Somogyi Néplap, 1983. július (39. évfolyam, 154-180. szám)
1983-07-20 / 170. szám
Tisztelt Szerkesztőség I Combos Béláné, Siófok, Tompa. Mihály utca 8. szám alatti Lakos 1983. június 30-án megjelent észrevételére az alábbi tájékoztatást adom: | A siófoki helyi közlekedés utazási feltételeit az elmúlt évek kedvezőtlen tapasztalatai alapján kényszerültünk megváltoztatni. A módosítással összefüggő forgalomszervezési és egyéb intézkedéseket is megtettük. Járataink rendszeres ellenőrzése során tapasztaljuk, hogy a társadalmi tulajdon fokozott védelme érdekében alkalmazott változtatások eredményesek voltak. A menetjegykiszolgálás más módjának alkalmazási lehetőségét megvizsgáltuk, feltételek hiányában azonban bevezetésére nem kerülhetett sor. Tisztelettel: dr. de Sorgo Tibor igazgatóhelyettes, Volán 13. sz. Vállalat Tisztelt Szerkesztőségi 1983. február 16-ám e rovatban közzétett panaszomra a választ a Somogyi Néplap március 11-i számában kaptam meg Kincses Tibortól, a KPM Közúti Igazgatóság főmérnökétől. A panaszomra adott válaszban ígéretet kaptam, hogy a 67-es út lakóházam előtti útburkolatát az arra alkalmas időben ismét kijavítják, ám a munkákat mind a mai napig nem végezték el. „Az ígéret szép szó, ha megtartják, úgy jó!’’ tartja a közmondás, erre én sajnos hiába vártam. Véleményem szerint a helyrehozatalra ,,alkalmas idő” egyre fogy, lassan beköszönt az ősz, ami tudvalévőén csapadékos, és a javításra alkalmatlan. Ismételten kérem hathatós segítségüket gondom megoldásához. . Tisztelettel: \ Kopházi Ferencné Kaposvár, Füredi u. 12fl. Megemlékezések Marxról Megjelent az Útközben Tombol cl nyál*! a balatoni kempingek és strandok alig győzik fogadni a hazai és a külföldi turistákat. A kánikulában nehéz ellenállni a frissítő víz csalogatásának. Megjelent az Útközben idei 2. száma. A megyei pártbizottság politikai folyóiratának első írása a gazdaságpolitikai pártnapok somogyi tapasztalatait összegezi őszinte tájékoztatás, kritikus észrevételek címmel. Dr. Horváth Sándor, a megyei pártbizottság osztályvezetője szerint a felvetődő kérdések választ várnak attól függően, hogy azok újak-e vagy régiek. Számolnunk kell azzal a természetes igénnyel, hogy ugyanaz a kérdés egyik ember számára új, vagy kevésbé érthető, illetve lényeges vagy ényegtelen. Számunkra az s fontos, hogy az emberek /álaszt kapjanak az őket és nunkájukat érintő legfonto- abb kérdésekre. Cikket olvashatunk a Verseny iiszkóláncosoknak Az idei Ki mit tud? eddi- ,i adásai bizonyítják, miyen sokan szeretik a disz- lótáncot. Bizonyos, hogy lomogyból is sokan jelent- ceznek arra a diszkótánc- /ersenyre, amelyet a Danu- jíus Utazási Iroda hirdetett neg a 18 és 30 év közötti Jiataloknak. .A táncosok egyénileg kapnak lehetőséget tudásuk bizonyítására. A zsűri elsősorban a kreatív tánctudást, a •sene művészi interpretálá- ,át, az egyéniséget és a ;zínpadi megjelenést pontozna. A selejtezők után rendelik meg a döntőt A győz- ,es részt vesz a november í-e es 11 -e között Londonban megrendezendő diszkó- ánc-világbajnokságon. A második díj háromnapos üdülés a budapesti Hiltonban két személyre, a harmadik pedig a keszthelyi Helikon Szállodában. A legjobb táncosok számíthatnak arra. hogy reklám eéijara, színházi es • tévészereplésre is meghívják majd okét A bajnokság első helyezettje megszerzi azt a jogot, hogy ő adja át a következő évi bajnoknak a címet. Jó ha a vidékiek tudják, hogy megtérítik az útiköltséget. A bajnokságra augusztus 8-ig lehet jelentkezni a Magyar Ifjúságban megjelent nevelési lap kitöltésével. Az első félév rekordot hozott Van elegendő hordó pártoktatás 1983—84. évi feladatairól, azután