Somogyi Néplap, 1983. október (39. évfolyam, 232-257. szám)
1983-10-11 / 240. szám
A biztonság kérdése napirenden Simái Mihály nyilatkozata a WFUNA közgyűléséről Genfben október 2—9. között rendezték meg az ENSZ- társaságok világszövetsége, a WFUNA 29. közgyűlését. A tanácskozáson áttekintették a nemzetközi politika időszerű kérdéseit, s az ENSZ-társaságok soron következő feladatait. Simái Mihály, a Magyar EN3Z-társa- ság elnöke a közgyűlés tapasztalatairól szólva — hazaérkezése után — az MTI munkatársának elmondotta: az eszmecseréken a tárgyaló felek egyetértésre jutottak abban, hogy a továbbiakban minden erőt a nukleáris háború veszélyének elhárítására, az államok közötti párbeszéd és együttműködés fenntartására kell fordítani. Az erről szóló határozat., amely a béke és a globális biztonság kérdéseit elemezte, nyomatékosan felhívta a kormányokat arra, hogy állapodjanak meg a nukleáris fegyverrendszerek kutatásának, fejlesztésének, készletezésének és telepítésének azonnali befagyasztásában, s tegyenek sürgős lépéseket a meglevő atomfegyverek számának csökkentése érdekében. A továbbiakban arról szólt, hogy a jelenlevők megelégedéssel fogadták a madridi biztonsági és együttműködési konferencia javaslatait, s kifejezték készségüket azok támogatására. A közgyűlésen áttekintették a közel-keleti helyzetet is, és megbékélésre, a háború befejezésére szólították fel Irakot és Iránt. A vélemények eltértek azonban abban a liérdésben. miként lehetne véget vetni a térség válságának, s megteremteni az igazságos rendezés előfeltételeit. Teljes egyetértés alakult ki viszont abban, hogy az ENSZ- nek és — természetesen —r az érdekelt feleknek az eddiginél nagyobb erőfeszítéseket kell tenmiök a kibontakozás meggyorsításáért A politikai vitában a nemzetközi gazdasági együttműködés időszerű nehézségeit is számba vették, s határozatban rögzítették a javulást célzó javaslataikat. Eszerint szükségesnek tartják nemzetközi pénzügyi konferencia összehívását, s rámutattak a protekcionista gazdaságpolitika veszélyeire. A közgyűlésen nagy figyelmet szenteltek az emberi jogok érvényesül éssének, s ennek szellemében elítélték a faji megkülönböztetés minden megnyilvánulását. A WFUNA legfőbb testületé elfogadta a következő időszakra szóló programot, amelynek keretében regionális tanácskozásokat hívnak össze Afrikában, Ázsiában, Latin-Amerikában, s Európában. Megemlékeznek 'az ENSZ megalapításának közelgő 40. évfordulójáról is. Megválasztották a Világ- szövetség „új" elnökét is, d r; Davidson Nicol, Sierra Leone-! tudós személyében. Dr. Gömbös Ervint, a Magyar ENSZ-társaság főtitkárát aZ alelnöki teendők ellátásával bízták meg. Simái Mihály ezután arról szólt, milyen eredményeket hozott az a szimpózium, amelyet a WFUNA közgyűlésével párhuzamosan az ENSZ helyzetéről rendeztek meg. Elmondta: a résztvevők elismerték, hogy az ENSZ helyzete az elmúlt időszakban mind nehezebbé vált. A kormányok ugyanis a konfliktusok: megoldására más lehetőségeket is igénybe vesznek. Azzal azonban egyetértettek, hogy az ENSZ helyébe más, jobb, hatékonyabb nemzetközi szervezetűt azonban jelenleg nem lehet állítani — mutattak rá. A gondok zömmel éppen abból fakadnak, hogy még a jelenlegi lehetőségeit sem használjak ki teijes mérteidben. 