Somogyi Néplap, 1984. január (40. évfolyam, 1-25. szám)

1984-01-12 / 9. szám

A Szovjet Szakszervezetek KT ülése Mozgósítják a dolgozókat A szovjet szakszervezetek, feladata, hogy mozgósítsák a dolgozókat az 1984-es nép- gazdasági terv maradéktalan teljesítésére és túlteljesítésé­re. A terv előirányozza a társadalmi termelés haté­konyságának növelését, az életszínvonal emelését, s mindannak előteremtését, ami a Szovjetunió védelmi képességének megfelelő szinten tartásához szükséges — állapította meg Sztyepan Salajev, a Szovjet Szakszer­vezetek Központi Tanácsá­nak elnöke szerdán Moszk­vában a központi tanács ülésén. Salajev rámutatott, hogy a szovjet dolgozók akció- programnak tekintik az SZKP KB 1983. decemberi ülésének határozatait, s em­lékeztetett rá, hogy afc 1984- re szóló tervnek, amelynek kidolgozásában egyébként a a dolgozó kollektívák ezrpi vettek részt, az a jellemző­je, hogy az intenzív, belter­jes gazdálkodás irányába történő döntő fordulatot szorgalmaz. A sikerek akkor mutat­koznak, amikor hatásuk már valóban lemérhető a jóléten — mondotta Salajev, s rá­mutatott: a múlt évben a munkások és az alkalmazot­tak bére 2,4 százalékkal, a szövetkezeti parasztság jö­vedelme 7 százalékkal emel­kedett, s érezhetően megnö­vekedtek a bérenkívüli jut­tatások. Az 1984-es terv sa­játossága, hogy az eddigiek­nél jobban tükrözi a szociá­lis jelleget, amit mindenek­előtt az mutat, hogy a nem­zeti jövedelem egész beter­vezett gyarapodását a folyó évben az életszínvonal eme­lésére fordítják. A szovjet dolgozók teljes egészében támogatják az SZKP világos és következe­tes kül- és belpolitikáját, a béke és a népek közötti ba rátság politikáját. Megértés­sel és egyhangú helyesléssel vették tudomásul Jurij And- ropovnak, az SZKP KB fő­titkárénak, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnöksé­ge elnökének az új amerikai nukleáris rakéták nyugat­európai telepítésének meg­kezdésével kapcsolatban 1983. november 24-én tett nyilatkozatát. A szovjet dol­gozók továbbra is mindent megtesznek az ország gaz­dasági és védelmi erejének növeléséért, s készek min­dent megtenni 1 Az ülés határozatot foga­dott el, amely hangsúlyozza, hogy a szovjet szakszerveze­tek erőiket megsokszorozva járulnak hozzá az ötéves tervidőszak negyedik évére szóló népgazdasági terv tel­jesítéséhez s a békéért foly­tatott harchoz. NATO — Különleges tanácskozó Hadrendbe állították az első Pershing-2-ket és robolrepiilőgépeket Hadrendbe állították az első kilenc Pershing—2 ra­kétát az NSZK;ban, és az első 16 robotrepülőgépet Nagy-Brítanniában — erősí­tette meg égy vezető améri- kai külügyi tisztviselő szer­dán a NATO-központban, az eurorakéták kérdésével fog­lalkozó különleges tanácsko­zó csoport ülése után. A tes­tület havónta egyszer ülése­zik azután is, hogy a genfi tárgyalások megszakadtak. Az illetékes NATO-testület ismét megerősítette, hogy a már elhatározott telepítése­ket folytatják az 1979-es ha­tározatnak megfelelően. Buenos Aires Leta rtóztattá k Bignonét Letartóztatták Reynaldo Bignon« tábornokot (a gépkocsiban hatul a szemüveges férfi), aki az argentin katonai rendszer utolsó elnöke volt. Letartóztatták kedden Bue­nos Airesben Reynaldo Big- none tábornokot, a múlt év végéig hatalmon volt argen­tin katonai rendszer utolsó államelnökét. A letartóztatást elrendelő vizsgálóbíró Bignone szemé­lyét összefüggésbe hozta az argentin katonai akadémia két kadétjának 1976-os „el­tűnésével”. Ebben az időben a későbbi elnök az akadémia parancsnoka volt. Argentínában . 1976-tól több mint harmincezer em­bert nyilvánítottak „eltűnt­té”. A többségükben balol­dali .személyeket a hatósá­SOMOGYI NÉPLAP gok „tisztogató akcióiban” gyilkolták meg. Kedden Buenos Aires közelében újabb tömegsírt fedeztek föl : körülbelül ötszáz ember föl­di maradványait találták meg egy jeltelen sírban. Figyelem ! Közúti árufuvarozási tevékenységemet megkezdtem. LÖRINCZ G TÜL. A, 7400 KAPOSVÁR, Vak Bottyán u. 71. Megrendeléseket a hét bármely napján elfogadok. _________._________(S76642) D án választások. A győztes és a vesztes: a képen jobbra Schlüter, balra Jorgensen. Libanoni válság Csapatszétválasztás helyett ismét harcok Miért veszélyesek a Pershingek? A szaúd-arábiai közvetí­téssel kidolgozott libanoni csapatszétválasztási terv vég­rehajtása helyett szerdán mind Bejrut déli külvárosá­ban. mind a Suf hegységben kiújultak a harcok egyfelől a síita és a drúz fegyveresek, másfelől a kormányhadsereg és a falangista milíciák kö­zött. Amin Dzsemajel elnök személyes megbízottja szer­dán Eszak-Libanonban fel­kereste az ellenzéki nemzeti megmentési front két veze­tőjét, Szolimán Franzsijé volt államfőt és Rasid Ka­rami volt miniszterelnököt, akik nem vettek részt a front tanácsának kedden megtartott damaszkuszi ülé­sén, amely Valid Dzsumb- lattnak, a Haladó Szocialista Párt elnökének vezetésével átfogó politikai megoldást sürgetett a porhintésnek mi­nősített biztonsági terv vég­rehajtása helyett. A megmentési front állás- foglalása szerint az alábbi alapelveken kell nyugodnia a libanoni polgárháborús konf­liktus rendezésének: 1. Az Izraellel kötött május 17-i megállapodás érvényteleníté­Az urengoj—ungvári szov­jet földgázvezetéket nem ér­te kár és üzembe helyezését nem kellett elhalasztani amiatt az állítólagos robba­nás és tűzvész miattj ami­ről a nyugati tájékoztatási szervek írtak — nyilatkoz­ta szerdán Moszkvában a Taszsz tudósítójának Vaszilij Gyinkov, a Szovjetunió gáz­ipari miniszter^. A miniszter szerint egy urengoji épülő kompresszor- állomáson véletlen tűz ke­letkezett, de a nem számot­tevő károkat hamarosan si­került helyreállítani. Nem fe­lel meg a valóságnak a The New York Times állítása, hogy a szóban forgó komp­se; 2. Azoknak a törvényere­jű rerideleteknek az eltörlése, amelyek falangista egyed­uralmat valósítottak meg az á Hamvezetí-faOcn ; 3. A lil>R nőni kormányhadsereg nem teljesíthet semmiféle belbiz­tonsági feladatot; 4. Mélyre­ható politikai reformok prog­ramjának elfogadása. Safik el-Vazzan miniszter- elnök bizakodó nyilatkozatá­val ellentétben Dzsumblatt kizárta annak lehetőségét, hogy a közeli napokban vég­rehajtsák a három hónapja vajúdó csapatszétválasztási tervet. Feltételként említette egyebek között semleges tűzszüneti megfigyelők alkal­mazását, a hadsereg bizo­nyos körzetekből való kire­kesztését, valamint azoknak a drúz katonatiszteknek az előléptetését, akik a múlt év őszén nem voltak hajlan­dók harcolni az ellenzéki erők ellen. A hadsereg és a rendőrség szerdára virradóra készen állt a biztonsági terv vég­rehajtására, de az utolsó pil­lanatban az ellenzéki állás- foglalás miatt lefújták az in­tézkedést. resszorállomás a legnagyobb. Valójában csupán nyomás-ki­egészítő szerepe van. Az export-gázvezeték már üzemel, s közben még foly­nak a kompresszorállomáso­kon az építési munkák. Pil­lanatnyilag a vezetéken 24 óra alatt 37 millió köbméter gáz