a kisvállalkozásokról, szerződéses formákról. Dr. Túri Imre Pártéletben megjelent írását is közli az Útközben A közigazgatási átszervezések főbb tapasztalatai címmel. Tröszt Tibor jegyzetsorai az amatőr művészeti munkáról szintén érdeklődésre tarthatnak számot. Sok érdekes tanulmány is helyet kapott a folyóirat mostani számában. Marx Károly halála 100. évfordulójának tiszteletére három írás jelent meg. űr. And- rássy Antal a kaposvári kommunista sejt ötven évvel ezelőtti tevékenységét eleveníti föl. A Baratt népek, baráti országok rovatban Jávori Béla irt cikket a szovjet agitációról és propagandáról. Az Útközben 2. számát most is sok képpel illusztrálták. Igen jó eredménnyel zárta az első félévet a vasútállomással szemben, működő és a kaposvári áfészhóz tartozó Műszaki Áruk boltja. Június 30-ág 14,4 millió forint értéket forgalmaztak 3 milliós árukészlettel. Ez az előző évinél 20, a tervezettnél ö százalékkal magasabb. Olyan gépeket és eszközöket is forgalomba hoznak, amelyek a kisgazdaságok munkáját segítik. A forgalom felét ezekből az árukból érik el. A boltban naponta átlag 160—200 vevő fordul meg, és az egy dolgozóra jutó forgalom havi átlaga 480 ezer forint. Ez országosan is kiemelkedő eredmény. Az év első hat hónapjában a különböző rotációs kapákból félszázat, a ná- ti permetezőkből 350-et adtak el. Motoros permetezőkből az igényeket nem tudták kielégíteni. Honda kerti traktorok a hozzájuk tartozó munkagépekkel jelenleg is raktáron vannak, es tudnak adni gépkocsi - utánfutókat is. A szeráru- keszletük hiányos, nincsen például kasza. Mar mo6t készülnék a szüretre. Szőlőből jó (termés ígérkezik. Folyamatosan szerzik be a szülészeti, borászati eszközöket. A különböző méretű hordókból jelenleg Ls bőség van. Egyre nagyobo mennyiség érkezik présekből, darálókból, mustfokoló és tóti k,e is van raktáron. A kénlap és a kénpor sem fog hiányozni. A bor derítéséhez szükséges szerek rendelkezésre állnak. Az itteni dolgozók azon fáradoznak, hogy a vásárlók ne csalatkozzanak bennük a második félévben sem. Teherautók soron hívül Az Állami Biztosító, valamint az Autó- és Alkatrészkereskedelmi Vállalat vezetői megállapodást írlak alá, amelynek értelmében a magántulajdonban levő, úgynevezett totálkáros tehergépkocsik, lakókocsik és utánfutók helyett meghatározott esetekben soron kívül újak igényelhetők. A soronkívüliség azokat illeti meg, akiknek az Állami Biztosító kötelező felelősségbiztosítás vagy cascobiz- tositás alapján kártérítést nyújtott, s egyben a roncs tulajdonjogáról a biztosító javára lemondtak. Ha a károsult nem főloglalkozású fuvarozó, az Autóker — de csakis a nála három évnél nem régebben, újonnan vásárolt — jármű helyett, főfoglalkozású fuvarozóknak pedig hat évnél nem regebben vásárolt jármű helyett új tehergépkocsi (lakókocsi, utánfutó) soron kívüli vásárlását teszi lehetővé. Közületek, valamint a tőkés országokból származó jármüvek tulajdonosai nem jogosultak a soron kivüü vásárlásra. Pécs középkori utcája Fő a reklám A fotók Balatonföldváron, 3 Keringő eszpresszó környékén készültek. Az egyik a „f«»"reklámtábláról, a másik húsz méterrel arrébb, a bejárat mellett a nyilvántartást közlő feliratról. Ami pedig a maradandó tanulságot illeti, az (úgy gondolom) a következő. A kedves vendég üljön be — mondjuk — este nyolckor a presszóba, fogyasszon és szórakozzon sokat, egészen hajnali hatig. Akkor menjen szépen haza, aludjon délután kettőig, s térjen újra vissza. Mert a Keringő frissen főtt virslivel várja reggelire. Apropó: reggeli. Mindeddig azt hittem, hogy reggel szokás elfogyasztani. De, mint a fenti táblák is bizonyítják, délután sem lehet kellemetlen, ▼agy. ha a virsli esetleg délután kettő kor már nem is fő, azért fo hogy reklámozzuk a reggelit — ha már meg nem ehetjük, Gy. L, P Pécs egyik középkori utcájának maradványaira bukkantak a történelmi városközpontban; a Bem utcában új gázcsöveket fektetnek le, és ennek közműárkában találtak rá a félezer éves útburkolatra. A Mecsekben bányászott mészkövekből rakták ki annak idején az utat, gondosan egymáshoz illesztve a szabálytalan formájú szikladarabokat. A középkori útépítők munkáját dicséri, hogy az útburkolat most is használható állapotban van, időközben azonban egyméternyi föld- és kőréteg került rá. Kárpáti Gábor régész, a Janus Pannonius Múzeum munkatársa megvizsgálta a talajrétegeket és arra a következtetésre jutott, hogy a középkori úttest feletti 20— 30 centiméteres földréteg nem más, mint a Mecsek hordaléka Napjainkban is egy-egy felhőszakadásszerú eső után tömérdek földet sodor lé a Via a tegyrő! a belvárosba, iszaptavakat teremtve az útkereszteződésekben. A régész véleménye szerint a most megtalált út még a magyar középkorban épült és minden bizonnyal ezt használták a törökök is. Talán a hódoltságot követő zűrzavaros időkben hanyagolták el a karbantartását oly mértékben; hogy be- iszapolódott, feltöltődött az egykori utcaszint. A hordalékréteg felett pedig azok áz újabb és újabb útburkolatok, illetve alapjai láthatók. amelyeket az utóbbi évszázadokban építettek. A régi utcamaradvány to,- vábbi adalékot szolgáltat Pécs középkori arculatának pontosabb megismeréséhez. Az elmúlt években — a píncefeltáió és közműépítő munkák során — már számos lelet került 'napvilágra a magyar középkorból. Ezek alapján véli úgy Kárpáti Gábor, hogy újra keli rajzolni Fee* hajdani városszerkezetei. ) W|*a SOROK Emlék — Fűződnek ehhez a városhoz történelmi emlékek? — kérdi a turista. — Igen — feleli az öres idegenvezető —, a monda szerint egy látogató egyszer húsz koronát adott egyik elődömnek! Takarékosság A skót könyvet olvas. Időnként néhány pillanatra eloltja a villanyt, azután újra meggyújtja. — Mit'csinálsz? — kérdi a felesége. — Lapozni sötétben is lehet — igy a skót. 1 Gyanús — Őszintén megvallom, Béla, én mindaddig nem kételkedtem a feleségem hűségében, amíg Duria- szerdahelyről nem költöztünk át Bratislavába. — És mi történt? — Tudod, észrevettem, hogy ott is ugyanaz a postás hordja nekünk a leveleket, mint Dunaszerdahe- lyen! így már más Egy férfi bejelenti a rendőrségen, hogy a felesége a mulatság után eltűnt. — Mikor volt ez a bál? — érdeklődik a hivatalnok. — Négy hete. — És miért csak most jelenti ? — Mert cs^k ma jöttem rá, hogy a családi ékszerek is eltűntek! Intelem — Jól vigyázz — figyelmezteti lányát a gondos anya —: ahol bál van, onnan a gyerek sincs messze! Már tudja — Milyen kár, hogy a férje röviddel az esküvőjük után meghalt. „ — Érdekes, éppen ezt mondta tegnap a második férjem is. SOMOGYINDW Az MSZMP Somogy megyoí Bizottságának lapja. Főszerkesztői JÁVORI BÉLA Főszerkesztö-h.: dr. Keiez« Iwf« Szerkesztőség? Kaposvár, Latink# Sándor u 2 Posinclm: Kanos váj PL; 31 1401. Telefon; ll-Slt, 11-311. 11312. Kiadja a Somogy megye] Lapkiadó Vállalat. Kaposvár, Latinka Sándor «. ti Telefon: 11-31«. Postacím: Kaposvár, Pt.i 31. 94» Felelős kiadó; Balajcza Jánoa, Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlap kézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési dij egy hónapra 34 Ft, negyedért« 102 Ft, fel évra m Ft, egy évre 4M Ft, Index: ISSN «133—0606 Készült a Somogy Nyomdaipari Vállalat kaposvári üzemebert. Kaposvár. Május L tL ifit. FeieXöe vezető; Farkaá Béla Igazgató. Kéziratokat nem őrztmk «9 oeta ad unit rtasza \