Somogyi Néplap, 1983. szeptember (39. évfolyam, 206-231. szám)
1983-09-10 / 214. szám
J Tandori Dezső Tizenhét éve nyárvég Jövök egy uszodából augusztus derekán, a hőség ki-be lángol a peron ablakán, tizenhét-éve Sportot tűnő emlékezet olvas, salak-porondot, por-filmet, nézhetek, a villamos se jár át, , s hol vagy, szilvás kosár, ki anyám uszodáját láttad; itt most leszáll, átszáll, aki tizenhét éve ott búcsúzott __ . .. Az irodába úgy épp egy labdát bedobott valaki a salakról, s az íróasztalon — os övén — mintha akkor járt volna, rend-rakón, egy intő szó, riasztó szél, papirkacatos; csak-emléket marasztó ... ... Hol az a villamos, az a kosár, a dél, mind hol s hol van, hol vagyok? Fény-lap lobog, felém int, egy nyárvégi napot évekkel vissza-számoz, állok a salakon ... Szólok: valaki máshoz; a labdát beadom, kapuba, irodába sodorja a szeszély vagy a játék szabálya ..: Megyek, régi személy. Göbötös Sándor Fogy az életünk Az ég mintha nyári ég volna, én édes csillagom, de már kései bogárnak köt hálót a pók, s a szélesre tárt ablakon nem zuhog be annyi fény, és korábban alkonyul. Ökörnyal tánca az út föiött minden év őszi tánca, csupa jel, csupa sejtelem; evekké verődnek az évszakok, fogy az életünk, kedvesem.. Többet járunk őszi avarban, hidegebbek a csillagok, múlt nyarak tüzénél melegszünk, szikrázó jövő nem vár reánk, nekünk már csak múlt ragyog. A Képújság korszerűsítéséért Cim: Magyaf Televízió Legilletékesebb elvtárs részére. Valahol a nagyvilágban. Tárgy: újítási javaslat a Képújság korszerűsítésére. Tisztelt Legilletékesebb Elvtárs! A Képújság mind a tizenegy, legföljebb tizenkét nézőjével ellentétben tisztában vagyok annak nagy, sőt — hogy mit ne mondjak — föl- becsülhetetlen jelentőségével. A műsorszerkesztés is remekelt azzal, hogy késő éjszakára sorolta be. S hogy a 2-es műsorba. (Persze még ezen is lehetne javítani; esetleg éjfél, de mindenképpen jóval a műsorzárás után sugározhatnák ...) Az tény. hogy a gyerekek, az idős I emberek m « dolgozok ilyenkor már általában alszanak. Aki pedig fönnmarad, és képes végignézni, annak már úgyis mindegy. Persze azért érdemes lenne azon elgondolkodni, hogy nekik ingyenes maradjon-e a szemészeti és ideggyógyászati kezelés .. Ebben az esetben ugyanis tudatos és szándékos egész- ségrombolásról van szó. Tehát a Képújság jó, felvagy kitalálója — és természetesen Ön, aki bevezetését elrendelte — megéri, akarom mondani megérdemli a pénzét. Engedje meg azonban, hogy ezt az egyedülálló valamit a magam szerény ötleteivel továbbfejlesszem. Nos, as egyik baj, hogy néha rossz a kép és gyorsan változik s szöveg. Mindkettő kiküszöbölhető. Bizonyára emlékszik még rá, hogy papírra is lehet írni. Igen, írják le papírra a Képújság szövegét, stencilezzék, és küldjék szét az előfizetőknek. Ugye, milyen egyszerű? De hát minden nagy ötlet ilyen. A Képújság feltalálójáé is ilyen volt; mármint az, hogy a tévé képernyőjén képek helyett szöveget kell sugározni. A sokszorosított szöveg előnyei: — könnyen elolvasható, illetve könnyebben, mint a képernyőn. — bármikor elővehető, — a néző (aki ebben az esetben átmenetileg olvasóvá süllyed vissza, de azért mégiscsak a tévé hatása alatt marad) nyugodtan kikeresheti az Értelmező szótárból az ismeretlen és nyakatekert kifejezések magyarázatát, — stb. Persze most akad az Ö« környezetében, aki hosszas fejtörés után boldogan vágja ki az ellenérvet, hogy sokba kerül a postázás. Igaza van, spórolni kell. De még ez is megoldható! Legyen a stencilezett (s majd ha alábbhagy a sajnálatos módon igen elhúzódó takarékossági kampány, akkor nyomdai úton sokszorosított) Képújság — mondjuk — a Ludas Matyi melléklete! Újítási díjamat kérem « Magyar Televízió — a nézők által megbírált — munkatársai árva hozzátartozóinak kiutalni. Tisztelettel; iseaée PAP ANTAL EMLÉKEI akkor a portás azzal utasított el:„ „Székely művész úr jelenleg Spanyolországba» turnézik.”. Pár évvel később Kaposváron szerepeltek, a Latinka művelődési közponb- ban. Akkor beszélgettem vele a régi emlékekről. Nem felejtette el, hogy én a gimnáziumban instruktora voltam, s azt sem, hogy nem valami szerencsésen ment a dolog, mert négy tárgybál szekundázott. Az énekes után a történelem változásáról beszélgettünk. — Ügy tudom, a történészeket hosszabb ideje foglalkoztatja a kérdés, hogy hová tűnt Bethlen István 1944 őszén Budapestről. Erről is vannak emlékeim. A felszabadulás után hallottam dr. Páti Ferenc kollégámtól, hogy őt egyszer, 1944. december 10-e körül hivatalosan behívatták dr. Meszlényi orvos házába; ott nem kis meglepetéssel tapasztalta, hogy egy magas rangú orosz tiszt kért tőle ismertetést Bethlen Istvánról és családjáról. Amikor ezt elkészítette, akkor a tiszt megkérdezte tőle: „Mit gondol, tanár úr, hol van most Bethlen?”. Páti válasza az volt: „Ügy vélem, hogy lukén.”. Erre az a meglepő mondat hangzott el: „Nem, kérem; itt tartózkodik a szomszéd szobában.”. Nem tudom, hogy valamilyen dokumentummal igazolható-e ez, annyi azonban bizonyos, hogy Páti átélte ezt, s szavai szerint itt kellett lenni a volt politikusnak is. Pap Antal szekrényéből, asztalfiókjából füzetek, régi föliegyzések, újságkivágások kerülnek elő. Mindegyikben volt valami a tanári munkára vonatkozóan. Az egyiknél izgatott lett Pap Antal hangja. — Tudok én valamit József Attiláról is. Lehet, hogy volt egy korábbi öngyilkos- sági kísérlete. A harmincas évek közepén történt, hogy Bogláron a vasúti sínek mellett sétált egyik volt kollégám. Azt látta, hogy a vasutasok lökdöstek egy fiatalembert, mert szavaik szerint öngyilkos akart lenni. „Ki az?” — kérdezte. „Valami József nevű firkonc” — hangzott a válasz. Az egyik név és a foglalkozás azonossága alapján el kell gondolkoznunk az esetről ... Ha már az irodalom szóba került, mondok valamit Babits Mihályról is. Krebsz Ernő kollégám együtt szolgált Fo- garason Babitsosai. Ismert adat, hogy a költő felesége német asszony volt, s gyakran kapacitálta arra, hogy írjon német nyelvű verseket. Ez sehogyan sem tetszett Babitsnak, ezért egyszer a következő rigmussal válaszolt: „Alles lache, wenn ich deutsche Vers machen.”. Azaz: mindenki nevessen, ha én német verset írok. Apró emlékforgácsokat őrzött meg Pap Antal. De mindegyikben van valami jellemző, ami nemcsak, az igazságtartalmat jelenti, hanem a különösséget, az elhitető erőt is. Laczkő András '»Ilssaisk Vészeli Lajos grafikájaSomogyi szőlőhegyek. Vörös Ferenc rajza. Pátkai Tivadar G®rincpróbá!6 Szólítjuk leánykának, hívjuk bikavérnek, hárslevelűnek, ezerjónak, s ki tudná hirtelenjében fölsorolni, hogy még minek nem ... A hajdani vincellérek szebben csengő és találóbb neveket talán elsőszülött gyermeküknek sem találtak volna. Ezen már csak a minőséget körbeudvarolandó jelzők tehetnek túl. Mert becézzük őket: tüzesnek, testesnek, markánsnak, keménynek; gömbölyűnek, kellemes lágynak, bársonyosnak, harmonikásnak. Ott vannak aztán az elegánsak, a diszkrétek, a fanyarok és a fűszeresek. Ahányat és ahányan kóstolgatjuk, any- nyifélének becézzük őket. Ki ne találta volna ki, hogy Noé apánk ama bizonyos szőlővesszejéről, pontosabban a „hegy leverői” lévén itt szó? De vajon eleget tudunk-e a szőlőskertek tájékáról; a borról, amely az emberiséget bölcsőjétől a sírjáig — ha áttételesen is — kíséri? A borról, amelyet Anakreontól a címben idézett Berda Józsefig költők százai énekeltek meg. A borról, amelyet az anyák és apák, feleségek és férjek átkoztak és átkoznak ki a világból a mai napig. A borról, amely oly sok öröm és bánat, sőt tragédia forrása volt és lészen a jövőben is. Sejtem én, hogy keveset. Négy-, tán ötéves lehettem, amikor az én jó öregapám nyakába vett, és fölsétált velem a sokorói — akkor még — szőlősdomboknak is nevezett Dánéba. Először — és azt hiszem, utoljára — ott láttam sími őt. Ott, a viharvert tőkék előtt. Akkor persze nem foghattam még föl, hogy mit jelent egy szőlősgazdának, ha elveri szőlőjét a jég. Állt szótlanul az öregapám: kabátja ujjával sűrűn törölgette még sűrűbben alácsorduló könnyeit, miközben én önfeledten csörgettem a tőkék fészekalján összegyűlt babszem nagyságú jegeket. Láttam aztán olyan gazdát is, aki sorról sorra lehajolt, hogy megcsókolhassa a zöld levelek mögé rejtőző, duzzadó fürtöket. Láttam Szűr Gergő elnehezült kezében a villámként forgolódó oltókést. Hallottam seregély-csapatok irtózatos lármáját, amint „megszállják” a földet. Hallottam a kereplők hiábavaló cserregését, a riasztólövések tompa puffanásait. Szüretelő lányok, asszonyok kedves énekét is hallottam, s hallottam a szőlőprés finom kis roppanásait. A hajszálvéko- nyan csurranó aranyzöld és bíborvörös mustra szálló első darázs fuldoklását is láttam. Lakatra vert, árva pincék, présházak mellett vitt el az utam, s vitt tovább hókucs- más madárijesztők és dülöngélő karók között. Álmomban venyigetűz pattogása mellett elgémberedett ujjaimat melengettem. Kénlapocskák csípős illatát éreztem orromban, és láttam apró-kék lángjait. Megint üzenet érkezett Badacsonyból; elvárnak az idei szüretre is. Képzeletemben a présház előtt, ujjait a teli héberre kapcsolva, megjelenik a nyugdíjas Györkös bácsi, es hófehér üstöké fölött én is Szigliget felé tekingetek; drukkolva, hogy az ég csatornái ne nyíljanak meg legalább három napig. Amíg le nem „vetkőztettük” az utolsó kemény csecsű tőkemenyecskét is. Hiába is dicsérném a termést, ő csöndre intene. Az igazi szőlősgazda nem szokta elkiabálni. Igaz, eltitkolni sem tudja, hogy milyen lesz az „idei szüret”. Most még csupa kongás és bon- gás lehet a pince mélye. De bizonyára megsimogattatoti már valamennyi hordó első és hátsó feneke. Szemrevé- teleztetett száj donga, hasdonga, bütű és abroncs egyaránt. A gazda felesége már ki- sikálhatta a gulyásnak való bográcsot is, a tepertős pogácsa még ráér. Üres zsompor kerestetik mandulának, diónak. Las- san-lassan elfásodik a ko- esány . .. Addig is gerincpróbáló, súlyos puttonyokról, a Balaton fölött remegő könnyű párákról álmodom. Dicsértessenek a tőtikék, kármentők, hébérek, raffia- fonatok, metszőkések! A rézgálic. Az ivócsanak, a miskakancsó, a pereces kulacs, a facsobolyó. Csalikorsók, butellák. Nemespenész, pincegyertya és daráló. Gerendás prés, kosos prés, kancaprés. Puttyonok, puttonyok és emberi kezek Soprontól Tokajig, Villánytól Kecskemétig, Badacsonytól Egerig, Szekszárdtól Mórig, Pannonhalmán át a Somlóig; testvérei, barátai a bornak! Hogy jövőre is lehessen koccintás keresztelőn, koccintás halotti toron ... Egy kis füzet került legelőször a kezembe, A latin mondattan rövid összefoglalása. A kis munkát Szabó Lipót könyvnyomdájában szedték Kaposváron. Évszám nincs rá nyomtatva, de a szerző úgy emlékszik, hogy 1930 körül jelent meg. Aztán a Riport Újság 1936. június 3. rendkívüli száma került elő. Megtudjuk abból, hogy a Városi Dalárda Händel A Messiás című művét mutatta be a Városi Színházban, s a basszus szólamban Pap Antal is énekelt. — Eleinte csak énekeltem, később tisztséget is betöltöttem. A dalárda a negyvenes évek végéig működött. A város nem kis áldozatokkal tartotta fenn a pénzromlás időszakában. A város polgármestere volt a mindenkori elnök, Soltész Emil a karnagy, én pedig az ügyvezető elnök voltam. Emlékszem, hogy 1936-ban a Berzsenyi-centenáriumon Hol- lósi Kornél férfikarra megzenésítette a Közelítő tél című elégiát. Talán nem ártana a levéltárból, az iratcso- mek közül e1 óv enni a partitúrát. A dal^-da legsikeresebb szereplése persze nem a komoly műfajhoz kapcso- lódott. A harmincas évek közepén volt egy farsangi mókaestünk, akkor teljesen megtelt a színház. Az ilyen szereplések egy időre megoldották az anyagi gondokat, ám a negyvenes években ezek erőteljesen jelentkeztek. Ezért minden alkalmat megragadtunk a szereplésre. 1943-ban például Veres Péter is meghallgatott minket Az est után az asztalnál szemben ültünk egymással. Vettem a bátorságot és megkérdeztem tőle, honnan szerezte a műveltségét. Meglepett a válasza: „A lexikonból”, mondta. Nem sokkal ezután volt a legutolsó fellépésünk Igáiban. Oda Tömpe István vitetett ki minket, s a közönség szinte teljesen megtöltötte a mozit. Énekszámmal kezdtük, majd Szilágyi Gyurkáék vonósnégyest adtak elő. Ezalatt én kimentem a friss levegőre. Hallottam, hogy egy legény odakiáltott egy kislányhoz: „Mi van itt, Rozi?” A válasz: „Valami muzsika, de érvénytelen.”. Ebből értettem meg, hogy a falusi embernek az ilyen vonószene nem sokat ért. Üjabb dokumentum került elő. A jászberényi főgimnázium értesítőjének 1911—12. évfolyama. Ebben a kilen- venhetedik oldalon az I. A osztály tanulóinak névsora olvasható. Aláhúzva Pap Antal és Spagater Mihály neve. — Tudja ki volt Spagater Mihály? A későbbi világhírű operaénekes, Székely Mihály. Már alsós gimnazista korunkban kiforrott, egyéni hangja volt. Ezt persze akkor nem én állapítottam meg, hanem az énektanárunk a hangpróbán. Az éneklés után mondta a tanár úr: „Ilyen fiatal fiúnak ennyire kiforrott hangját még nem hallottam.”. A gimnázium után messzire kerültünk egymástól. Kerestem én az Operaházban, de Pintér Lajos Északi — déli szerelem Elzáikról üzen a szerelem, ott minden fehér. Jégzajlás-kontinens,: sisakos Ophelia, a hóvár asszonya szép mellét kibontja. Kéthúrú hegedű: vonat tolat rajta zenét Délnői üzen a szerelem; utazás, kalandozás — napfényes kontinens: postaládába dobott levél. Derű, tűzpiros pincéidbe jutok-e? Vagy örök vaddarázs: kollégiumi vaságy a világ?
