Somogyi Néplap, 1983. november (39. évfolyam, 258-282. szám)
1983-11-18 / 272. szám
kr y VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! ÄRA; 1.40 Fi SOMOGYI NÉPLAP AZ MSZMP SOMOGY MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK XXXIX. évfolyam, 272. szám 1983. november 18., péntek Jó példa Érzékeljük a növekvő igényeket A Szakszervezetek Országos Tanácsának ütése A szakszervezetek XXÍV. kongresszusa óta végzett munkát és az időszerű feladatokat vitatta meg csütörtöki ülésén a Szakszervezetek Országos Tanácsa. Az ülésen részt vettek Lázár György, a Minisztertanács elnöke és Németh Károly, az MSZMP Központi Bizottságának titkára, a Politikai Bizottság tagjai is. „Kétoldalú kapcsolatainkban sikerült — az ideológiai különbözőségek ellenére is — olyan eredményes együttműködést kialakítanunk, amely az eltérő társadalmi rendszerű országok békés egymás mellett élésének példájául szolgál.” Ez az értékelés az elmúlt években szinte közhellyé vált, amikor á magyar—osztrák kapcsolatokat méltatták a két ország politikusai. S nemcsak Ok, hanem a külvilág is hasonlóan vélekedik a két gzomszédallam viszonyának elmúlt évtizedeiről. A napokban az egyik legilletékesebb személyiség, Fred Sinowatz kancellár fogalmazott így, mégpedig itt, Budapesten, ahol — a legújabb hagyományoknak megfelelően és immár megszokottan — hasznos megbeszéléseket folytatott a magyar vezetőkkel. Nem lehet vitás, hogy amikor a szocialista és a tőkés országok között megannyi súlyos politikai, katonai és gazdasági probléma nehezíti az egyetértést és az együtt- múködést, az effajta jó példának kivételes jelentősége van. Mondhatni: a sokfajta kór által megtámadott és meggyengített enyhülés életrevalóságának, hasznosságának kiváló bizonyítékát nyújtjuk. Jóllehet, két viszonylag kis országról van szó, ez a példa mégis messzire mutathat. Az elnökség beszámolóját Caspar Sándor, a SZOT íöUtkára terjesztett^ elő. — , Ismerjük az ország helyzetét, érzékeljük a tevékenységünk iránt támasztott növekvő igényeket — mondotta. — Tudjuk, hogy a tagsággal kialakult kapcsolatainkat tovább kell erősíteni, színvonalasabban kelj képviselni érdekeit és erőteljesebben kell segíteni a gazdálkodást. A szakszervezeteken belül megvannak azok az erők, amelyek munkánk fejlesztésének biztosítékát jelentik. Ez . fontos feltétele és biztosítéka a jövőnek. — Az egész világon nehezebbé vált a szakszervezetek munkája — mondotta. Nehezebbek a körülmények, nagyobbak az indulatok és mind nehezebb kielégíteni a dolgozók, a tagság jogos igényeit. A gazdasági helyzet nehezebbe válásával nő a tagság várakozása a szak- szervezetek iránt — A hazánk gazdasági helyzete szabta korlátok is vitathatatlanul befolyásolják a szakszervezetek napi tevékenységét, munkáját. Az alapvető szakszervezeti feladatok vitelében óhatatlanul némi lanyhulás — beszűkülés — következett be. A termelés segítésében, a munkaversenyben nehezen bontakozik ki az új feladatoknak, irányítási módszereknek megfelelő alkalmazkodás. A bérpolitikával, a szociálpolitikával, sőt a kulturális területtel való foglalkozás is gyengült az anyagiak hiánya miatt. Mindezt érzik a dolgozók — mondotta egyebek között. — A következő évek munkájához jelentős segítséget kaptunk az MSZMP Központi Bizottságától, amely a közelmúltban állást foglalt a párt szakszervezeti politikájának kérdéseiben. Nagyjelentőségű ez az állásfoglalás, mert összefoglalja és igazolja a párt szakszervezeti politikájának eddigi tapasztalatait és megjelöli további tevékenységünk irányát. Különösen nagy a jelentősége annak, hogy a Központi Bizottság megerősítette a szak- szervezetek öélTóságáról és érdekvédelmi szerepéről vallott álláspontját. Ezután rámutatott, hogy a szocialista irányítási rendszer javításában az egyik legfontosabb, gyakorlati