Somogyi Néplap, 1983. szeptember (39. évfolyam, 206-231. szám)
1983-09-02 / 207. szám
A békéén, a társadalmi haladásért! Szeptembertől decemberig; őszi szolidaritási akció Ünnepélyesen átadták a Fűszert kaposvári raktárházát Harmincnégy év épült be az alapokba 1949 ben jött lett© e mai Balaton Füszétt jogelődje, s tegnap átadták a vállalat legkorszerűbb létesítményét, a kaposvári raktárházat. Harmincnégy év tapasztalata „épült be” az alapokba, erre büszke minden fűszértes, s most már nemcsak hagyományaikkal dicsekedhetnek, hanem azzal is, hogy Somogy legújabb éléskamrája részben a XXI. századnak épült. A tervezéskor olyan létesítményt rajzoltak pauszra a mérnökök, amelyik könnyűszerrel jobbítható, bővíthető és ezért évtizedek múlva is megfelelhet a magasabb igényeknek. Dévényi Zoltán a vállalat igazgatója tegnap ünnepélyes munkásgyűlésen adta át a raktárházat. Az ünnepségen megjelent Lauthán Ferenc belkereskedelmi miniszterhelyettes, valamint több megyei és városi pártós tanácsi vezető. Ott volt a jugoszláv testvérmegye, Bje- lovátr tanácsának elnöke, Sztyepan 1 vanovics ia Az igazgató avatóbeszédében kiemelte: — Két éve a megyei tanácsi építővállalat vezetőivel megkötöttük a szerződést és abban ott volt: a raktárházat 1.933. szeptember 1-én 10 órakor át fogjuk adni. Itt a megjelölt pillanat, a létesítmény . már üzemel,. egyes részéi régebb óta működnek, ám az egészet együtt most avatjuk föl. Szó esett a tervezők, a. kivitelezők és a Fűszert sok vitával „fűszerezett”, de mint a tények bizonyítják, mégis példaadó együttműködéséről, amelyet Lauthán Ferenc is elismert rövid beEzután töb mint egyórás sétát tett a vendégsereg a hatalmas raktárbázison. 116 'millió forintba került a raktárház, amely tízholdas területet foglal el. Az épületek berendezései korszerűek, ám azt is megtudhatták a látogatók, hogy a jelenleg ismert leghaladottabb raktári technikát még nem használják itt föl, mert egyelőre jól és gazdasagosan használható a bázis a most beépített berendezésekkel. Viszont ami bent van, az mind egy korszerűbb, az élvonalba tartozó technika alapeleme, amelyre bármikor — ha az előrelépéshez szükséges lesz — rátehet» a következő „építőkocka”. A raktárkészletek nyilvántartása, az ügyvitel nagy része természetesen már ma számítógéppel történik, s ez is 'továbbépíthető. A rendkívül logikus raktárrendszer és adminisztráció lehetővé teszi a megszokottnál sokkal gyorsabb áruátvételt és áru- kiadást- Különösen szembe- tűnőek a raktárház dolgozóit szolgáló, magas színvonalú szociális létesítmények. Arról is sok szó esett, hogy korszerű kereskedelem csak korszerűen ellátott munkásokkal képzelhető el — ez a Fűszértnél alapszabály. Dévényi Zoltánt az ünnepség végén megkérdeztük: mi a következő lépcső, mit tartogatnak az ünneplést követő hétköznapok? — Hat raktárházunkban önkiszolgáló raktárt kell létrehoznunk. Tervünk az is — a megvalósítás már megkezdődött —, hogy a számítóközpontokhoz kapcsolt display rendszert mindenütt megcsináljuk. Egyetlen szóval jellemezhetem céljainkat: korszerűsítés. Mindig és mindenütt. L. P. „Értelmes, szép emberi életet akarunk, amelyben nem lehet helye a háborúnak” — a prágai béke-világ- találfcozóra küldött üzenetünkben fogalmazódott meg ez az óhajunk, amely arra is utal, hogy mi, magyarok a világ népeivel összefogva — lehetőségeinkhez mérten — mindent megteszünk a nukleáris világégés elkerüléséért. A haladó mozgalmakat, békés törekvéseket támogatva szolidaritást vállalunk mindazokkal a népekkel, akik szabadságukért, függetlenségükért, társadalmi és nemzeti felemelkedésükért küzdenek. Ebben a szellemben hívta fel az idén is a Magyar Szolidaritási Bizottság hazánk állampolgárait, hogy tevékenyen vegyenek részt a szeptember X-én, a nemzetközi békenapon, az antifasiszta világnapon kezdődött őszi szolidaritási akcióban. A mai, feszültséggel és nehézségekkel teli időszakban különösein fontos, hogy hazánk békeszerető állampolgárai egységesen lépjenek föl a fegyverkezési verseny fokozódása — elsősorban az új amerikai rakéták európai telepítése — ellen, és támogassák a Szovjetunió és a többi szocialista orszzág fegyverzetkorlátozási és leszerelési javaslatait. A következő négy hónap alatt a megyeszékhelyen, városokban, községekben számos fórumon — gyűléseken, baráti találkozókon, lakóterületi összejöveteleken — a lakosság nyilvánítsa szolidaritását az imperializmus ellenes harcot vívó közép- amerikai haladó és forradalmi erőkkel. Emelje föl szavát a közel-keleti térség problémáinak békés, igazságos rendezéséért, az önálló palesztin állam létrehozásáért, továbbá az Afrika déli részén a fajüldöző pretoriai rezsim ellen küzdő népek érdekében. Támogassa a nehéz körülmények között a szocializmust építő vietnami, laoszi, kambodzsai népet. A társadalmi szervezetek közreműködésével ebben az időszakban országszerte sok politikai programot rendeznek, amelyekre meghívják a baráti szocialista országok képviselőit. Vendéget várnak a világ minden részéből: Latin-Amerikábólj Afrikából, Ázsiából. Itt lesznek Chiléből, Nicaraguából, Lao6zból, a diáktalálkozókra Kambodzsából, Vietnamból is érkeznek meghívottak. Az őszi szolidaritási akciósorozat programja tartalmazza mindazokat az évfordulókat, történelmi reményeket, amelyekről ez alkalommal megemlékezünk. 2-a es 9-e között lesz a Vietnami Szocialista Köztársaság nemzeti ünnepe és az indokinai népekkel való szolidaritás hete. Ugyancsak szeptember 4—11-e között rendezik meg a szolidaritási hetet a chilei néppel és más latin-amerikai népekkel, s 12-én köszöntjük Etiópia népét nemzeti ünnepükön, a forradalom napján. Október is gazdag eseményekben: 1—T-e között a palesztin néppel és más arab népekkel szolidaritási hetet tartunk: 11-én lesz az ENSZ által meghirdetett apartheid elleni küzdelem és a dél-afrikai politikai bebörtönzöt- tek napja; 14-e a Jemeni Demokratikus Köztársaság nemzeti ünnepe; 15—22-e között rendezzük meg a társadalmi haladás útjára lépett afganisztáni nép melletti szolidaritás hetét; 24-e az ENSZ napja, a leszerelési akcióhét kezdete. November kiemelkedő eseménye lesz a Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulójának megünneplése, majd 11-én köszöntjük Aligha akad ezekben a napokiban olyan nyugodt gazdasági vezető, mint a harminchét éves, rinyaújlaki tsz- elnök, ifjú Zákányt Sándor. Kis gazdaság az övék, a megye legkisebb szövetkezete 1210 hektárjával, melyből mindössze 668 a szántó, 240 tagjukból 100 nyugdíjas. Legfontosabb növényük a burgonya, mely az évi árbevétel egynegyedét adja. — A környéken hagyománya van a burgonyának, ennek ellenére a tavalyi veszteségek miatt mindegyik szomszédjuk lemondott a termesztéséről. Rdnyaújlakon miért maradt meg? — Nem vagyunk olyan helyzetben, hogy lemondhassunk róla. A burgonyából származó bevétel sokat jelent Igaz, tavaly nekünk is voltak gondjaink, s kétmillió forinttól estünk el. Van egy 250 vagonos tárolónk, azt sem