Somogyi Néplap, 1983. július (39. évfolyam, 154-180. szám)
1983-07-09 / 161. szám
I Egri Béla ffps Cseppnyi tenger Ha mércének a tengert veszem Csupán csak parányi csepp lehet. Fordítok egyet a képleten És maris tenger e csepptömeg. Előttem van. Ülök a part jóm. Mint kit varázslat köt kövéhez, Átölelném és simogatnám. Testem nem érhet hús vízéhez. Milliárd kék fodrot hoz elém Roppant ölén, mint parancsolat Füredről az áprilisi szél. Halk csobbasnással mind szétszakad. Napról napra így megy a játék. A végtelen fodor-fogócska Szememnek nyugtató ajándék. Maradj nekem, ne hagyj el soha! Döntött, és összegez az ember Bátran, merészen Siofoksm: Szeretlek csepp, szeretlek tenger. Szeretlek, te fodros Balaton. Witold Gombrowicz: Operett. A jelmezek tervezője János-kúti Márta. (Dráma és tér oSmű dTBzletkidilMtÄs anyagából.; Tari János Diákszerelem Á fiú -a fürdőszobában a tükör, előtt állt, és fé- sülködött. Sűrű fekete haját valahogy, hátra- keny.szerítette. az' álíán egy pattanást szakszerűen kinyomott, aztán homlokráncolva tükörképére meredt: — Te, hülye — mondta önkritikusan - —, hogyan tehettél olyan baromságot, hogy beleszeress az osztály- főnöködbe? ' Hát eszednél vagy te? A nő már 25 éves, te meg 18 vagy; fél. év múlva érettségizel, aztán előtted az élet! Az osztályodban is 17 lány jár, egyik szebb,, mint a másik, s neked pont az osztályfőnöknő kell? S még ha szép lenne! De nem az; egyáltalán nem, bár meg kell hagyni, nem is csúnya** Jé alakja van, szép hosszú a nyaka, a lába is formást 'é§ ' az arcát tulajdonképpen ... csinosnak is lehetne mondani. Lehetne .. . lehetne... Te, ; süket alak, még szerencse, hogy az osztályban senki sem tud róla, mert különben röhögve körül táncodnánák. A fiú asz órájára nézett, aztán fölkapta a táskáját, lerohant az utcára és bedobta magát a 6-os villamosba. Ma ronda zsúfolt nap lesz — morogta a sarokba gyömöszölve magát. Délután meg a kerületi verseny, ahol tőle várják, hogy simán megnyerje a százméteres síkfutást. Persze neki, aki már bejegyzett sportoló, a jövő nagy vágtázója, kiabálja a Népsport, másodiknak sem szabad lenni, mert az már csalódás. S ez még csak hagyján! De hogy még az osztályfőnöknő is a sport bolondja legyen, magyar- történelem szakos létére, az már ésszel föl nem fogható... Hogy romlik a tanári kar, régebben a sport iránt csak a testnevelő érdeklődött, hivatalból persze, meg a diri, de az is csak a gimnázium presztízse miatt... Gyorsan leugrott a villamosról a gimnázium előtt, s elvegyült a tömegben. A délelőtt apró izgalmak között telt el. Azt tudta, hogy nem feleltetik, mert délután versenye van, s melyik tanár merné ma megtenni, hogy feleltetéssel sanyargasson egy élsportolót. Hát bizony, mi tagadás, a délutáni első hely elúszott. Hetvenöt méternél valahogy elfogyott az oxigénje, ö tudja, miért. Az utóbbi Időbér rászokott a cigarettára, s az Olga is mindig átcsalja esténként, mert egyedül él az apjával, az meg este elmegy a klubjába, bár Olga szerint ez a klub valószínű6 SO MB leg hosszú, szőke hajat visel. A döntő után már tudta, hogy kínos percek következnek. Az osztályfőnöknő oda jött hozzá s bánat ült a kék szemében. Elcsukió hangon mondta: * — Nagyot csalódtam benned, Zoltán! Te voltál az én ideálom, aki úrrá tud lenni magán és nem keveredik bele minden szennybe... És most tessék! Mondd, mi van veled? A fiú dacos lett, szinte ellenségesen nézte azt a nőt, akire az órák langyos pillanataiban ábrándozva tekintett föl. A dacból harag lett, vad őszinteség, amellyel inkább bántani akart, mint magyarázkodni. — Semmi sincs! Nem vagyok formában. — Ez ködösítés!... A múltkor láttalak az utcán egy lánnyal És cigarettáztál is. — Miért? Nem szabad? — Szabad! Esetleg a karriered árán is. — Az is az enyém! — Igaz, igaz ... De minek a cigaretta? Látod, amikor én ide kerültem hozzátok a gimibe, abbahagytam a dohányzást. — Egy tanárnő megteheti. — Egy élsportoló is! Az is van akkora rang a társadalomban, mint egy tanár. Anyagilag még több is. És hogy állsz te a lányokkal? Nem sokat foglalkozol velük? — Ha ilyen kedvesen tetszik érdeklődni — gúnyolódott a fiú —•, nem futok el előlük. — Nem is úgy van berendezve a világ. De van egy kötelező mérték, s ez különösen vonatkozik arra, aki ilyen tehetséges. — A mértéket megtartom. A tanárnő ránézett a fiúra, hosszan, aztán lassan elöntötte a szemét a könny. Rácsöppent a blúzára, de nem törölte le. A végén kezét nyújtotta a fiúnak: — Jól van, Zoltán, Köszönöm, hogy őszinte voltál. Majd csak kiheverem ezt is. Azzal elment. A fiú egy darabig ott állt, még elégedettséget is érzett, hogy milyen férfias és hetyke válaszokat adott. A tanárnő kék szeme azonban nem hagyta nyugodni. Egész éjjel nem aludt. Tele volt bánattal, daccal, nyegleséggel, és olyan hasogató sajnálattal, hogy könny szivárgott a vánkosára. Megbántottam, megbántottam! Pedig 6 csak jót akart! Micsoda aljas alak vagyok én! . ., Vagy mit csak a szerelem teszi ? Csak én látom őt ilyen csodálatosnak? Minek akkor a szerelem, ha csupa bánatot és kínt tud okozni? A tanárnő óráin egész télen csendes és szolgálatkész volt. Valami konok dac kelt benne: majd megmutatom, hogy tavasszal az országos bajnokságon újra első leszek. Megmutatom neki, hogy kettőnk közül én vagyok az erősebb, nem ő! A tanárnő úgy kezelte, mint a többieket; soha nem tett szemrehányást neki. De egyszer, egy osztályfőnöki órán, amikor épp a dohányzásról volt szó, kihívta a katedra elé. — Lehelj rám. Zoltán! A fiú rálehelt. Üde, odolos volt lehelete. A tanárnő szeme fölragyogott. — Zoltán, te nem dohányzói! — Abbahagytam. A tanárnő örömében a fiú bal arcára nyomta az ajkát. Zoltán úgy érezte, mintha finom rózsaszirom érte volna a bőrét. — Gratulálok a sport nevében is! A másikat majd akkor kapod, ha megnyered az országos bajnokságot. Az osztály csodálkozva nézett rájuk, aztán lábbal dobogva tapsolni kezdett. S amikor májusban lezajlottak az országos ifjúsági atlétikai versenyek és Kádas Zoltán megnyerte a bajnokságot, a következő napon az osztály már várta a tanárnőt. A mikor belépett a terembe, az osztály dübörögve zúgni kezdett: — Most Jön a második! Most jön a második.» Benke László SlRAS Csókjainkban gyerekünkben sir a sirás kenyerünkben sir amikor beszélgetünk hogyha jövünk, hogyha megyünk sir a közel sír a távol istem sir az elmúlásból fel-felsír a gondolatban sír a földben sir a magban önműködően a gépben nem találom emberségem bólogatok mint egy robot sírok rívok undorodok szalagján a nagy egésznek zokognak az alkatrészek ordítok a gyűlöletben sír asz élet szeretetlen hajladozva sír a nádszál megaláztál megaláztál olyan szégyen s/zinte senki nem akarja észrevenni pipitérben fényes hóban sir a szívem állandóan benn a házban sir egy halott legyőzőitek virrasszatok anyánk ha csak megérintem felzokog a génjeimben sír a cipőm és kabátom halálom ha felprobálom katonák ha öldökölnek sírván sírva könyörögnek üvöltsetek föl emberek nem sírhatok helyettetek annyi minden gyűlt föl bennem abbahagyni lehetetlen sír a növény sír az állat nincsen aki ellenállhat sem az álom sem a való túl sok lett a sirnivaló Dúsa Lajos Felszínes dalocska Weöres Sándornak Nagy rizikója a vízi póknak, hogy csak a víztükrön libidózhat. Nézi illetlen pároskepet a tisztességes vízi népség. Keszeg köhög, röhög a béka, gyorsul a süllő buboréka, csuka csettint, s mág nő a mája, harcsát usrat a vízi párra. Fussatok innen! Elemésrzjfenek a tisztessége* vízi népek, hogy ne zavarja rendjük húsét a könnyű lábó gyönyörűség. Veres, Sinka és a somogyi parasztírók Fekete barázdák alól... címmel közölt cikket a Somogyi Néplap 1982. július 10-én. Az írás megjelenése óta előkerült néhány dokumentum, amelyek némiképp más megvilágításba helyezik a somogyiak mozgalmát. Időközben kiderült ugyanis, hogy az országos hírnévre szert tett parasztírók között voltak olyanok, akik nem értettek egyet a mozgalom szélesítésével. Szabó Pál például kifejezetten amellett foglalt állást, hogy a fővárosba került írók ne segítsék a falvakban maradt osztályosaikat, mert úgyis olyan kevés a kiválás esélye. Ezzel szemben Veres Péter és Sinka István olykor személyes jelenlétükkel adtak súlyt egy-egy összejövetelnek és tan a csókkal látták el az ott megjelenteket Ez történt Kaposváron 1941. március 16-án. Az Űj- Somogy cinül lap két nappal korábba* adott hírt elősizör arról, hogy a Városi Moziban k ulturta bor ozás lesz és annak vasárnap délelőtti programján rését vesz majd Veres Péter és Sinka István. Veres Péter szokásához híven a falu gondjairól feszítő erőiről beszélt. Előadásában kitért arra, hogy á magyar parasztság , csak akkor töltheti be történelmi hivatását, ha megállítja az osztályán belül elindult bomlási ío-_ lyamatot. A több mént negyven évvel ezelőtt tartott beszédében az íirö arról győzte meg hallgatóit, hogy a magyar paraszt az ország tartalék ereje, aki nélkül sem változtatás, sem újjászületés nem lehetséges. Külhoni (olasz, spanyol, görög) példákat mondott arról, hogy az ottani földművesek miként őrzik letétalapjukat. Nem kerülte meg azt a kéj nyesebb kérdést sem, hogy milyen, viszony legyen a paraszt és a többi osztály között. Természetes igénnyel szólt arról; a mezőgazdaságban dolgozók megérdemelnék, hogy a többi osztály ne lenézze, hanem magához emel je, társnak tekintse őket. Külön részt szemtelt beszédében a falukutatók és az urbánusok nézeteinek. Úgy foglalva állást, hogy külön-külön egyiknek sincs igaza: „mert a nemzet érdekében éppúgy szükség van a parasztságra, mint a városi tanult osztályra.” Szerint jobban ki kellett volna használni a magyar parasztság belső erőforrásait. Üj értelmiség szervezését követelte. Olyat, amiből a parasztság nem maradhat ki. Ezért tartotta fontosnak a somogyiak mozgalmát is, mert csírát látott benne, amiből kinőhet az értelmiség. A nagy tetszéssel fogadott szavak után Sinka István három versét olvasta féL A szervezők természetesein gondoltak arra is, hogy a résztvevők hozzájuthassanak dedikált kötetekhez A találkozó után Veres és Sinka a fényképezőgép lencséje elé Miroslav Kostka A kár az ágyú A zenetudós Agy ragyogotl a zenetudomány egén, akár a legfényesebb csillag. Hit csillag?! Mint maga a nap A zenészek, a köztiszteletteli álló zeneértője és a szerény rajongók szemén egyaránt az odaadó lelkesedés könnyet csillogtak, mikor a zenetudós kritikáit olvasták, me lyek telistele voltak mélyen- szántó gondolatokkal. Pél dául: „A fafúvós hangszer- csoport kontrapunJattkus diszharmóniával transzponálta a dallamot, ezzel mintegy a céltalan és rohanó életre utalva...’' vagy: „A kamarazenei műfajok Cximarom és Saimorinszkij között bekövetkezett fejlődésének szem- pontjából vizsgah-a s Bach nak az egybáz; zenei dallamokra gyakorolt hatásét Is figyelembe véve számos jo- 1os szemrehányást tehetünk i szerzőnek; de egyúttal rá cell mutatnunk eszmei hóit tartozásának világos volánt is, ami különös élességjel rajzolódott ki a szxnpom- ;ás allegróban..." Megföllebezhetetlen döntéseit a királyi itélethirdeté- - e k ünnepélyességével tette közzé. Egyéniségéből mély titokzatossák árait, s ez nemcsak az igazi művészet ifjú hölgyrajongóit hozta űzbe, hanem a közepes képességű nőzongoristákat is. A hangversenyeken ágy ült emeleti páholyában, mint •gy elefántcsonttoronyban; ■jyétlen arcizma sem rán .ült, és semmivel sem árulta el, hogy tetszik-e neki az elhangzott zenemű. Valamennyi kritikus rettegve nézte, s hiába igyekezett kitalálni gondolatait az új műről. Án nyíltan senki sem merte megkérdezni véleményét, olyan mély tisztelettel viseltettek iránta. Egyszer azonban megjelent egy kis zöldfülű kritikus, aki még járatlan volt a zenei élet bonyolult rendszerében és szigorú hierarchiájában, így aztán ez a kis zöldfülű fogta magát, a koncert szünetében odament a zenei élet óriásához és tisztelettel megkérdezte, mi a véleménye asz éppen elhangzott nyitányról. — He? — szólott a lángelme, tölcsérré formált kezét füléhez emelve, miközben értetlenül bámult a tolakodóra. Így derült ki, hogy a zenetudomány legfényese bb csillaga olyan süket, akár az ágyú. Fordította : GrabtVc* ©átw ült két somogyi p«raszóróval, Meggyes Ferenccel es Németh Ferenccel (valamint a találkozót szervező egyesÜ-, let öt tagjával). * * * Ettől kezdve a helyiek: igyekeztek minél szorosabbra fűzni a kapcsolatukat az országos hírű egyéniségekkel. Leveleztek és műveiket küldték el nekik. Átvették azt az irodalmi gyakorlatot, hogy a levelekhez mindjárt mellékeltek néhány verset vagy, rövidebb prózai írást. Persze más postái külde-’ menyek is mentek, amint erről Sinka Istvánnak 'Vesére,' Németh Ferenchez küldött , levelezőlapja tanúskodik: „Kedves Ferikém! Bocsáss meg, hogy kedves ajándékodat ilyen sokára köszönöm meg Annyi futkosni és gondolkozni valóim volt, hogy alig volt időm lélegezni. Tudod, itt Pesten ebbem az idegen, zűr-zavaros városban más ám az életforma,’ mint gondolom, arra Ti felé-, tek. i Amikor a csomag jött; nem voaatm idehaza; Debrecenben voltam. Mondja a feleségem, hogy a legkisebb fiam, Péter (2 12 éves) még éjjel is almával motyogott álmában. Innen is láthatod, milyen kedves volt az ajándékod,, amit újból és szívből köszönök Neked. Sok szeretettel köszöntő« mindazokat, akiket szeret®*, és Téged szeretnek. Egyben, boldog és győzelmes újesztendőt kívánok Neked éa mindannyiónknak, akik várjuk a népi feltámadást. üdvözöl és öleli Sinka István” A kézzel írt levelezőlap dátuma, 1942. január 2. Az ilyen bíztatásoknak: n9iaí nyilván nagy szerepe volt abban, hogy 1942—43-ban megélénkült a somogyi pa-. rasztírók mozgalma. Verseiket az Üj-Somogy és a Somogyi Újság mellett közölték pesti lapok is (mint a Néplap, Jövőnk, Független- ség). A Jövőnk 1943. áprili* 19-i számában adta közre Németh Ferenc: Kisgazdának, nagygazdának... című versét, amiben arról üt, ' hogy mennyire szomorú a sors, ha üres az istálló és a magtár. Ez.zel párhuzamosan mé gyén belül is megnőtt az érdeklődés munkájuk iránt. 1943-ban sorozatban tartót-' tek bemutatkozó, felolvasó összejöveteleket. Augusztus 5-én például kultúrtalálkozót szerveztek Kaposvárra, amelyen részt vett Meggyes Ferenc (aki összefogta, szervezte és irányította a mozgalmat), Lázár István (Gamás), Németh Ferenc, Sas® József (Oszlopán). Augusztus 8-ái* (vasárnap) délelőtt a katolikus körben újabb matinéra került sor. Ezen Meggyes Ferenc a parasztírók mun-' kájárói, a megtett útról és az eredményekről beszélt (a folyóirat kísérletükről, a Fekete barázdák alól... kötetekről, a Pacsirta dalok antológiáról). Ezután a jelenlevők maguk olvasták fel verseiket, műveiket. Sass József öt alkotása közül Az új kenyér aratta a legnagyobb sikert. Németh Ferenc oly, meggyőző erővel olvasott fel, hogy a közönség alig akarta elengedni. Bertalan Sándor (Magyaratád) önmaga által megzenésített dalokat énekelt, bizonyságát adva an- nak, hogy a líra ősi vonásait ismeri. A találkozóról a korabeli híradás ezzel zárulti ,.a somogyi parasztírók példázták, hogy a város lakói a falu népével lélekben is, szellemben is egybeforrtak!" 1943 őszén még folytatód-; tak a találkozók (Szigetváron, Vesén, Osztopánban), de a tel és a háború a későbbiekben nagyon leszűkítették a tevékenységi kört. Olyannyira, hogy a felszabadulásig csők asztelfióknak dolgozhatták. Laciké András
