Somogyi Néplap, 1984. január (40. évfolyam, 1-25. szám)
1984-01-28 / 23. szám
A találkozás időpontjának egyeztetése — feltételezem a telefonhíváskor — gondot okoz majd, hiszen Káldy Zoltánnak., a Magyarországi Evangélikus Egyház püspökelnökének talán a szabad másodpercei 'S kincset érnek: ahhoz, hogy rendszeresen hirdethesse az igét, írhasson, teljesítse országgyűlési képviselői kötelességeit, tevékenykedjék az Országos Béketanácsban és a Béke-'Világtanácsbam, a Magyarok VilágSíwvet- ségében, a Hazafias Népfront Országos Tanácsában, valamint évenként ötször-hatszor külföldre utazzék nemzetközi tanácskozásokra, valósággal zsonglőrködnie kell az idővel. Az aggodalom azonban villámgyorsan szét- foszlik, amint a neves teológus megtudja: Somogyból hívom, a szülőföldjéről. Bármikor mehetek, s nem méricskéljük a szekun- dumofcat — hangzik a megnyugtató és megtisztelő válasz. Két nappal később, a puritán berendezésű fővárosi dolgozószobában már a bemutatkozáskor kiviláglik: Káldy Zoltán somogyisága nem festett álarc, s nem a vendégeknek szánt gesztus. Mélyről, nagyon mélyről fakad. — Iharosberényből, ahol születtem a Tanácsköztársaság kikiáltása után, s ahová ma is gyakran visszalátogatok édesapám sírjához. Boldogan nézem újra meg újra a szé- dítően szép, változatos somogyi tájat, amely egyéniségemet alakította, lelkemet és gondolkodásmódomat meghatározta. Örökre belém vésődött a páratlan tölgyesek látványa, a ciklámenek színpompája; kitörölhetetlenül lelkemben maradt az üdítő-fárasztó gombászások emléke. Iharosberényben tanultam meg tisztelni a nehéz paraszti munkát. Lát- . tam, mennyi kínnal teremtették elő szülőfalum és a környék lakosai mindennapi betevő falatjukat, láttam, hogyan sírtak, amikor a kicsattanóan egészséges almákat a sertésekkel etették meg, mert a gazdasági világválság következtében nem lehetett eladni a termést. Kapáltam, gyümölcsöt szedtem magam is az egyházközségnek azon a kis földjén, amely apámnak, a falu evangélikus lelkészének a javadalmához tartozott. Ott plántálódott belém a .tisztelet, a hit, a gondolkodás másfélesége iránt. Apám sokat küzdött a vegyesházasságokat akadályozó szokások és szabályok ellen, s természetesnek találta, hogy én, az evangélikus kisfiú, rendszeresen együtt játszottam a katolikusok gyermekeivel. Csak később, édesapjának korai halála után — :nár a sporoni evangélikus líceum, maid a Icológiai fakultás hallgatójaként — ismerte föl az ifjú lelkészjelölt: a tolerancia nem elég az embertelenséget, a faji alacsony abbrendűséget, a totalitarizmust hirdető eszmékkel szemben. A haladó szellemű, a hazaszeretetre és az erkölcsi értékek becsülésére nevelő intézetek diáksága szinte egységesen szembeszegült a harmincas évek második felében egyre duzzadó szennyes áradattal. Irodalmi estjeiken — amelyeknek egyik kezdeményezője Káldy Zoltán volt — többször vett részt Veres Péter, Móricz Zsigmondi, Féja Géza és a fiatal Erdei Ferenc. A diákok szellemi táplálékai közé tár-' — a teológiai szakirodalom roeUeU — SOMOGYI TÁJAK, EMBEREK A diakónia útján Kos Károly, Nyíró József, Áprily Lajos alkotásai. Ügy olvadt tehát össze tudatukban az evangélikus hit és a népi-nemzeti értékek ápolásának szándéka, ahogyan Kossuth Lajos és Petőfi Sándor, Görgey Artúr és Berzsenyi Dániel munkásságában. 