hagyhatjuk kihasználatlanul, azonkívül speciális gépekkel is rendelkezünk, így aztán az idén ugyanakkora területen termesztünk burgonyát, mint egy évvel korábban. — Sikerrel? A szárazság miatt nem jön be a tervezett mennyiség, a költségek pedig növekedtek, drágábbak lettek a növényvédő szerek, az alkatrészek . . Szóval kisebb a nyereség. Az elnök úgy mondja, hogy elkelne egy kis eső. Még 00 hektár őszi burgonyát kellene felszedniük, de meleg a föld, a krumpli is, így nem lehet tárolni. Azért október végéig mindenképpen végeznek. Most már megnyugodtak a - kedélyek. Az elmúlt napokban készítettek egy jelentést a banknaik, abban isi elmondták, hogy a tavalyi eredményekhez, vagy az idei terviamennyi takarékszövetkezetre kiterjesztik e munkát. Az idegenforgalmi tevékenységek közül a fizetővendég-szolgálat forgalma hasonló volt az előző évihez, a valutabeváltás 13,5 százalékkal nőtt. Az üzlethálózat korszerűsítése az első félévben tovább folytatódott. Megkezdődött és várhatóan az idén befejeződik az andocsi, a fonyódi, a vízvárt kirendeltség építése, s jövőre várható a babócsai és a somogy- jádi kirendeltség átadása. Az ügyintézés gyorsítása érdekében gépesítették a valuta- beváltást, valamint az ügyviteli tevékenységeket. A takarékszövetkezeti tagok szama 1751-gyel, a részjegyalap 267 «ser forinttal nőtt. f T. S, 1 az angolai népet, köztársaságuk (1973) megalakulásának napján. December 10-e az emberi jogok napja. A szolidaritási bizottság felhívása így záródik: „Meggyőződésünk, hogy az őszi szolidaritási akciósorozat fórumain közvéleményünk támogatásáról biztosítja a Magyar Népköztársaság következetes békepolitikáját, melynek tartópillérei a Szovjetunióhoz és a szocialista országokhoz fűződő barátság és a világ haladó imperialistaellenes erőivel vállalt szolidaritás”. Céljainkat csak közösen érhetjük el, a sok millió haladó gondolkodású ember összefogásától függ a világ sorsa, az, hogy földünkön biztonságban, békében éljünk, s gyermekeink jövője is boldog legyen. H. A. hez viszonyítva nincs lényeges eltérés. A tervben 2,3 millió forint nyereséggel számoltak, ez meg is lesz, de többről nem beszélhetnek. — Melléküzemágunk nincs. Az emberek megtalálják számításukat a gazdaságban meg a háztájiban. Amikor nálunk szóba kerül a fejlesztés, a gazdaságosságról, a jobb eredményekről beszélünk. A búza és a burgonya termésátlagát kell növelnünk. A kukoricával már elértünk egy olyan szintet, amelyet nem lehet továb növelni. Két évvel ezelőtt kidolgoztunk egy érdekeltségi rendszert: minden vezető prémiuma az eredménytől függ, a közvetlenül a termelésben dolgozókat pedig teljesítménybérben fizetjük. — A mennyiség nem megy a minőség rovására? — Nem. Űgyanis a jó minőséget premizáljuk. Például a tehenészetben úgy, hogy ha a vállalat a tőlünk elszállított tejet első osztályúnak minősíti, akkor a fejőház kezelője meg a fejők eseti prémiumot kapnak; ha másodosztályú a minősítés, akkor senki nem kap semmit. A sertéstelepen már nehezebb a dolog, itt csak a malacnevelés után tudunk premizálni. A növénytermesztésben ugyancsak mérni lehet a talaiművelés minőségét, a vetést, vagy az aratásnál a tarló magasságát. Nekünk az állattartásunk és a háztáji miatt sok szalmára van szükségünk. Ezért fontos a tarlómagasság: minél kisebb, annál több szalma kerülhet a kazalba. — Hogyan fogadták a dolgozók ezt a bérezést? — Az új bérezési rendszerrel mindenki jói járt, a munkás éppen úgy, mint a vezető. Azt hiszem, egyre