi falu­si bútorokról, akár fotókiál­lításról, akár képtárról vagy óramúzeumról van szó. S az embert szinte lelkiismeret- íurdulással tölti el az, ha egy-egy vidéki városba utaz­ván nincs ideje minden stá­ciónál lehorgonyozni, min­dent végignézni. Hasonlóképpen telítve van a művelt ember lelkiismeret- furdalással akkor, ha egy-egy képtárat tekint meg. Hiszen majdnem lehetetlen egy na­gyobb gyűjtemény minden egyes értékét tüzetesein meg­tekinteni, ahogyan kellene vagy ahogyan illik. Bizony elcsúszik az ember szeme egy-egy értékes alkotás fö­lött, hogy a másik, hozzá kö­zelebb állót jobban szemügy­re vehesse. A múzeumlátogatásnak ter­mészetesen egyéni módszer­rel kell történnie. Csaknem bizonyos, hogy vannak olyan alkotások, melyek a mú­zeumba járóhoz közelebb áll­nak, s vannak olyanok, me­lyei objektív nem kevésbé érdekesek, de kiesnek a lá­togató érdeklődési köréből. S nem valamiféle szabálysze­rűségnek vagy előírásnak kell itt érvényesülnie. Ellen­kezőleg. Teljesen igazuk van mindazoknak, akik szelektí­ven nézik a képeKet, szobro­kat. Érdemes például a Szép- művészeti Múzeum régi kép­tárát egy-két Greco-műért is meglátogatni, anélkül, hogy tudomást vennénk más fest­ményekről. S ugyanez vonat­kozik bármely más nagy és ki3 kép- és szobortárra is. sőt bármely múzeum kin­cseire. Az intelligens ember tehát megtanul szelektálni. S sze­lektál mind a múzeumok kö­zött, mind a látnivalók Kö­zött. mind pedig az egyes egyes alkotások között. S ha nem szelektál, hanem hab­zsolja a látnivalókat, akkor intellektuálisan feltétlenül elvesz a mennyiség mögött a minőség, a sok látvány mö­gött a lények, és akkor va­lójában úgy fog válaszolni, mint az egyszeri amerikai hippi, akitől megkérdezték, hogy mit láttál a Louvre- ban, és így válaszolt: min­dent. S ez a minden-hajszo­lás teszi sokszor elégedetlen­né a magyar turistát belföl­dön is, Külföldön is, ha mú­zeumot látogat. Vitathatatlan, hogy a kol­lektív múzeumlátogatás bizo­nyos értelemben kompro­misszum. A vezető a mű­kába régi tulajdonostól a gyárat, hogyan veszi át a hatalmat a gépek, az ország, az emberek felett. Sok se­matikus vonás van benne a kor szellemének megfelelő­en. Eszményített hősök a mű pozitív szereplői, nincs ma­gánéletük, s mégis újraol­vasva tisztán érezzük, hogy egy kor hű lenyomatát tart­juk kezünkben. Egy fontos történelmi időszak belülről való ábrázolását nyújtja ez a könyv. A felszabadulás után szü­letett művei A mi lányaink (1954) és a Városi hétköz­napok (1964) a forradalmi romantika átmentését kísér­lik meg a szocialista élet ábrázolásának eszköztárába Bencze József ENYÉM LETT... Enyém lett a munkások kisded öröme, játékos huncutsága, olajmaszatos zsíros kenyere. Lámpák lángja, neon-égők bibeje, a szívembe hallatszó szivárvány-fácán kukorékolása. Elkóboroltam a nagyvárosba, szomorú testvéreim sajnálkozva néznek, micsoda hóbortot űzök Szépen magyarul — szépen emberül Tájnyelv — köznyelv „Dzsudinak neveztük el. mert olyan palincolós — el- csavargó, kikapós, mászkáló természetű — ember” — hallottam egyszer a rádió­ban. A „palincolós” nincs benne tájszótárainkban, s a szófejtő szótárak sem isme­rik, de talán összefügg a palinkózik igével, amely a székelyeknél azt jelenti, „lebeg (pl. a panyókára ve­tett zeke vagy mente a szélben)”, s ugyanott a palinká-t „panyóka” érte­lemben ks használják: (pa- linkára vette a zekéjét). A „kukoricacsuhé”, „kn- koricahéj” jelentési tuskó-1 a televízió szigetközi adásá­ban hallhattuk: ez, akár­csak rokonai, (a susolrna, a susorka, svsujka) a szlovák­ból kerültek hozzánk, né­mileg megmagyarosodva (a szlovák sustic a „száraz” je­lentésű suchy származéka). Lényég ebe* mezőgazdasági (háziipari) szakszó, de a gú­nyol, összegányol ige már „közérdekűbb”, éppen ezért fedeztem föl örömmel az EsU Hírlap egyik színi bí­rálatában: „A Patika rossz darab. Pontosabban össze- gányolt, végig nem gondolt darab”. A „gyengén, rosz- szul összetákol” jelentésű ganyol ige 1785 óta követ­hető nyomon, de mindeddig nem vált irodalmi nyelvünk szókincsének részévé (az