áramlik. Februárra a tel­jesítmény napi 70 millió köb­méterig növelhető, s a veze­ték 1984 második negyedeben éri el a tervezett teljes ka­pacitást. A nyugati sajtó minden olyan híresztelése, hogy a gázvezeték nem ké­szül el a kitűzött határidőre, nem felel meg a valóságnak — mondotta végezetül a szovjet miniszter. Az újtípusú amerikai nuk­leáris fegyverek — a Per­iling—2-es rakéták és a ro­botrepül âgépek — telepíté­sének megkezdésével rend­kívül veszélyes folyamat van kibontakozóban földrészün­kön. Miután az európai biz­tonságtól nagymértékben függ a világ békéje, a nyu­gati hatalmaknak ez a tuda­tosan, előre átgondolt lépése nemcsak kontinensünk né­peit, hanem az egész embe­riséget veszélyezteti. Abszurd elgondolások Hogy nemi fogalmat al­kothassunk a fehyegetettség nagyságáról és arról, hogy a szocialista közösség országai miért reagálnak olyan érzé­kenyen a rakétatelepítésre, egy fontos tényezőt tisztán kell látnunk. Nevezetesen azt, hogy a nemzetközi im­perializmus legagresszívabb csoportjai az úgynevezett eurohadászati fegyverekkel nem egyszerűen csak az egy­oldalú katonai fölény meg­szerzésére törekedtek, hanem arra is, hogy már békeidő­ben fokozódó politikai nyo­mást gyakoroljanak a Szov­jetunióra és szövetségeseire. Ebben benne rejlik a poten­ciális ellenfél gazdasági térdre kényszerítésének, s fizikai megsemmisítésének alig leplezett szándéka. Más kérdés, hogy a köl­csönös megsemmisítési ké­pesség mai szintjén ez az el- ‘képzelés teljesen abszurd és irreális. Mégis, a nyugati ha­talmi központokban szép számmal akadnak olyan em­berek, akik a NATO elsócsa- pásmérő erejének meghat- ványozásával lehetségesnek tartják a két ellentétes tár­sadalmi rendszer történelmi vitájának erőszakos „megol­dását”. Ez a katonapolitikai irányvonal kiváltképpen azért veszedelmes, mert a legújabb fejlesztésű rakéta- nukleáris harceszközök megjelenése, európai el­helyezése a hadviselés új elemeinek előtérbe nyomulásával, új dokitri- nálds tételek 'kidolgozásá­val jár együtt. Ilyen például az a hivatalosan vallott amerikai nézet, hogy az atomháború elképzelhető, sőt megnyerhető, és hogy ez az összecsapás földrészünkre korlátozható. Negyedik hadászati komponens Ebhen az elgondolásukban elsősorban a kontinensünkre folyamatosan betelepített és a szocialista közösség légvé­delmi rendszereinek áttöré­sére alkalmasnak vélt ro­botrepülőgépekre, még in­kább a Pershing—2-es raké­tákra építenek. Rögtön meg kell azonban jegyeznünk: a Pershingekkel és az előretolt állomásoztatású NATO­atomfegyverekkel szemben felsorakoztatott szovjet SS— 20-asok vonatkozásában is használatos „közepes ható- távolság” megjelölés koránt­sem ugyanazt jelenti. Miért? Azért, mert amíg a 2500— 2800 kilométerre célba jut­tatható Pershingekkel a Szovjetunió csaknem egész európai területe elérhető, addig az SS—20-asokkal az Egyesült Államok egyáltalán nem sebezhető. E tekintet­ben a két fegyver katonai­technikai jellemzői össze sem hasonlítható^, hiszen a Pershing—2-esekke! a Var­sói Szerződés tagállamai ugyanúgy fenyegethetők, mint az USA honi területén lévő hadászati támadó erők­kel. Gyakorlatilag tehát az Egyesült Államok a három, már rendszerben álló stra­tégiai „triád” — a száraz­földön, az atomtengeralattjá­rók és a távolsági bombázó­gépek fedélzetén elhelyezett nukleáris rakéták — mellett még egy. határaitól közel tízezer kilométerre előretolt negyedik hadászati kompo­nenst is kiépít a szocialista közösség veszélyeztetettsé­gére. Az utóbbival kapcsolat­ban figyelembe kell vennünk azt a minőségi különbséget, hogy az interkontinentális ballisztikus rakéták mintegy 30 perces repülési idejéhez képest — ami még módot adhat az esetleges tévedé­sek korrigálására — az NSZK-ból indított Pershing —2-esek mindössze 5—6 perc alatt közelíthetik meg előre beprogramozott céljaikat. Ebből legalább két követ­keztetés adódhat. Egyrészt nem' lehetne utólag kijaví­tani a technikai hibából, vagy téves helyzetmegítélés­ből eredő döntést, másrészt — és ez a fontosabb — a védelmi pozícióba levő fél számára az előrejelzési idő a korábbiakhoz viszonyítva szinte a minimumra, alig a/, ötödére-hatodára csökken. Adott vészhelyzetben tehát kénytelen lenne teljesen automatikus választ adni. Márpedig ez mindenképpen megnövelné a kockázati té­nyezők szerepét, annál is in­kább, mivel a Pershingek ilyen földrajzi közelsége ér­telemszerűen fokozza a po­tenciális ellenség váratlan, meglepetésszerű támadásá­ban rejlő veszélyeket. Rá­adásul az első csapás végre­hajtására szánt amerikai atomrakéták igen nagy talá­lati pontosságúal^j a céltól való eltérésük kevesebb 50 méternél. Sajátosságuk, hogy önirányító fedélzeti rendszerükkel — jóval a becsapódás előtt — módosí­tani tudják repülési pályá­jukat, mélyen a talajba fú­ródva robbannak, nukleáris tölteteiket ennélfogva a „leg- ideálisabbnak ’ találják föld­alatti rakétasilók, politikai­katonai vezetési pontok és más „kemény” objektumok megsemmisítésére. NATO- zsargonban ezért nevezik őket lefegyverző, lefejező harceszközöknek. Az első ésszerű lépés Hogy a Szovjetunió és ax érintett szocialista országok hatékony védelmi ellenin- tézkedesei bármikor lehetővé tennék-e az atlanti tömb ve­zérkaraiban tervezett „lefe­jező” első csapás sikerét és az Egyesült Államok terüle­tének kivonását a megtqrlás tüze alól, az — enyhén szól­va — felettébb kétséges. Az is bizonyos, hogy az eurora­kéták telepítéséhez hozzá­járuló nyugat-európai álla­mok — főieg az összes Per­shing—2-es rakétát, szám szerint 108-at befogadó NSZK — lennének a bünte­tő visszavágás elsőszámú célpontjai, amennyiben a NATO kirobbantaná az ag­ressziót. A Szovjetuniónak ezen felül minden szükséges eszköze megvan ahhoz, bogy az USA-t ugyanolyan sebez- hetőségi helyzetbe hozza, mint amilyenbe a Reagan- kormányzat igyekszik hozni a szocialista közösséget. így tehát az átmenetileg megin­gott hadászati egyensúly is­mét helyreáll, de az előbbi­nél jóval magasabb szinten. A lehetséges agresszor ezért nem számíthat semmiféle kiaknázható előnyre. A kialakuló magasabb fegyverzeti szinttől azonban az államok biztonsága nem lesz szilárdabb, sőt még bo­nyolultabbá, bizonytalanab­bá válik. Az egyetemes biz­tonság csakis azáltal erősöd­hetne, ha alacsonyabb szint­re szállítanák a katonai szembenállás mértékét. Eh­hez pedig — első lépésként — vissza kellene térni a ra­kétatelepítés megkezdése előtti állapothoz Európában! Serfőző Lászlő alezredes Teherfuvar reklám áron! 3 m3 bányakavics 1200 Ft 50 m3 feletti: 1100 Ft 3 m3 homok 700 Ft 30 m1 feletti : 650 Ft SZALONTAI ENDRE teherfuvarozó, Kaposvár, Dimitrov út 109. Telefon: 12-873. (376577) Fiataloknak! Sportfazonú, kockás flanell ing — több színben — 187 forintért kapható a Somogy Áruházban, és a kaposvári férfi divatáru szaküzletben, (Május 1. u. 7.) DD. RÖVIKÖT KERESKEDELMI V. Valótlan állítások Nem érte kár a földgázvezetéket

Next

/
Thumbnails
Contents