1938-ban elérkezett az idő, amikor a gondolat tetté vált. A harmadik birodalom — Ausztria bekebelezése után — Magyarországot vette célba. A teológiai akadémia hallgatói — a „szeresd felebarátodat” elvének hamis értelmezése helyett — éjszakai őrjáratokat szerveztek a „Volksbundosok” provokációinak megelőzésére, szemmel tartották az Ausztria felől érkező gépkocsikat; az iha- rosberényi lelkész fia röpcédulákat fogalmazott, sokszorosított és terjesztett a fasiszta szellemi hatás ellensúlyozására. A demokrata összefogás nemes jelképeként a Népszava, az ateista irányú Szociáldemokrata Párt napilapja is közölte a röplapok szövegét, meleg hangú cikkben méltatta a teológushall- gatók cselekedetét. — Vajon a magyar evangélikus egyház akkori vezetői is Sói ismerték a veszélyt? — Sajnos, nem ... Raff ai Sándor püspök éppúgy megszavazta a parlamentben a „zsír dótörvényieket”, mint S eredi Juszt inián bíboros vagy Ravasz IAszló, a magyarországi református egyház feje. Holott a protestánsok — természetesen más szempontból — szintén szenvedő áldozatai voltak a keresztény kurzusnak... A lelkészek véleménye megoszlott az eseményekkel kapcsolatban, ám többségük elfogadta a hierarchia csúcsáról érkező, értékelést, sodródott az árral... Ahogyan hazánk rohant a háború felé, úgy sűrűsödött a levegő a friss diplomás pap körül is. 1941-ben Pécsre került segédlelkésznek: egy katolikus püspöki székhelyre, ahol együtt éltek jórészt baloldali gondolkodású bányászok és konzervatív polgárok, náci ideológiától részben fertőzött németek és a társadalom számkivetettjeivé lett zsidók. A közhangulat változásai ellenére szilárdan hirdette a szeretetet, az emberséget a szószékről, hordta a zsírt, a cipőt, a ruhát — az evangélikus egyház adományait — a külterületeken szegénysorban tengődő bányászcsaládoknak, vállalta a kapcsolatot Mansfeld Gézával, a neves gyógyszerészprofesszorral — az ő később „gettósított" otthonában döbbent rá véglegesen, hogy a „zsidókérdés" nem egyszerűen a felekezeti ellentétek megoldására tett kísérlet —, és vállalta a börtönben sínylődő radikális baloldali politikus, Doktor Sándor lelki gondozását. 1944-ben az Evangélikus Élet hasábjain cikksorozatban támadta Vass Albert, hírhedt soviniszta könyvének, A kastély árnyékában címűnek a téziseit; Pécs felszabadulása után néhány nappal pedig már az igét hirdette, s a templom kapujában géppisztolyéi szovjet katona őrizte a rendet A nagyvárosban ő volt az egyetlen evangélikus lelkipásztor, aki nem hagyta el a nyájat, érthető hát, hogy negyvenötben a hálás gyülekezet őt választotta lelkésszé. — Egyenrangú partnerekként fáradoztunk Pécsett a demokratikus kibontakozásért olyan kommunista politikusokkal, mint Münnich Ferenc, Aczél György, illett Pál, Darvast István. A presbitériumba egyre több munkás és parasztember került. 1948-ban megszületett a megállapodás az állam és egyházak között, de mint tudjuk, a zöld jelzés hamarosan pirosra váltott, a hitélet lehetőségei beszűkültek. A gyermekekre, a szülőkre, a pedagógusokra erős nyomás nehezedett. Magam is két tűz közé kerültem; a hívek és lelkipásztor társaim egy része ream sütötte a bélyeget: „békepap”, a másik tábor számára pedig a „klerikális reakció” képviselője voltam. — 1954-ben önt mégis a Tolna—Baranya megyei egyházmegye esperesévé választották, 1958-ban — harminckilenc évesen! — a déli egyházkerület püspökévé, másfél évtizede pedig a magyarországi evangélikus egyház püspök-elnökévé, ön tehát a kompromisszumok embere? — Munkatársaim, ismerőseim, barátaim véleménye szerint van némi képességem arra, hogy nehéz helyzetekben higgadtan döntsék; hogy józan maradjak akkor is, amikor körülöttem elharapódznak az indulatok. Erre 1956 ősze előtt és után egyaránt szükség volt — Es ötvenhat őszén? Mit érzett ön Mindszenty bíboros rádióbeszédének hallgatásakor? — Megremegtem a rémülettől, örültem a személyi kultusz felszámolásának, de veszélyben láttam a demokratikus vívmányokat. Az inuk szakadtáig dolgozó parasztemberek gyermekkoromból őrzött képe ötlött fel bennem, amikor az egyházi birtokok kerültek szóba, s felrémlett előttem, a lutheránus pap előtt az a rémítő lehetőség is: a katolicizmusnak ez a szélsőséges, a másféle vallások háttérbe szorítására törekvő felfogása ismét hatalomra jut Szerencsére nem így történt Káldy Zoltán egyensúlyozó képességének, karizmatikus személyiségének, diplomáciai érzékének nagy szerepe volt abban, hogy a hatvanas évekre az indulatok lecsMapul- tak, az állam és az egyház visszatérhetett az 1948. évi megállapodás szelleméhez. Azóta — hosszas vonakodás után — a más országokban élő evangélikusok zöme is elfogadta a magyar püspök elméletét a diakónia útjáról. Négy könyve s több mint ezer cikke, tanulmánya közül soknak a tárgya W~\: ez a teológiai irányzat. Az egyház nem uralkodásra rendeltetett, hanem szolgálatra, a szeretet, a család, a munka eszményének hirdetésére. Hitelveiből egy szemernyit sem ad föl, de az emberiség békés, boldog jövője érdekében — bizalomra, konszenzusra, összefogásra inti híveit. Előbb segíteni igyekszik, csak azután bírál. — Jézus sem uralkodni jött, hanem segíteni, szolgálni — állítja Káldy Zoltán, s érvelését ma már nemcsak a szocialista országok evangélikus lelkészeinek többsége fogadja el: Skandináviában és az NSZK-ban, Észak-Amerikában és Afrikában is értékelik okfejtését. Jószerével tehát az egész nyolcvanmilliós evangélikus világban. Tagja lett ily módon az Evangélikus Világszövetség 29 tagú végrehajtó bizottságának, egyházi, állami és társadalmi küldöttségek résztvevőjeként hatvan országban fordult meg összesen százötvenszer. A legigényesebb keresztény folyóiratokban rendszeresen jelennek meg publikációi. A görög, a héber és a latin mellett németül, angolul is kitűnően olvas, ír, beszél, sőt tárgyal is. Az államfőknek, magas beosztású egyházi személyiségeknek, akiknek vendége volt, se szeri, se száma Utazásairól beszélgetve új oldaláról ismerhetem meg a gondosan fogalmazó, a költészetet, a zenét kedvelő, a természetért rajongó papot: remek humoráról. Világjárásainak emléktárából egy kacagtató történétet választ. — A hatvanas évek kezdetén Indiába utaztunk lelkész társaimmal, s egy-két napot Moszkvában töltöttünk. Egy csendes vasárnap délelőtt a Kreml székesegyházai körül sétálgattunk. Hirtelen feltűnt: nagyobb csoport tart egyenesen felénk. Talán öltözékünkre figyeltek föl. Amint odaértek, nem tudtunk hová leni az ámulattól: a csoport élén Nyikita Hruscsov jött. „Kik Önök?” — kérdezte, tolmács segítségével. „Magyar lelkészek vagyunk, s én a püspök” — feleltem. „Magyar lelkészek? S ön püspök? örülnék, ha magam mutathatnám meg önöknek a Kreml szépségeit, de idő hiányában nem tehetem. Engedjék hát meg, hogy szerény kárpótlásként bemutassam barátomat, Nasszert!” így parolázott a pravoszláv templomok árnyékában az ateista pártfőtltkár, a muzulmán államfő és az evangélikus püspök. Jelképes jelenet: szimbóluma annak a békeeszménynek, amelynek misszionáriusaként Káldy Zoltán is járja a világot S természetesen hazáját is. Sokszor hirdet igét vidéken, és gyakrán látogatja az evangélikus egyház által fenntartott tizennyolc szeretetotthont. Szerkeszti a püspök a Diakónia című folyóiratot, figyelemmel kiseri az egyházi levéltár, a könyvtár, a múzeum tevékenységét, a pénzügyeket. Tennivalói mostanában különösen megsokasodtak: számos ünnepségen, tanácskozáson vett részt Itthon és külföldön Luther Márton születésének ötszázadik évfordulója alkalmából, a nyáron pedig fővárosunkban kerül sor a lutheránus világkongresszusra, ezerkétszáz küldött — köztük háromszáz újságíró — részvételével. Aligha csodálkozhatunk hát azon, hogy a párt- és állami vezetés által is tisztelt, sokszor kitüntetett püspök-elnök naponta tizennégy—tizenhat órát dolgozik. A szervezés rengeteg munkával jár; hasonló jelentőségű egyházi rendezvényre sohasem került még sor szocialista országban. — Sornogyről sem feledkeztem meg Élvezettel és tisztelettel figyelem a Csiky Gergely Színház tevékenységét, különleges szeretettel olvasom Takáts Gyula, Fodor András, Somlyó György írásai mellett a fiatal költők verseit, és gyakran gondolok somogyi barátaimra. Mindenekelőtt pedig Iharosbe- rényre, a szülőfalumra, ahol megtanultam tisztelni a munkát, szeretni a családot, a tisztességet, a békét. Lengyel André*
