Somogyi Néplap, 1984. január (40. évfolyam, 1-25. szám)
1984-01-28 / 23. szám
Volán-Surján rajt a sakk OB II-ben Bokszsuli Dévai módra Négyévi szünet után ismét az OB II-ben szerepelhetnek a kaposvári sakkozók. A mostani feljutást megelőzőleg még a KH Vasutas szakosztálya harcolta ki a másodosztályú jogot, de már a KKSE indult majd mondott búcsút az OB II-nek. A múlt évben pedig a KKSE tette jóvá korábbi hibáját, hogy most átadja a helyét a szétválást követően a Volán—Surján SE-nek. Vasárnap indul a tavaszi küzdelemsorozat. A sorsolás nem éppen kedvező a kaposváriakra nézve, hisz Dömsödön a tavalyi ötödik helyezett Dózsa otthonában mérkőznek először. Az erős, stabil ellenfél ellen vajmi kevés esélye van az újonc együttesnek. Fekete Lajos szakosztály- vezetőtől érdeklődtünk a felkészülésről és a várható esélyekről. Mint megtudtuk, különösebb lehetőség nem kínálkozott az OB II-re történő ráhangolásra. A csapat tagjainak többsége egyénileg készült, és a megyei bajnokságon igyekezett formába lendülni. Egy új versenyzői is igazoltak. Szegedi Péter a Szolnoki Mezőgép OB Iles csapatában kellő rutint szerzett már ebben az osztályban, vele mindenképpen erősödött a csapat. Huszonkét sakkozó alkotja Veress Róbert edző keretét, de akikre közvetlenül számítani lehet, tizennyolcán vannak íme a névsor: Veress, dr. Mátfihé, ifj Miovecz, Szegedi, Salekovics, dr. Illés, Csíki, Kele, Klencsár, Jenei, Horváth, Erdélyi, Heinrich, Kiás Z. Tartalék: Percze, Parragi, Raab, dr. Gyöke Marcsin gó, és a két női versenyző: Kozmari Andrea és Király Tünde. Tizennégy táblás mérkőzésekre kerül sor az OB II- ben és most az első fordulóban esetleg hat pontra számítanak. Mint a szakosztály vezetője elmondta, legalább nyolcvanhat pontra lenne szükség a biztos bent- maradáshoz. A tavasszal három mérkőzést vívnak idehaza és négyet idegenben, az ősszel pályaválasztóként és vendégként egyaránt három találkozóra kerül sor. Tehát összesen tizenhárom mérkőzésen kellene megszerezni az említett pontmeny- nyiséget. Van-e reális esélye a csapatnak a megkapaszkodásra — érdeklődtünk. Mint Fekete Lajos elmondta, csak akkor, ha nem a kényszer, hanem a felkészültség alapján sikerül a legtöbbször összeállítani a csapatot. Aligha vitás, hogy az említettekben megvan a tudás ahhoz, hogy megkapaszkodjanak ebben az osztályban. De sokuk — mondhatnánk mindenki — csupán hobbiból sakkozik. Egyéb irányú elfoglaltságuk, fontos beosztásuk nem mindig teszi lehetővé, hogy a csapat rendelkezésére álljanak. És ez esetleg döntő lehet, mint volt az a múltban is az OB II-es mérkőzéseken avagy az osztály ozón. Elsősorban a két újonctárssal, a BKV Elóré- vel és a Sárvári Pepsi csapatával kell majd harcolni a bentmaradásért. A Volán— Surján sakkcsapata először idehaza éppen a sárváriak ellen ül asztalhoz február 12-én. Heti két alkalommal ott szorgoskodik a Dózsa edző- csarnokában a kaposvári ökölvívás nagy „öregje”, első országos bajnoka, Dévai Zsigmond. Miután nyugdíjba vonult, nyughatatlanná vált. Idejének egy részét az - óta ismét althatatlan szerelme, az ökölvívás teszi ki. önként jelentkezett a Dózsánál, és társadalmi munkában vállalta kezdő fiatalok oktatását. Még a múlt év szeptemberében fölkereste a kaposvári szakmunkásképzőket, toborzott ötven gyereket, s közülük válogatta ki a legtehetségesebbeket. Ma 10—12 fiatal látogatja a Dé- vaf-féle iskolát. A nevek ma még semmit sem mondanak. Vajon a belegi Orbán Imréből, a ráksi Farkas Lajosból, a hetesi Tóth Gáborból avagy a kaposvári Nagy Zoltánból, Szabó Tiborból lesz-e ismert ökölvívó? Ma még csak annyit mondhatunk: talán. Egy biztos, hogy jó kezekben vannak, a sportág valóban szakavatott és nagy ügybuzgalmú mesterétől sajátíthatják el az ökölvívás fortélyait. Dévai nem a hagyományos módszerekkel dolgozik. Erről így vallott: — Fél évig senkit sem engedek kesztyűzni. Az a lé nyeg, hogy először ütni és védekezni tanuljanak meg Szinte szúrja a szememet, amikor a szorítóban a sok képzetlen ökölvívót látom. O'yan az alapállásuk, hogy a hat kiütési pontból öt szabadon van rajtuk. Szinte A nyugatnémet Bernd Schuster és a Barcelona erősen megromlott kapcsolata már hetek óta napirenden van, s minden jel arra mutat, hogy a legrövidebb időn belül végleg elválnak útjaik. Schuster kijelentette: — A légkör hihetetlenül elmérgesedett. A feleségem már nem merészkedik a stadionba, lassan az utcára is fél kimenni. tálcán kínálják fel magukat ellenfelüknek, azok viszont szerencséjükre ütni nem tudnak. Egyszóval én nem az a típusú edző akarok lenni, aki bedobja a mély vízbe a gyereket, és ha kikecmereg akkor lesz úszó belőle. Ha majd százszázalékosan megy az alapmunka, akkor jöhet a játékos bokszolás egymás között. Nos, örömmel adjuk közre a hírt. Kíváncsian várjuk az új módszerek eredményét. Ügy érzem, a máskor oly kedves szurkolók ki nem állnak. Ez így nem megy tovább. Különben is, ha vasárnap veszítünk, végleg kitör a botrány. — A vezetők és a szurkolók sem veszik figyelembe, hogy Maradona hónapokig nem játszhatott, én is sérült voltam, hiányoztak más erők is — mondotta Schuster. — Mindenki csak azt látja. Ht vannak a drága külföldiek, s nem húzzák ki a bajból a klub szekerét. Schusterre külön megharagudtak, mert a spanyol játékosokra sértő megjegyzéseket tett, vadaknak ítélte őket. A jelek szerint a kérdés most mgr csak az, hogy Schuster hol játszik a Barcelona után? • • y * * ’ y SAKK ROVAT SPORTMŰSOR Schusternek elege van Ismét somogyi versenyző sikeréről számolhatunk be.' Véget ért az ICCF (Nemzetközi Levelezési Sakkszövetség) II. Világkupája, melynek döntőjében dr. Máthé Albert a 11. helyet szerezte meg 7 ponttal. Az egyetlen magyar résztvevő nagyszerűen helytállt, hiszen e döntőbe jutni is dicsőség volt. A versenyt ugyanis 4—4500 versenyző kezdte (több csoportba osztva), s elődöntők, középdöntők után alakult ki a 17 fős döntős csoport. Az első helyet egyébként a sakk-szakíróként is ismert szovjet Neszisz szerezte meg, 12,5 ponttal. Íme egy játszma a versenyről, ahol többszörös megyebajnokunk pontos pozíció- játéika diadalmaskodó«. Az elemzést dr. Máthé Albert végezte. II. Levelezési Világkupa döntője Dr. Máté Albert— Magyarország Lars Hyidkrog Dánia 1. e4, eé, 2. d4, d5, 3. Hd2, ca, I. ed5, ed5, 5. Hgf3, Hc6, 6. Fb5, Fd6, 7. dc5, Fc5, 8. 0—0, Hge7, 9. Hb3, Fd6. 10. Fg5, 0—0 11. Bel, Vc7, 12. c3, Fg4, IS. h3, Fho, 14. Fe2! a6!, 15. Hdf4, Fg6, 16. Fd3, Fd3. Nem lehetett kitérni g világos előnyét szolgáló esőre elől. 17. Vd3, h6, IS FeT, He7, 19, Hf5, Hf5, 20. Vf5, Bad8, 21. Badl, Vc4. Világos már határozottan jobban áll. Fenyeget a sötét d5. Izolált gyalogos „biztosítása” alatt a d4 ponton készül támadásba küldeni igen erős huszárját. A megtett sötét lépésnek az a célja, hogy elcsapja az 1. vonalról világos d bástyáját, és így birtokba vegye az e vonalat, így lehetne ugyanis ellensúlyozni világos fölényét. 22. Bd4, Bfe8!, 23. Vbl!... Sötét terve meghiúsult, az e vonal végül is világos birtokába kerül. 23. . . . Vb5, 24. g3 Fe5. Látszólag ez a lépés okozta sötét vereségét. Valójában mindenképpen rosszul áll, és nem hibáztatható az a kísérlet, hogy meg akarja akadályozni a világos huszár d4- re kerülését. 25. Bd2, Vb6, 2«. Bde2! ... Ezzel az e vonal világos birtokába kerül. Sötét állása már reménytelen. 26. ... f6, Nincs jobb! 27. Vg6, Va7. 28. Hd4!... A világos huszár elindul a döntő csapás megadáséra. 28. ... Kh8, .29. Kg2, Bg8, 30. Hf5, b5, 31. f4, Fd6, 32. Kd6. ... A huszár megtette kötelességét... Ti ... Bd6: 33. Bek BdS, 34. B4e7t, és sötét feladta. SZOMBAT Kosárlabda NB I: SÁÉV—Oroszlány. Kaposvár, városi sportcsarnok 15 ó. (Puhr, Gidófalvy). NB II: Siófoki Medosz— Csőszerelők, Siófok, Fokihegyi iskola 15 ó. Sí Resiklóverseny, gyermek, ifjúsági és felnőtt. Kaposvár, Havigár domb 10 ó. (Nevezés a helyszínen.) Teke NB II: Kaposmérő—K. Közút. Kaposvár, Szántó I. u. 9. ó (Szemes, Ládonyi). Asztalitenisz NB 111: Marcali VSE—Tolna. Marcali, Mikszáth iskola 14 ó. Cselgáncs Körzeti rangsorverseny úttörő I—II—III. korcsoport részére. Kaposvár, Dózsa csarnok, 10 ó. Labdarúgás Előkészületi mérkőzés : Siófoki Bányász—Dunaújvárosi Kohász. Siófok, edzőpálya, 10.30 ó. VASÁRNAP Labdarúgás posgép VE. Rákóczi pálya, 14 ó. (Dr. Csapó) Farsang-kupa teremtorna Marcai körzeti csapatok részvételével. Fonyód, sportcsarnok, 9 órától. Tanács-kap«; Rákóczi—KaA DEBRECENI AGRÁRTUDOMÁNYI EGYETEM mezőgazdasági gépészeti főiskolai kara (Mezőtúr, Petőfi tér ÍJ 19*4 fotomár 6—febrmár 16. között naomto t én6W M írítK nyílj napoJ szervez melynek keretében a továbbtanulni szándékozó hatakik számára tájékoztatást é* bemutatót tart az intézményben folytatott oktatásról ét annak tárgyi feltételeiről. Minden érdeklődőt szívesen lát a * SZERVEZŐ BIZOTTSÁG (78506) *. OSZTÁLYOS FIÜK! Jelentkezzetek molnáripari tanulónak! Szakmunkásképzés 3 év. Az iskola neve és címe: Élelmiszeripari Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet Székesfehérvár, Ady Endre «1. 17. 8000. Juttatások: Kollégiumi elhelyezés, étkezés, tanulmányi ösztöndíj, + 800 Ft társadalmi ösztöndíj. Bővebb felvilágosítást ad: GABONAFORGALMI ÉS MALOMIPARI VÁLLAI.AT Kaposvár, Malom u. 10. személyzeti osztálya. (78529) A KAPOS KERESKEDELMI VÄLLALAT kaposvári telephelyére, de az egész megyére kiterjedő munkahelyre fölvesz IKODAUEF-M ÜSZIRESZI. V ILLAN YSZEBELOT, KŐMŰVEST, KIRAKATRENDEZŐT Jelentkezni lehet a vállalat központjában, a kereskedelemtechnikai osztályon, Kaposvár, Május 1. u. 57. sz. alatt (hátul az udvarban), (78521) Csiky Gergely Színház: 1* órakor: LILIOM. Teszöv A-ber- let. 19. órakor: FILMCSILLAG. Gödöllőn. Kaposvár, Vörös Csiliag : ott. 3 5 és este 7 órakor: KÍNASZINDRÖMA (14). Szabad Ifjúság de. 10 órakor: A CSENDES- OCEÄN KALÓZAI, du. 4 órakor: VÁMHIVATAL, du. 6 és este 8 óvókor: BRITANNIA GYÓGYINTÉZET (16). Latinra filmszínház: du. fél 6 érakor: A REPÜLŐ 11XLMALOM. Mozimúzeum: du. fél 6 órakor: FILMMÛZEUMI HETEK : A MANDERLEY HÁZ ASSZONYA. Siófok este 7 órakor: ANNA ÉS A VAMPIR (16). Marcali este 7 órakor MENNYEI SEREr~' xpír Harps TELEVÍZIÓ Budapest 1. 8.90: Idősebbek 1* elkezdhetik. 8.05: Román nyelvű műsor. 8.25: Aki mer, az nyer! 8.55: Hokisuli. 9.10: Kuckó. 9.40: Lakótelepi gyerekek. 10.10: Wagner. 11.05: Pulzus. 12.00: Képújság. 14.07: Műsorismertetés. 14.10: Pik egérke. 14.30: Idesüss! 14.55: MAFILM-magazin. 15.05: Magyar múzeumok. 15.35: Mitiők. Tinirandevú. 16.25: Hitek. 16.35: Főzőcske. 17.05: Képújság. 17.10: Feleki Kamill és vendégei. 18.05: Diagnózis. 18.25: Parabola. 18.55: Reklám. 19.10: Idősebbek is elkezdhetik. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Vers — mindenkinek. 20.05: Szombat esti filmkoktél. 20.05: Breki és a többiek. 20.30: Menő manó. 20.35: Amerikai burleszkparádé. 20.50 : Menő manó. 20.55 : Sacha Distel a párizsi Olympia színpadán. 21.55: Meghökkentő mesék. 22.20: Csalétek. Amerikai bűnügyi film. 23.25: Extra szeptelt. 23.50 : Tv-híradó 3. Budapest 2. 16.25: ZTE—MAFC bajnoki férfi kosárlabda-mérkőzés. 18.00: Képújság. 18.05: Az idő rilmu- sa. 18.15: Gólyavárt esték. 19.00—20-00: Iskolatévé. 20.00: A tatárpuszta. Olasz film. 22.15: Tv-híradó 2. 22.35: Dvorák: A- dúr zongorás kvintett. 23.30: Képújság. Jugoszláv tv 9.00: Téli műsor diákoknak. 10.00: Hírek. 17.30: Hét tv-nap. 18.00: Hírek. 18.05: Tv-naptar. 18.15: Kis koncert. 18.30: Ez az. 19.15: Rajzfilm. 19.21: Reklám. 19.27: Ma este. 19.30: Tv- napló. 19.55: Reklám. 20.00: A vendégek a tejútrendszerből. Jugoszláv film. 21.40: Reklám. 21.45: Tv-napló. 22.00: Szombat este. 23.20: Hírek. KOSSUTH RADIO 4.15—7.59: Jó reggelt! 8.06: Hírek. 8.20: Mai kulturális programok. 8.30: Családi tükör. 9.00: Mit, hol, mikor, hogyan? 9.15: Színes népi muzsika. 10.00: Hírek. 10.05: Népszerű muzsika — világhírű előadók. 10.50 : Szombati találkozás. 12.00: Déli krónika. 12.30: Déli zeneparádé. 13.25: Orvosi tanácsok. 13.30: Kontinensek, szántóföldek. 14.00: Hírek. 14.05: A hét embere. 14.15: Népzenei példatár. 14.25: Magyarán szólva. 14.40: Irodalmi figyelő. 19.15: Új zenei újság. 15.55: Reklámparádé. 16.00: 16« óra. 17.30: Üj Melódia-le- mezeinkbőL 18.15: Hol volt, hol nem volt... 18.25: Mai könyv- ajánlatunk. 18.28: Hallgatóink figyelmébe! IS.30: Hírek. 18.45: A szülőföld muzsikája. 19.43: A Janika. 20.32: Leonard Warren operafelvételeiből. 21.20: Híres előadóművészek felvételeiből. 22.00: Hírek. 22.15: Európa hangversenytermeiből 2Î.28: Rise Steven« és Nelson Eddy operettfelvételeiből. 24.00: Hírek, o.io: Melódiakoktél. 1.5«: Himnusz. PETŐFI RÁDIÓ 4.25—T.59: A Petőfi rádió reggeli zenés műsora. 8.00: Hírek. 8,11: FúvósinduJók. 8.20: Tíz perc külpolitika. 8.30: Hírek. 8.35: Szovjet dzsesszfelvételek - ből. 8.57: Reklám. 9.00: Hétvége. 10.30: Hírek. 19.35: Győztesek klubja. 11.05: Bariay Zsuzsa és Palócz László operettéi daljátékfelvételeiből. 11.30: Hírek. 11.35: Az MRT gyermek- kórusa énekek 12.00: Jó ebédhez szól a nóta. 12.55: Az indiánok királya. 13.45: Időjárás- és vízál’ásjelentés. 14.00: Magunkat ajár?—T.c. 16.05: Bájleíró ábécé. 16.30: Hírek. 16.35: Slágerek mindenkinek. 17.30: Szomszédolás. 18.30: Hírek. 18.35: Az elvált asszony. 19.55: Közkívánatra! 21.30: Cigánydalok, csárdások. 21.55: Együttesek és finálék operettekből. 22.30: Jó éjszakát, jó éjszakát, jó éjszakát mindenkinek! 24.00: Hírek. 0.10: Magyar és idegen nyelvű víz- jelzöszolgálat. • 3. MŰSOR 7.00: Román nyelvű .műsor. 7.30: Szlovák nyelvű műsor. 8.00: Hírek. 8 03: A kiállítótermek programjából. 8.17 Otgo- namuzsika. 9.32 : A XX. szazad! operákból. 10.25: Slágerlista. 11.00: Hírek. 11.05: Hangfelvételek felsőfokon. 12.50: Németalföldi reneszánsz korusművek. 13.00: Hírek. 13.07: Lemezbörze helyett. 14.00: Don Pasquale. 15.00: Magyar dzsessz a relit".! m. 16.00: Romantikus mesterművek. Kb. 17.05 : Holnap közvetítjük. 17.30: Tip-top parádé. 18.00: Kritikusok fóruma. 18.10: Verbunkos muzsika. 18.24: új magyar zene a rádióban. 19.00: Hírek. 19.05: Szimfonikus zene. 20.36: Francia história. 20.58: I Sztárok sztereóban. 22.35: Magyar Prométheusz. 23.30—23.33: Hírek, lel ójára*.