jobban magukénak érzik a gazdaságot. S ennek nemcsak az az oka, hogy az eredményekben anyagilag érdekeltekké tettük őket. Sokszor olyan apróságok is számítanak, mint az, hogy kétévenként mindenkinek munkaruhát adunk, vagy, hogy a szarvasmarhatelep kivételével mindenütt bevezettük a szabad szombatot. Igaz, a kampányban dolgozni kell szombaton is. Aztán ott vannak a háztáji gazdaságok. Ha az állattartásnak nem is voltak nagy hagyományai, ma már elképzelhetetlen az olyan porta, ahol re lenne tehén vagy sertés. Menjen végig az utcán, új házak épültek, mindenütt van tv-antenna. Ebben a kis faluban hatvan személygépkocsit tartanak nyilván. Nagy Jené SOMOGYI NÉPLAP szédében: — Reméljük, hogy egyre többször találkozhatunk Magyarországom olyan szerződéssel, amelyen percnyi pontossággal megjelölik a létesítmény átadásának idejét. A minisztériumban is nagy elismerést aratott ez a pontosság. Különösen azért, mert központi anyagi támogatás nélkül, csupán elvi, szakmai segítségünkkel épült föl a Balaton Fűszert raktárháza. A miniszterhelyettes a miunkásgyűlés résztvevődnek jó munkát kívánva azzal zárta mondatát: különösen fontos célért, a lakosság minél jobb ellátásáért munkálkodnak a raktárház dolgozói, s ezért a mai gazdasági helyzetben kétszeresen is szükséges a helytállásuk. Az ünnepség végé kitüntetéseket adtak át a tervező Agrober és a kivitelező Tanép dolgozóinak, valamint azoknak a fűszérteseknek, akik a legtöbbet tették az I ■ÉJ létesítményért. * Betétek, kölcsönök, szolgáltatások Megyénk takarékszövetkezetei eredményesen gazdálkodtak ez év első felében, hiszen az 1983-ra előirányzott 11,3 millió forintos nyereségtervüket hat hónap alatt 76,1 százalékra teljesítették, ami az előző év hasonló időszakához képest 36,2 százalékos túlteljesítést jelent. A betétállomány az első félévben 26,7 millió forinttal nőtt, s elérte az 1 milliárd 217 millió 930 ezer forintot. Különösen az ifjúsági betét, a csekkszámla és az átutalási betét növekedése haladja meg az előző év hasonló időszakának emelkedését. A megye takarékszövetkezeteinek kölcsönkerete az idén 14 millió" forinttal több a tavalyinál. Az igénylőknek fél év alatt 146 millió forint kölcsönt adlak, M A takarékszövetkezetek első féléve százalékkal többet, mint tavaly az első hat hónapban. Az idén június végéig 12129-en vették igénybe a megye takarékszövetkezeteinek e szolgáltatását, s ez a múlt évinél 700-zal több kölcsönigénylőt jelent. A kölcsönök iránti nagyobb érdeklődés annak is köszönhető, hogy jelentősen bővült a takarékszövetkezetek hitelezési lehetősége, ugyanis az idén már az OTP feltételeivel azonosan folyósíthattak kölcsönt például hőszigetelésre, ingatlanvásárlásra, és fölemelték a kisiparosi és kiskereskedői kölcsönök felső határát ia. Mindezek hatására az építési kölcsönállomány 17, a ISsi-ParoM, Iwimrngirgáfi p* dig 33 százalékkal nőtt. A legnagyobb érdeklődés a korábbi évekhez hasonlóan a személyi kölcsönök iránt nyilvánult meg. A több kölcsönfolyósítás ellenére továbbra is csökken a részleteket késve befizetők száma. Az úgynevezett egyéb pénzügyi szolgáltatásokból elért forgalom az előző évi 161 millió forinttal szemben 451 millió forint volt. Ebből az élőállat-felvásárlás ellenértékének a kifizetése a legnagyobb tétel. Üj szolgáltatás az igali és a nagybajomi takarékszövetkezetné! a vizdij beszedése, aminek kedvező tapasztalatai alapján a jövő évtől kezdve vaNyugodt napok A burgonyától nem szabad megvá’ni