tényező a szakszervezetek önállósága. A SZOT főtitkára a továbbiakban a munkafeltételek és munkakörülmények további javításának szükségességéről, a szocialista tnun- kaverseny mozgalomban elért eredmények elismerésének jelentőségéről szólt, végül részletesen elemezte, hogy a vállalati gazdasági és szakszervezeti szervek miként segíthetik a munkahelyi demokrácia kiszélesítését Lázár György: Gyorsabban és eredményesebben Felsorolni is nehéz lenne »zónát a fontos területeket, ahol \az elmúlt évtizedekben bővüllek, mélyültek, intenzívebbe váltak Ausztria és Ma gyaroFszág kapcsolatai. A kölcsönösen igen hasznos együttműködés folytonos 1c- rebclycsedésc pedig kitűnő bázisa a létfontosságú nemzetközi kérdésekben tett lépéseink gyakori egybecscngé- sénck. Ennek meggyőző bizonyítékát adták a mostani tárgyalások is. Sorsunk, itt Európa érzékeny közepén, társadalmaink, ideológiánk, politikai eszményeink különbözősége ellenére szorosan cgybekapcsolóchk — ezt felismerni szükségszerűség. Élni ezzel a felismeréssel, azaz okosan cselekvéssé formálni annak parancsait, ez még több: ígéretes, józan, jó politika. Olyan nemzetközi magatartás, amellyel a mi kis országaink már hosszú ideje valóban példát adnak a világnak. — A szocialista társadalom építésének hazánkban ma a legfontosabb tényezője, hogy gyorsabban és eredményesebben oldjuk meg gazdasági feladatainkat. Változatlanul legfőbb tennivalónk az ország fizetőképességének megőrzése, az elért vívmányok megtartása és a gyorsabb fejlődés feltételeinek megteremtése. Ha ezeket a feladatokat sikerül teljesíteni, azzal nagy szolgálatot teszünk népünknek, a szocializmus ügyének. Sok a kihasználatlan tartalékunk, s új módszerekre, új munkastílusokra van szükség ahhoz, hogy lehetőségeinket kiaknázzuk. Az útkeresés I nehézségekkel és buktatókkal is jár, nagyobb tűrök épességre is szükség van, hogy el tudjuk viselni ezeket. A Minisztertanács elnöke külön is foglalkozott a tanácsülés elé terjesztett beszámolónak azzal a részével, amely rámutat, hogy nem elegendő a nehézségek felsorolása, ismételgetése. Mozgósító cselekvési programra van- szükség. Ilyen program Gyenes András látogatása a Szovjetunióban Gyenes András, az MSZMP Központi Ellenőrző Bizottságának elnöke az SZKP Központi Bizottságának meghívására november 14. és II. között látogatást tett a Szovjetunióban, Megbeszéléseket folytatott Mihail Szolomencevvel, az SZKP KB Politikai Bizottságának póttagjával, az SZKP KB mellett működő pártellenőrző bizottság elnökével es Gcn- nayyv SzuovmL az SZKP Központi Revíziós Bizottságának elnökével. Látogatást tett az SZKP Moszkvai Városi Bizottságán. A szívélyes, elvtársi légkörű találkozón véleményt cseréltek a párt- ellenőrzés időszerű, elvi és gyakorlati kérdéseiről, a magyar—szovjet kapcsolatok to- vábbfejlesztesenek nehány ' kérdéséről. A megbeszéléseken részt vett Rajnai Sándor, az MSZMP KB tagja, hazánk moBskváa nagykövete, CMTI) valójában létezik, az elvi egyetértésben nincs hiány. A program végreha j fásakor azonban hőbbre var, szükség. Az egyetértés igazi mércéje a cselekvés, valódi hitelét az adja meg, hogy ki mtt tesz. Néhány nagyon fontos területen a szükségesnél és a lehetségesnél kisebb az elő(Folytatás a 2. (Maion) Elutazott Budapestről Ered Sinowatz osztrák kancellár Lázár György, a Minisztertanács elnöke búcsúzik az osztrák kancellártól a Keleti pályaudvaron. Magyarországi hivatalos látogatását befejezve csütörtökön elutazott Budapestről Fred Sinowatz. Az osztrák szövetségi kancellárral elutazott felesége Hermine Sinowatz. A magyar és osztrák zászlókkal díszített Keleti pályaudvaron a vendégeket Lázár G yörgy, a Minisztertanács elnöke ém tejissége. Marim J őssel tBáaásrtereinők-beteíeétes, Várkonyi Péter külügyminiszter, és több más közéleti személyiség búcsúztatta. Ott volt Randé Jenő, a Magyar Népköztársaság bécsi és Arthur Agstner, az Osztrák Köztársaság budapesti nagykövete. Úttörők virágcsokrot nyújtottak át Fred Sinowatz- nak és feleségének, akiktől a vendéglátók szívélyes, baráti kézfogással köszöntek el. (Mm Egy ©V© gyártanak zoknit a pusztakovácsi Egyesült Erő Mg. Tsz-ben a Budapesti Haris .yagyárra 1 kooperálva, Ebben az évben már 3 millió párat készítettek, i-—8 százalékkal túlteljesítve a tervet. A kilenc féle zokniból exportra is szállítanak. Megkezdődtek a levéltári napok Népes hallgatóság előtt kezdődött meg tegnap délelőtt Kaposváron, a megyei könyvtárban a somogyi levéltári napok rendezvény- sorozata. A tudományos tanácskozás megnyitóján részt vett dr. Horváth Sándor, a megyei pártbizottság osztályvezetője és dr. Balassa Tibor, a megyei tanács elnökhelyettese. Kanyar Józsefnek, a történettudományok doktorának, a Somogy megyei Levéltár igazgatójának üdvözlő Szávái .után Varga Károly, a Hazafias Népfront megyei titkára nyitotta meg a tanácskozást, méltatta az eddigi hat hasonló rendezvény- sorozat jelentőségét a tudományban és az ismeretterjesztésben. Ezután Hanák Péter, a történettudományok doktora, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia osztályvezetője tartott előadást a magyar nemzettedat kialakulásáról. — Végre keü hajtanunk egy olyan cselekedetet, melyet a szociálpszichológusok is bravúrként könyvelnének el — mondta —: egyidejűleg kell nemzett udattmk kialakulásának a helyes irányba vezető útjait és íév- ösvényeit a kívülállók tárgyilagosságával és a cselekvő vagy szenvedő „alanyok” beleérzőképességével szemlélnünk. Méltatta aa azonosságtudat formálásában különleges érdemekre . szert tett historikusok; — elsősorban Szűts Jenő, R. Várkonyi Agnes. Benczédi László, Juhász Gyula, Lackó Miklós és Balogh Sándor — tevékenységét, majd az iderttiíártudat forrásvidékeinél kalandozva (Folytatás az S. oldalon,) Borbánéi János Kambodzsában tárgyalt Phnom Perah/ben jegyzőkönyv aláírásával befejeződtek a magyar kormányküldöttség tárgyalásai. A jegyzőkönyvet magyar részről Borbánét János, a Minisztertanács elnökhelyettese, kambodzsai részről Chea Soth, a rmnisztertainacs alelnöke, a Magyar—Kambodzsai Gazdasági és Műszaki-Tudományos Együttműködési Bizottság két társelnöke látta el kézjegyével. Az ülésszakon áttekintették a magyar—kambodzsai gazdasági együttműködés legfontosabb időszerű kérdéseit és a további feladatokat Az ülésszakom aláírták í műszaki-tudományos együtt-, működési megállapodást Borbánéi Jánost fogadta Heng Samrin, a Kambodzsai Népi Forradalmi Párt Központi Bizottságának főtitkára, a KNK Államtanácsának: elnöke. Kambodzsai tartózkodása során Borbándi János találkozott Chan Sy-vel, a Kambodzsai Népköztársaság Minisztertanácsának el-' nokéveL A magyar kormámykü!dötV ség csütörtökön Phnom Penihiből a laoszd tővárosba, Vientianóbe utazott Bernstein ismét... Elutazott Budapestről tegnap Leonard Bernstein, a világhírű amerikai zeneszerző és karmester, aki rövid magyarországi vendégszereplésén két alkalommal vezényelte az Erkel Színházban a bajor rádió szimfonikus zenekarát A művész ekrtazáss előtt menedzsere, Harry Kraut tájékoztatót tartott a Hilton szállóban. Elmondta: tárgyalásokat folytatnak az Inter- koncerftel arról, hogy a nem tűi távoli jövőben Bernstein «met Magyarországra látogat, mivel — a művész föl giaitanazott így — nem akar újabb 35 évig várná. Végül, Harry Kraut beje-' lentette, hogy az Erkel szín- háabeii koncert televíziós közvetítési horwrárturnának egy részét — 30 ezer forintot — Leonard Bernstein a zeneakadémiának ajánlotta fel. A főiskola tervei. szerint a támogatás segítségével jövő nyáron két fiatal, tehét- séges karmesterszakos hallgatót küldenek el az olasz- országi Sienában rendezeniö kurzusra. \