0 Nemzetközi Atomenergia ügynökség ülése Bécsben hétfőn megkezdődött a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség idei közgyűlése. Az ENSZ-szervezet egyhetes tanácskozásán megvitatják az IAEA múlt évi munkáját és jövő évi terveit az atomenergia békés fel- használásának elterjesztésében, az atomsorompó-szerző- dés ellenőrzésében. A közgyűlésen — az IAEA 112. tagjaként * — felveszik a szervézetbe a Kínai Népköz- társaságot. Bérez de Cuellar, az ENSZ főtitkára üzenetet küldött a közgyűlésnek. Samir bizalmat kapott Az izraeli parlament hétfőn este kis többséggel bizalmat szavazott Jichak Samir újjáalakított kormányának. Á 120 főnyi törvényhozás 90:53 arányban hagyta jóvá Samir kabinetjét, amely elméletileg a knesszel mandátumának 1985-ben bekövetkező lejártáig maradhat hatalmon. Samir magának tartotta a külügyi tárcát. A knesszét egész napon át tartó vitáját gyakran az ülésteremben is tüntetések sza- kították félbe, a parlament epülete előtt pedig nagy csoportok tüntettek a szélsőséges vallási köröknek adott engedmények miatt. ' A kormányprogramot ismertetve Samir hitet, tett elődje, Menahem Begin politikája mellett. Megvédte a hat év óta kormányzó vezetés katonapolitikáját olyan kérdésekben, mint a libanoni agresszió. — Az izraeli erők nem vonulnak ki Libanonból mindaddig, amíg Izrael biztonságát nem szavatoljak — jelentette ki. Izrael nem tágít a Libanonnal kötött egyezmény jelenlegi formájától — mondotta —, ha azon változtatni akarnak, inkább semmisnek tekinti. A Camp David előirányozta úgynevezett palesztin autonó- miatárgyalasok ügyének megrekedéséért Egyiptomot hibáztatta, és felszólította Jordániát, hogy az egyiptomiakkal együtt kezdjen Izraellel tanácskozásokat, Tel Aviv feltételei szerint. A megszállt területek izraeli betelepítéséről Samir azt mondotta, hogy a Jordán folyó nyugati partvidékén. valamint Gazában folytatódni fognak a telepítések. A parlamentben beterjesztett kormánylista a miniszterelnöki tiszt birtokosán kí- ■•vül csak egy helyen változott: a mezőgazdasági tárcát a néhány /hónapja elhunyt Szimha Ehrlich helyett Pesszah Grupper eddigi miniszterhelyettes kapta. Itt található a tőkés világ aranykészletének 60, ismert platina-, króm- és mangán- tartalékainak 80—90 száza- léká. Nagy mennyiségben rejt a föld mélye vasércet, nikkelt, titánt, s a fajüldöző rezsim által megszállt Namíbia uránlelőhelyei is felbecsülhetetlen értékűek. Mindezt a dél-afrikai es az amerikai, angol, nyugatnémet, francia monopóliumok aknázzák ki, nagy haszonnal. A profitot csak növeli a rendkívül olcsó és tömegesen rendelkezésre álló fekete munkaerő. Az ország földrajzi fekvése és értékessé teszi a Dél-afrikai Köztársasagot és az általa megszállt Namíbiát. Pretoria fontos tengeri útvonalak csomópontjait tartja kezében, például Fokvárost és Walvis Bayt. A fejlett tőkés országokba irányuló kőolaj- és egyéb nyersanyagszállít- máinyok jórésze a Jóreménység fokát megkerülve jut el a megrendelőkhöz. Ha a Dél-afrikai Köztársaságban és Namíbiában egyszer hasonló fordulat 2aj - lana le, mint Angolában, Mö- zambikban, vagy épp a legutóbb Zimbabwéban, az komoly károkat okozna a vezető tőkés országoknak. Ennek tudatában a Reagan- kormányzat egyre elnézőbb a fajüldöző rezsimmel szemben, sőt egyenesen bátorítja Pretoriát az apartheid-rendszer megszilárdítására. Elnézően kezelik a dél-afrikai csapatok sorozatos támadásait is északi szomszédai ellen. Az új alkotmány sem változtat valójában a lényegen, a fajüldöző rendszeren, csak a háborgó nemzetközi közvélemény megtévesztését szolgálja. Dél-ÁIrika — fekete lakosai számára — a jelek szerint még sokáig a félelem országa marad. K. M. 1 A dél afrikai rendőrök könnygázzal oszlatnak széf egy tön tetőst Sowctóban. Immár tíz esztendeje, hogy október 11-én, az apartheid elleni küzdelem világnapján a Földön minden jóérzésű ember felemeli a szavát a fajüldözés ellen. Pieter Botha, a dél-afrikai fajüldöző rendszer vezetője a közelmúltban bejelentette: november 2-án népszavazást tartanak az új alkotmányról. Ország-világ előtt azt akarta bizonyítani ezzel, hogy lám-lám, a sokait bírált Dél-afrikai Köztársaságban is változnak az idők, ott is történik valami az emberi jogok védelmében. Valóban így volna ez? Hiszen ha a Dél-afrikai Köztársaság nevét haUjuk-olvassuk, óhatatlanul a faj üldözés fellegváraira asszociálunk.' És hogy nem tévedünk, bizonyítja ez az alkotmánytervezet is. Mintha a lakosság 70 százalékát kitevő feketék, hozzávetőleg 21 millió ember nem is létezne, az ő jogaikról egy szó- sem esik a dokumentumban. A hatalom a népszavazás után is a 4,7 milliós fehér kisebbség kezében marad, s kizárólag őket illeti meg a jog, hogy voksoljanak. A tervezet korlátozott törvényhozási részvételt irányoz elő az ország 2,7 millió színes bőrű (kevert fajú) és 800 ezer ázsiai származású lakójának, ám inkább a látszat kedvéért. A többség, a feketék sorsa semmit nem változik. Továbbra is bantusztánokba, törzsi rezervátumokba szorítva tengetik mindennapijaikat. A „Csak fehéreknek” táblák változatlanul kirekesztik őket az éttermekből, a mozikból, a lakótelepekről, képzésükre alig tizedét költi a rezsim a fehérekének, bérük sokszor még a napi élelemre sem elég. Mozgásszabadságukat korlátozzák: aki engedély nélkül hagyja el lakóhelyét, azt letartóztatják. Tavaly mintegy 200 ezer ember került így a fajüldözők rendőrségének kezébe. Mégis, maga a tény, hogy az új alkotmány elkészült, arra enged következtetni, hogy Pretoria valamelyes változtatásra kényszerült. Állandósult, kitapinthatóvá vált a fehértelepesek félelme,1 hogy egyszer a fekete többség felkel ellenük, s elveszíthetik anyagi és hatalmi kiváltságaikat. Ezért próbálkozik a fajüldöző kormány reformokkal, ezért az új alkotmány is. Ezt sürgetik Botha külföldi pártfogói is, mindenekelőtt az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, igaz, csak annyi engedményt várnak el tőle, amely még nem veszélyezteti gazdasági, stratégiai érdekeikét. A Dél-afrikai Köztársaság a fekete kontinens közismerten leggazdagabb országa. SOMOGYI NÉPLAP A félelem országa Egy merénylet háttere A vasárnapi rangooni merénylet híre újra a világsajtó érdeklődésének előterébe helyezte Dél-Koreát. Maga a diktátor, Csőn Tu Hvan ugyan sértetlen maradt, de kíséretének több tagja, közöttük miniszterek életüket vesztették. A megosztott Korea déli felén elterülő országrész, születése pillanatától kezdve a reakció, az antidemokratikus társadalom jegyeit viselte Egymást követő iiktí tarai véres kézzel nyomdák el a nép elemi követeléseit. Mindezt mindenekelőtt a Dél-Ko- reá földjén állomásozó, nukleáris fegyverekkel is felszerelt, 40 ezer amerikai katona‘ jelenléte tette és teszi lehetővé. A négy éve hatalomra került Csőn Tu Hvan csak folytatta elődje, a meggyilkolt Pák Csöng Hi politikáját. A katonai terror minden eszközét igénybe vette az ellenzéki megmozdulások megfékezésére. Diákok, munkások, értelmiségiek ezrei járták meg Szöul és a többi dcl- koreai város börtöneit. Mindez azonban nem félemlítette meg a jogos követeléseikért harcoló tömegeket, amelyek szüntelenül kifejezést adnak elégedé lenségüknek. Tüntetések és felvonulások vannak országszerte. Fokozza az elkeseredést a gazdasági helyzet drasztikus romlása is. a több mint százalékos inflációs r,-.ia, a külföldi adós- sáoállomány Halíailer. méretű növekedése. A dél-koreai elnök Szöulba érkezése u*án a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságot vádolta a merénylet megszervezésével. Az „északról jövő veszély” ismételt felerr.lcge- tése azonban nem téveszthet meg senkit. A dél-koreai diktátorok eddig is mindenkor azt bizonygatták, hogy nem saját népük, hanem t.srak- Kurca ád az elégedetlenek megüt*. A dél-koreai nép tánto-íthztatlanul folytatja harcát a diktatúra felszámolásáért, az amerikai katonák távozáséért, a áe nokrácií írt. G. I. Hemingway a hírszerző Egy floridai lap, a Fort Lauderdale News a Szövetségi Nyomozd Iroda (FBI) archív anyagai, alapján va- -sárnap részleteket közölt Ernest Hemingway amerikai író második világháborús hírszerző tevékenységéről Az író 1942-ben náciellenes hírszerző csoportot szervezett Kubában és saját hajójával cirkált a kubai vizeken, német tengeralattjárók után kutatva. A lapnak nemrég sikerült hozzáférnie néhány korábban zárolt FBI-dokumentumhoz. Ezek tanúsága szerint Hemingway 1942 szeptemberében ,;Crime Shop” fedőnévvel huszonhat főnyi hírszerző csoportot verbuvált a szigetországban. Annak idején német tengeralattjárók járőröztek a hadviselő fél, az Egyesült Államok déli partjainál. A „Crime Shop”-ot részben az Egyesült Államok havannai nagykövete látta él pénzzel, a csoport tagjajnak a többsége pedig Hemingway egykori spanyol bajtársaiból került ki — írta a továbbiakban a floridai lap. Az FF. I-dokumentumokból egyébként az is kiderül, hogy az FBI, ezzel párhuzamosán, akkori vezetőjének, Edgar Hoovernek a személyes utasítására állandó megfigyelés alatt tartotta az írót és mindazokat, akik vele szoros kapcsolatban állták. Az utóbbiak jórésze a Framco- diktatúra elől menekült el Spanyolországból. (Hemingway haditudósítóként, a közitársaságiak oldalán, részt vett a spanyol polgárháborúban; erről az időről szól az „Akiért a harang szól” című világhírű regénye.) A lap a birtokába került dokumentumok alapján azt írja, hogy az FBI még Hemingway halála után is folytatta az író utáni nyomozást, megpróbálva kompromittáló adatokat gyűjteni róla. Az ürügy az volt, hogy Hemingway, aki élete utolsó éveinek jó részét Kubában töltötte, rokoíiszen vezeti a kubai forradalommal és jó viszonybein volt Fidel Cast- róval. Lengyel terroristák pere ítéletet hirdetett a lausan- ne-i bíróság hétfőn annak a négy lengyel terroristának a perében, akik tavaly szeptember 6-án megtámadták a Lengyel Népköztársaság berni nagykövetségét. A csoport vezetőjére, Florian Kruszykra a bíróság 6 éves sízabadságvesztést szabott ki. Krzysztof Wasilewski három, Marek Mihalchki és Miroslaw Plewicki pedig két Gázszünet! Értesítjük tisztelt gázfogyasztóinkat, hogy 1983. október 13-án (csütörtökön) MARCALI VÁROS EGÉSZ TERÜLETÉN GAZSZÜNETET TARTUNK. Kérjük, a gázszünet idejére gázkészülékeiket szíveskedjenek zárva tartani. KÖGÁZ ÜZEME KAPOSVÁR _____________________. (234945) é s fél éves börtönbüntetést kapott. A szabadságvesztés időtartamába beszámították ■ a vizsgálati fogságot. A bíróság a közrend megsértésében, a nagykövetség munkatársainak jogtalan fogvatartásában, fenyegtőd- zésben, zsarolásban, testi sértés elkövetésében, anyagi károkozásban és a külföldiekre vonatkozó törvények megszegésében mondta-ki bűnösnek a vádlottakat.