Értelmező Szótár sem vette löl), pedig a nyelvjárások­ban: Szatmárban, a Sza- mosháton ma is él. Alkal­masint onnan hozta magá­val a bírálatíró, s szerencsé­re a szerkesztő sem húzta ki: mindannyian jól jár­nánk, ha megragadna iro­dalmi szókincsünkben ez a kifejező ^hangutánzó, hang­festő) szó, ahogy a közel­múltban a többi egykori tájsaö is: a kikupálódik, a viszolyog, az óckodik (va­lamitől), a hőbörög, a pá- tyoí(gal). A „serénykedik” jelenté­sű káromkodik is megér­demli, hogy a „csipkedd ma­gad” belekerüljön az iro­dalmi és a köznyelvbe; ezt a rádió Tömörkény István egyik elbeszélésével hintette szét az országban, de nem­csak Szeged körül használ­ják, hanem Debrecen vidé­kén is mondogatták: „Kö- römködjetek a dohán kö­rül!” Szeged írója, Móra Ferenc pedig , .szorgosan összegyűjt” jelentésben használta az összekörömkö- dik igét: „Mák ángyó az impérium, nem hiába ő körömködte össze az egész vagyonkát”. Nos, körömködjünk mi is: egész csinos kis vagyon­kát körömköd hetünk még össze, menthetünk meg kal­lódó, ízes tájszavainkból — sok fölösleges idegen szó helyébe. Szilágyi Ferenc zeum legértékesebbnek Ubí tott kincseire hívja fel a fi­gyelmet, és más alkotások fontosságát nem is emelheti ki. Lehet, sőt nagyon való­színű, hogy a turista ezek közül az alkotások közül egyet vagy kettőt meg fog szeretni, de elképzelhető, hogy nem a vezető által ki­emelt alkotások ragadnák meg legjobban. Mégis, ha az idő rövid, ha egy képtár meglátogatására egyszeri, egyetlen alkalom van, akkor bizony kénytelenek így be­mutatni a múzeumot és nem másként, mert valóban ne­héz mindenkinek kitalálni az egyéni ízlését. De ' vegyük tudomásul ezt a kompro­misszumot. A kompromisszummal azonban nincs befejezve a folyamat. Kétségtelen, hogy érdemes vezetőre bízni a tá­jékoztatást, midőn először te­kintjük meg a múzeumot. De — bizonyos érteleimben — csak az az igazi múzeum- ' látogatást, ha vissza-visszajá­runk. Ez persze nem mindig lehetséges. De más múzeu­mok meglátogatása és több­szöri meglátogatása, a mú­zeumokról készült albumok tanulmányozása is hozzátar­tozik a múzeumlátogatáshoz. Még azt is hozzáfűzhetjük, hogy a legtermékenyebb ak­kor lesz a tárlat megtekinté­se, ha előre fölkészülünk rá. Különböző könyvekből, úti­könyveikből, kultúrhistóriábóí stb. S ekkor nem fog előfor­dulni az, hogy „mindent" láttunk, de semmire sem em­lékszünk. Az ellenkezője vi­szont igen, hogy tudjuk: nem mindent láttunk, aï anyag egy kis töredékét te­kintettük át, de amit átte­kintettünk, arra emlékszünk, az megmarad és állandóan ösztönzést ad a kulturáió- dásra. Szomorú véletlen, hogy ép­pen most, napjainkbain de­rült ki, milyen sok látogató­ja volt a mi Szépművészeti Múzeumunknak, s mégis mi­lyen kevesen és milyen pon­tatlanul emlékeznek az ello­pott műkincsekre. S annak ellenére is ez a helyzet, hogy például Raffaelo Esterházy Madonnája csaknem minden tárlatvezetésen szerepelt. S mégis most döbbennek rá sokan, hogy valójában — re­méljük, nem végérvényesen — elmulasztották azokat az alkalmakat, midőn színhatá­sát, struktúráját megjegyez­hették volna. Rossz az a módszer, mely nem szelektál.. Azt szokták mondani — s bizonyos jog­gal —, hogy az intelligencia egyik fokmérője: tud-e az ember uísztingválni! Annyi­ban feltétlenül érvényes, hogy az intelligens ember múzeumok, könyvélmények s egyéb kulturális lehetőségek közül ki tudja választani a neki személyileg megfelelőt, azt, ami ízlésvilágának és ér­deklődésének, eddigi tudásá­nak megfelel. S mindezek alapján el­mondhatjuk, hogy amennyire helyes, ha a magyar kultúra mindenféle lehetőséget meg­ad, annyira problematikus az, ha valaki mindenféle kulturális lehetőséget meg akar ragadni. A disztingvál- ni tudás ebben az értelem­ben is — ha nem is az in­telligencia, de az intelligen­ciához vezető út egyik jelző­je. Hermann István Mezey Katalin Konyhai este ülök a széken olvasok közben folyton le akar esni lábamról a cipő görcsösen visszaturt*»i pedig tudom hogy mezítláb vagyok

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents