Somogyi Néplap, 1983. szeptember (39. évfolyam, 206-231. szám)
1983-09-28 / 229. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, E G Y E S U L J E T E K I Ara: 1,40 Ft SOMOGYI NÉPLAP XXXIX. évfolyam, 229. szóm 1983. szeptember 28.. sze.da Ünnepség a munkásőrségnél Pártunk büszke a testület helytállására A fegyveres erők napja közeledtével ünnepség voit tegnap a munkásőrség megyei parancsnokságán. Kitüntetésben; elismerésben részesítették azokat, akik az önként vállalt fegyveres szolgálatuk ellátásában, a testület munkájának segítésében kiemelkedően tevékenykedtek.. Mészártw István, a munkásőrség megyei parancsnokságának szakcsoportvezetője tett jelentést Klenovics Imrének, a megyei pártbizottság első titkárának, majd felolvasták az országos és a megyei parancsnok parancsát Egymás után léptek elő és vették át a sok évi munkájuk elismerését jelentő kitüntetéseket a munkásörök. Sokan közülük már ^unkában megfáradt emberek, akik több mint negyedszázada alapítói voltak a testületnek, de ma éppúgy lehet számítani helytállásukra, mint amikor szocialista hazánk forgott veszélyben. S lehet közöttük látni több polgári ruhás személyt is, aki azért kapta meg most az elismerést, mert sokat tett a munkásőrség erősítéséért. Egyikük Molnár Pál, a MÁV kaposvári csomópontja pártbizottságának titkára. A kaposvári vasúti dolgozók soraiban sok az olyan munkásőr, alti kezdettől tag, vagy az utóbbi évek során lépett a testületbe. Jó néhányan most előképzösök, jövőre tesznek esküt. Akadt olya* munkásőr — Varjú Márton, a siófoki József Attila egység parancs- noka —, aki az MHSZ-nek nyújtott segítségért kapta meg a szövetség elismerését, a Kiváló Munkáért Érem arany fokozatát Tóth Károly marcali parancsnokhelyettes pedig e kitüntetés ezüst fokozatát vette át Zsók Ferenc megyei parancsnok és Szabó Béla alezredes, az MHSZ megyei ve- ■ zetőségének titkára nyújtotta át a kitüntetéseket az ünnepségen. Az ezt követő baráti beszélgetésen a megyei párt- bizottság első titkára köszöntötte az elismerésben részesítetteket. — A végrehajtó bizottság NEW YORK Dr. Várkonyi Péter megbeszélései További kétoldalú megbeszéléseken vett részt kedden New Yorkban dr. Várkonyi Péter külügyminiszter. Délelőtt Vu Hszüe-csien kínai külügyminiszterrel folytatott eszmecserét, délután Mochtar Kusumaatmad- ja indonéz és Isidoro Malmi- ered kubai külügyminiszterrel találkozott. A magyar külügyminiszter, aki az ENSZ-közgyűlés 38. ülésszakán tartózkodik New A szocialista országok küldöttségei a bábolnai napokon Marjai Józsefnek, a Mi- nj az tér tan ács elnökhelyettesének meghívására a szocialista országokból küldöttségek vesznek részt az 1983. évi bábolnai napok kedden megnyílt rendezvényein, A Vaszil Canov, a Bolgár Kommunista Párt KB titkára és a Roman Malinowski lengyel miniszterelnök-hely elles vezette küldöttségeket Marjai József és Váncsa Jenó mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter fogadta. A román delegációt Ion Dinca első miniszterelnök-helyettes, az NDK küldöttségét Brutto Kietz, mezőgazdasági, erdő- és élalmi- szergazdasagi miniszter; a Csehszlovák Szocialista Köztársaság küldöttségét Jan Janó vie, a szlovák kormány mezőgazdasági és élelmezési aiiaifeiere vezeti. Yorkban, mindhárom kollégájával a nemzetközi élet főbb kérdéseiről és a kétoldalú kapcsolatok helyzetéről tárgyalt. és a magam nagy szeretettel köszöntőm a kitüntetésben részesített mun- kásőroket, s azokat, akik a testület munkájának támogatásáért részesülte!! elismerésben. Külön öröm? ez számomra azért is — mondotta —, mert valamikor én is együtt szolgáltam az alapítókkal.. A műnké .«erők tevékenységéről nagy szeretettel és csak elismeréssel, tisztelettel szólhatunk, hiszen felelős megbízatásuknak, más gazdasági feladataik megoldása mellett, becsülettel eleget testnek ■Biztosíthatom önöket: a párt ezt a munkát mindenkor kellő gondoskodással figyeli, s ehhez minden támogatást, segítséget megad. Az acél- szürke egyenruha viselői az elmúlt évek során kivívták nemcsak a kommunisták, hanem egész népünk elismerését, megbecsülését. Azt kérem : jövőbeni munkájukkal erősítsék tovább a munkásőrség tekintélyét, lássák el fegyveres szolgálatukat olyan becsületesem, mint eddig. Az ünnepi köszöntőt követően külön is szeretettel üdvözölte a jutalomban részesített 74 éves, nagyatádi Pál József alapitó munkásőrt, aki ma is tevékeny tagja a testületnek. — Mindenkor azon voltunk és leszünk, hogy a párt határozatait, a testület tagjaira vonatkozó parancsokat a legjobb tudásunk szerint hajtsuk végre. Mi hűséget fogadtunk pártunknak, népünknek, s éz kötelez bennünket — mondta a kitüntetettek nevében Farkas Lajos munkásór. Hazánkba érkezik Maurice Bishop Lázár Györgynek, • Minisztertanács elmékének meghívására mm hazánkba érkezik Maurice Bishop, a Grenada! Népi Forradalmi Kormány elnöke, az Új Mozgalom Párt (JEWEL.) elnöke. ÍMTT) Injekció 3 földnex» A Hajdúsági Agráripari Egyesülés tangazdaságaiban talajművelő gépeket állítottak munkába. A BIG típusú önjáró gépek egyetlen művelettel 45 centi mélységben lazítják a talajt és beinjektálják a folyékony szerves, illetve műtrágyát, az igények szerint 89— 180 köbméternyit hektáronként. A gépek jelenleg az ebest Vörös Csillag Tsz-ben az őszi búza vetése alá készítik glé a talajt. Ülést tartott a megyei tanács Elismerés a társadalmi munkáért November 26-a: időközi tanácstagi választás Ülést tartott tegnap a megyei tanács. Az ülésen — amelyen részt vett Tanai Imre, a megyei pártbizottság titkára is — Sugár Imre tanácselnök nyújtotta át a Tegyünk többet Somogyért! kitüntető jelvényeket. A végrehajtó bizottság határozata alapján dr. Dobos Gábor, a Belkereskedelmi Minisztérium főosztályvezetője, Guth József, az SZMT társadalombiztosítási bizottságának elnöke, Györfi Miklós somogybükkösdi kőműves kisiparos, Holló Lajos, a Rádió zenei szerkesztője, Kiss Lajos, az 503. sz. szakmunkásképző gyakorlatioktatásvezetője, Lévai József né, az é lelmiszer-kiskereskede Imi vállalat kirakatrendezője, dr. Orosz íjászióné, a Költségve tési és Elszámolóhivatal vezetője, Róka Gyula balatoni zataacl i tanító, Rózsa István, a kéthelyi tsz főágazatvezetője, Rózner Györgyné, a néphadsereg polgári alkalmazottja, Sovány György, a kaposvári áfész igazgatóhelyettese, dr. Ujházy Ilona, a Pénzügyminisztérium főelőadója, Vadál József, a marcali szakmunkásképző tanára, Vágó János, a Somogy megyei Nyomdaipari Vállalat rotációs gépmestere, valamint a megyei gyermek- és ifjúságvédő intézet, a Tabi Építő- és Vegyesipari Szövetkezet és a tatai Béke Tsz kapta meg a megye fejlesztése érdekéiben végzett tevékenység elismerését jelentő kitüntető jelvényt A megyei tanács megtárgyalta a lakásépítés és -fenntartási, . illetve a lakásgazdálkodás helyzetét, s határozatot hozott a további feladatokról. (Ismertetésére lapunkban még visszatérünk.) Értékelte a testület, annak a megyei intézkedési tervnek a végreVáncsa Jenő beszámolója Hegkezdődött ülése Budapesten Marjai József fogadta a tudósokat Budapesten tegnap megkezdődött a Római Klub ülése, amelyen mintegy , 20 ország 100 képviselője, szocialista, fejlődő és fejlett tőkés államokból érkezett, illetve hazai tudósok tanácskoznak a világ élelmiszer-ellátásának biztosításáról. Szentágothai János, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke az ülést megnyitva elmondotta; igen fontos feladat az ezredfordulóra hat milliárdra szaporodó népesség élelmezésének megoldása, az éhínség megszüntetése. Ez olyan feladat az emberiség számára, amelyet az országok csak összefogva, az eddiginél hatékonyabb együttműködéssel oldhatnak meg. Nurul Iszlám, a FAO vezérigazgató-helyettese rámutatott, hogy a világ élelmiszertermelésének növekedése nem tart lépést a népszaporulat miatt is gyorsabban bővülő kereslettel. Jelenleg mintegy negyed- milliárd ember számára. az alapvető élelmiszer-ellátás sem biztosított, egymilliárd- ra tehető azoknak a száma, akik egyre keresetek kaioA világ élelmiszerellátásáról tanácskoznak Budapesten a Római Klub képviselői. A képen: Aurelio Peccei, a Római Klub elnöke beszél. riatartalmú táplálékhoz jutnak. Kínálkozik lehetőség arra, hogy az évezred végére megszűnjön az éhínség — mondotta Aurelio Peccei, a Római Klub elnöke. A fejlődő országok a hozamok növelésével, új növények alkalmazásával, a megművelt földterület jelentős bővítésével megkétszerezhetik ter- meiésúkat Az elmúlt két évtizedben a magyar élelmiszergazdaság több ágazata a világ élvonalába jutott — számolt be a hazai eredményekről Váncsa J'enó mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter. Annak ellenére, hogy Magyarország a világ mezőgazdaságilag hasznosítható területének csupán 9,15 százalékával rendelkezik. jeáeoleg már * világ BKséeaadaeégi termeléséből 0,8 százalékkal részesedik. A gyors fejlődés eredményeként az agrárágazatok termékeinek egynegyedét külföldön értékesítik. A mezőgazdasági termelés - bén a nagyüzemek meghatározó szerepet játszanak, de az elért eredményekhez nagymértékben hozzájárult az a sikeres együttműködés, amelyet a nagy- gazdaságok a kistermelőkkel alakítottak ki. Az integráció révén Magyarországon, a kistermelők állítják elő a mezőgazdasági termelés 2<J százalékát. A nagyüzem és a kistermelők között kialakított önkéntes gazdasági kapcsolatokon alapuló munkamegosztás olyan sajátossága a magyar mezőgazdaságnak, amely iránt a fejlődő országokban is érdeklődnek. Magyar szakemberek, tapasztalataik átadásával mind eredményesebben segítik a harmadik világ országaiban az agrártermelés fejles ztéeét. • • • Marjai József, a Minisztertanács elnökhelyettese kedden, a Parlament gobelin termében fogadta a Római Klub ülésén részt vevő tudósokat: Aurelio Peccei, Nurul Iszlám, J. S. Shirja- ev, John Harris, Romesh Thapar, Khalid Tahsin Ali, Miguel Urrila, Alexander King professzorokat. A találkozón részt vett Kapolyi László ipari minisztériumi aikasrtitkár és Bognár Józse-f ^kadéfiaikíis. hajtását is, melyet a ba?»b>á ni üdülőkörzet regionális rendezési tervéből adódó fel-; adatok megoldására hoztak) és döntött arról, hogy december 31 -ével megszünteti a megyei pályaválasztási tanácsadó intézetet, valamint a gyógypedagógiai állandó áthelyező bizottságot, s felad»-; tait a megyei pedagógiai tűzet látja el. A megyében lemondás, et-; halálozás, illetve össaeférhe- tetlenég megállapítása miatt negyvenhat helyi tanácstagi hely üresedett meg. Tegnapi Ülésén úgy döntött a megye* tanács, hogy ezeknek a tanácstagi helyeknek betöltésére november 2*5-ca időközi választást tűz ki. Havasi Ferenc fogadta Vaszil Canovot Havasi Ferenc, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság ti diára kedden, a Központi Bizottság székhazában fogadta Vaszil Canovot, a Bolgár Kommunista Párt Központi Bizottságának titkárát. A szívélyes, elvtárs SégJ körben lezajlott találkozón — amelyen részt bett Boncra Mitev budapesti bolgár nagykövet is — Havas Ferenc é* Vaszil Canov tájékoztatta egymást a két párt előtt álló legfontosabb feladatokról és véleménycserét folytatott a pártközi együttműködés to-, vábbfejtesztéoének lehetőségeiről. (MTI) Ernst Albrecht fővárosunkban Marjai József mmiszteré!nök-helyettes meghívására kedden Budapestre érkezett Ernst Albrecht, a Német Szövetségi Köztársaság alsó-; szászországi tartományi' rpi- niszterelnöke. Útjára elkísérj te Gerhard. Glup, a tartományi kormány mezőgazdasági minisztere is. A vendéget a Ferihegyi repülőtéren Marjái József fogadta. Jelen volt Váncsa Jenő mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter, valamint Norman Dene kér, az NSZK budapesti aagriko-: