Somogyi Néplap, 1983. október (39. évfolyam, 232-257. szám)

1983-10-18 / 246. szám

Tisztelt Szerkesztőség! *4 Lap október 11-i szamában Dravecz Ferencné a Ka­posvár, Keszthely és Irinyi Janos utcai lakók neveben a gázvezeték építésének késleltetését tette szóvá. A levélre az alábbiakat válaszoljuk, A vezetéképítés valóban ez évi terveinkben szerepel, de eddigi megvalósítását az egyéb irányú kivitelezési fel­adatok zsúfoltsága és csőanyag hiánya miatt nem telte le­hetővé. Erről a lakúkat tájékoztattuk. A eső beszerzésére a Kőgáz illetékesei ma is erőfeszítéseket tesznek: remény van rá, hogy e 'törekvésük egy-lcét héten belül eredmény- nyel jár. Ennek alapján úgy gondoljuk, hogy a vezeték eqy hónapon belül elkészül. Az árok kiásását a lakosságtól kérjük, néhány napon belül erre felhívjuk őket. A vezeték elkészültéig a lakók türelmét kérjük. Tisztelettel: Fábián György . Farkas István a Kögaz Kaposvári Üzemének a Kaposvári Városi Tanács V. B. vezetője osztályvezetője Tisztelt Szerkesztőség! , Nap nap után a Gorkij és a Nyugativánfa utcában já­rok. Több alkalommal láttam, hogy egy bánta ember ko­csiba fogva kegyetlenül hajszol egy kesely lábú sárga lo­vat. A ló úgy nézett ki, mintha az állatorvostudományi egyetemé volna: Icon cent r áltan rajta volt minden beteg­ség és hiba. A Jbal lábatöve duzzadt és merev, a jobb hátsó lábára sántított. Sovány és jártányi ereje is alig van. Az ember kegyetlenül ütlegelte ostorral, hogy nagyobb sebes­ségre ösztökélje. Aki látta, mindenki megbolránkozott. Nincs körzetfelelős rendőr, aki ezt az embert meg­szondázza cs állankinzásért följelentse? Nincs hatóság, aki ennek a kegyetlen bánásmódnak gátat vetne? E levél hatására gazdája bizonyára megint kegyetlenül elveri. Tudni szeretném, van-e illetékes, aki ezt az állapotot megszüntethetné. Ebben az esetben ugyanis nemcsak az ütlegelés, hanem mar a. kocsiba fogas is kimeríti az állat­kínzás fogalmát. Tisztelettel: Székács József Kaposvár, Temesvár u. 6. Színikritikusok ítélete Megkezdik a busa lehalászását 0 Átadták a díjakat A Fészek művészklubban rendezett ünnepségen teg­nap átadták az 1982/83-as évad színikritikus díjait. A drámaírói díjat Székely Já­nos Vak Béla király című művével nyerte el, a dara­bot a Vígszínház társulata Marton László rendezésében mutatta be; a legjobb elő­adás díját a budapesti Ka­tona József színházbeli Ma­nó című Csehov-vígjáték rendezőjének Zsámbéki Gá­bornak ítélték; a legjobb női alakítás díját — megosztva — Törőcsik Mari, a József Attila Színház A régi nyár előadásában, valamint Tímár Eva a miskolci Nemzeti Színház Agónia és Peer Gynt előadásaiban nyújtott alakításáért kapta; a legjobb férfialak!tás diját Bán János vette át a szolnoki Sziglige­ti színházbeli Vonó Ignác megformálásáért A színikritikusok a leg­jobb női mellékszereplő dí­ját Csonka Ibolyának a Ma­nóban, a legjobb férfi mel­lékszereplő díját öze Lajos­nak a Volpone várszínházi Diákok a Nemzetiért Nemrég hangzott el a fel­hívás, miszerint támogatást várnak — főleg anyagit — az ország első teátruma, a Nemzeti Színház építési költségeinek fedezésére. Me­gyénkből a kaposvári Tán­csics Mihály gimnázium III. C osztálya már válaszolt is ra; a tanulók fölajánlottak mezőgazdasági munkán ke­resett pénzük egynapi átla­gát. Ez fejenként nem sok, ám ez egy 35 fős osztály­ban már meghaladja az ezer forintot. És csupán eb­ben a gimnáziumban 22 osztály van. Az iskolai KISZ-bizottság tehát körül­belül húszezer forintra szá­mít; ennyivel tudnak hozzá­járulni az építési költségek­hez. Tudjuk, hogy ez még min­dig csak csepp a tengerben, de reméljük, hogy Somogy megyének nem ez az egyet­len középiskolája, ahol a diákok becsülik a kultúrát, és tenni akarnak valamit az új Nemzeti Színházért. Sa­ját kezdeményezéssel, ere- jukn o* nerten. előadásában nyújtott alakí­tásáért ítélték oda. A leg­jobb díszletért járó díjat Szlávik István nyerte el a miskolci színház Peer Gynt előadásaihoz, a legjobb jel­mezért járó díjat Szakács Györgyi, a kaposvári Csiky Gergely Színház A revizor és a Búcsúelőadás című pro­dukciókhoz, valamint a mis­kolci Agónia és Peer Gynt előadásokhoz készített ter­veivel A különdíjat a pesti Kato­na József Színház Stílus- gyakorlat című előadásáért kapta meg. A díjakat Kottái Tamás, a Magyar Színházművészeti Szövetség színikritikus-ta­gozatának elnöke adta at. Legutóbb öt évvel ezelőtt hívták városi autósversenyre a nagyatádi „úrvezetőket”. Az, akkori verseny győztese ifjabb Torma István, a nagyatádi Komfort Ipari Szövetkezet autószervizének KISZ-titkára most társaival együtt újra felélesztette az egykori viadal hangulatát. A városi KISZ-bizottság és a közlekedésbiztonsági tanács helyi szervezetével közösen vasárnap délelőttre az autó­busz-pályaudvar melletti ru­tinpályán ügyességi versenyt hirdettek. Nemcsak azt kel­lett bizonyítani, hogy ki és Eltűnt a Deseda, a szel- pikkelyezte vizű csodálatos tó. Tízezrek kedvelt kirándu­lóhelye. Eltűnt zajongó, tar­ka madárvilága; kietlen iszapfolyam terjeng a káka es sás szegélyezte partok kö­zött. Tört, csonka águk, tus­kok sötétjö foltjai tarkítják csak az egykori te meder holdbéli sivatagát... Ezt látja, aki a kaposvár—lellei útról nézi a tavat — Mi lesz a Desedával? — Megmarad — mondta Horváth Tivadar, a Dunán­túli Regionális Vízmű és Vízgazdálkodási Vállalat üzemigazgaté’a —, csupán a víz szintjét kellett csökken-’ teniink. 215 hektárt foglal: el a tározó, s két hét alatt száz hektárról leengédtük a vizet. Ennek magassága a völgy- záró gátnál több mint négy méter volt; most 220—230 centiméterrel kisebb ,a ko­rábbi szintnél. A vízleeresztést a busa le­halászása indokolja. A tó kezelője, a DRW és bérlője, a Mohosz (amely a víz ha- lasításával ezreknek terem­tett jó horgászati lehetőséget a somogyi megyeszékhely hogyan tudja forgatni a kor­mányt, hanem azt is, hogy ki hogyan ismeri a Kreszt. Több mint kétszáz néző volt kíváncsi az indulókra, akik előbb politikai kérdé­sekre válaszoltak, műszaki és kresz-tesztet (öltöttek ki, aztan a pályán ügyeskedtek. Az autószerviz szerelője, Me- rencsics Árpád bizonyult a legjobbnak a pályán, Bencze Béla, a konzervgyár munká­sa a műszaki kérdésekben je­leskedett, míg a Kresz kiváló ismerőjének a tsz-ker dolgo­zója, Bénice Károly bizo­nyult. szomszédságában) tavaly, ta­vasszal a százhalombattai Temperáltvizű Haiszaporító Gazdasággal (Tehaggal) kö­tött megállapodás alapján újabb növényevő halakat, busát is •' rakott a1 tóba,' Tornai István, a Tchag halászati mérnöke mondta: —> Húsz-huszonöt, vágom nyira becsülhető a Desedá- ban levő busa. Eredetileg is exportra szántuk, s most le­hetőség nyílt értékesítésére. — A horgászok a tó híres halállományát féltik. Nem okoz-e kárt abban ez a le­halászás ? — Mi csak a busával fog­lalkozunk. A többi hal, ha életképes, visszakerül a ló­ba. .. A süllőért kártalanít­juk a Mohoszt. Három halálos, öt súlyos es öt könnyű sérüléssel vég­ződő közúti baleset történt • október 10—16, között me­gyénkben, Az ok: figyelmet­lenség, gondatlanság ,.. Szombaton délután Barcs belterületén a 62 eves Nagy Sándor személygépkocsijá­val elütötte az úttesten át­szaladó ötesztendős Kardos Józsefet; a kisfiú az orvosi rendelőben sérüléseibe bele­halt. A felelősség tisztázásá­ba szakértők bevonásával vizsgálat indult. . Vezetői engedély nélkül, figyelmetlenül — s megfelelő gyakorlat nélkül — motoro­zott az esti órákban a 29 éves, csákányi Orsós Sándor segédmunkás, és Somogy- zsitfa külterületén egy tele­fonoszlopnak ütközött. Olyan súlyos sérüléseket szenve­dett, hogy a marcali kórház­ban — műtét közbén — be­A halak átleleltetesere hatvanöt hektárnyi területen — mint Horváth Tivadar el­mondta — körülbelül félmil­lió köbméter víz megmarad. S hogy az utánpótlást is biztosítsák, tegnap a 67-es út mellett, új, ideiglenes pál építését kezdték meg. (Ké­pünkön.) E munkát ma be­fejezik. Az ideiglenes töltés révén több jnint egyméteres víz­mélységű tavat alakítanak ki á Deseda medrének észa­ki szakaszán. S ha elég víz gyűlik össze, az őszi halasí- tásnak sem lesz akadálya. A tó deli részén pedig a na­pokban kezdik a busa leha­lászását. lehalt sérüléseibe. Utasa, a 23 éves, szökedencsi Orsós Rózsa könnyebb sérüléssel megúszta. Balatonkeresztúr és H ól­lá d közölt a 7-es úton a 32 eves, Drávecz Antal nagy- kanizsai gépkocsivezető utánfutót is vontató személy- gépkocsijával szabálytala­nul, keresztben állt meg az 'úttesten, s egy Nagykanizsa felől érkező személygépkocsi — amit a 26 éves Babai Jenő miháldi lakos vezetett, az álló járműnek ütközött. Drá­vecz utasa, a 43 éves, nagy­kanizsai He rezeg Lajos sú­lyosan megsérült. Szabálytalanul előzött Sió­fokon szombaton délután tehergépkocsijával a 22 éves, bakonycsernyei Gyursícs Ferenc, és összeütközött a 74 éves Sulák György siófoki gazdálkodó által vezetett te­hergépkocsival. A vétlen re­siető 'könnyebben megsérült. I Jó kérdés A felszállás után fél óra múlva megszólal a repülő­gép hangszórója: — Jó na­pot kívánok, kedves ufa-‘ saink! A repülőgép má­sodpilótája vagyok... Nem tudja önök közül valaki véletlenül, hogy hu'- van az első pilóta ?! Pszihiáternél — És mikor érezte elő­ször, hogy ön kutya? — kérdezi a pszichiáter a betegtől. * , Mire az: — Már egészen * kicsi kölyökkutya koromban,,, Albérlet — Asszonyom, nagyon tetszik ez a szoba, es meg­felel ez ezerforintos lak­bér is; csakhogy szeretnék ennek mondani valami na­gyon fontosat. A meny­asszonyom ... — ön itt egyáltalán nem fogadhat nő látoga­tót! — Hálásan köszönöm! Rögtön éreztem, hogy ■;li­bán megbízhatom,,, Gyengéden — Drágám, úgy látom, ma egészen szép időnk lesz... — mondja a férj, amikor reggel kinéz az ablakon. — Na és?! — kérdezi a feleség. —! De hiszen már any- nyiszor mondtad, hogy egy szép napon- elhagysz ... Iskola — lg árka! Hogy tudod megkülönböztetni az alma- fát a körtefától? — Megnézem rajté • gyümölcsöt. — És ha még nines gyümölcs ? ? — Megvárom, amíg lesz. Miért ütik? — Papa, miért irtó min­denki azt a bácsit? •— kérdezi a kisfiú a futballt meccsen. — Mert követ dobott a bíróra. — De hiszen nem is ta­lálta el. — Éppen azért öltik. Leleplezés — A feleségem hazudott nekem. — Hogy jöttél rá? — Azt mondta, hogf * barátnőjénél aludt Pedig ott én aludtam. SOMOGYI*’1"' Az MSZMP Somogy megyei Bizott*ágán.ak lapja. Főszerb esetéi: JÁVORI BÉLA Főszerbesztő-h.: dr. Keres** ftwt Szerkesztőség: Kaposvár, LMincfc Sándor a. 2. Postacím: HLapo&Tay Ff.; n- 7Ml. Telefon: H áj.!» 11-311, li-üU. Kiádjj* ft Somogy megyei Laptóadé Vállalat. Kaposvár, La tinea Sándor *. & Telefon: 11-518. Postacím: Kaposvár, PL: M. IMI Felelős kiadó: Balajcza János. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesft# postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 34 Ft, ncfywléfff 102 Ft, fél évre *á«4 Ft, egy évre 4M PL Index: 25 987 ISSN; dús—oam Készül* a Somogy megyei Nyomdaipari Vailaiat kaposvári üzemében. Kaposvár, Május L u. UH. Felelős vezető: Farkas Béla igazgató. j Kéziratot nem őrzö*k és nem ktiichiwfc vísoza. Vasárnap volt az aulóvásár a megyeszékhelyen. Sok gépko­csit, még több kíváncsiskodót láttunk, de nagyon kevés üz­letkötés jött létre. Ügyességi vetélkedő Nagyatádon K. F. Kézimunka-kiállítást nyitottak tegnap Kaposváron, a Szi­getvári utcai bölcsődében az intézmény dolgozóinak mun­káiból. A bemutatón több mint száz hímzés látható Baleseti krónika Két halálos gázolás

Next

/
Thumbnails
Contents